Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-07-29 / 30. szám

m

t

A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚBAN Florida pálmákkal szegélyezett partvidéke volt az amerikai védelem egyik legsebezhetőbb pontja. A német tengeralattjárók nemcsak diverzánsokat tettek sikeresen partra, hanem a Karib tengeren egyik teherszállító hajót a másik után süllyesztették el. Gyakran a hajókat a parttól néhány mérföldnyi távolságban torpedózták meg. A hadsereg és a tengerészet kémelhárító szolgálata úgyszólván tehetetlen volt. A repülőgépeken száguldó légi járőrök hiába keresték a tengeralattjárókat és ezek támadása annyira közeledett az amerikai partokhoz és merészségük akkora volt, hogy önkéntelenül adódott a feltevés: a tengeralattjárókat Florida partjairól látják el üzemanyaggal.

AZ ELSŐ NYOM

Az FBI ügynökei nyomozni kezdtek. Átfésülték a bárokat, éttermeket, kávéházakat, éjszakai klubokat, provokálták a tulajdonosokat és a vendégeket egyaránt, azt remélvén, hogy egyszer i alaki csak elejt egy olyan megjegyzést, ami a kémelhárítót nyomra vezetheti. Szinte elképzelhetetlen arányú munkát végeztek.

Egy nap azonban bebizonyosodott, hogy a türelem rózsát terem. Palm Beach-ben Florida egyik legelegánsabb negyedében, a milliomosok lakóhelyén az ügynökök nyomra bukkantak. Jim Henry az FBI embere az Uragán bárba látogatott, ahol ismerte Pat O'Connort a lokál ír származású barman-jét. Öt kérte meg ugyanis, hogy figyelje a vendégek beszélgetését.

Amikor az ügynök elfoglalta helyét a magas bárszéken, a szemközt lévő tükörben meglátta, hogy egy fehér ruhába öltözött tengerész pénzdarabot dob a zeneszekrénybe és egy pillanat múlva már felcsendült a Harbor Lights című dal. Pat a bárasztal másik végén elkészített egy koktélt, elvitte a megrendelőnek és azután visszatérve, vizes ronggyal törülgetni kezdte az asztalt, miközben halkan, kapkodva suttogta:

— Lehet, hogy bolondnak tartasz . . . de az előbb itt volt egy pasas ... és amit mondott . . . valahogy nem tetszett nékem.

— Adj egy sört és mondd el, hogy mi nem tetszett. Ilyen időkben még a bolondok is érdekelnek bennünket.

— Nos — a pasas úgy 50 éves lehet. Már többször is láttam és mindig ellenszenves volt, olyan . . . olyan visszataszító fizimiskája van és úgy átnéz az emberen. És még valami: minél többet iszik, annál mérgesebb . . .

— De mi az, amit mondott?

— Semmi bizonyosat . . . csak éppen . . . tegnap este tartott itt egy nagy előadást. Hogy a kémelhárító emberei egy fabatkát sem érnek, csak az anyjuk szoknyájába kapaszkodnak és még egy elcsavargott kutyát is képtelenek megtalálni. Meg, hogy az orruk előtt torpedózzák meg nap nap után a hajókat. Ekkor már rászóltam, hogy legyen csak nyugodt, majd elkapjuk azokat a náci csibészeket. Erre gúnyosan megjegyezte, hogy Amerikában senki sem állhat ellent a náciknak, mert az amerikaiak buták, és majd rövidesen megtanulnak Hitlernek engedelmeskedni

QZ

1

LL.

к

KI IS TULAJDONKÉPPEN AZ A MRS. GIFFEN?

— Hogy őszinte legyek, nehezen tudom elképzelni, hogy egy német kém ilyen butaságokat beszéljen a nyilvánosság előtt. De ez mindegy. A pasast megnézzük egy kicsit közelebbről is. Tudod a nevét?

— Igen. Charles Peters. Mrs. Giffen házában 6 az új gondnok.

Jim füttyentett.

— Ejha! Azt a Mrs. Giffent gondolod, akinek Palm Beachban van a villája? Nem hiszem, hogy engedélyt kapok a vizsgálatra. Mindenesetre köszönöm.

Jim felettesei érdeklődve hallgatták a jelentést és megindították a vizsgálatot. Mrs. Giffen közismert, körülbelül hatvanéves, még mindig igen szép asszony volt, aki férje után hatalmas vagyont örökölt. Számos jótékonysági intézményt támogatott, de igen ritkán volt látható házon kívül. Vagyonához tartozott néhány parti rész, egy tó és egy kis folyó, amely a tavat összekötötte a tengerrel.

Az FBI szerette volna először az előző Dietrich nevű gondnokot kihallgatni, ez azonban eltűnt és ez már gyanús volt.

Ezek után Sam Moore, az FBI fiatal dolgozója kapott megbízást, hogy férkőzzön az özvegy közelébe. Egy villanyszerelőt kellett „alakítania“ és felszerelése olyan tökéletes volt, hogy a portás néhány kérdés után utat nyitott Sam kis teherszállító kocsijának. Azonban felettesei hiába vártak jelentkezésére, mert a „villanyszerelő“ autóval együtt eltűnt. A közös tanácskozáson a hadsereg és az FBI haladéktalan akciót javasolt, de a tengerészek a várakozást ajánlották, hogy az özvegyet és német társait tetten érjék. Ezért elkezdték az özvegy egész birtokát figyelni és nyomozók követték Charles Peters minden lépését is. Tizenöt nap telt el a várakozással. Közben a német torpedók két nagy teher- és egy tartályhajót küldtek a tenger fenekére. Az FBI ismét sürgette az akciót és már Washington is türelmetlenkedni kezdett.

Ekkor ismét Jim Henry bukkant egy fontos nyomra.

— Nem tudom mit jelent ez, de nekem gyanús. Tizenöt napja követem Peterst. linden nap ugyanannál az újságárusnál vásárol. Ez még magában léve nem gyanús. De amikor Peters megérkezik, az újságárus nem a szenzációkat kiabálja, hanem valami más szöveget.

A nyomozók mikrofonokat szereltek fel az újságárus közelében, amelyek magnetofonoknak továbbítottak minden szót és — három nap múlva a rejtjelező szolgálat már közölte, hogy az újságárus pontosan közölte Mrs. Giffen házgondnokával a floridai kikötőkből kifutó hajók indulásának időpontját.

A ROHAM

1943. április 26-án harminc férfi hatolt be Mrs. Giffen villájába és úgyszólván azonnal megtalálták a tó felé vezető alagutat, a javítóműhelyt és az üzemanyagraktárt.

Mrs. Giffin tökéletes udvariassággal fogadta Jim Henryt és Briggs hadnagyot. Elmondta, hogy semmiről semmit nem tud, az előző gondnok elköltözött Ohióba, vagy Kaliforniába.

Amikor a villa pincéjének ajtaját Mrs. Giffen jelenlétében feltörték, egy jól megvilágított helyiségbe léptek, ahol Charles Peters éppen a rövidhullámú leadóállomás előtt üldögélt, ám a nyomozók láttán azonnal pisztolyt rántott. Jim Henry revolvere azonban három golyót küldött a testébe és a kém holtan zuhant a pince betonjára. Ekkor roppant össze az özvegy is.

— Remélem, most már belátja, hogy elvesztette a játszmát — mondta a hadnagy. — Az ön tava a náci tengeralattjárók rejtekhelye, itt vesznek fel üzemanyagot és itt végzik el a szükséges javításokat. A folyó összeköti a tavat a tengerrel és dagály idején hajózható! Nos asszonyom

mi történt Dietrich-el?

— Peters megölte — mormolta halkan az öregasszony. — Mindent tudott és nem akart tovább velünk dolgozni. A pincében temették el.

— És hol a villanyszerelő?

— Peters házkutatás közben meglátta és — megölte.

— És az újságárus?

— Valakitől ő kapta Peters számára az adatokat.

Néhány perc múlva a kihallgatás részvevői meghallották a repülőgépek zúgását és a tóba hulló bombák robbanását. A békaemberek a tó fenekén megtalálták a német tengeralattjáró roncsait és a vízbefúlt nácik hulláit. Giffenné a bíróság előtt azzal védekezett, hogy „rokoni kapcsolatok“ fűzték Geringen át Blücherhez, sőt még Nagy Károlyhoz is. Az előkelő rokonság ellenére 30 évi börtönbüntetésre ítélték, azonban röviddel azután a cellájában felakasztotta magát.

Az újságárus bebizonyította ártatlanságát. A Peters-nek továbbított jelszavakat egy rádióriportertől kapta és a jelszavak jelentését nem ismerte, a riporter ugyanis azt mondta neki, hogy egy bizonyos rádiós versenyről van szó. Egyébként az Intelligence Service a különös riportert Hondurasban letartóztatta.

Az újságárus ma egy kis vidéki lap szerkesztője és baráti körben sokszor elmeséli, hogyan lett valamikor akaratán és tudtán kívül egy náci kémszervezet segítője.

Francia források nyomán: dr. M. К

Nyár van, és ilyenkor igazán nem okoz különösebb nehézséget külföldieket találni a szállókban, éttermekben vagy a vén Duna partjain.

Úgy látszik, a franciák koránkelő emberek, mert néhány perccel 8 óra után már Madame Havel-el beszélgettem. Szűkebb hazája a francia Eure tartományban fekvő Dangu városa, két gyermek anyja. Már másodszor van Csehszlovákiában, először csak a prágai Spartakiádot látta, de most már elragadtatva nyilatkozott Banská Bystricáról, Stary Smokovecről és természetesen Pozsonyiról is.

— Tudja, mi tetszik nekem a legjobban Csehszlovákiában? A fiatalság! Nemcsak a fiatal lányok és fiúk, hanem a fiatal házak, a fiatal útvonalak . . . valahogy az az érzésem, hogy itt minden és mindenki fiatal. És talán ezzel magyarázható az az udvariasság, szolgálatkészség, amivel lépten-nyomon találkozom a maguk szép crszágában. A nők? Szépek, csinosak, és ami a divatot illeti — akárcsak Párizsban. A szlovák ételkülönlegességek receptjét is leírtam, pedig tudja, nem éppen a könynyú francia ételekhez szokott gyomornak való... Na és úgy látom, a jó bort is ugyanúgy szeretik, mint mi. Csak talán egy, egyetlenegy apróságra szeretném figyelmeztetni. Nézze, itt van ez a kis könyvecske, az a címe, hogy Panoráma. Kapható angol, német és orosz szöveggel — csak éppen francia vendég számára nincs valami nyomtatott útmutató, holott nálunk egyre nagyobb az érdeklődés Csehszlovákia iránt.

D ajcsihinszk nagyon messze van Pozsonytól — az Amúr vidékén, a Szovjetunióban. Onnan érkezett a mindig mosolygó, napszőke Ludmilla Tyimofejevná Kuzmienko, a 27 éves egészségügyi dolgozó. Jobban mondva nem közvetlenül a Szovjetunióból, hanem Magyarországról, mert közép-európai körúton van. Amikor beszélgettünk, még csak első nap tartózkodott a városban, de már tele volt élménnyel, lelkesedéssel.

— Annak örülök, hogy még teljes nyolc napig leszünk Csehszlovákiában. Nekem minden nagyon tetszik és minden nagyon ízlik. Különösen a sör. Tegnap, amikor megérkeztünk, azonnal elmentem sétálni a Duna-partra, hogy az milyen gyönyörű .. . A nők? Csodálatos cipőjük van, ha sok pénzem lenne, száz pár cipőt is vennék magamnak. Csak azt sajnálom, hogy a kisfiam még nagyon kicsi, és nem hozhattam magammal. Két esztendős és most a nagyanyó vigyáz rá. Az emberek? Nagyon, nagyon udvariasak, őszinték, nyíltszívűek és egészen jól értem őket, különösen a cseheket. Nagyon sokat kell majd beszélnem erről az utamról otthon, a munkahelyen, a családomban,

A fekete jobb mint nálunk! — Merci bien Madame Havel — az elismerés mindig jülesik Lisick^ felvételei

vendéglátás

A Varsóból érkezett Stanislava Dvorakovská asszony is nyilatkozott: — Nekem legjobban az emberek tetszenek. A közvetlenségük, kedvességük, valóban kulturált viselkedésük. Egyébként .sok minden a saját hazámra emlékeztet. Pozsonyon kívül csak Brnoban voltam, és úgy látom, a két városban azonos a légkör, az élet üteme és az emberek jókedve is. Az én honfitársaim talán inkább hajlamosak a melankóliára, romantikusabb a lelkialkatuk, Csehszlovákiában könnyebben fakad a mosoly a szemekből, derűlátóbbak, van itt az emberekben valami kedves bohém vonás, ami nekem nagyon megtetszett. A nők csinosak, ápoltak, remekül öltözködnek. Ügy látom, hogy például készruhaiparunk azonos szinten van.

£ okoládé . . . fajansz... díszes intarziák és színes tulipánok... ez jutott eszembe, amikor bemutatkoztam Menrounn Dondenioinkel-Schols asszonynak. Hollandiából jött, szűkebb pátriája Den Haag — mi úgy mondjuk, hogy Hága. A rotterdami kikötőkre és az utrechti egyetemre is gondoltam, a leideni városházára, Pieter Brueghel, van Dyck és Rembrandt képeire,

— Két dolgot kifogásolok Csehszlovákiában: drága a csokoládé, és az élelmiszer. Egyébként először vagyok itt, és nagyon csalódtam, mert a Duna nem kék, hanem piszkosszürke. Mondja, miért mondják, hogy „kék Duna“?

(Bocsánat kérem Madame Schols — a Dunát csak a szerelmesek látják kéknek . . .)

Na, de minden mástól el vagyok ragadtatva. A fogadtatás, udvariasság, a tisztaság, a sok csinos, remekül öltözködő nő és az a különös vonzó látvány, amit egy öreg városban felépült új, ragyogó palota-város nyújt. Nekem az az érzésem, hogy egy ilyen rohamosan épülő város a legjobban bizonyítja a békés szándékot, mert akik városokat építenek, azok nem akarnak háborút. Kérem írja meg, hogy honfitársai igazi kultúremberek, és Pozsony gyönyörű. Csak ezzel kapcsolatban is lenne egy megjegyzésem: ebben a városban a sok új mellett annyi értékes műemléket, csodálatosan szép sok évszázados épületet láttam, de miért nem ápolják, védik, miért hagyják elpusztulni — a saját történelmüket?

Megálltam a szálló bejárata előtt, néztem a tér zöld lombjai felett elhúzó gálám» bokát, agyamban még zsongott a soknyelvű beszélgetés néhány mondatfoszlánya, és arra gondoltam: ilyen mosolyogva a békés egymás mellett élés is megvalósítható lenne — az egész világon! — pgy~

N6. Megjelenik hetenként. Kiadja a Csehszlovákiai Nők Szlovákiai Bizottsága, Bratislava, Oktábrové nám. 12.

Felelás: Szarkáné Lévay Erzsébet, főszerkesztő.

Grafikai szerkeszti: Schreiber Katarina Szerkesztőség: Bratislava, Oktábrové nám. 12. Telefon: 344-21, 374-21.

Nyomja a Vychodoslovenské tlaiiarne, národny podnik, Koiice. Előfizetés] dfj: fél évre 26.— К is, egyes szám ára 1,— Kis. Terjeszti a Posta Hlrlapszolgálata. Megrendelhető minden postahivatalnál és kézbesítőnél. A külföldi megrendeléseket a posta sajtákiviteii szolgálata: PNS, Üstredná expedíció tlaie, Bratislava, Gottwaldovo nám. 46/VII — intézi el. Magyarországon terjeszti a Magyar posta. Előfizethető a posta Központi Hírlaplrodájánál (Budapest V., József nádor tér 1.) és bármely postahivatalnál. Előfizetési dij: egy évre 90.— Ft. Egyes szám ára 2.— Ft. Csekkszámlaszám: egyéni 61.278, közületi

61,066, (vagy átutalás az MNB 8. sz. folyószámlájára).

Z-09*61384