Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-01-21 / 3. szám
KI EZ AZ ASSZONY? Elérkezett az ünnepi pillanat, a Kelet-Szlovákiai Vasmű kokszoló kemencesorának első kamrájából kitolták az itt előállított első, közel 18 tonnát kitevő kokszmennyiséget. Nagy volt az öröm. A kezet szorító építők között vatelines kabátba öltözött, mosolygós arcú nő húzódott meg szerényen — Gratulálok Marienka, — lépett hozzá kezét nyújtva munkatársa, Michal Веса — most már a második kokszoló kemencesor építésével törődhet ... — Miközben ezeket mondta, észrevette az ünnepségre érkezett vendégek csodálkozó arcát s megjegyezte: — Mária Turoková, a Vasmű beruházó részlegének első építkezési felügyelőnője . . . Neki is része van abban, hogy a Vasmű kokszolója már termel . . Az ő felügyelete alatt épült a kokszoló durva osztályozója, a rakodó állomás, az adminisztrációs épület. . . Ki ez az asszony, hogyan került éppen a Vasműbe és ilyen felelős beosztásba? Marienka alig 22 éves. Apját a második világháborúban vesztette el, édesanyja nevelte leány-, és egyetlen fiútestvérével együtt, aki szintén itt él a Vasműben, mint tanonc. Marienka mindig jól tanult, édesanyja kívánságára Kassán, az építészeti ipariskolában folytatta tanulmányait, 1958-ban. Tanulás mellett arra is jutott ideje, hogy mint műkedvelő néha fellépjen Sacán, a Vasmű építői részére rendezett esztrádműsorokon. Akkor még nem sejtette, ami bekövetkezett. . . Marienka Gruszová egy szép napon, fellépése után, tánc közben mélyebben belenézhetett a tanonciskola nevelőjének, a sudár Stefan Túroknak a szemébe . . . Két év múlva összeházasodtak, a fiatal asszony kilépett az iskolából, mint rajzoló helyezkedett el az egyik kassai tervező vállalatnál. Egy év múlva fiúcskájuk született, Vladko. Az aggódó kismama gyakran őrködött gyermeke álma felett, miközben foglalkoztatta a gondolat: Be kellene fejezni félbeszakított tanulmányait! ... A férje is biztatta, hogy iratkozzon be az esti tagozatra . . . Ogy is történt, egy évvel ezelőtt érettségizett az építészeti iskolában, majd munkát vállalt ott, ahol ma is dolgozik, a Vasmű kokszolójának építésénél. Az a tény, hogy Turokovát nő létére műszaki felügyelői minősítésben ide osztották be, már elismerést és nagy bizalmat jelent. Mert nem akárkit bízhatnak meg ilyen feladatkörrel, hiszen eddig még hasonló építkezést, ilyen korszerű berendezéssel, nem végeztünk hazánkban. Közép-Európa legnagyobb kokszolója épül itt. A szobránci származású fiatal asszony talán nem is gondolt arra, milyen nagy jelentőségű üzemrészlege ez a Vasműnek, amikor nap mint nap ellenőrizte a munka menetét, férfiasán tárgyalt a Kohóépító Vállalat építkezés vezetőivel követelte a határidők betartását, sürgette az anyagszállítást, értékelte az elvégzett munkálatokat. Es mindezt reggel héttől, délután fél négyig. Aztán jött a második műszak. Mi tagadás, elég sok a tennivaló a kis Vladko körül, a lakást is rendbe kell hozni, vacsorát főzni, a mosásra is időt kell szakítania, fel kell erősíteni a meglazult gombokat . . . Marienka nem panaszkodik. A férje segít neki, másképpen nemigen akadna idő arra, hogy színházba, moziba menjenek, ahová mindketten szívesen járnak . . . Elnézem a mindig vidám arcú, fiatal építkezési felügyelőnőt, egyáltalán nem fest energikus természetűnek, pedig ebben a beosztásban állandóan követelni, sürgetni kell. Tureková soha sem veszekszik, mindenkivel udvarias, de komolyan tárgyal. Talán éppen ebben rejlik az az erő, amivel hatni tud környezetére, munkatársaira, akik szeretik, tisztelik . . . fényképezte: Szűcs K. PÄL JÁNOS A' 1 határban elcsitult a traktorok dohogása, téli piheí nőre tért a természet, s vele együtt azok a mező, gazdasági dolgozók, akik a növénytermesztésben italálnak munkát. Ezek pedig többségükben asszoаШЗШЩ nyolc, akiknek tavasztól őszig elég tennivalójuk akad a kertészetben, a határban. így volt ez régen is, így van ez mindenütt, de hogy nincs jól, azt is világszerte tudják. Mit lehet, mit kell tenni, hogy a téli hónapok ne teljenek tétlenségben? Az udvardi szövetkezetben csaknem négyszáz asszony talál munkát. Javarészük a zöldségtermesztésben dolgozik. Néhányan az állattenyésztésben, a baromfitelepen, a szarvasmarha istállókban. Sok asszony a növénytermesztési csoportban szorgoskodott a tél beálltáig. Decembertől márciusig a határban nincs mit tenniük. Ártani senkinek sem árt a pihenő. Az asszonyoknak sem. Akad a ház körül elég tennivaló. Sok helyütt a sürgős munkák idején elmaradt a nagytakarítás, a gyerekek holmiját is rendbe kell hozni. Ez így jó is volna, a baj ott kezdődik, hogy munka nélkül nincs fizetés, pedig Udvardon is pénzből élnek az emberek, s ha a családfő egész télen át keres is, a másik fizetés sem felesleges. Mit csináljanak azok, akiknek semmiképpen sem tudnak télen állandó vagy ideiglenes elfoglaltságot találni a növénytermesztők, kertészek? Mit csinálnak hát Udvardon? Tavasz a télben Szinte arcul üt a meleg, ahogy belépek a kertészet üvegházába. Az üvegen túl ködhomályban a táj, idebenn kellemes a levegő. Az üvegházak hosszú virágágyai tele a legszebb virágokkal. Cserepes virágból sok száz, kaktuszféléből nyolcvan fajtát tartanak számon . . . Az üvegház előcsarnokában nagy a mozgás. Ebédidő van. Ki-ki a maga „ládáján“, ölében szétterített szalvétából fogyasztja ebédjét. Falatozás »közben sok minden szóba kerül. Természetesen az is, meddig lesz munka itt a kertészetben, ki dolgozhat majd egész télen át, kinek kell kényszerpihenőre mennie. Egynéhány vélemény: — Én szünet nélkül dolgozni fogok. — Én nem dolgozhatok már sokáig, de nem is bánom, otthon is találok munkát.
