Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1966-06-24 / 25. szám

1 1 I I к. I 5$ Valentyina Nyikolajeva — Tyeresková és Andrijan Nyikolajev tanulás köziben Hogyan lettem sirály? A Nő számára írta: VALENTYINA NYIKOLAJEVA­­TYERESKOVA Apám hősi halált halt a fronton. Anyám fáradságot nem Ismerve dol­gozott. Eleinte a kolhozban, a mezei brigádban, később mint fejőnő a far­mon. 1946-ban Jaroszlavba költöz­tünk, a rokonainkhoz. Mama a Vörös Perekop Textllkombinátban lépett munkába. Anyám társnői gyakran benéztek hozzánk. Nem sápftoztak az árvák láttán, hanem nekiálltak takarítani, mosni és főzni, segítet­tek Ljusza nővéremnek meg nekem. Amikor Ipari tanulónak felvettek a Vörös Perekop gyár szalagegyene­sítő részlegébe, mindenki barátsá­gos volt, és Igyekezett segíteni, hogy gyorsan kitanuljam a szakmát. Véd­nököm, Antonylna Vinogradova csak­hamar Javasolta a művezetőnek, bíz­zanak meg önálló gépkezeléssel, s maga mellé vett társul. Itt, a kombinátban szerettem meg szenvedélyesen az ejtőernyős spor­tot. Ezekben az években nehéz, de boldog, érdekes, mindenféle gondok­kal és sporttal kitöltött volt az éle­tem. Az Iskolában persze még nem álmodoztam a világűrről. Nem Is gondoltam rá, amikor 1958 végén be­léptem a jaroszlavll repülőklubba. Gagarin űrrepülése óta Igazi han­gyabolyhoz hasonlított az aeroklub. Sokat beszélgettünk, vitatkoztunk róla. Társnőimmel komolyan kezd­tünk foglalkozni az űrrepüléssel. Az űrhajósok csapatába nőket Is kezd­tek toborozni. Hozzánk, az aeroklubba is eljött valaki Moszkvából. Nemcsak velem, hanem több társnőmmel Is beszél­getett. Emlékszem, hogy egyik be­szélgetésünk végén megkérdezett: „Mit szólna hozzá, ha komoly javas­latot tennének magának, foglalkoz­zék komolyabban a repüléssel, s ta­lán az űrrepüléssel Is?“ Azt válaszol­tam, hogy* szeretem a textilkombi­nátot, de még jobban szeretném a repülésnek szentelni életemet. Iga­zat mondtam, mert az volt a vágy­álmom, hogy pilóta lehessek. ... őszintén megmondom, a szí­vem Is elszorult, amikor a felvételi bizottság döntése után az űrhajósok csapatába kerültem. Ott Igazi repü­lők voltak. Közülük ketten — Gaga­rin és Tyltov már a világűr neveze­tes hősei. Ml vagyok én hozzájuk képest? Mindössze néhány ejtő­ernyős ugrás van mögöttem. Hét hogyne Izgulna az ember. Bárhogy igyekszik Is külsőleg megőrizni a nyugalmát, érzelmeit nem tudja véka alá rejteni. Előadóink, edzőink, oktatóink hősi munkát végeztek. Kezdetben meg­ismertettek minket mindennel, amin keresztül kellett mennünk és amit el kellett sajátítanunk a világűrbe vezető hosszú úton. Később nagy megpróbáltatásokat kellett kiállnom a speciális beren­dezésekben. Egyes kísérletek elég nehezek voltak számomra, most kel­lett fizetnem a jaroszlavll aeroklub­­ban elkövetett hibámért. Sztanyisz­­lav Morozicsev, az aeroklub oktatója ugyanis sokszor figyelmeztetett, hogy nem eleget tornázom. A koz­mikus kiképzés során mindjárt az első napokban éreztem, milyen hátrányomra van ez. Sokat kellett gyakorolnom, nem pihentem habá­raimon. Gyakran foglakozás után Is ott maradtam a tornateremben vagy a sportpályán, és tanultam a torna­gyakorlatok egyes elemeit. Az edzők nem sajnálták Idejüket, az űrhajó­sok Is segítettek. 1963 elején azon jelöltek közé tar­toztam, akik készen álltak egy férfi és egy nő vezette két űrhajó közös Indulására. Nem titkolom, minden vágyam az volt, hogy a Vosztok 6. űrhajó parancsnoka legyek, bár biz­tos voltam benne, hogy társnőmnek legalább annyi — ha nem több, — esélye volt, hogy a hatodik űrhajós legyen, mint nekem. ... Sohase tudom elfelejteni a koz­mikus start előtti kommunista és komszomolista gyűlést. Mennyi me­legség, elvtársi gondoskodás volt férfitársaimnak hozzám Intézett biz­tató szavaiban. A lapokban megragadta figyelme­met Clair Botth Lewis neves ameri­kai újságírónőnek a Life-ben meg­jelent cikke. „A Szovjetunió azzal, hogy egy 26 éves lányt űrrepüléssel bízott meg, cáfolhatatlanul bebizo­nyította a nők előtt, hogy hisz ben­nük: ők is éppen olyan tulajdonsá­gokkal rendelkeznek, mint a fér­fiak“ — írta Lewis. — „Ezért tehát Valentyina Tyeresková űrrepülése a nő felszabadulásának jelképe a kom­munista társadalomban. Megmutatja az orosz asszonyoknak, hogy tevéke­nyen részt vesznek a világűr meg­hódításának dicsőségében, s nem csupán tétlen szemlélők, mint az amerikai nők.“ Jól mondta. Körülbelül én Is így gondoltam, amikor Jurlj Gagarint, Popovicsot, Tyitovot, Nyikolajevet, az űrhajós kiképző központ vezető­jét, orvosainkat, és előadóinkat hal­lottam beszélni a gyűlésen. Egy cseppet sem kételkedtek benne, hogy Bikovszkljjal végzett együttes repülésünk eredményes lesz. Ez lel­ket öntött belém, bár indulás előtt nem tudtam leküzdeni izgalmamat. Telefonon kellett beszélnem a ma­mával, már nem volt annyi Időm, hogy elugorhassak Jaroszlavlba. ... Június 16-án reggel űrhajós öltözetben ott álltam a rakéta mel­let, amelynek kozmikus pályára kel­lett juttatnia a Vosztok 6-ot. Gyak­ran láttam, de ezen a reggelen külö­nös szorongással tekintettem az em­beri kéznek erre a csodálatos alko­táséra. Csodálatos formájával, vona­laival nemegyszer elképesztett. Esz­ményi áramvonala szinte elrejtette méreteit. Nem is tudtam elhinni, hogy a világűrbe juttathatja az űr­hajót, s néhány perc múlva Valerij Bikovszkíj űrhajója közelébe jut. A hangszóróban nemsokára fel­csendült Jurlj Gagarin magabiztos hangja. Gagarin volt az 5. és a 6. ür­­najós együttes repülésének műszaki irányítója. — Sirály, sirály, itt a Föld hívja — hallottam. Jurlj a közérzetem felől érdeklődött. Azt válaszoltam, hogy nagyon jól érzem magam. Izgalmam elmúlt. Utána a főkonstruktőr be­szélt velem, majd megint Jurlj... Igyekeztek elterelni a figyelmemet, felvidítani. Szerencsés űrutat kíván­tak. Moszkvai idő szerint 12 óra 30 perckor felhangzott a vezényszó: „Starti“ Az űrstartolás zenéje mély basz­­szus hangon kezdődik. A tompa ro­baj távoli mennydörgésre emlékez­tet. A rakéta megremegett. A zaj erősödött, egyre magasabb, maga­sabb, csengőbb tónusú lett. „Itt Cédrusl Itt Cédrus! A gép ki­válóan működik! A repülés szabály­­szerű.“ Megint Jurlj Alekszejevlcst hallot­tam. Az űrrepülés során kétmillió kilo­méter távolságra is éreztem a Föld gondoskodását. Milyen nagy öröm volt tudnom, hogy néhány kilométerre tőlem egy másik élő ember van a világűrben: Valerij Bikovszkíj! Űrrepülési programomat 24 órára dolgozták kl. Am azt mondták, hogy ha jól érzem magam, három napra is meghosszabbíthatom. Mivel jól éreztem magam, az első nap végén kértem, hosszabbítsák meg a prog­ramomat. Eleget is tettek kérésem­nek, s így Valerij Bikovszkljjal egy Időben fejeztem be az űrrepülést. ... Kíslánykoromban iskolából ha­zajövet mindig azt mondtam a kü­szöbön: „Hát itthon vagyok!“ Ugyan­ezeket a szavakat mondtam, amikor egy ejtőernyős bajnokságról a szom­széd városból hazamentem. S ezt mondtam a világűrből visszatérve is. Repülés közben kevés időm volt gondolkodni. Most sincs olyan sok időm. Szabad perceimben azonban arra gondolok, hogy rövid időn be­lül hatalmas szovjet űrhajók repül­nek a bolygók, messzi csillagok felé. Legénységük között feltétlenül ott lesznek a dicső szovjet nők is. Hisz repülésemmel újra bebizpnyltottam, hogy ml nők, mindenben egyenlőek vagyunk a férfiakkal. Ki meri most azt állítani, hogy mi vagyunk a „gyengébb nem?“ Én is újabb űrrepülésekről álmo­dozom. A mi hivatásunkban lehetet­lenség erről nem álmodni. Az, hogy házasságot kötöttem Andrijan Nyí­­kolajevval, egyáltalán nem akadály. Azt hiszem, még Aljonuska is segít mindkettőnknek. Családos bajtérsaink példamutatá­sa is lelkesít. Tovább készülnek és álmodoznak messzi bolygók elérésé­ről. , Különben nemcsak álmodozom. Tovább tanulok az űrhajósok csapa­tában, a Zsukovszkij Katonai Repülő­akadémia hallgatója vagyok. Estén­­kint együtt tanulok Andrljannal. Hazánkban bármilyen álom betel­jesülhet. Csak erősen hinni kell benne. Nyitott szemmel kell járni az életben, s nemcsak önmagunkra, hanem barátainkra, népünkre is gondolni. (APN) Valentyina a konyhában blinlt készít

Next

/
Oldalképek
Tartalom