Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-06-24 / 25. szám
BUKAREST — a Román Szocialista Köztársaság fővárosa, lakosainak száma meghaladja az 1 360 000-t, terjedelme 25 298 hektár. Mivel a főváros az egész ország termelésének kb. egy ötödét adja, képviselve van itt Romániának csaknem minden iparága. Az új üzemek közül hadd említsük meg a „Danubiana“ és „Autobozul“ szerszámgépgyárat, a „Grivita Rosie“ és „Semanatoarea“ vegyipari üzemet, a „Bukarest“ műanyaggyárat, a különböző elektrotechnikai felszereléseket készítő üzemet, az orvosi és optikai műszereket gyártó „IOR“-t, a „Militari“ és „Pipere“ bútorkombinátot, a „Bukarest“ elnevezésű készruha és kötöttáru gyárat, a „Jilava“ kaucsuk kombinátot, az egészségügyi és fajánszedényeket készítő gyárat, a „Nicolae Balcesco“ cipőg\árat, az „Augusztus 23“ mechanikai alkatrész gyárat, és a könnyűipar számos további üzemeit, valamint a „Casa Scinteii“ nyomdaipari kombinátot s a filmipart képviselő „Buftea“ és „Alexandru Sahia“ stúdiókat. 55 éves egyetem I960—1965-ben több mint 77 700 szakember került ki a román főiskolákról. Köztük a fassy-i Műegyetem több végzett mérnöke. A fassy-i Műegyetemnek, amely most ünnepli 55 éves fennállását, jelenleg 6000 hallgatója van, köztük igen sok nő. A főiskolai hallgatók számára nyitva állnak a legkorszerűbb felszerelésekkel berendezett laboratóriumok. A képen a jubiláló egyetem három mérnökjelöltje, laboratóriumi gyakorlatok közben. INDIJAI TALÁLKOZÁS Tikkasztó melegben nyeli gépkocsink a kilométereket. Szendergésemből kísérőm hangja riaszt fel. — Itt volnánk. Megérkeztünk Indijába . . . Az út szélén valóban hatalmas tábla: Indija. S a hirtelen ébredés kábulatában útlevelem után kapok. De nem, itt nem állja utunkat sorompó, nem igazoltat határőr és vámőr sem kíváncsiskodik bőröndjeink tartalma iránt. Indija nevű jugoszláv városkába érkeztünk, amely Újvidéktől nem messze, a belgrádi műút mentén fekszik. Hogy miért nevezték el éppen távoli ázsiai országról, hosszú puhatolózás után sem sikerült megtudnom. Nem is ez a lényeg. Indijából két találkozás emlékét őrzöm. Ebben az országban készülnek a messze földön híres szarvasbőr kabátok. A vállalat igazgatója megtudván, hogy Szlovákiából érkeztem, csengő szlovák nyelven fogadott. S a nyelv, a gondolatok, érzések kifejezési eszköze találkozásunk első pillanatában barátsági kapoccsá alakult. Indijában — a vállalaton túl is — újra és újra meggyőződhettem az ország nemzetiségi sokrétűségéről. Mindjárt hozzátehetem — közhely nélkül —, hogy a sok nemzetiség testvéri együttéléséről is. A városka mezőgazdasági birtokát a jobbak közé sorolják. A szerb igazgató röviden tájékoztatott, hogy nyolcezer hektáron gazdálkodnak. A birtokon huszonhárom mérnök'dolgozik. Az egyiket — Julijána Nikéevicét, a növénytermesztés vezetőjének helyettesét nyomban be is mutatta és gondjaira bízott. Hatalmas kukoricatáblák mellett haladtunk el. Szerényen közölte, hogy tavaly kukoricából átlag 70 mázsás hozamot értek el. A búza hozama is meghaladta a 40 mázsát. Természetesen, ezek a számok a mi viszonyainkhoz mérten rendkívül nagyoknak tűnnek. A bácskai zsíros föld gazdagon kamatoztatja a ráfordított munkát, fáradságot. Julijána fiatal szakember. Alig másfél éve került ki a főiskoláról. Azóta dolgozik itt. A birtok szorosan együttműködik a kísérleti intézetekkel az egyes gabonafajták meghonosításában. Mint általában mindenkit, őt is termelési eredményei alapján jutalmazzák. Az ún. fizetési alapot a tervezett hertárhozamok eléréséért kapja. Jobb termés esetén emelkedik a fizetése is. És érthetően nagy gondot fordítanak a legmegfelelőbb fajták kiválasztására, a talajművelésre és a növényápolásra. Beszélgetés közben egy domb tetejére értünk. A déli lejtőn alattunk terült el a hatalmas szőlőgazdaság. A sorközök szélesek, az erős oszlopok között feszülő dróthuzalokba fürtöktől terhes tőkék kapaszkodnak. Egy-egy fürt súlya eléri a két-három kilót. Ettől a fekete hajú, sötét szemű montenegrói leánytól tudtam meg, hogy szövetkezetükben — és Jugoszláviában általában most a csemege szőlőt részesítik előnyben a borszőlő helyett. Ebből óriási a kivitel és a hazai piac is több gyümölcsöt igényel. -Julijána montenegrói (Crná Gorái) leány . . . Hogyan is került ide, és éppen erre a birtokra az ország távoli, eleső, elmaradott vidékéről? Miért épp itt — a szerbek, magyarok és ki tudja még hány nemzetiség családjában vállalt munkát? Jugoszláviában a munkahelyeket pályázat útján töltik be. Julijána ezt a helyet pályázta meg, és úgy vélem, nem választott rosszul. Sem 6, sem a birtok... Julijána esete természetesen nem általánosítható. Am nem is kivétel. Jugoszláviában nem minden leány szerez főiskolai képesítést, ugyanakkor a terr melés-irányítás és tudományos munka minden szakaszán találkozunk nőkkel. Ez így általános megállapításnak tűnhet. Ám tudni kell, hogy Jugoszlávia egyes vidékei nagyon eltérő fejlődési fokon állnak. luliiána Nikóeviö mérnök Ez szabja meg a nők helyzetét is az egyes vidékek helyi viszonyainak megfelelően. A Jugoszláviában közszájon forgó egyik anekdóta éppen a Julijána szülőföldjén — Montenegróban uralkodó viszonyokról fest mindennél többet mondó képet. Szól pedig a tréfa úgy, hogy a montenegrói paraszt szamárháton igyekszik a város felé. A szamarat az asszony vezeti. Jön velük szembe egy ismerős, aki megkérdezi a férfit, hová megy. Mire a férj azt feleli, hogy az asszonyt viszi orvoshoz a városba A tréfás túlzás egész biztosan komoly életigazságot takar. Hisz Jugoszlávia egyes vidékein még a második világháború után is feljegyezték a vérbosszú tragikus eseteit. Az elmaradottabb országrészekben drága pénzen vásárolják a menyasszonyt. Nem egy legény nehezen, talán éveken át gürcöl a súlyos váltságdíjért, amit a leány szüleinek kell fizetnie. Az új emberi kapcsolatok a szocialista társadalom kereteiben is nehezen törik át az évszázados elmaradottság gátjait. A szocialista állam nagyon nehéz örökséget vett át. A gazdaságilag fejlett, magas kultúrájú vidékek mellett ott kísértenek az elmaradott területek, ahol a gazdaságfejlesztés mellett fényt kell gyújtani az emberek szellemi világában is. Ezért lenne nehéz a jugoszláviai nők helyzetéről, életmódjáról általánosságban beszélni. De a jövő mégis az indijai Julijána fekete tekintetében csillog. Az ő példája az, amely nemsokára az „általánosat“ illusztrálja majd Jugoszláviában is Irtu és fényképezte: ZSILKA LÁSZLÓ Cjvldéki piac Május elsején kezdtük nagy nemzetközi vetélkedőnket: „Ki mennyit tud bolgár, jugoszláv, lengyel, magyar, NDK-beli, román és szovjet barátnőink hazájáról, életéről és jellegzetességeiről?“ 17. számunktól kezdve a 39. számig a fent említett témakörre vonatkozó anyagokat közlünk, kísérjük figyelemmel, bogy helyes választ adhassanak a minden 3. számban feltett kérdésekre. A válaszokhoz az egyes országok kezdőbetűjével jelölt orsolási szelvényt is csatolni kell. A versenybe az is bekapcsolódhat — aki egy országra vonatkozólag ad válaszokat. Minden országról 2X5 kérdést teszünk fel, s díjakat is eszerint sorsolunk ki. A nagydíjat azonban csak azok között sorsoljuk ki, akik minden országra vonatkozó kérdésekre helyes választ adnak. A díjak: 7 nap Budapesten — 7 nap az ezeréves Lengyelországban — Moszkvában a NOSZF 49. évfordulóján — Szilveszter Berlinben és további 35 értékes jutalomtárgy. A helyes válaszszelvények kisorsolására ez év októberében kerül sor. Az I. kérdéscsoport helyes feleletet: z о ' 1. Nagyezsda Krupszkaja, Jelena Sztessová, Alexandra Kollontaj, Inessza Armand, Rozália Zemljacska, Olga Varencová, Klavgyija Nyikolajevová, Szófia Szmidovics, Zinaida Krzsizsanovszkaja (legalább hármat kellett megemlíteni) Z. Nonna Muravjova 3. 67 nő 4. 18 millió 5. Jevdokija Karpová, összesen 8 Lengyelorsz! 1. Liga Köblét, Stanlslawa Zawadská 2. Lodz 3. LOT 4. Ida Kamínska, Teatr Zydovski 5. Irena Klrszensteln
