Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-06-17 / 24. szám
« «м >U 'Я О. ел No Tóth Jolán néni arcán is kividult a mosoly Bizalommal néz a jövőbe Németh Gizella AZ EKECSI Szajkó Aladárné, az ekecsi nőblzottság elnöke ÚJ FEJEZETE VALAMIKOR а XVI. században kezdték el írni Ekecs község krónikáját, ám a szegényemberek településéről, sorsáról írt lapokat nem díszítik színes-aranyos iniciálék, betűi szürkék, mint a nedves rőzse szemet csípő füstje, színtelenek, mint a könny, pirosak, mint a kiömlött vér és feketék, mint a nyomor és a gyász. A határ zsíros rögeiből évszázadokon át csak a kiválasztottak számára szökkent a kalászérlelő nap felé az új élet, és a zsellérházak kicsiny ablakába már nemigen jutott sem a fényből, sem az örömből. De új rendet parancsolt a történelmi igazság, amikor 1945-ben elhallgattak az ágyúk és a magringató földek szolgái, a néhai nincstelenek utódai jogos örökükbe léptek. Múltak az évek, nőttek a falak és nőtt az ember. Űj igazságot tanult, gerince kiegyenesedvén, egyre messzibbre látott, babonákat levetkőzvén, egyre világosabban formálta életét. Aztán egy évvel ezelőtt — 1965-ben — vizeket korbácsoltak a szelek és a sors feltette a kérdést: ,mit tanultatok, ekecsiek? Válaszoljatok!" VÁLASZOLNI kellett. Nem üres szavakkal, míves mondatokkal, hanem mindent vállaló, bátor tettekkel. Férfikarokban mozdultak az izmok, férfiszíveket követelt az idő, emberi akaratból kellett gátat emelni a haragvó vizek ellen. Poéta feladata lenne zengő sorokban megénekelni Ekecs védőinek bátorságát, önfeláldozását, eposzt érdemelne, hogyan védték meg osztályos részüket a sors csapása ellen. De nem lenne teljes a kép, ha a toll a férfiak mellett nem köszöntené az asszonyokat is. A történelemkönyvekben a nagy hadvezérekről azt is megtudhatjuk, milyen volt gyermekkoruk, hogyan éltek, mjvel foglalkoztak. Ezért szeretném megmutatni, honnan nőtt a jelenbe az ötvenhárom éves Szajkó Aladárné, az ekecsi Nőbizottság elnöke, aki 1965 válságos napjaiban úgy érezte, hogy amit egykor deresedő hajú párjának elmondott, az kötelezi őt, azért az ígéretért mindent vállalnia kell — egészen a halálig. Félt-e? Bizonyosan! De — ott maradt! Honnan jö(t tehát Szajkó Aladárné? TÍZÉVES korában már nagy gazdáknál és nagybirtokokon robotolt, mert a zsellér-apa hat gyermeket nevelt. Akkor már csak hatot, mert az előző hat nem bírta ki az élet perifériájára szorult nincstelenek szenvedéseit. Tizennyolc éves korában már pártmunkát végzett, és a hosszú évek, az elszálló fiatalság sem csökkentették lelkesedését, kommunista hitét. Emberszeretettől lángoló asszonyszívére nem rakódott a közöny pernyéje akkor sem, amikor már számára is dús asztalt terített az élet. „Hivatalosan“ 1960 óta párttag — szívében, tudatában, agyában, lelkében, tetteiben 18 éves kora óta. SZAJKÖNÉ, az ekecsi Nőbizottság elnöke, három fiú anyja, öt kisember nagyanyja, akkor 1965-ben, otthon maradt, hogy segítsen azoknak, akik testükből, erejükből építettek BUKÁS UTÁN Éva bűnre csábította Adámot — megkínálta a tiltott gyümölccsel, és Adám nem állt ellent. Azután vétkükért közösen szenvedtek és arcuk verejtékével keresték meg kenyerüket. Erre a bibliai történetre gondolunk, amikor Dél- Szlovákiának abba a szőlészetébe érkezünk, ahol a mai Évák arcuk verejtékével vezekelnek bűneikért. Adámok nélkül. Ilyen a sors. Holott — bár az első csábító asszony volt — mégis gyakran fennáll az az eset, hogy a férfi veszi át szerepét, ő csalogat, ígérget és megmutatja a mesék világát, ahová csak éppen be kell lépni. Hinni ezeknek az újkori Mefisztőknak azonban nem érdemes. „Eladod a lelked“, odaajándékozod a szived, egyszer, kétszer, és azután a rossz útról már nincs visszatérés. Éva, Jana, Paula, Mária, Anna és még sokan mások bizonyítják ezt, mindazok, akikkel büntetésük letöltése közben találkoztunk. De valóban csak a férfiak hibáztathatók kisiklott életük miatt? , Paula vidám, állandóan tréfálkozik. A többiektől eltérően — ő kezdeményez beszélgetést, ő kérdez: — Tudja-e, hogy én tulajdonképpen meg sem születtem?- Hogy érti ezt? — válaszolok én is kérdéssel. — Úgy, ahogyan mondom. Nincs születési bizonyítványom, semmilyen irat nem őrzi a születésem tényét, egyszóval valaki elfelejtett bejegyezni az anyakönyv megfelelő rovatába. A szóbeli bejelentés elhangzott — és később betűkkel is bejegyezték, hogy 1945. március 18-án megszületett. Eleinte ez senkit nem zavart, Paula úgy élt, mint a többi hasonló korú kislány. A nyolcadik osztály elvégzése után szakmát akart tanulni. És még itt sem lett volna baj, talán minden jól végződhetett volna, ha a gyár munkaügyi előadója nem olyan pedáns. — Hol van ennek a kislánynak a törzsszáma? És tulajdonképpen, hol van a születési bizonyítványa? És egyáltalán, ki ez a lány? Paula nem tudta felmutatni a kért iratokat. — A törzsszámom, kérem? Nekem nincs olyan. Hiszen nekem apám sincs ... — Az apádhoz semmi közöm, azonban, ha nincs törzsszám a személyazonossági igazolványodban, akkor nálunk nem dolgozhatsz. Nem is dolgozhatott. Elment, mert elküldték. — Az apámra nem kiváncsi a munkaügyi előadó? — kérdezte csak önmagától. — Anyu, tulajdonképpen ki is az én apám? — lepte meg kérdésével egy szép napon az édesanyját. — Ne törődj te azzal, mi szükséged van arra? Paula nem aludt azon az éjszakán. Másnap, amint anyja kitette a lábát a házból, olyan házkutatást rendezett, hogy még a rendőrségnek Is dicséretére vált volna. Levelek, öreg iratok, a helyőrségi parancsnokság gyűrött igazolványai és fényképek ... — Horogkeresztes SS-katona — tehát ez volt az apám... Talán ezért nem Írtak be az anyakönyvbe. Féltek? Vagy elfelejtett bejegyezni az anyakönyvvezető, nem volt rá ideje azokban a mozgalmas napokban? ... A kérdések felelet nélkül maradtak. Dehát nem mindegy ez ma már? Élvezni kell az életet... és élni valamiből... „Jelenjen meg 1965. március 29-én tanúkihallgatáson ... ügyben.“ Olvashatatlan aláírás és a pardubicei járásbíróság pecsétje. — Megjelentem. És másnap is, de már idézés nélkül, rendőr kíséretében. Csak ott értettem meg, hogy az életet másképpen is lehet élvezni. Az én módszerem büntetendő — a 203-as törvénycikk értelmében. — Ha valakinek nincs törzsszáma, az meg sem születhetett? És nem lehet ember, jogokkal és kötelezettségekkel? Talán hiba volt, hogy a munkaügyi előadó feltette azokat a bizonyos kérdéseket. Vagy akkor történt a hiba, amikor Paula nem tette fel önmagának a kérdéseket? Ha férfi módon és kereskedelmi szaknyelven akarjuk magunkat kifejezni, amikor a természet által a szépnemnek juttatott ajándékokról beszélünk, akkor elmondhatjuk, hogy Jana „exportnő“, úgynevezett „príma-áru“. Áru alatt a piacra gyártott termékeket értjük. De Jana talán valami más volt? Vagy ezzel a szép húszéves lánnyal a sors különös játékot űzött? Jana egy amerikai tiszt — egy kaliforniai orvos és egy cseh leány szerelméből született. Apját kötelezettségei visszaszólították a tengerentúlra, Jana és édesanyja pedig gyarapították a csalódottak és elhagyottak számát. Leányanya és törvénytelen gyermek... Azokban a háború utáni években nagyon sokan voltak ilyenek. 1946 májusát jelezte a naptár ... Húsz év múltán ismét május van. Egy húszéves leányanya, Jana, börtön-nyilvántartó lapját nézegetjük. Számok, adatok, bírósági periratok, ítéletek, törvénycikkek halmaza ... A 203-as törvénycikk értelmében elítélik élősködésért. . . 1964. július 11-én született kisfiát állami csecsemővédő intézetben helyezik el.. . Szemtől szemben állunk Janával. Irataiból már jól ismerjük ezt a fiatal teremtést. Vajon, milyen lesz a találkozás? Tud-e, akar-e őszinte lenni? Bizalmat ébresztünk-e benne mi, amikor az itt töltött idő alatt nem akadt bizalmas barátnőre?