Nő, 1966 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1966-01-14 / 2. szám
élmény állásfoglalásra kényszerít. Nem lehet megindultság nélkül szemlélni műveit, sem a „Kivégzés előtt“, sem a „Stratégiai faluban“, sem az önmagukat meggyújtó papokat ábrázoló „Buddhista papok lángokban“, sem a „Testvérharc“, de főként a vak asszonyt megörökítő „Napalmbomba“ címűeket. Farkas térben kifejezett indulata visszakényszeríti a nézőt ahhoz az élményhez és szenvedélyhez, amiben müvei születtek és ez a keserű lázadás plasztillinben megfogalmazva, szerves folytatása életművének, a spa nyol polgárháborúban, a görög és koreai polgárháborúban keletkezett alkotásainak, vagy a budapesti pártközpont előcsarnokában látható „1919“ és „1956“ című domborműveinek. Farkas kifejező művészete új kisplasztikáiban is modern és izgalmas. Ha az ember alaposan megvizsgálja technikáját — különösen az „Átkelés a folyón“ partizánokat ábrázoló csoportozatán látható ez — nem lát aprólékosan kiformált figurákat. Mintha a szenvedély és az elnyomás felett érzett keserűsége vinné tovább lendületét. De a pikkelyes technikával megoldott formai ábrázoláFarkas Aladár kétszeres Munkácsydíjas szobrászművész legújabb művével, az amerikai anyát és harcban eleső Hát ábrázoló „Amerikai tragédiával“ к SZOBRÁSZMŰTEREMBEN sán keresztülsüt hite, hogy Vietnam népének szenvedése korunk szégyene és a sokat szenvedett nép elvezethető a társadalmi tökéletesség magasabb fokára, a békéhez, a nyugodt alkotómunkához és a jóléthez. Farkas olyan művész, aki magasra tud emelkedni és onnan szemléli az emberi életet, a valóság és a tévedés hegyvonulatait és mélyedéseit. Olyan művész, aki maga keres művészetének kilátókat, s a szemlélőt is ide vezeti fel, hogy meggyőzze művészileg kifejezett igazáról. Irta és fényképezte: SZÜTS ISTVÁN Átkelés a folyón „A stratégiai faluban Az atomfelhő árnyékában A Havannából Pinar del Rio tartományba vezető út mesébe illő. Az autósztráda mindkét oldalát a ,,pinca dorada“ nevű fák szegélyezik. Viráguk a mi oleanderünkhöz hasonló, de a fa koronája oly nagy és buja, hogy az út körül valóságos alagutat képez. Itt-ott frissen szántott föld. A talaj vöröses, akárcsak az égetett tégla és oly termékeny, hogy párját ritkítja. A szlovák közmondás azt tartja: „Szúrd a kocsirudat a földbe és egy egész szekér nő ki belőle.“ Olyan föld ez is. Csakhogy a kubaiak a közelmúltban még egy szöget sem verhettek a falba az amerikaiak engedélye nélkül, nem hogy még a földdel szabadon rendelkezhettek volna. Hallottam, hogy a sziget 30 millió embert tudna jóllakatni. És Kubában, ahol alig 7 millió ember él, a legnagyobb probléma éppen az élelmiszerellátás. Ugye meglepő, de miképp lehetséges ez? Árpikor Soroába utaztunk, minden városban, sőt faluban is láthattuk, amint fiatal, jó erőben levő férfiak, tétlenül üldögélnek a vendéglőben és idejüket cocacola ivással töltik. Hétköznap volt, de bennem a kép vasárnap benyomását keltette. Megálltam, és megkérdeztem, vajon mit ünnepelnek? Meglepődve néztek rám, érthetetlennek tartották a kérdést. Hosszabb magyarázat után fosé Ambromo Bauta községi lakos adta meg' a választ: — Mi éppen csak a cukornád termesztéséhez értünk, az pedig valamikor január végén érik. Mit is csinálhatnánk addig? A földet itt sohasem művelték meg, nem is tudnánk . . . — Sőt, ha tudnánk is, nincs mivel. A faluban nincs egy traktor sem, fűzte az előbbiekhez Arnoldo Suarez, szintén egy helybeli polgár. Ezért még nem is láttam. Igen, ez Kuba egyik legnagyobb problémája, vagyis a kérdés nemcsak úgy hangzik itt, hogy hogyan, hanem úgy is, hogy mivel? Természetesen egyszerre nem lehet mindent megoldani. A forradalmat is védeni, a földet is művelni, gyárakat is építeni, sőt tanulni is .. . A tengerpart Varradernél is elbűvölő. Nem véletlenül mondják, hogy a strand párját ritkítja a világon. Amolyan kis félsziget ez, tele szebbnél szebb víkendházakkal, villákkal, és szállodákkal, három oldalról pedig a tenger hullámai nyaldossák egyenletes ritmusban a fehér homokot. Nem, nem olyan drámai és fordulatos ez, mint amilyen a kubai történelem. Ezeken a helyeken valamikor csak az amerikai milliomosok fordulhattak meg. Még hat évvel ezelőtt is, épp úgy mint más strandokon, az ide vezető úton ezt a figyelmeztetést olvastuk volna: „Club Privado!“ A színes bőrüeknek és vagyontalanoknak tilos volt a belépés. Pedig a színes bőrűek Kuba lakosságának egyharmadát teszik ki és a vagyontalanok, — ez gyakorlatilag egész Kubát jelenti. Philiberto Rossas tanító mesélte ezt a felejthetetlen történetet: — A forradalom után Oriette tartományba küldtek tanítani. Olyan istenhátamögötti hegyvidéki helyre kerültem. Egyszer elvittem diákjaimat a járási székhelyre, a Sierra Mestre hegyvidék aljában fekvő Las Mercedes városkába. Amikor este kijöttünk a színházból, az egyik kislány hozzám lépett és megkérdezte: tanító úr, miért vannak itt oly közel a csillagok? Képtelen voltam válaszolni, elfordultam és letöröltem kibuggyant könnyeimet. A nyolcéves kis lány először látott életében utcai világítást. Dehát csoda ez? Hiszen az emberek nagy része azon a vidéken még nem látott személyautót, sőt talán kerékpárt sem. Az egyedüli közlekedési eszköz ott az öszvér, a mindennapi étel pedig a tej és a zöldség. Ez az igazság. A kubai faluban a múltban az éhség volt a főszakács, a legfőbb uralkodó pedig a nyomor. Ma már mindig több és több bennszülött látogatja a haiannai luxus szórakozóhelyeket, kóstolgatja a nagyszerű aquacate. agon de coco italt és az utcán, mondjuk egy Chevrolet kocsi vár rá. Bizony, változnak az idők. r Dr. J. BALOG A sorerei strand vlkendházai szinte meseszerűek, persze azzal a különbséggel, hogy nem mé zeskalácsból, hanem márványból és üvegből épültek . .. A kubai építészet elbűvölő, az elmaradhatatlan pálmák még fokozzák a hatást СЯ N <D *4 N O* 14» < CD* ГО CD
