Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1965-02-19 / 4. szám

.мЕВ-löLD

т

И ‘96’

A Corvina könyvkiadó Magyarország felszabadulásának 2G éves évfordulójára Mérföldkő elmen gazdag tartalmú könyvet adott ki.

A most megjelent kötet klasszikus és mai magyar frök és költők novelláinak, elbeszéléseinek, verselnek válogatott gyűjteménye. Csak néhány nevet sorolunk fel: józsef Attila, Mérlcz Zsigmond, Illyés Gyula, Darvas józsef, Déry, Mesterházi, Palotai Boris, Németh Lászlé és még sok más kiváló íré tollából származó gyöngyszemet olvashat az érdeklődő.

Művészi illusztrációk, képek, rajzok tarkítják az értékes könyvet, amely méltán tarthat igényt az olvasók érdeklődésére.

Megrendelhető: Magyar Kultúra, Praha 1 — Nővé Mesto, Václavské nám. 2.

Az itt ismertetett kötetből közlünk egy elbeszélést.

GYERMEKEKNEK

MÖRICZ ZSIGMOND

Iciri - piciri

Alaj, hol volt Hol nem ...

Volt egyszer egy Ictri Plctrt Házacska;

Ott lakott egy leírt Plctrt kis macska. Volt annak egy leírt Plclrl kis ökre, Rákaptak egy leírt Plctrt kts tökre. Csizmát húz az tclrt Plctrt kis macska, Hová lett az leírt Plctrt barmocska. Bejárja az leírt Plclrl kts erdőt,

S nem leli az tetrt Plclrl tekergőt. Bejárja az tetrt Plctrt kaszálót,

S nem látja az leírt Plctrt kószálót. Rátalál egy tetri Ptctrl kts tökre, Bánatában tetrt Plctrlt meglökte. Felfordult az tclrt Plctrt tököcske, Benne a két tetrt Plctrt ökröcske. Megörült két tetrt Ptctrl ökrének:

Vége van az tetrt Ptctrl mesénekI

r T most az idők távolából visszagondolok, volt ti Cl “bban valami mulatságos és egyben meg* * W* ható is, ahogy egyedül, egy kopott táskával a hónom alatt megálltam a nagy gyár előtt és sapkámat feltolva, hetykén végighordoztam rajta tekintetemet, mintegy számba véve méreteit és a magam feladatát.

Húsvét hete volt, bujkáló napos délelőtt, fürge kis szelek tavaszszagot hoztak be a városba.

Az is előfordulhat, hogy akadékoskodnak vagy amíg a kapussal vitatkozom, valaki felszól az igazgatóságra, és nem tudok elég váratlanul betoppanni. Latolgattam a lehetőségeket, álldogáltam még egy kicsit, megszámoltam a főépület ablakait.

Na gyerünk, Balázs!

Kézbesítőnek adtam ki magam. A kapus így is akadékoskodott, de én faképnél hagytam; ne vackoljon, mondom, sietek; és felmentem, hiába kiabált utánam.

Az igazgató nagy, kétszárnyú ajtaján illemtudóan kopogtam; senki se válaszolt, benyitottam, s találtam egy kis csúnya, szeplős, szemüveges titkárnőt. Ez aztán már végképpen nem akart beengedni. Megmondtam neki, miért jöttem, ki vagyok, de akkor meg még úgyse. Nem tudom, minek nézett, őrültnek-e vagy szélhámosnak, de azt semmiképpen sem hitte el, hogy én leszek itt az új igazgató. Ez az állításom ugyan saját magamnak ir elég különös volt, de kénytelen voltam hozzá ragaszkodni.

— Ilyet mondani, kérem! — Szigorúan nézett rám, s rosszallóan ingatta a fejét.

Én meg csak szelíden mosolyogtam:

— Mit képzel tulajdonképpen? Hogy ha nem enged be, akkor én most elmegyek, és nem veszem át a gyárat? Ezt az egyet nem fogjuk államosítani, megmarad a gazdájának, mert ezt maga megvédelmezte?

Valami ilyesmit kellett hogy higgyen. Megnyomott egy csengőt; az altiszttel akart eltávolítani.

Az ajtóhoz léptem, a nő elébem ugrott, de akkor már a kilincsen volt a kezem, s hacsak nem akart belém kapaszkodni, el kellett tűrnie, hogy benyomuljak a gazdája szobájába.

Azon már nem is csudálkoztam, hogy az igazgató nem fogja fel, amit magyarázok neki. Értetlenül nézett rám.

Mit akar? Hogyan? Mi az ördög ez, kérem?!

Nem is engem kérdezett, hanem a kétségbeesett titkárnőt, aki a kezét tördelve állt a küszöbön.

— Kéremszépen, én.. . nem tehetek róla, csak a durva erőszak . . .

Neki a saját szemszögéből igaza volt, magam is rábólintottam.

Velem egykorú volt az igazgató, csak kopaszabb. Termetre is hasonló, erős, zömök ember, és amint az ábrázata éppen mutatta, némileg ingerlékeny.

Megálltam nyugodtan az asztal sarkán, két marokra fogva a táskát,' és vártam, hogy csillapodjanak. Futólag szemrevettem a szobát, barna faborítás volt a falakon, rézkarcok, s egy régi rajz: az üzem valamikori, talán félévszázados látképe. A nehéz függöny, a vastag szőnyeg, de különösen az üzemről készült kép

MOLNÁR ZOLTÁN:

A Ml VILÁGUNK

A CSILLAGOK NYOMÁBAN

Választottatok-e már magatoknak csillagot? Ha ezután kellene választani, vajon melyiket keresnétek ki a magatok számára?

Minden csillag szép. Egyik sárgás, a másik vörös, harmadik kékesfehér.

Valamikor, réges-régen nagy gondot okozott az embereknek, hogyan igazodjanak el a csillagok sokaságában. Hosszú időbe telt, amíg felismerték, hogy mégiscsak lehetséges ez. Ha megfigyelitek, ti is látjátok, hogy az égbolton itt Is, ott is vannak fényesebb csillagok, amelyek háromszögben vagy kereszt alakban, vagy más formában helyezkednek el, és hiába vándorolnak egy éjszaka folyamán, alakjukat megtartják.

Ki ne ismerné például a Göncölszekér hét csillagát? Négy csillagja olyan alakot mutat, mintha egy szekérnek négy kereke lenne. A mellette található három csillag a szekér rúdja.

Ha észak felé néztek, és derült az égbolt, mindig ott látjátok a Göncölszekeret.

Téli időben forduljatok arccal déli irányba. Nagyon szép csillagcsoportot láttok ott. Három fényes csillag közel egymáshoz egyenes vonalban helyezkedik el. Körülöttük több fényes csillagot is találtok. Ez a csillagcsoport az Orion, amelyet a ml népünk Kaszásnak nevez.

Azt mondja a mese, hogy az A három szép csillag a három kaszás, akik egymás rodilett haladva aratják a búzát. E három csillagtól bMra lís lejjebb több apró csillag van elszórva. A mese sfcerint ezek marokszedők, akik a learatott búzát kévébe kötik. N58 egy kissé fiaira egy nagyon fényes csillagot találunk. Ez a téli égbolt legfényesebb csillaga. Népünk Sánws, Katának vagy Szilkehordónak nevezi, ö viszi az aratók után az ebédet. A csillagászok, ennek a fényes csillagnak a Sziriusz nevet adták.

Tavaszi estén, u^ancsak .Jétt-Trányban. de jó magasan, két egvfoimál|||fc»yes csillagot találhattok. Uj^nekjieveííuK a két fényes csillagot. A mi népünk erről is tud mesét, és ^z^HRidja, ez a Két Árva.

ilyen mesével népesítette be az ember képzelete a- csillagos égboltot. És mert az égboltnak is van térképe, x ilyen térképpel ugyanúgy megtalálhatjuk a csillagképeket, ahogyan a térképen a városokat megtaláljuk

olyan biztonságot, állandóságot sugárzott, hogy meg is értettem, milyen természetes forrásból fakad az ö felháborodásuk. S egyáltalán, még nem is volt idejük felfogni a helyzetet.

— Én ilyen papírokat, kérem, nem veszek tudomásul! — jelentette ki végül méltósággal az igazgató, s eltolta maga elöl az én egyébként legmagasabb helyről származó megbízólevelemet. Nagyon igyekezett jnegórizni a méltóságát. Úgy ült rajta ez a méltóság, mint a zománc a fazékon. Gondoltam, megkopogtatom rajta egy kicsit. Meg kíváncsi is voltam, milyen egy ilyen fickó, gondoltam, váltok néhány szót vele.

— Uram! — fordultam hozzá kihúzva magam és az övéhez valamiképp hasonlatos arckifejezéssel —, amint ez várható volt, népi demokratikus úton fejlődő államunk a mai napon birtokba vette a nagyüzemeket. Vállalatvezetőket neveztek ki, ide például engem. Ami személyemet illeti, mondhatnám ezt éppen véletlennek is. £ véletlen úgy hozta: fel kell önt szólítanom, hogy ne akadályozzon megbízatásom teljesítésében.

Utolsó szavaim igen nyomatékosak voltak, s nem is bizonyultak hatástalanoknak.

— Ismerem — mondta — ezt a fenyegetődző hangot. De engem nem lehet megrettenteni.

Felragadott egy kulcscsomót, s félfordulattal a mögötte súlyosodó páncélszekrény ajtajába dugta.

— Távol áll tőlem, hogy fenyegetődzem — mondtam választékosán. — Pusztán felszólítom önt, vegyük mindketten tudomásul történelmi szerepünket! Ön feláll és elmegy, én pedig megkezdem itt feladataim végrehajtását.

Még mindig nem állt fel, hogy átadja nekem a helyét

Megfordult a fejemben, hogy marokra fogom a mellényét, és egy kicsit rázok rajta, hátha könnyebben megértené a történelmi fejlődés elkerülhetetlenségét.

De erőt vettem magamon, előkotortam a dóznimat, és sodorni kezdtem egy cigarettát; speciális keveréket

szívtam, háromféle dohányból. Neki is odatoltam.

— Úgy látom, van humorérzéke — nézett rám magasra húzott szemöldökkel.

— Hogyne — helyeseltem —, hajlandó vagyok az

ügyet a lehető legvidámabban lebonyolítani. Akár egy új viccet is elmesélhet. Lehet reakciós is, nem vagyok finnyás. Addig azonban van egy, egyetlen kérésem. Hozassa ide sürgősen a főkönyvet!

Ekkor mosolyodott el először. Gúnyosan, fennsőbbségesen.

— Mire való az magának? Úgy sem tud rajta eligazodni.

— Nem tesz semmit — nyugtattam meg és rágyújtottam.

Ingerült is volt, nehezen bírta tartani a hűvösen