Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1965-02-19 / 4. szám

Húsz ágyúlövás dördült el január első felében a Ceské Budejovice-i bástya párkányáról. Húsz díszlövés hirdette fennszóval, hogy megkez­dődtek a nagy ünnepségek! Szabad húsz esztendejének örül az a hétszáz­éves fennállását idén ünneplő ódon város! A 2. ukrán front egységei ezerki­­lencszáznegyvenöt május tizedikén szabadították fel Dél-Csehország met­ropolisát a hitleri rabigából. Negyvenöt május kilencedikén Prá­gában az aranyos város lakói már örömkönnyek közepette ölelgették Rybalko marsall győzedelmes tankis­táit, ám lenn, délen még ropogtak a fegyverek, srapnelek robbantak, haldoklók hörögtek... Schörner tá­bornok hadai ekkor még élet-halál harcot vívtak a vörös csillag lovagja­ival. Sok volt a bűnük és nem akar­tak szovjet fogságba esni. Ezért har­coltak elkeseredetten és vadul. Re­ménykedtek, hogy az Ausztriából és Plzeü irányából minden harc nélkül előrenyomuló amerikaiak megmentik őket. Megmentik, és majd vállvetve, közösen harcolnak a Vörös Hadsereg ellen. Es az „Aranycsa­torna“ vizet, a bő­­halú halastavak hul­lámait vér duzzasz­totta. Ceské Budéjo­­vice is a Hadak út­ján feküdt... Hiába volt azon­ban minden hiú re­mény és önámitás, hiába a sok áldozat. A sors kerekeit sem a német páncéltö­rők, sem az orvlö­vész SS legények nem tudták megfor­dítani! Május tizedikén, pontosan azon a na­pon, amikor a Har­madik Birodalom urai beismerték végső vereségüket és aláírták a fel­tétlen kapitulációt, a három irányból támadó szovjet csapatok behatoltak Ceské Budéjovicének falai közé, amely felett azóta a csillag és a csip­kerózsa ragyog! A HADAK ÚTJÁN JÖTT EL A SZABADSÁG / ? V A Ceské Budejovice-i Fekete-torony Az árkádok alatt Ceské Budéjovice bűbájosán szép tájnak a vé­dőbástyája, amelyhez hasonlót csupán Ander­sen legszebb meséiben találhatunk. Tó tavat ér e tájon, mintha a teremtés valamelyik csintalan, pisze orrú angyalkája éppen Itt törte volna vagy ezer darabra a kék mennyel tükröt, s ezek a tü­kördarabok a virágos rétekre hullva élő vízzé vál­toztak volna. Dél-Csehország valaha a Roümberkek cslpkeró­­zsás lobogóinak, és Zi2ka huszita buzogányos vi­tézeinek volt a birodalma. Ma már csillag ragyog a táj felett, az ember ötágú vörös csillagai Igaz, a Csipkerózsa történelmi bája még mindig hold­­fényfátyolként lebeg a táj felett, esetleg cégtáb­laként egy Interhotel homlokzatán. És múzeumba került a buzogány is. Az egykori Roímberkek és a Schwarzenbergek, valamint a budéjovicei püs­pökök latifundiumaira is betört a szocialista kol­lektív gazdálkodás módszere. Csipkerózsához pe­dig ércolvasztók és merész ívbe szökkenő hidak sorakoztak fel. Am az út hosszú és göröngyös volt, amíg a Csillag legyőzte a maradlságot, a pá­pahű vidék babonáit és helyes értelmezést kapott sok-sok legenda. A múltkoriban régi jegyzetfüzetelmet rendez­gettem, s az egyik, szemétkosárra váró noteszem­ben a következő feljegyzésre lettem figyelmes: „C. Budéjovice — Vodftany, a repülő paraszt J. N. Sz. Jereván 1958.“ Emlékeimben nagy hirtelen feltűnt egy délceg termet, hollófürtű ötvenes örmény férfi, akivel a jereváni vásárcsarnok bronzveretes kapuját cso­dáltam. Nevét elfeledtem, a kezdőbetűk már nem mondtak semmit. Egyre azonban jól emlékszem. Elragadtatva beszélt a dél-cseh városok rene­szánsz architektúrájáról, csodálkozott az ottani lakosság bigott katolicizmusán, márcsak azért Is, mivel ősapáik egytől-egyik eretnek husziták vol­tak. örmény ismerősöm a Ceské Budéjovlcét fel­szabadító szovjet egységek katonája volt. Három irányból, keletről, északról és nyugatról támadták meg a várost, ö a nyugati irányból bekerítő moz­dulatot végző osztagoknál harcolt. Így aztán, mie­lőtt C. Budéjovlcét bevették volna, a vodftany elővédet kellett megostromolntuk. És az egykori királyi erődvárosban hallotta a jereváni „sztarsi lajtinant“ a repülő asztalos legendáját. A repülő asztalos legendája Kétszáz év előtt a vodftany határban, magányos tanyáján élt egy Vít FuCík nevű ezermester pa­raszt, aki kiváló asztalosmester hírében állott. Még a zablatickál plébános Is rábízta a famadonna megjavítását és bearanyozását. Am a nyugtalan vérű asztalos nem nyugodott, istentelen vágyai támadtak. Nem akarta csizmáját besározni, nem akart a vasárnapi misére gyalog kutyagolni... Repülni akart! Hatalmas pléhszár­­nyakat készített magának és a szárnyakat egy különös formájú ruhára — a mai kezes lábas előd­jére — szíjakkal ráerősítette. A Rabstejn torony

Next

/
Oldalképek
Tartalom