Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1965-02-19 / 4. szám

Amikor kétéves olt-tartózkodásom után visszatértem Jemenből, isme­rőseim körében gyakran hangzott cl a kérdés, hogyan élnek ott a nők. Természetesen mindenek­előtt a legendás hírű háremekre gon­doltak. Valóban sok érdekes dologba nyertem ott betekintést. A jemeniek izlám hitűek, Allahot tisztelik. A vallás erősen rá­nyomja bélyegét a lakosság mindennapi életére. Számos kötelességet ír elő és igen sok szabályt állít fel, melyeket a jemenieknek szigorúan be kell tartani. Ennek a következménye, hogy a jemeni nép ma is olyan körülmények között él, mint a mi népünk néhány évszázaddal ezelőtt. A Korán, az izlám hitűek bibliá­ja szigorúan elzárja a nőket a külvilág­tól, Innen ered a hárem (harím) szó jelentősége is, ami tilosat, érintetlent je­lent. Régente csak azokat a helyeket ne­vezték így, ahova férfiaknak tilos volt belépni. Az izlám hit szerint minden férfinak négy feleségre van joga, de azt is elő­írja, hogy a férj mind a négy asszonyt köteles rendszeresen látogatni. A házas életet természetesen egészen másképpen értelmezik, mint nálunk. Mindegyik asszony gyermekeivel lakik együtt. A fe­leségek közötti viszony csak akkor jó, ha a férj gazdag és mindegyik asszonyát külön házban helyezheti el. Ha a nők egy fedél alatt élnek, bizony sok per­patvar tarkítja életüket. Ha a férj azt akarja, hogy feleségei békésen megférje­nek, figyelmességét egyformán kell meg­osztania az asszonyok között, hogy egyik se érezze magát elhanyagoltnak. Volt egy esetem, amikor egy hárembe hívtak az egyik asszonyhoz. Miután a beteget elláttam, a többieket is meg kel­lett vizsgálnom, hogy ne érezzék magu­kat megrövidítve. Az asszonyok legtöbbnyire csak a házi teendőket végzik. Ha a nő mégis állás­ban van, akkor valamilyen módosabb család háztartását vezeti. Kivételt képez­nek az ápolónők, akik többnyire valami­lyen előkelő családból származnak és hivatásukat — mint középkorban az udvarhölgyek — emberbaráti cselekedet­nek minősítik. A női klinika ápolónői Szanában (a kilinikát tréfásan az én há­rememnek nevezték) az ENSZ két és féléves egészségügyi iskoláját végezték el. Legtöbbjük a beiratkozáskor még írni és olvasni sem tudott, de a betegápolást gyorsan és jól elsajátították. Amellett, hogy hivatásukat szeretik, minden gondo­latukat a férjhezmenés foglalja le. Jemenben senki sem ítéli el azt a nőt, aki egy másik nő férjét elhódítja. Asie nővér a klinikán például nyíltan beval­lotta nekem, hogy tetszik neki az egyik mentőautó sofőrje. Azzal egyáltalában nem törődött, hogy a férfinak már fele­sége és három gyermeke van. Ellenke­zőleg, igyekezett megnyerni az asszony és a gyermekek bizalmát. A férj a nyilvánosság előtt egyedül jelenik meg és társaságban is csak fér­fiakkal érintkezik, mert a feleség nem mutathatja arcát még férje jóbarátja előtt sem. Ezért a nők önálló életet élnek. Nem járhatnak se az imaházba, se temetésre. A művelődéssel nincs különösebb gond­juk. írni, olvasni nem tudnak. A barát­nők összejönnek és kellemesen elszóra­koznak. Férjükkel napközben csak az ebédnél találkoznak — persze csak akkor, ha nem a másik feleségénél ebédel. Ott-tartózkodásom elején, amikor pá­cienseim már jobban megismertek, olyan „ötórai tea“ félét rendeztek a tisztele­temre. Hogy otthonosan érezzem magam közöttük, meghívtak néhány ápolónőt is a klinikáról. Közel száz arab nő között én voltam az egyetlen európai. A meg­hívott asszonyok talpig feketében érkez­tek, arcukat sűrű fekete fátyol takarta el. Méltóságteljesen, hallgatagon vonultak az utcákon. A bejáratnál kézifüstölővel minden vendéget körültömj éneztek és erős, átütő illattal fecskendeztek be. És ezután csoda történt. Egymás után vetették le a fekete kön­töst, a sűrű fátyolt és egyszerre szivár­ványszínű pillangókká változtak. Csak úgy káprázott a szemem, amint a sok arannyal, ezüsttel átszőtt brokátot néz­tem. Nyakukban szikrázó drágakő füzé­rek, karjaikat arany és ezüst karperecek tömege borította. Nem akartam hinni a szememnek, azt hittem, csak álmodom az egészet és Se­­herezádé hercegkisasszonyt látom több példányban magam előtt . , . Eddig ugyanis csak betegeim hétköznapi ruhá­ját ismertem, amellyel a vizsgálatok so­rán elég sok bosszúságom volt, mert a felső ruha alatt még két-három alsó­ruhát, vastag vászonból két alsószoknyát, melltartót, egy vászon és egy bársony nadrágot hordanak. És most egyszerre ekkora változás! A hangulat kitűnő volt, tréfában és kacagásban nem volt hiány. Vendéglá­tóim cukorkát, kekszet, teát és valódi jemeni kávét kínáltak, amit ők igen szí­vesen fogyasztanak, de én nemigen élvez­tem, mert keserű volt, mint az epe és édesíteni nem szabad. Ez a fekete folyadék ugyanis nem kávészemekből, hanem kávéhéjból készül. Egy huszonöt négyzetméteres teremben három sorban ültünk a falak körül. A szobában egyetlen bútordarab sem volt. A padlót értékes szőnyegek borí­tották, a falak üresek voltak, a képeket tiltja az izlám. Körös-körül hímzett pár­nák helyettesítették a székeket. Az abla­kokon zsalu. Az ablaküveget alabástrom helyettesíti, melyen keresztül csak gyér fény szűrődik be a szobába. Előkerültek a madák — a vizipipák is. Ezeket minden higiéniai eljárás nél­kül kézről-kézre, szájról-szájra adogatták. A szobát az illatok és a füst nehéz keve­réke töltötte meg. Hirtelen éles hangok ütötték meg a fülemet. Két asszony énekelni kezdett. Éneküket dobszó kisérte. Alig fejezték be az egyik dalt, másikba kezdtek. A dal­lamok egyformák, állandóan ismétlődnek, melankólikusak. Lassan megmozdult a tömeg, táncolni kezdtek. Férőhelyre nem volt szükség. Megfogták egymás kezét, lábukkal dobbantottak és helyben néhány fordulatot tettek. Régi jemeni táncot mutattak be nekem. A hangulat növelésére a háziasszony katin alkaloidot tartalmazó növényfélét osztogatott az asszonyok között. Ennek hatására — állítólag — fokozódik a jó­kedv, elmúlik a fáradtság és kellemes érzés tölti el az embert. Nekem is ke­zembe nyomtak egy csokorra valót. Le­/ e&t if Ыгщсх пткл, téptem néhány levélkét és rágcsálni kezdtem, de mivel nem sikerült szétrág­nom, hirtelen lenyeltem. Az arab asszo­nyok tenyerükben szétmorzsolták a nö­vényt és vízzel nyelték le, közben igen elégedett arcot vágtak. A monoton hangok, a dob pergése, a táncoló nők illata és a füst teljesen elbódított. Ügy éreztem, a környezetből a hamisíthatatlan Kelet varázsa árad . . . MUDr. ZDENKA MARESOVÄ Tipikus jemeni utca A jemeni építészeti stilus t mesék világéra emlékeztet

Next

/
Oldalképek
Tartalom