Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1965-02-05 / 3. szám
AT H É NI A éj istennőjének sötét fátyla lassan bevonja» -Г*-*' a végtelennek tűnő égboltot. A hellének városa felett kígyóinak a sziporkázó csillagok. A Pnyx hegyen ma is, mint minden nap, az athéni est varázsa néma bámulatba ejti a nézők százait. Szemben velük büszke méltósággal hallgat az Akropolisz, a lélek otthona, ahol egykor a gondolat eljegyezte magát a tettel. A fényszórók ragyogásában, mint egy nyugtalan álomban, elővillannak az ókor látomásai: az évszázadok pora, a holtak csontmaradványai, épületek romjai, égig érő bálványok, a legendás hírű város történelmének mozzanatai. A technika csodája egybeolvad az ókor csodájával, hogy mint egy pompás előadás, amelyhez se színészre, se súgóra nincs szükség, elkápráztassa a nézőket. Ilyen az éjjelenként megelevenedő Akropolisz! Havonta négyszer — amikor Luna istennő hófehér köntösben megkerüli az athéni égboltot, amikor a holdfény, mint egy óriáségő megbontja az éjszaka varázsát — az előadás elmarad, ilyenkor üres a nézőtér. A művészettörténelmet tanulmányozó holland, svéd, ausztrál és uruguai főiskolásokkal együtt a mohával benőtt lépcsőkön ülök, mert harminc drachmás belépőjegyünk csak állóhelyre jogosít. Az ókor művészetét őrző város megtekintése szorosan egybetartozik a „politechnikai neveléssel“, a főiskolások itt, a „tett“ színhelyén veszik át a tananyagot, szinte falják a gondolkodásra serkentő történelmi eseményeket. Hatalmas az ókor ereje! Fanfárok, korálok, derű, jaj szó. Évszázadok, hódítás, bölcsesség és felismerés, dicsőség és megalázás. Hadvezérek és művészek, filozófusok és szobrászok, költők és szónokok, akiket dicsőítettek Hellászban. Felidézed az akkori időket, vágyódsz, szenvedsz és magadba szívod azoknak a dicső harcosoknak reményeit, akik egykor a Pantheon fehér márványlépcsőit rótták. Tüzek és villámok, fény és árnyék. Athén aranykora. Periklész, Szókratész, Platon, Demokratész, Szofoklész, Euripidész, Arisztofanész fennkölt bölcsességének ideje. A fény és a zaj az ezeréves múltat idézi, gondolataid és érzelmeid fölé kerekedik, feleleveníti lassan feledésbe menő ismereteidet. Szemeid elé tárul Zeusz temploma, Hadrian győzelmi kapuja, az oszlopokkal alátámasztott Odeon és megjelenik előtted a város védelmezője — Paliasz Athéné. Hirtelen nyugtalanságot érzel. Körülötted a spártai, majd a peloponézoszi háború dühöng, úgy érzed, hátrálnod kell, különben megsemmisülsz. Omladozik a büszke építmény, végéhez közeledik az athéni demokrácia . . . És véget ér az előadás is. Fegyelmezettebb közönséggel még nem találkoztam. Csendben, elfogódottan lépked, mint a temetésen. A kikötőből a tenger vizének sós illatát sodorja felénk a szél, az Agora alatti borozóból halk énekszó szűrődik ki A külföldi látogatót szinte elvakítja a görög -^metropolisz lüktető életével, gyönyörű új épületeivel, árubőségével, a járművek sokaságával. Mindehhez azonban mellékelni kell legalább két mondatot az ENSZ statisztikájából: a vízvezeték az athéni lakosság 67 százalékának, a csatornázás csak 29 százalékának áll rendelkezésére. Athénnek — a művészet városának — száz évvel Athén látképe az Akro polisz heggyel. Manolisz Glezosz a hős újságíró. ezelőtt alig harmincezer lakosa volt. Ma, ez a kétmillió lakosú világváros a külföldiek ezreit vonzza ide. Természetesen a múltból örökké megélni nem lehet, bármilyen dicsőséges volt is az. Az utódok az ókor dicsőségéből egy új, színfalak nélküli történelem kialakítására törekszenek. A görög politikai foglyok szenvedéseiről — akik az ország rakétatámaszponttá való átalakítása, a nyomor és a haladó szellemű polgárok üldözése ellen emelték fel szavukat — az egész világ tudomást szerzett. Az Akadémiasz-tér 78 szám alatt, a Görög —Csehszlovák Társaság székhelyén találkoztam Dimitrioz Trachniz athéni jogásszal, az egyesület elnökével, aki nemrég még szintén politikai fogoly volt. Több mint tizenöt esztendőt töltött a világtól elzártan, a börtön rideg falai között. Csehszlovákia athéni nagy barátja szeretettel gondol vissza a nálunk eltöltött napokra, amikor közvetlenül szabadulása után hazánkban járt, hogy megalakítsa a Görög —Csehszlovák Társaságot. A neves jogász, békeharcos, minden szabad idejét az egyesület fellendítésére fordítja.
