Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1965-10-29 / 22. szám
\ о со > > < Z < Ljusza jelentkezett Olvasóink bizonyára emlékeznek még arra a musolygó forgalmista-lányra, akinek fényképét egy évvel ezelőtt lapunkban közöltük. „Hol vagy Ljusza?“ tette közzé a szovjet lány képét tavaly májusban a „Szovjelszkaja zsenscsina“ is. (Így nevezték ugyanis a katonák a frontvonalak forgalmista-lányait). Es Ljusza jelentkezett. Fényképét nővére látta meg a szovjet lapban és azonnal irt a szerkesztőségnek, ahonnan felkeresték a forgalmistái. Ljusza: Nyina Kalacseva, a Cseljebinszk melletti Medwedieben lakik, két nagy gyermeke van. 1927-ben született s hogy a frontra kerülhessen, meghamisította születési adatait. Végigment az egész frontvonalon, Rosztovtól Lengyelországon keresztül Berlinig jutott, ahol 1945 májusában készítették róla a felvételt. Hiába, az évek múlnak és a tizenhatéves forgalmista helyett ma a két nagy gyerek, Olga és Waszja édesanyját örökftette meg a fényképész. Ősanyánk cipője Érdekes házmegoldás azoknak, akik kedvelik a különleges építészeti stílust. Valóban létezik Malabat hegység tetején Indiában, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a bombayi öbölre. Életmentő menyasszony A tengerek legveszedelmesebb rablóhala: a kék cápa. Nemrégen egy ilyen szörnyeteggel folytatott küzdelmet az ausztráliai partokon egy kis társaság. A nyári hónapokban Melbourneből, kétárbocos vitorláson, jókedvű kis társaság indult útnak a déli partok mentén. Egy napos meleg szigetre igyekeztek, ott akartak fürdeni. A fiatalok hármasával felváltva ugrottak a vitorlás fedélzetéről a tenger hullámaiba. Amikor egy ausztráliai és két német volt soron,ez utóbbiak velőtrázó kiáltást hallottak és azt látták, hogy társuk, az ausztráliai Henri Bource fejét valami a víz alá rántja. Az egyik fiú a közelébe úszott, és akkor vette észre, hogy egy körülbelül hét méteres, hatalmas, kék cápa a mellkasánál fogva szájával megragadta Henri Bourcet. A másik fiatalember felbukkant a viz felszínére és súlyos veszélyről értesítette a többieket. A hajó nyomban a helyszínre indult és fedélzetéről elsőnek Henri Bource menyasszonya, Jil Ratcllffe ugrott a vízbe, jil Rat cliffe szigonnyal volt felszerelve és egy társával együtt támadni kezdte a tengeri szörnyeteget, amely veszedelmes, többsorú fogazatából végül is kiengedte Henri Bourcet. A szerencsétlenség helyén a víz vörös lett a vértől, és ez önmagában is nagy veszélyt jelentett. Köztudomású ugyanis, hogy a cápák a vérszagra gyülekeznék, és attól megvadulnak. Jil mindenre gondolt. Egy kötelet hurkolt vőlegénye vérző testére és így húzatta fel a vitorlás fedélzetére. Időközben a többiek hárították el a cápa újabb támadásait. Amikor már valamennyien a vitorláson voltak, a merész ausztráliai leány még egyszer a hullámokba akart ugrani, ezúttal már dinamittal telt szigonnyal felszerelve. Mindenáron végezni akart a cápával. Társai csak nehezen tartották vissza. Henri Bourcet sürgősen kórházba szállították, ahol többszöri vérátömlesztéssel szerencsésen megúszta a dolgot, de a víz alatti küzdelem emlékét örökké testén fogja viselni, mert a cápa fogazatának nyoma legalább egy méter hosszúságú heg formájában látható a mellkasán és a karján. K. t. A DÉLAFRIKAI NŐK KÜZDELME afrikai nők nemegyszer állottak a dél-afrikai fajgyűlölő / \Z. kormány támadásainak középpontjában. Az Afrikai Nemzeti Kongresszus mellett női egyesület alakult, amely elősegítette, hogy az afrikai nép nemzeti felszabadító harcában a nők jelentős szerepet vállaljanak, kiharcolják demokratikus jogaikat és biztosítsák emberi méltóságukat. Orangában 1913-ban harcot vívtak az ellen a rendelet ellen, amely mozgásszabadságukat korlátozta. Ebben a harcban két bátor afrikai nő, Maphikela és Magxeka asszony neve íródott be a történelembe, akiknek vezetésével az afrikai nőknek sikerült megakadályozníok, hogy életbe lépjen a mozgásszabadságukat korlátozó törvény. 1929-ben az afrikai nők Mangaungban hasonló küzdelmet vívtak a megaláztatás és a rabszolgarendszer — a megbélyegzés bevezetése ellen. Nem sokkal később az egyes törzsek kitelepítése és a hazafias vezetők elhurcolása ellen emelték fel szavukat. 1959-ben bojkottot szerveztek a burgonya felvásárlása és eladása ellen. A fehér telepesek a burgonyaföldeket a rabokkal ingyen, a bennszülöttekkel pedig éhbérért műveltették. A Dél- Afrikai Köztársaság elnöke, C. R. Swart, mint volt igazságügyminiszter olyan rendszert vezetett be, amely lehetővé tette a fehér telepeseknek, hogy börtönöket építsenek és itt tartsák fogva a rabszolgákat, akiket a délafrikai bíróságok kényszermunkára adtak át nekik. Ez ellen az eljárás ellen indítóit harcból ugyancsak nagymértékben vette ki részét az Afrikai Nemzeti Kongresszus mellett működő nőszövetség. A harcok kiéleződése idején a nőszövetség néhány tapasztaltabb tagja külföldre utazott, hogy a világ asszonyait harcuk támogatására szólítsa fel. Közöttük volt Lilian Ngoyi asszony — az első nő, akit az Afrikai Nemzeti Kongresszus végrehajtó bizottságba választottak be és később a Dél-Afrika-i Nőszövetség elnöke lett. Ellátogatott Nagy Britáifniába, az NDK-ba, Kínába és a Csehszlovák Szocialista Köztársaságba is. Ngoyi asszony, Helen Joseph asszonnyal együtt, mint képviselőnő vett részt a Demokratikus Nőszövetség Világkongreszszusán. Amikor Ngoyi aszszony visszatért hazájába, polgári jogait megrövidítették és mozgásszabadságát Orlando város területére korlátozták. Ray Alexander kisaszszonyt, az ismert szakszervezeti dolgozót, volt parlamenti képviselőnőt, kitiltották az ország területéről. Hasonlóképpen száműzték Sonia Bunting, Rica Hodgson és Hilda Wais asszonyokat az országból, de ők annál tevékenyebben veszik ki részüket a faji megkülönböztetés és a fehér terror elleni harcból. Szinte kapóra jött az egész világon uralkodó feszült helyzet, hogy több oldalról bántalmazzák a bennszülötteket és újból bevezessék a nők mozgásszabadságának korlátozását. A Dél-Afrikai Nőszövetség e lealázó korlátozás miatt, kéréssel fordult Dél- Afrika miniszterelnökéhez, egyúttal jobb életfeltételeket, művelődési lehetőséget, egészségügyi gondolkodást és választási jogot követeltek. Ezenkívül széles körű tiltakozó menetet szerveztek, amelyen több mint 20 000-en vettek részt a kormánypalota előtt. A tüntető nők Dél-Afrika különböző részéről jöttek ide, hogy a férfiak, férjük, bátyjaik és fiaik mellett a szabadságért, demokráciáért és nemzeti függetlenségükért harcoljanak. Az asszonyok ősi népviseletben és indiai száriban tüntettek, harci muzsikájuk ritmusára táncoltak, daluk és hangos követeléseik a zárt ablakokon keresztül is behatoltak a miniszterelnök hivatalába, aki megijedt a nagy tömegtől és titkárára bízta az Intézkedést. Az aszszonyok felháborodottan vették tudomásul Strijdom miniszterelnök bárgyuságát. A kérvényt négy asszony nyújtotta át a titkárnak, aki azonnal a titkosrendőrök kezébe adta a küldötteket, közöttük Lilian Ngoyi és Helen Joseph asszonyt. A dél-afrikai nőket azonban nem lehet megfélemlíteni. Tovább harcolnak, bátran viselik a szabadságharcosok vörös-zöld egyenruháját. Kéréssel fordulunk4 a világ minden asszonyához, támogassa a dél-afrikai nők szabadságharcát, hogy Dél-Afrikában megakadályozzuk a további vérontást, megszűnjön a faji üldözés, kinyíljanak a politikai foglyok börtönének kapui, hogy Dél-Afrika népe megszerezze szabadságát és emberi méltóságát. Testvéri üdvözlettel ALFRED KGOKONG a Dél-Afrikai Nemzeti Kongreszszus nemzetközi osztályának elnökhelyettese