Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1965-10-15 / 21. szám
PAUL VERLAINE: Őszi chanson Ősz húrja zsong, jajong, busong a tájon, s ont monoton bút konokon ás fájón. S én csiiggeteg, halvány beteg, míg éjfél kong, csak sirok, s elém a sok tűnt kéj kél. Oh, múlni már, ősz! húllni már, eresszél! Mint holt avart, mit felkavart a rossz szél. Tóth Árpád fordítása BÍRÓ ANDRÄS: Október Dermed a föld — — — A reggeli fényben csillog a fű, már dér csípi meg — száll az ökörnyál, hallgat a kaptár, ház körül fecske nem csivítel. Rőtvörös, sárga avart kavar fel erdőn a szél, s a kertek alatt, s távol a dombon arany-ptroslón almafa hint lágy, ősz-sugarat Künn a mezőkön kosarak öble sárga csövekkel nyögve telik, morogva landol s lódul a traktor s jár, míg rá nem esteledik. Zörren az árva ezernyi szár, de metszi a lábát kés vasa már, s kúpokba rakva nyarát siratja — de hiszen hol van, hol van a nyár? S gyűlnek a halmok: burgonya, répa-----Tisztul a tábla: új színe kél. Távolabb mag hull, rá henger fordul — s buzdul a nép: már jöhet a tél. PO CSÜ-JI: Őszi bogarak ,,Cir, cir“: a csukott ablak tövében, „zü, zú": a sötét fű tengerében. Asszony búsul az ősz borújában, férfi búsul az éj permetében. Weöres Sándor fordítása EMINESCU: ^ Ó, jössz-e már? Látod: a fecske útrakél, hull a sápadt dtólevél; deres a szőlő, őszre jár — ó, jössz-e már, 6 jössz-e már? Karomba veszlek itt megint, míg szemem szomjan rád tekint, s fejem váltadon elpihen szép szelíden, szép szelíden. Hányszor bolyongtunk, édesem, e völgy ölén s a rétekenl s fölemeltelek, drága társ, hogy messze láss, hogy messze lás'i Vannak e földön mindenütt szép nők: szikrákat szőr szemük, de mint te, oly kedves, komoly nincsen sehol, nincsen sehol. Fr. Spécii felvétele JURA] PADO: Te vagy a lelkem, életem: tündökölsz tisztán, fényesen: hol is találnék csillagot, mely így ragyog, mely így ragyog? Késő ősz van, csillan a dér, halkan csörren a holt levél, didereg a puszta határ — ó, jössz-e már, 6, jössz-e már? Képes Géza fordítása SZERGEJ JESZENYIN: Dűlők álmodnak Dűlők álmodnak piros alkonyokról, bokrok tövén kék kutat ás a köd. Kunyhó-anyóka csend-kenyeret morzsol, tűnődve rágja ajka, a küszöb. Az őszi fagy szelíd még és szemérmes, szérűskert alján lopva lépeget. Kéklő ablakból szöghajú legény les surrogva szálló seregélyeket. Zöld füstöt ont a kémény langyos kelyhe, veresen izzik a kemence-mély. Kutatva jár a szél, sehol se lelve valakit, akit elnyelt rég az éj. Valaki elment. Cserjés sűrűjében nem jár zörögve csorbult lomb alatt. Sóhaj szakad fel, útra kél az éjben, s egy borzas bagoly csőrén fennakad. A csend sűrűi, már szunnyadoz a pajta, deres út hímzi a síkos mezőt. Zizegve sír a vékony árpaszalma el-elbóltntó tehénkék előtt. Rab Zsuzsa fordítása Festőként jár... Az ősz lám, ismét pazarolja kincsét, színéből útnak, fának bőven ad, az agyagútnál borzas, fürge szellő arany diófát simogat. Festő-barátom fogja palettáját, kikevert a sok-sok meleg színt, hajlékony ujja gyors vonással festi fejében izzó álmait. Lesem, hogy vidám árnyalatot lopjak, a pompa tmmár széles képen él; a műben titkos távolok remegnek és kéklő láthatár zenél. Festőként jár a költő, mindent átfest, a szíve szerint mindent átfarag: meleg fényt hintő tájat, ember-érzést, szépséget kérő vágyakat. Veres János fordítása WALTER LOWENFELS: ADY ENDRE: Héja-ndsz az avaron Űtra kelünk. Megyünk az őszbe, Vijjogva, sírva, kergetőzve, Két lankadt szárnyú héja-madár. Oj rablót vannak a Nyárnak, Csattognak az új héja-szárnyak, Dúlnak a csókos ütközetek. Szállunk a Nyárból, űzve szállunk, Valahol az őszben megállunk, Főiborzolt tollal, szerelmesen. Ez az utolsó nászunk nékünk: Egymás húsába beletépünk S lehullunk az őszi avaron. Ha kutatjuk.. Ha kutatjuk útját a csillagoknak a fénydlmenzíókkal tiszta égen, s felismerjük: túl határon -о mértéken, roppant törvények pályáin mozognak; ha gyors bolygónk alá suhan a holnap s izzó fényár fakad az éjt kéken, s rádöbbenünk: e fény-árny tánc veszélyben. mert őrült atom-ködben feloszolhat: perbe szállunk a rombolók hadával, hittel, mely itt tizennégy sorba zárva verdes — fontolják meg: mit szít a szikra. Szonettünk egy az Alkotók dalával, kiknek bízó, szerelmes békevágya a mtndenség izzását elborítja. Marótí Lajos fordítása
