Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1965-10-15 / 21. szám
SZERETLEK, ÉLET SimkA Margit Szeretlek, Élet Simkő Margit verskötetének margójára Hosszú évek óta olvassuk verseit folyóiratainkban, lapjainkban. Hosszú évek óta ellentétes nézeteket hívtak ki. Ezt a vitát dönti el most, szerintem a költő javára, ez a végre megjelent kis kötet. így egybegyűjtve, még ha a fajsúlyos gondolatot prózává sekelyesítő egy-két versét fenntartással is fogadjuk, a tárgyilagos olvasót és a kritikust meggyőzik létjogosultságukról. örülünk, hogy ilyformán is szóhoz |ut, mert van mit mondania és ahogy mondja, az feltétlenül új színnel gazdagítja költészetünk palettáját. Kimondottan női líra ez. A versek szerint lemérhetően okos és érző szívű asszony vallomása az életről. Nem nagy szavak. Simkó Margit nem fedez fel új Amerikát. De nem ismerek nálunk poétát, aki melegebben, hitelesebben és őszintébben vallana örömökről, és gondokról, amelyeknek gyűjtőfogalma az Élet. Szinte minden sorából kisugárzik az olyan ember megalapozott hite, meggyőződése és békevágya, aki nem éli félig az életet, nem tekint rá madártávlatból, s nem számító konzumense, hanem részt kér és vállal pezsgő forgatagából. önmagáról és a figyelme fókuszában álló emberről dalol. Kis titkokra tapint rá, melyek nagy titkok nyitját adják. Sajátos színek és hangulatok nemesítik legjobb verseinek zamatát, fémjelzik eredetiségét. Szavai cicomátlan köntöst viselnek, néha túlságosan is kopottast. Többnyire azonban az egyszerűségében vonzó tartalom kívánja ezt a formát. Verseinek zömét légies könnyedség jellemzi. Főleg a felszabadulás utáni költészetünkbe újat hozó sanzonjaiban érvényesül kitűnően ez a hangvétel. Viszont általában is adekváf módon aláfesti a költő rokonszenves életigenlését: „Mert az élet csak azt szereti, aki szerelemmel szereti őt. Én minden nap mélyet bókolok örök szerelmem, az Élet előtt." Nem vívódó költészet ez, de nem is palástolja létünk összetettségét. Derűlátása nem séma, hanem tapasztalatra épülő felismerés. Jelinek György felvétele Gály Iván 1 viz szereimbe. Csendes vízben úszkálni — élvezet. A hegyi jolyő vad hullámaiban gyorsan és stílusosan úszni — művészet. Es olyan sebesen úszni, ahogy a köztársaságban csak kevesen tudnak — az már sportmesterség. így úszik Miriam Brtková, a preSovt Lokomotív úszóegylet versenyzője. Bratislavában született, de PreSov magáévá jogadta. Nagyon megszerette ezt a várost — vallja, hiszen itt tette meg az első karcsapásokat a Seőkov és a Torysa hűvös hullámaiban, itt örült az úszómedencében elért első sikereknek. Amikor nővére, Iva először vezette el a fedett úszodába és az első huszonöt méter után ziháló mellel mászott ki a vízből, senki sem mondta volna, hogy ez a törékeny kislány egyszer élsportoló — országos bajnoknő lesz. — Gyere el gyakrabban közénk, Miriam — simogatta meg Jankoviő edző a kislány kócos fejét. Miriam vállat vont és nővére mögé húzódott. — Egy sportoló nem lehet félénk — bátorította a kislányt Pista bácsi és az ajtóig kísérte a nővéreket. Kezet fogtak. Miriam megígérte, hogy máskor is eljön. ígéretét betartotta. A járási testnevelést bizottság — Jozef Bálái hívatásos edző személyében — új munkatársat kapott. Jankoviő felhívta figyelmét Mtrlamra. Bálái edző hosszas rábeszélése után Miriam beiratkozott az ifjúsági sportiskolába. Itt a fiatal úszókra komoly feladatok vártak. Pontos munka szárazon és vízben. A beiratkozott lányok száma egyre csökkent, akik nem bírták az iramot, lemaradtak. Végül tizen maradtak az „iskolában“, — köztük Miriam is. Az első próbán sikerrel megállta a helyét. Es elérkezett az első versenyek ideje. Iveta és Miriam ragyogó arccal jött haza az uszodából. — Tudjátok mi az eredmény? Iva 100 méteres hátúszásban kerületi bajnok és én vagyok a második helyezett. Itt vannak az oklevelek és a díjak — tette le Miriam sikereik bizonyítékát a meglepődött szülők előtt az asztalra és szorosan megölelte édesanyját. — Csak az iskolában is jól sikerüljön minden — jegyezte meg a gratuláció után a boldog édesapa, a preSovi kórház ismert sebésze. A jól sikerült érettségi után Miriam a kassai orvosi egyetemre iratkozott be. Tanulnivaló Miriam BrtkovS, csehszlovák úszóbajnoknő van itt bőven, de Miriam, aki egy év múlva diplomás orvos lesz, úgy osztja be idejét, hogy jusson belőle az edzésre, versenyekre, olvasásra, színház-látogatásra, zenehallgatásra, táncra. .. no meg Péter számára is, akivel Miriam qz úszómedencében ismerkedett meg, mert Pétéi r is a víz szerelmese, reményteljes vízilabdázó. Miriam 1961-ben, 100 méteres hátúszásban 1,25,5 idővel országos ifjúsági csúcsot állított fel. A preSovi úszóbajnoknő sikerrel képviselte hazánkat Bulgáriában, Romániában, az NDK-ban, Svédországban és Finnországban is. A Lipcsében megrendezett Európa-bajnokságon 1962-ben 200 méteres hátúszásban a legjobb európai úszónők között a tizedik helyen végzett. Még néhány évig szeretne versenyezni és aztán tapasztalatait az úszónövendékek tanításánál kamatoztatni. Bántja őt, hogy PreSovon, ahol szép fedett uszoda is van, a fiatalok nagy része nem tud úszni. — Ha egyszer férjhez megyek és gyermekeim lesznek, elmondom nekik, hogy sportpályafutásomra mindig, mint életem legszebb éveire gondolok vissza — mondja Miriam és az órájára tekint. — Bocsásson meg, mennem kell. Péter vár. Edzésre megyünk. Remélem a stopperórát nem felejti otthon. Ö szokta ugyanis edzésem közben az időt mérni. J. NAGY DAL AZ ÉJSZAKÁBAN Görögországban barátok kalauzoltak. Elvittek az athéni bohémnegyed — a Piaka — forgatagába, éjfélkor főtt polipot etettek velem Pireus egyik kis tavernájában, megismertettek érdekes emberekkel. Azon a bizonyos estén is bejelentették — megvan a mai program! Egy bárba megyünk, pontosabban: meghallgatjuk ott az énekesnőt . . . Kényszeredett arcot vághattam, mert megkérdezték: mi baj? — Nézzétek! ... — válaszoltam óvatosan, hogy a világ minden kincséért se sértsem meg jóakaratukat. — Én nem vagyok semmi jónak az elrontója. Szeretem a félhomályban rikoltozó jazzt, szívesen hallgatom a búgó hangú dizőzt, elnézem az embereket ... De értsétek meg: bár és dizőz van otthon is elég. Akropolisz és tenger viszont nincs! Menjünk el inkább újra a kivilágított fellegvárhoz . . . — Talán a kariatidákhoz? — kérdezték összemosolyogva. — Igen, igen! Inkább oda . . . Szépen kérlek benneteket! Hirtelen határozottakká váltak: — Helyes! Ne mondd, hogy ellenkezünk veled. Akkor mégis megyünk a Kariatida-bárba . . . Megadtam magamat. Későre járt, amikor az autó a bejárat előtt fékezett. Kint gipsz-kariatidák, bent a szokásos bár-kép fogadott. Iszogató emberek, cikázó pincérek, bordó körfüggöny és félhomály. Hirtelen teljes sötétség lett, s csak egy kerek fénycsóva vetődött a középre, megvilágítva a kísérő gitáros fiút, s egy hófehérbe öltözött, Ieomló szőkeségú. babaarcú, karcsú lányt, akit első pillantásra inkább svéd filmsztárnak néztem volna, semmint görögnek! Csend lett. Fájdalmasan megpendült a gitár, s a szokatlanul mélyzengésű, erős sodrású női hang felsírt a füstös levegőben. Monika barátnőm a fülemhez hajolt: — Egy fiú bánatát énekeli most, aki szeretett egy lányt, de nem volt sem pénze, sem munkája, nem is gondolhatott a házasságra, s csak messziről áhítozott a lány után. Ez a hajdani fiatalember, öregedő fejjel talált rá ismét szerelmére, Pireus egyik sikátorában, amerikai matrózok roncs szeretőjeként... — suttogta narrátorom. Aztán új dal következett: egy lányról, akinek szerelmét megölték a hatalom gyilkos fegyverei, s aki minden nap kimegy a temetőbe, friss virágot tesz a sírra, vörös virágot, s a szirmok közül vörösen és erősen és hatalmasan véli felkelni látni szerelmesét. . . A bár közönsége dúdolt, s lassan zengett az egész terem. Most elindult a lány, s ment utána a fény. Az asztalok között lépkedve a „mosolygó fiúról“ énekelt, Lambrakiszról, az orvosról, a sportolóról, az ifjúsági vezetőről, akit orvul meggyilkoltak, s akinek nevét ma a görög ifjúsági szövetség tagjai, a „lambrakiszok“ viselik , . Ki ez a lány? S ki a bárban oly szokatlan dalok szerzője. Az énekesnő,: Dóra Janakopulu. Л dalok alkotója: Mikisz Theodorakisz, az EDA-párt parlamenti képviselője, a Lambrakisz Ifjúsági Szövetség elnöke, a világszerte ismert zeneszerző, akinek nevét nemrégiben a görögországi politikai válság híreiben olvashattuk „ ... az athéni lakosság körében nagy megdöbbenést és felháborodást keltett a hír, hogy a rendőrség titokban eltemette Petrulaszt. A görög rohamrendőrök által meggyilkolt diák szülei Theodorakisz EDA-párti képviselő támogatásával követelték a holttest kihantolását és felboncolását...“ Dóra Janakopulu Lesbos szigetén, egy kis faluban, Mitiliniben született. Hatan vannak testvérek. Egyik nővérének már van egy tizenkilenc éves fia, másik húga most végezte a rendezői szakot. Dóra itt, a Kariatida-bárban énekeli mindig elsőként Mikisz Theodorakisz dalait. Nem tanult soha zenét, még a kottát sem ismeri. De érti és érzi ezt a muzsikát! Slágert nem énekel. Őt csak ezek a dalok vonzzák, s boldog, ha újra és újra ismerős arcokat lát a bár félhomályában. — Ezek az emberek: Theodorakisz közönsége! Őérte ülnek be engem meghallgatni . . . Dóra: színésznő is. Játszott már Shakespearet és volt már Iphigeneia. Tolmácsolta már Sartre szavait és volt szőke Hamupipőke . . . Amikor ott jártam, nagy terveiről beszélt: Csehovot szeretnék énekelni! Elsőként a „Levél“ című novellát választottam, amelyben a kis szolgagyerek, Ványuska. levelet ír haza, a nagyapjának, s elpanaszolja: milyen rossz a sora, fázik és éhezik. . . Nálunk, Görögországban, sok „Ványuska“ van, aki még levelet sem tud írni, mert nem járhatott iskolába! Aztán elment. Dala sokáig a fülembe csengett az athéni éjszakában. somos Agnes
