Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1965-10-01 / 20. szám
I/ assán a Maraton téren levő maratoni futó szobrának talapzatára rövidesen belevésik a harmincötödik évfolyam győztesének a nevét. Az idősebbek még visszaemlékeznek arra a napra, amikor 1924-ben, egy ködös októberi vasárnapon, a tornai vár alól nyolc, jóformán ismeretlen atléta nekivágott a Kassa felé vezető országúton a 42 195 méter hosszú versenytávnak. A maroknyi nézősereg és rendezők közül aligha gondolhatta akkor valaki, hogy e szerény rendezvényből, mely Szlovákiában az első hivatalos maraton volt, idővel a világ legnépszerűbb hosszútávfutása lesz. Nem volt könnyű a versenyt megrendezni, életben tartani, rendszeressé, világhírűvé fejleszteni. Az akkori Európa gazdasági és társadalmi viszonyai nem kedveztek a nemzetközi vetélkedéseknek, a költségvetésekben pedig kevés pénz maradt a sportra. De a testnevelés iránti rajongás, az alapítók (Bukovszky Béla mérnök és társai) lelkesedése, önzetlensége és fáradozása, legyűrt minden nehézséget, akadályt. Az évekkel párhuzamosan, mind több és több nemzet indította útnak Kassára legeredményesebb versenyzőit. Itt bukkant elő az ismeretlenség homályából Galambos József, a hallgatag kisvárdai bognárlegény, aki 4 győzelmével mindmáig a legeredményesebb résztvevője a Békemaratonnak, itt rajtolt a világhír felé Juan Carlos Zabala, a legendás hírű argentin csodafutó, itt aratták világszerte feltűnést keltő győzelmüket a lettországi Mottmillers és a páratlan könnyedséggel futó francia bajnok, El GYŐZ harmincötödször ? Désiré Leriche, akik röviddel kassai diadaluk után életüket áldozták fel hazájuk védelmében a fasiszták elleni küzdelemben. Csupán a háborús években — amikor a világon tovaharapódzott a háború tüze és a béke eszméjét élesztő maratoni futás helyett a hadszíntereken küzdöttek egymás ellen az egykori barátok — borult csend a Kassa — Szína közötti országútra. Amint azonban elérkezett a béke napja, a kassai maraton szervezői ismét öszszeültek és életre keltették a hagyományos vetélkedést. Még híresebb, még vonzóbb lett a verseny. Addisz Abebától — Chicagóig, Tokiótól — Stockholmig egyaránt magasan értékeli a sportvilág a Békemaratont, annak mindent és mindenkit magával ragadó légkörét, a futókkal, a Béke hírnökeivel szemben tanúsított szeretetet, figyelmet, gondoskodást és persze, a Kassán aratott győzelmet. Kassai győzelme röpítette a hírnév felé a finn Hietanen, a svéd Leandersson, a szovjet Fiiin és Popov, a csehszlovák Dr. Kantorek, az amerikai Edéién nevét, itt igazolta kivételes képességeit Abebe Bikila, Hailé Szelasszié császár testőre, Róma és Tokió hőse. Am nemcsak a győztesek névsora fémjelzi a Békemaraton hírét, nagyságát. A vert mezőnyben is elismert „világnagyságokkal“ találkozunk: a norvég búvár, Systad, az angol Európabajnok, Holden, a finn Laine, a híres bostoni győztes, Viskari, a sokszoros délamerikai csúcstartó, Oswaldo Suarez, a ragyogó képességű, apró léptű japán Nakao, és Hiroshima, és még sokan mások, akiknek nem sikerült Kassán a győzelmi dobogó legmagasabb fokára lépni. Évről évre szűnni nem akaró tapsvihar fogadja őket is a díszkapuban, hiszen a Békemaraton a népek közötti barátságot, a béke fenntartását tűzte ki célként maga elé. Gazdag krónikája, az eddig rajtolt 2138 futó mindennél ékesebben bizonyítja, mennyire népszerű a nemzetközi Békemaraton, mennyire szívesen térnek vissza a Hernád-parti városba az „országutak lovagjai". Már világszerte elkönyvelt, hogy Kassa túlszárnyalta Bostont, Enschedet, Athént, Osakát és a többi várost, ahol úgyszintén rendszeresen ad egymásnak találkát a világ távfutó élgárdája. De két évvel ezelőtt még a valóban „hétpróbás“ rendezőket is meglepte egy különös, váratlan levél. Emília Mankovecká, 32 éves trencíni tanítónő közölte, hogy részt kíván venni a Békemaratonon. Ilyesmi még nem fordult elő a verseny történetében! Nő — és maratoni futni! Negyvenkét kilométert! A szervező bizottság sokáig tanakodott, amíg meghozta a döntést: Az emancipáció hasznos dolog, de hát mégsem a maratoni távon . ' .1 TÄNZER IVAN A szerző felvétele Do-rá-mi-fa „Csak azt mondd meg rózsám, Melyik úton mégy el? Felszántatom én azt Aranyos ekével. Be is vetem én azt Szemen szedett qyönqqyel, Be Is boronálom Sűrű könnyeimmel A tenger hullámzik így, a folyó habja csapódik így a parti sziklához, a szél suttog így sűrű fenyvesekben, a szerelmes mondja így szerelmesének: „Ne hagyj itt!“ Ilyen sodrásban, egyetlen lélegzetre; egyszerre lágyan és keményen, reménykedve és kétségek között, egyszerre boldogan és boldogtalanul. A dalt Bartók dolgozta fel. Énekli a Magyar Rádió Gyermekkórusa, vezényel Bottka Valéria... Martins úr, a milliomos amerikai Columbia cég ügyvivője is ebbe a Bartók-dalba szeretett bele, ennek a dallamnak áradása sodorta az Övilágba, ez késztette e búcsúszavakra: „Viszontlátásra gyerekek, az Egyesült Államokban!“ (Hazafelé menet Svájcban váratlanul meghalt, egy újabb év telt el, míg a cég egy másik ügyvivője átvette Martins úr örökségét, s a kórusnak elküldte az Egyesült Államok meghívását). Közben a japán Geikyo hangversenyrendező társaság is felfigyelt a Magyar Rádió Gyermekkórusára, ök is meghívólevelet küldtek, T. Tomihara, S. Kudo és H. Kihara urak aláírásával. A Magyar Rádió Gyermekkórusa mindkét meghívásra igent mondott és hamarosan mindkét világrészen megkezdődött a kórus propagandája. Szigeti József, Amerikában élő hegedűművészünk így nyilatkozott: „Boldog vagyok, hogy nemsokára Amerikának is része lesz ebben az élményben és zenei tapasztalatban... Soha életemben nem hallottam ehhez hasonlót! Mennyi merészség, lendület és intuíció van ezekben az imádnivaló rövid nadrágos, matrőzblúzos kisgyerekekben. .. Bizonyos vagyok benne, hogy a budapesti gyermekkórus elragadtatást nyújt majd szemnek és fülnek egyaránt...“ A japán cég pedig elküldte a percnyi pontossággal kidolgozott útiprogramot: Tokiótól Hirosimán és Nagaszakin át 36 városban szerepelnek a gyerekek, hangversenytermekben, rádióban és televízióban. Kétszer harmincöt gyerek, öt-öt felnőtt kíséretében világkörüli útra indult. És meghódította a világot... A nagy út nagy munkát követelt gyerekektől és felnőttektől egyaránt. „Szo-mi-do — jó-na-pot — kí-vánok“ — köszönnek az elsősök a Somogyi Béla utcai új iskola zenei tagozatú osztályában. Itt tanul a Ma-FEHÉR ÉJSZAKÁK Tizennyolc napig tartó kirándulásunkat, amely öt és fél ezer koronába került, a Cedok utazási iroda rendezte. Mindjárt az elején elárulom, hogy nagyon megérte az árát. Hajónk először a 30 ezer sziget s 60 ezer tó országába — Finnországba evezett. A fővárosban kötöttünk ki. Helsinki mindenekelőtt tisztaságával hatott ránk. Olyan ez a város, mintha valamilyen nagy ünnepre kitisztították, ünneplőbe öltöztették volna. Az emberek öltözködése is ezt a benyomást kelti. Nemcsak a nők, a férfiak is rendkívül szépen öltözködnek. Még az autóbuszsofőrök is fehér ingben járnak. A szép ruha a karcsú finneken még szebben mutat. A kövér ember Finnországban fehér hollónak számít. Tudjuk, a finnek 86 százaléka szőke. Ehhez csak annyit fűzhetek hozzá: nagyon szép szőke. A finn nők a legszebbek egész Skandináviában. (Ez meglepett bennünket, hiszen a svéd nők szépségéről általában többet hallottunk, olvastunk.) Gyönyörű, karcsú testük vonalait a szebbnél szebb nyári ruhák különösen kihangsúlyozzák. Általában hosszú hajat viselnek. Esti sétáikra gyakran fehér fátyolkalapban mennek. Csak a szemüket festik. Finnországban kevés a válás. Egy családban átlag három gyerek születik. Több a lány, mint a fiú. Egy ötszobás családi ház felépíttetése kb. 20 000 márkába kerül. Egy egészségügyi nővérnek, ha 60 órát dolgozik hetente, havi jövedelme 600 márka. Rendesen azonban a heti órakötelezettsége csak 45 óra . . . Lahtiban (Helsinkitől 107 km-re levő 80 000 lakosú város) meglátogattunk egy kizárólag nőket alkalmazó textilüzemet. A nők itt 8 órát dolgoznak naponta (hatalmas iramban) 2 márkás órabérért. Finnország városaiban rengeteg a park és a szobor. Érdekes, hogy itt a szobrászok gyakrabban ábrázolják a férfitest szépségeit. A finnek az építkezésben kerülik a sablonosságot — egymáshoz közel két egyforma házat sehol sem láttunk. Az új épületek roppant modernek. Ez vonatkozik a most épülő templomokra is, melyek költségét a kötelező vallásadóból fedezik. A legkorszerűbb és legszebb épületek Helsinki új negyedében, a Tapiolában láthatók. Finnországból Stockholmba eveztünk. Útközben megcsodáltuk a rengeteg szigetet, melyek közül sok csak akkora, hogy éppen elfér rajta egy házikó. E szigetecskék legtöbbjén a stockholmiak nyári lakhelye áll. Minden szigetnek van kis mólója, ahova a sziget lakója saját jachtját köti ki. A házak előtt pedig elmaradhatatlanok a zászlórudak, amelyekre a lakók reggelenként felhúzzák saját zászlójukat. Az egy millió lakosú svéd főváros ötven hídja nélkül el sem képzelhető. A város régi negyedeire a szűk utcák jellemzők, melyeknek öreg épületeiben hegyén-hátán vannak az üzletek. Az új épületek többnyire felhőkarcolók. Stockholm utcáin a forgalom óriási, pedig földalatti vasútja is van. A lakáshiány itt is a fő problémák közé tartozik. Stockholm nagyobb üzleteiben is (mint Skandináviában általában) mozgólépcsők szolgálják a vásárlók kényelmét. Itt is gyakori az önkiszolgálás. Áz ilyen üzletekben a vevők kosár helyett kis kocsikba válogatják ki az árut. Ezekben a guruló kocsikban azután kitolhatják az árut egészen az utcára, ahol azt autójukba rákját. A kocsikat természetesen az utcán hagyják, melyeket aztán az alkalmazottak visznek vissza az üzletbe. Stockholmban
