Dolgozó Nő, 1965 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1965-04-02 / 7. szám
Simko Margit: Ш0ШЕ Felszabadultunk. Csak a regényekben van ai ügy, hogy a jelszabadult egyszeriben ujjongó szabadságmámorba lendül. Nem igaz. Az, akt ezt állítja, az még nem volt rab. Az elnyomott lény súlyosan beteg. A szabadság az embernek úgy kell, mtnt az oxigén, vagy a víz, megvonása testi-lelki szenvedést okoz. A jelszabadult gyenge, mint egy nagy betegség után, meg kell tanítant lépegetni, járni, rohanni, aztán már egyedül rohan. Ilyen kótyagosan csavarogtunk, a fiam meg én, házunk előtt a főtéren és kóstolgattuk a szabadságot... A németek aznap éjjel menekültek fejveszszetten és ml úgy bámultunk a pirospozsgás orosz katonákra, mint a csodákra. Ide-oda kószáltunk. Sütött a nap és mi boldogságunkban el is felejtettük, hogy már második napja nem ettünk semmit. A gyógyulás legbiztosabb jele a jókedv meg az éhség, jelentkezett a gyomrunk, akkorát korgott, hogy azt hittük, valami repülőgép berreg. — Valahol kenyeret kell szerezni — állapította meg jó hangosan, nem törődve az illemmel. — Gyerünk valahová kenyeret kérni, a pékek ma biztos nem sütnek. — Adok én maguknak — szólalt meg hátunk mögött valaki, jó alföldi magyarsággal. Hátrakaptam a fejem. Egy őszbecsavarodó fejű katona állt ott és már vette ts ki a torntszteréből a hosszúkás katonakenyeret és nyújtotta felém. — Hát maga hogy került ide? A felszabadítókkal jött? Hová valóst? — zúdultak rá a kérdések. Kicsit elkomorodott. — Hegyaljai vagyok, még a németekkel jöttem ide. Önkéntelenül egy lépést hátráltam és magammal húztam a fiamat is. — Ne féljen tőlem, én mentettem meg a hidat — mondta sietve, mtnt aki tart tőle, hogy faképnél hagyjuk. Valami felrémlett előttem, erről már hallottam beszélni, hogy egy katona megtagadta az engedelmességet és nem robbantotta fel a hidat. De azért zavaros volt nekem ez az egész. Ha a náciknál szolgált, hogy az ördögbe jár ez itt szabadon? Már akkor néhány kíváncsiskodó is állt körülöttünk, hisz az egész városka az utcán volt és várták, hogy mi lesz ebből. fogoly De hisz akkor maga hadi— Hát értsék meg már, hogy én megmentettem a hidat és nem vagyok hadifogoly. En megkötöttem a különbékét — szólt mosolyogva, kis hencegéssel a hangjában. ■ Mit kötött meg? — bámultunk rá. — No, bár nem szeretek dicsekedni, nincs is ezzel mit dicsekedni, Inkább elmondom sorjába, hogy értsenek. Hát úgy volt, hogy már tíz hónapja kergettek minket a németek egyik helyről a másikra. Arra volt eszük, hogy kivittek minket az országból, itt meg nem ismertük ki magunkat. Mert vagyunk itt többen ts, de azok még felül lesznek vizsgálva. En parancsot kaptam, hogy bújjak a híd alá, aztán ha az utolsó német ts elment, gyújtsam meg a kanócot, a hidat fel kell robbantani. Magamra hagytak. No — mondom — itt az idő, most vagy soha. Nekem elegem volt, az első világháborút gyerekfejjel csináltam végig, akkor is a németek parancsára. Nekem ugyan mesélhettek már, hogy akit az oroszok kézbe kapnak, annak ámen. Alábújtam a híd alá, megvártam, amíg az utolsó német is eliszkol, aztán meggyújtottam a gyufámat és mondta elégedett mosollyal rágyújtottam a pipámra. Aztán, mikor az első orosz osztag megérkezett, jelentettem. Együtt döglesztettük meg az aknát. Az a nagy darab orosz parancsnok úgy megölelt, hogy csak úgy ropogtak a csontjaim. Mondja a tolmácsának, az meg nekem: van-e valami kívánságom, csak mondjam meg bátran. Mondom, van bizony. Egy nagy kívánságom van, négy gyerekem vár otthon, meg a tavaszi munkák is'megkezdődtek, nem bírja azt az aszony egyedül, szeretnék hazamenni. Kössön velem a parancsnok különbékét. A tolmács lefordította a kívánságom oroszra, a parancsnokuk hozzám lépett és odanyújtotta a kezét, én meg belecsaptam. Aztán megírtak nekem egy passzust, ahogy itt mondják bumáskát — ezt ni — az áll benne oroszul, hogy „Bogyó András hegyaljai illetőségű közkatona, nem tekintendő hadifogolynak, azonnal visszatérhet hazájába." Még áldomást is Ittunk, fenemód erős ital volt. Hát most várakozók egy orosz autóra, úgy mondták, hogy az elvisz egy darabon. Megyek a családomhoz. Na — nyújtotta kezét — éljenek békességben. Ez az első békekötés hiteles története. 3) D Ю N «I f I i KIBONTOTT Az élet — az anyag létezésének ez a csodálatos tormája — gyakran sokkal ellenállóbb és szívósabb, mint gondolnánk. A háború okozta romok felett, kibontotta szárnyait, mint a misztikus Főnix madár, amely saját porából ismételten újjászületik. Él a mi Bratlslavánk is, amely ezekben a napokban az elmúlt húsz esztendő tükrébe pillant vissza. Húsz év rövid idő egy olyan város történetében, amelynek már több évszázados múltja van. A szovjet katyusák ezen a történelmi tavaszon kérlelhetetlenül befejezték a régi élet utolsó akkordjait, hogy helyettük egy új, viharos szimfónia csendüljön fel... Elmúlt az 1945-ös esztendő, majd utána további két év. Ilyen rövid visszaemlékezésben szinte lehetetlen névszerint említeni mindazokat, akik fáradhatatlanul dolgoztak a romok eltakarításán, a vasúti sínek, hidak, utak, megrongált épületek újjáépítésén, hogy a városban megindulhasson az élet. Az építkezések államosítására 1948 január elsején került sor. A nemzetgazdaság többi ágazata ebben jóval megelőzte. Sokan éppen ennek tulajdonították az építészet lemaradását, különösen a szervezési és gazdasági kérdésekben. Ennek ellenére, az építkezésnek lépést kellett tartania valamennyi — hagyománnyal, tapasztalattal, káderekkel és anyagi szempontból is jobban ellátott — ágazattal. Bratislavában az építkezés, a pontos fejlesztési tervek alapján csak a februári győzelem után indult z z О v» < > О el. Számos építkezési vállalat látott hozzá a terv megvalósításához. Vajon, mennyire tudtuk felmérni akkor a tervezés jelentőségét? Hányán tudták annak Idején úgy elképzelni Bratislavát, mint amilyen ma? EMBEREK — LAKÁSOK — LAKÓTELEPEK A lakótelepek építését először a belvárosban kezdték meg, ahol azonban a régi romos épületek lebontása erősen hátráltatta a munkálatokat. 1950—51-ben 216 lakás készült el a Kvaőalová utcában. Ezeket a lakásokat a Csehszlovák Montostav üzem építette. 1951-ben egy újabb bratislavai építkezési vállalat — a Pozemné stavby — neve vált közismertté. Dolgozóinak keze nyomán szinte gomba módra szaporodtak a háztömbök, lakótelepek, amelyek a családok ezreinek nyújtottak szép, egészséges otthont. De hadd beszéljenek a számok is! RaCán a MiletiCován — a Malinovskán — a Steinírován — a Koáickán — a Páriőkován — a Februárkán — a Hostinskán — a Ru2ová dolinán — a Priemyselnán — épült fel. 750 lakás 615 lakás 651 lakás 480 lakás 1047 lakás 428 lakás 4428 lakás 1340 lakás 1148 lakás 224 lakás
