Dolgozó Nő, 1964 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-02-21 / 4. szám
• ft*. • iQ SZOMBAT DÉLBEN Munkából megyek hazafelé. Tele a város jókedvű iskolásgyerekekkel, hangosak, izgatottak. Jönnek velem szemben kettesével, csoportosan és magyarázkodnak:,.Számtanból is megkaptam az egyest” — Meg is érdemelted" — felel rá a jó barát. Csicsergő lánysereg jön: ,.Képzeld milyen szamár voltam, egyesre álltam és az írásbeli feladattal elrontottam a jegyemet" — Egy hirtelen megnyúlt nyakigláb lányka felé fordulnak a társai: ,,/goz, hogy hármasod is van?" — ,,Na és, majd kijavítom év végére" felel vissza magabiztosan. Milyen jó, gondolom magamban, milyen szép ez, hogy minden, de kivétel nélkül minden egyes gyereknek ilyen közös témája ma a bizonyítványosztás. Hogy egy sincs, a legeldugottabb faluban sem, aki ma azért ne kapott volna osztályzatot, mert sokat hiányzott amiatt, hogy nem volt cipője, amit a nagy hóban vagy hidegben felvegyen, vagy kabátja. Esetleg ősszel a betakarításkor otthonfogták segíteni. Milyen jó, hogy ma minden gyereknek egyformán ez a gondja: a bizonyítvdnyosztás. A kíváncsiságtól meggyorsítom lépteimet, hiszen az enyémek félévi szorgalmának, tudásának eredményét is megtudom mindjárt. Amint nyitom az ajtót, mindkettő kijön az előszobába, és szó nélkül nyújtja felém a bizonyítványát. Bármennyire is fegyelmezik arcvonásaikat, látom az orruk hegyén, a csillogó szemükön, hogy minden rendben van. Ott állunk az ablakban, gyönyörködünk a hópelyhek táncában, dicsérő és buzdító szavakat mondok nekik és közben figyelem, amint a hópihék egy része sárrá változva semmivé foszlik az utca kövén, más részük kristállyá válva csillog kertünk bokrain. MIÉRT? S. IDiáklány vagyok, az egészségügyi iskola második osztályába járok. A téli vakáció alatt hazautaztam, blagyon vártam már a szünidőt, a találkozást az ismerősökkel, hiszen év közben keveset vagyok odahaza. Az első napok után rászántam magam, hogy a rokonokat is meglátogassam. Egy ilyen utam alkalmával megszólított egy néni, okinek nyolc- vagy kilencedikes lánya van. Biztosan azért is .állt szóba velem, mert kiváncsi volt, hol, hogyan lehet továbbtanulni. — Te milyen iskolába jársz? — kérdezte. Kicsit büszkén feleltem, hogy egészségügyibe. — No, ápolónőnek aztán nem adnám a lányom — mért végig lekicsinylőén. — Miért nem választottál valami jobb pályát magadnak? És még tovább beszélt szívhezszólóan, felsorolva az ápolónői teendők kellemetlenségeit, az éjjeli kicserélésétől a beteg emelgetéséig. Az otthon töltött tíz nap alatt ez legalább háromszor megismétlődött. Ha szabatos és pontos feleletet is adtam az ápolónői hivatást ócsárlóknak, azért mégis fájt a szívem és felháborodtam. — Miért? Miért beszélnek így? Hiszen az ápolónő is négy évig tanul, gyakorlatozik, érettségizik, mint például az óvónő. Mégis, sokan ,,csak" ápolónőnek nézik.Miért nem látják,hogy ez is hivatás. Nehéz, felelősségteljes, áldozatokat követelő, de semmi esetre sem megvetni, lenézni való. Hiszen célja az emberek megsegítése, ápolása, és aki erre a pályára lép és helyt is áll, az nemcsak szaktantárgyakból vizsgázik, hanem humanizmusból is. Ennek a tudata segít át a miértek gáncsain a célig, hogy jó ápolónők lehessünk, olyanok, akiknek a finyáskodó nénik is azt mondhassák egykor, hogy: köszönöm, nővérke! S. E. Nyitra HIGIÉNIA, OH! Nem akarom a világért sem megbántani ezt a két nagyon kedves elvtársnőt, aki átveszi tőlem a szennyes fehérneműt és visszaadja a tisztát. Nem írom meg tehát a mosoda címét, ahová néhány hónapja rendszeresen járok. A mosodában egy függönnyel elkerített fülke van, ahol az ember kicsomagolja a mosásra váró holmit, megszámolják, átveszik, egy kis cédulát adnak róla és kész. Nálam az a gyakorlat, hogy amikor elviszem a mosnivalót, mindjárt elhozom a tisztát is, tehát két legyet egy csapásra. S miután a csomag rendszerint nehéz, először belépek a fülkébe és átadom a hozott ruhát,-amit az üzletben levő nagyon kedves elvtársnő sajátkezűleg átszámol, batyuba köt és hátravisz a többi közé. Auztán kijövök a fülkéből és leteszem a pultra a cédulát és várom a tisztát. A nagyon kedves elvtársnő kikeresi a csomagomat, kibontja és átszámolja a ruhát, újból összekötözi, kifizetem és már mehetek is. Néha előfordul, hogy nem vagyok egyedül, várakozni kell, s akkor végignézhetem, hogy az előttem levő három-négy, néha több embernél ugyanazt a módszert alkalmazza mint nálam. Szennyes fehérnemű, tiszta fehérnemű, nincs különbség. Egyiket ugyanolyan kedvesen fogja meg, mint a másikat. Gumikesztyűje nincs és kezet sem mos közben, sem a délelőttös,sem a délutános.Munkaideje alatt nyilván rengeteg szennyes és rengeteg tiszta holmi megy át a kezén. S о világért sem fínnyáskodik, nem húz kesztyűt a piszkosnál s amint már mondtam, kezet sem mos. Nyilván nem akar bennünket megsérteni. Ugy-e milyen kedves? 4 N. I. _ gyes helyen ,,perónak”, másutt „gurgyalnak", Sáróban pedig £ ..gödörnek” nevezik a cigánynegyedet. Ez a közvetlenül az országút mellett fekvő terület, bizony nem dísze a falunak. A sok, egymás mellé épült kisebb-nagyobb vályogház arról tanúskodik, hogy szép számú lakos élhet itt. De vajon hogyan? Mikor és mily módon tűnik el végre a múltnak ez a maradványa is? SARÓI GONDOK — Sárónak 2100 lakója van, ebből 580 a cigány származású polgárok száma — válaszol kérdésünkre a HNB titkára, Trník Máté elvtárs. — Sajnos, a Gödörben még 112 család él. 38 család pedig már a faluban. Hogy kerültek a faluba? Egyesek építettek, a java része pedig kész házat vásárolt. A HNB terve, hogy fokozatosan házhelyhez, lakáshoz juttassa őket, és így lassan megoldják a gödör kérdését. Ugyanis a vásárlásnál az az egyik feltétel, hogy a család elköltözése után, a régi lakást likvidálni kell. Ez sokszor nehézségbe ütközik, mert legtöbbször egy másik család akar az elköltözőitek helyébe költözni. Beszélgetésünk folyamán megtudjuk, hogy a HNB-nak hat cigány származású képviselője van, akik közül a legaktívabb Baranyainé és Tökölyi elvtárs. Továbbá, hogy a cigány származúsú polgárok 80—-90 százaléka van állandó alkalmazásban, 10 százaléka idénymunkás. A gyermekek is rendszeresebben járnak iskolába, ami nagyrészt a tanítóknak köszönhető. Óvatosan lépkedve a síkos havas úton, Tökölyiék házához érünk. A lakás ízléses berendezése és tisztasága, a háziasszony, ügyességét és szorgalmát tükrözi. — Ha a televízióban láttam, vagy az újságban olvastam hasonló látogatásokról, mindig vártam, hogy egyszer nálunk is érdeklődik valaki a sárói cigányok sorsa felől — fogad Tökölyi elvtárs. — örültem, amikor a cigány származású polgárok közül engem is ;i mondaná rájuk» hogy igányok? a HNB képviselőjévé választottak. Csak az bánt, hogy nem teljesíthetem úgy a kötelességemet, ahogy szeretném, mert tavasztól késő őszig, — családostól — Csehországban dolgozom. Több cigánytársam cselekszik hasonlóan, mert ott többet keresünk. Munkánknak van is eredménye, mert házat vettünk, szépen berendeztük és még megtakarított pénzünk is van. Mondhatom, nagyon megváltozott azoknak a cigányoknak az élete, akik nem félnek a munkától és a keresetüket jól beosztják. Körülnézhetnénk a gödörben és a faluban élő cigányok között — javasolja készségesen. Az alapfokú kilencéves iskola táblájára lettünk figyelmesek. Befordulunk a lejtős udvarra. Az V-ik osztályban Solcsián Erzsébet tanítónő foglalkozik a gyermekekkel. A 25 tanuló közül 15 a cigánygyermek. — Egy-kettő kivételével rendszeresen járnak iskolába. Kosa Marika, akinek még nyolc kisebb testvére van, még egyszer sem hiányzott. A tanulásban sem a legrosszabbak, sőt mondhatom, hogy Horváth Gyusyi egyike a legjobb tanulóimnak. A tisztaság terén is meg vagyok velük elégedve. A múltkor váratlanul jött el hozzánk az iskola orvosa. Valamennyi gyermek teste és alsóneműje kifogástalanul tiszta volt — mondja a tanítónő. ÚJ KÖRNYEZETBEN Dél felé közeledett már az idő, amikor Kósáék konyhájába léptünk. Az egyik kicsi, a másik pici, — gondoltuk és pillanat alatt nyolc gyermeket számoltunk össze. A kilencedikkel, vagyis Marikával, már az iskolában találkoztunk. A fiatalos mama, gyors mozdulatokkal rendet teremt az asztalon, letörli a székeket, hellyel kínál bennünket, majd a faliórára pillant. — Siessetek gyerekek, mert elkéstek az iskolából — de már szalad Is a szobába, hozza a kis Kató piros-fehér csíkos kötényét] és köti hajába a szalagot.AnegyedikesBéla már türelmetlenül vár az ajtóban a húgára. — Legyetek jók és tanuljatok — kíséri őket az anya szava. Mióta laknak itt? — Múlt év májusában raktuk le az alapot és augusztus utóján költöztünk be. Nagy terhet vettünk bizony ezzel az építkezéssel a nyakunkba, na de a nehezén már túl vagyunk. A férjem szorgalmas ember, törődik a családjával, szépen keres az EFSZ-ben. Tavaly 680 munkaegységet szerzett, így megvan mindenünk. — Asszony, ne dicsérj már annyira, mert még elbízom rr.agam.mondja a férj — mert az ajtóban elkapta felesége utolsó szavait. — Hát igaz, hogy sokat dolgozom, és nem hiányzóm a munkából soha. Tavaly
