Dolgozó Nő, 1964 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-12-28 / 26. szám
HOLDBA( indul Kedves olvasóink, köztudomású, hogy napjaink nagy népvándorlásának területe immár nem korlátozódik csupán öreg Földünk felületére, de a világűrre is kiterjed. Az új év alkalmából örömmel közölhetjük Önökkel, hogy utazási irodánk a soron következő holdrakétára egy hazai állampolgár, Bodola Bódog siámára is szerzett helyjegyet, útlevelet és beutazási engedélyt. E rendkívüli alkalomból ellátogattunk a Holdvilág utcába, Bodola Bódog családi házába, hogy saját szemünkkel győződjünk meg róla, hogyan készül dicső polgártásunk a bizonyára sok élményt nyújtó, kalandos utazásra. Bodola Bódog és neje, Irma éppen az utolsó dolgokat csomagolták be a bátor utazó disznóbőr bőröndjébe. BODOLÁNÉ (aggódva): Aztán nagyon vigyázz magadra, édes fiam, a sált ne vedd le a nyakadból, hogy meg ne hűlj nekem. Nagyon haragudnék, ha náthásán jönnél haza...! BODOLA (türelmetlenül): Jó, jó, ne félj, vigyázok magamra. Nem jövök haza náthásán. Hol a gukksrem, az előbb még itt volt. ...? BODOLÁNÉ (sopánkodva): Igen, az előbb még itt volt agukker,én is láttam...(anyásán). És ha kimelegedtél, ne igyál hidegvizet, édes fiam... Tüdőgyulladást kaphatsz és ki tudja milyen színvonalú ott a kórházi kezelés...! BODOLA (fogcsikorgatva): Nem iszom, édes fiam... (felordít) Nincs egy ember ebben a házban, aki meg tudná mondani, hogy hol a gukkerem! Hogyan menjek a holdra gukker nélkül...? EGY ASSZONY: Jó napot kívánok! Jaj, Bodola úr, arra a nagy útra... BODOLA (vészesen): És a mentőövem...? Nem mehetek mentőöv nélkül a tenger mellé.■■ Alig tudok úszni... Ki tudja, milyen mélyek a holdon a tengerek...! BODOLÁNÉ (siránkozva): Már a mentőöv is... ? Nem csoda, ebben a nagy sietségben. (Magyarázkodva) Azt hittük, hogy csak egy hét múlva indul s erre ma reggel kapjuk az értesítést, hogy azonnal, megváltozott a terminus... EGY ASSZONY: Kedves Bodola úr, szeretném megkérni valamire. A lányomtól hallottam, tudja, a gimnazistától, hogy ott nagyon hideg időjárás van. Már csak az én egyszerű eszemmel úgy következtettem, hogy bizonyára szép, kötött sapkákat lehet ott kapni, melegeket és tiszta gyapjúból... Ha lenne szíves. BODOLA: Hozni...? EGY ASSZONY: Hozni. A kislányomnak, a gimnazistának, születésnapjára, mert februárban született a lelkem, télviz idején. BODOLA (szórakozottan): Jó, jó, majd megnézem... Édes fiam, nincs még meg az a gukker...? EGY ASSZONY: És egy melltartót, Bodola úr, kedves. Ügy hallottam, ott lehet kapni azokat a modern pántnélkülieket. Állítólag nagyon sikkesek... BODOLA (meghókkenve) : Melltartót... ? Magának... ? EGY ASSZONY: Nem, azt is a kislányomnak. Születésnapjára... mert februárban... BODOLA (közbevág): Tudom, tudom, télviz idején született... Utánanézek valami üzletben... Fiam, az égre kérlek, hozd már a mentőövemet...! EGY ASSZONY: El ne felejtse, Bodola úr, meleg sapkát és melltartót... Legjobb lenne ha felírná... (ácsorog) No, szerencsés utat, Bodola úr... (el) BODOLA (dühösen): Ez már a harmadik... Klepácsnénak vaniliarudat kell hoznom, meg izraeli Nescaffét, mert azt nálunk nem kapni, a főnökömnek meg filteres cigarettát és egy bizsut a feleségének... Bizsut, a holdról, micsod ötlet...! BODOLÁNÉ (fellélegezve): Megvan a gukker, fiam, tessék, a kredenc mögött találtam meg, valahogy beesett a fal mellé... BODOLA (felderülve): Nagyszerű... Most már csak a mentőöv kell és a kulacs... Persze, a kulacs, nehogy itthon hagyjam... BODOLÁNÉ: Igen a kulacs, a kulacs, csakis a kulacs... Mindjárt megkeresem... (Hízelegve) Aztán írjál majd... ne feledkezz meg a te Irmádról...! És vigyázz a nőkre, mert azok csak a pénzedet akarják... a valutádat... Ah, mit is beszélek, le nem feledkezel meg... Egy helyes, kis fókabőr táskát, emlékül... Nagyon szép táskákat lehet venni kéz alatt, azt mondják, onnan vannak... BODOLA: Szóval fókabőr táskát BODOLÁNÉ (sietve): Igen, és kombinét. nyersselyem kombinét. BODOLA (számol): Kötött sapka, melltartó, a főnöknek filteres cigaretta és bizsu, Irmának fókabőr táska és kombiné, Klepácsnénak Nescaffé és vaníliarúd... Valóban fel kell írnom, mert elfelejtem... (írja) nyers-selyem, kom-biné... bi-zsu... BODOLÁNÉ: Mohairsál, édes fiam... a mohairsálat majdnem elfelejtettük... BODOLA: (írja) Mohairsá-ál... Megvan már a kulacsom...? BODOLÁNÉ: Még nincs, de mindjárt meglesz... EGY FÉRFI (lihegve beront): Bodola szaki... a holdra megy... Van esze? Egy szót se! (súgva) Gesz-te-nye-pü-ré...! Értette ? Egy szót se többet...! BODOLA: (álmélkodva) Micsoda gesztenyepüré... ? EGY FÉRFI: (fojtott hangon) Nyolc tallér kilója... A holdon... Nálunk negyvenöt...! Érti? Egy szót se... Gesztenyepüré... Bármily mennyiségben átveszek... Egy mázsát, egy tonnát, érti? Egy szót se... nem ismerjük egymást...! BODOLA (félóráit) Megőrjítenek... Hol a a fenébe vegyek annyi holdtallért ? EGY FÉRFI: Őrült, azt sem tudja? Nem érdeklődött ? Egy szót se! Nem én mondtam. Eladni mindent, bekecset veszik, lábbelit veszik, gukkert veszik, kulacsot veszik... mindent vesznek. Tudom. Nem adni tovább! Szenet vigyen! Tonnaszámra... Ott hideg van, nincs szenük, mindent megadnak érte...! Egy szót se, nem ismerjük egymást! Csak úgy mondom, mindent eladni... gukkert eladni, kulacsot eladni, rakétát eladni... BODOLA (megdöbbenve): A rakétát is, amin utazom...? EGY FÉRFI (szigorúan): Csak én tudom... Nincs rakétájuk, fejletlen haditechnika... BODOLÁNÉ (bejön): A kulacs is megvan} édes fiam, de ki kell mosnom. EGY FÉRFI: Kezét csókolom, asszonyom... Hál utazik a Lajos. Szerencsés ember, büszke lehet rá... Éppen magyarázom neki, hogy hogyan készüljön fel a nyaralásra... nem ismeri az ottani viszonyokat... (Élénken) Majd elfelejtettem... Bodola szaki, gyémántot vemii, nagy mennyiségben. . ..Ott a földön hever a gyémánt, a mezőn... nagyon olcsó...! BODOLÁNÉ: Két fülbevalót, Lajos... édes fiam... S az esőkabátodat nyugodtan eladhatod, majd itthon veszel másikat... BODOLA (felordít): Jó, eladom... az esőkabátot is, meg a kulacsot is... a gukkert is eladom és... a rakétát is... Aztán ott maradok telepesnek, Irma, édes fiam... DU В A GYULA Különös, nagyon különös este volt. Szokatlan csend ülte meg a szobát. A férfi és az asszony szótlanul bámult egymásra. A felfedezések estéje volt ez. — Milyen furcsa — tűnődött a férfi,— négy éve élek házasságban ezzel a pompás asszonnyal, és mintha most látnám először. — Milyen furcsa — tűnődött az asszony,— mintha most venném először alaposon szemügyre Ernőt! Mintha négy évig egy idegennel éltem volna együtt. Különös, nagyon különös este volt a nagy megismerések estéje. — Micsoda nagyszerű férfi, és én észre se vetteml — sóhajtott az asszony. Ernő e pillanatban megérezte az asszony hajának kellemes illatát. Homályosan emlékezett erre az illatra, régebbi időkből. A férfi borzongva megrázkódott, mint a mesebeli varangyos béka. Egyszerre átváltozott költővé, s azt mondta: — Olyanok voltunk mi, drágám, mint egy kerékpár. Két kerék, melyet a sors pedálja hajtott elválaszthatatlanul együtt. Futottunk és nem törődtünk azzal, hogy mikor kap defektet a másik, hiszen alig ismertük egymást. Apropó, tudod-e, hogy én gyermekkoromban mennyire szerettem kerékpározni? — csókolt a felesége fülébe Ernő, és beszélt gyermekéveinek öröméről, visszamenőleg a csecsemőkorig. Aztán az asszony mondott el néhány epizódot az életéből, majd beszéltek külön-külün és egyszerre, önmagukról, szerelemről, művészetről, könyvekről, tücskökről és bogarakról. Beszéltek szüntelen... És amikor éjfél felé nyugovóra tértek, az asszony Ernő domború mellére bújva suttogta: — Tulajdonképpen ez az este volt a mi megismerkedésünk estéje, hiszen ezen az estén ismertük meg egymást igazán. Az asszonynak igaza volt... Ezen az estén romlott el a televízió. FÜLÖPGYÖRGY (Átvéve a Ludas Matyi-ból)
