Dolgozó Nő, 1964 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-11-16 / 23. szám
Szovjet költők szerelmes versei ALEKSZEJ SZURKOV: Én így szeretlek Én így szeretlek, kócosán, te kedves hajnalfelé, a szádon semmi rúzs — makacs hajad fekete lángja repdes, halvány a képed, szigorú, borús. De elhúzod a kezed és az ajkad s magamra hagysz — te örökös utas, találkozónk persze csak eddig tarthat, de szívem szomja szüntelen kutat. Mint elriasztott gyönge-lenge álom, suhansz el tőlem — húz a messzi táj, távol utcákban tűnsz fel a homályon, talpad alatt új s új országhatár. Szívtam már Illatod rőt alkonyaiban, mely égetőbb, mint bármely gyötrelem, Párizsban, a bulvár! forgatagban, s a leningrádi kékes éjeken. A kaukázusi hegyek meredélyén s a szép, monoton moszkvai telek fölénk-boruló, tiszta-néma éjén leheltem be az édes bút veled. Jaj, hol talállak, hol talállak újra? Hol látom újra, milyen gyönyörű, ha mosolyogsz a homályban, kigyúlva - te felplhegő, halk lélegzetű?! Nyomnak a komor, mindennapi gondok, sorsom vad sodra görget sebesen; féltés? Panasz? — Egyetlen szót se mondok: éhes vagyok, s te vagy a kenyerem. MARINA CVETAJEVA: Kardos László fordítása Neved Neved — madárfiók tenyeremben. Neved — mint jégcsap, üdíti nyelvem. Szájmozdulat, egy rezzenetű. Neved — öt betű... Szép labda, égbe szökellő. Ezüstszívű csengő. Csendes tóba vetett kavics visszhangja neved. Oöndül tompa zenével, mint éji lódobogás, úgy enyész el. Verdes, mint a magány homlokhoz szorított fegyver ravaszán. Neved — tudod, mi nekem? Neved — csók lehunyt szememen. Dermedt századok fagya enged hóra-hullt csókjára nevednek. Kékcsobogású, hűs italom neved, álom, mély nyugalom. ANNA AHMATOVA: Rab Zsuzsa fordítása De most? Azt mondta: vetélytársam nem lehet senki, soha. Hogy nem tart földi nőnek. Hogy téli nap vagyok, fény, permet eg, hazai tájon különös, vad ének. S ha meghalok, nem csordul könnye sem, nem jajgat esztelen: „Támadj fel újra!“ Csak megérti, hogy élni képtelen teste sötétbe, lelke csendbe fúlva De most? De most?. Rab Zsuzsa fordítása Kérdez a gyermekem 4^0 V Ш \ * vlJ Ш cc A gyermek igényli a körülötte élő felnőttektől azt, hogy foglalkozzanak vele. Kérdez, szinte ostromol a kérdésekkel, mert magyarázatot keres az őt érő benyomásokra, keresi az ok és okozat közötti összefüggést, tudni szeretne mindent, lehetőleg egyszerre. Szabad-e gátat vetnünk a szellemi élet fejlődése elé? Nemi Sőt, segítenünk kell. A gyermek kérdéseire mindig felelni kell! „Ne kérdezz ilyen csacsiságokat!”, „Hagyj békében!”, „Ne idegesíts” — nem válasz a gyermeknek. Nem elégíti ki, csalódik az „okos” felnőttben, aki példaképe és akit ő mindenben utánoz, mert olyan szeretne lenni ő is. Tovább kérdez, amíg nem kap megnyugtató és kielégítő választ a kérdésére, újból és újból előjön vele, s ha végképp válasz nélkül marad, akkor majd megkérdez más valakit és eltávolodik szüleitől. De ha a gyermek szüleitől kapja meg problémáira, kérdéseire a választ, akkor hozzájuk fordul majd a pubertáskori „kényes” kérdésekkel is és nem a barátok, barátnők felvilágosító suttogásainak hisz, hanem édesanyjának, édesapjának, aki „kis”-korától mindenre őszintén felelt neki. Tudom, hogy sokan most azt gondolják: „De hogyan feleljünk, amikor olyanokat kérdez, amire nem lehet felelni!” Bármit kérdez, egy a lényeg: a felelet legyen a valóságnak megfelelő! Ha a kérdés olyan természetű, amit a három-négyötéves gyermek színvonalán nem lehet megmagyarázni, például mi az, hogy áram, mitől szól a telefon stb., akkor megmondhatjuk, hogy: „Ezt te kisfiam most még nem érted, de ha nagyobb leszel, megmagyarázom (vagy megtanulod majd az iskolában)”. Az is előfordul, hogy nem tudjuk magunk sem, amit a gyermek kérdez. Ezt is meg lehet mondani őszintén. Megígérjük, hogy utánanézünk. Valóban tegyük is meg és térjünk vissza a kérdésre. A gyermek szemében ez nem, hogy csökkenti a szülő tekintélyét, de még növeli is a bizalmat. Gyakran megtörténik, hogy a felnőttek gyerekes magyarázatot adnak a gyermek kérdéseire. Nem16 régen hallottam az utcán egy öt-hatéves kisfiúcskdval sétáló édesapától, hogy „mennydörgéskor kugliznak az angyalkák”. Ez a gyermek később az iskolában tudományos magyarázatot kap a mennydörgésre s vissza fog emlékezni rá, hogy az édesapja mit mondott neki erről. Jobbik eset, ha azt hiszi, hogy nem tudta helyesen о természeti jelenség okát. Hasonló helytelen magyarázata a hóesésnek: az „angyalkák dunyhája szakadt ki”, vagy a „Télapó rázza a szakállát”. A természet ébredését, a virágok nyílását sem helyes azzal magyarázni, hogy „a tavasz tündére szép ruhát adott a földre”. A valóság is van ilyen szép: a virágok, a fák, a bokrok nagyon szeretik a napsugarakat és most, hogy melegebb van, és többet süt a Nap, kihajtanak, rügyeznek, szinte őrülnek a tavasznak. A megtévesztő, hamis feleletek helytelenségét' bizonyítják a „gólyamese” káros kihatásai is. Kettő-hatéves korig számtalanszor hallja otthon, pajtásaitól, felnőttektől a gyermek: „A gólya hozott egy kistestvérkét!” Édesanya, édesapa mondta így, a gyermek előtt a legmagasabban álló két személy, tehát ez bizonyos, hogy így van. Bekerül a gyermek az első osztályba. Alig hat hete jár iskolába, máris tanuljuk az őszi jelenségekkel kapcsolatosan, hogy a gólya költöző madár. A gyermek okoskodik, logikus gondolkozásra, összefüggések keresésére neveljük. Nem csoda tehát, hogy egyik évben В. E. tanítványom ezen az órán felállt és megkérdezte: „A gólyák ősszel elköltöznek melegebb vidékre. Én decemberben születtem. Engem akkor milyen gólya hozott? Állatkerti gólya?” — „Édesanyád majd elmeséli neked” — mondottam s felkerestem a szüleit. Sikerült meggyőznöm őket róla, hogy természetes magyarázatot kell adni a gyermeknek. — Később súlybecslést is tanulunk. Emelgetünk számolásmérés órákon. A gyermek megállapítja, hogy 3—5 kg súlyt képes felemelni. Tavasz felé a „Gólya” című olvasmány tárgyalása közben ismét egy okoskodó kérdést váltott ki G. M. tanítványomból az a tény, hogy a gólyának keskeny, hosszú csőre van: „hogyan lehet, hogy abban a vékony csőrében elbírt engem, mikor én négy kiló voltam?” A legtöbb szülő kényelemből választja a fantasztikus és mesés magyarázatokat, mert nem találja meg a megfelelő formát a magyarázatra. Pedig milyen egyszerű lenne, mennyivel kevésbé misztikus és fantáziaizgató, ha azt mondanák: „Édesanya a szíve alatt hordott, amíg erős lettél, hogy megszülessél!” A további részletkérdésekre vonatkozóan — amelyek magyarázatára nem érett a gyermek —, ígérjük meg, hogy választ kap, ha nagyobb lesz. Nemcsak hiszem, de tudom, hogy minden gyermeket csak szorosabb szálak fűznek az édesanyjához, még jobban szereti, ha tudja, hogy a véréből született, mintha a gólyamesét hitetik el vele. Nem beszélve a csalódásról, és a további bizalmatlanságról, amit akkor érez, ha mástól tudja meg az igazságot. Legyünk boldogok, ha kérdez a gyermek, értelmének nyiladozdsa az érdeklődés, legyünk türelmesek, feleljünk értelmi fokának és a valóságnak megfelelően: érthetően. Dr. G. K.-né
