Dolgozó Nő, 1964 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-11-16 / 23. szám
120 évvel ezelőtt halt meg a nagy orosz mesemondó és költő, aki állatmeséit az embereknek szánta tanulságul. IVAN ANDREJEVICS KRILOV: A csuk Törvénybe citálták a Csukát, hogy a tóban senkinek sem biztos tőle az élete. Szekérderék panasz gyűlt ellene. Nagy dézsában vitték, ahogy illett, valóban előírás szerint bírái elibe; azok a szomszéd rétre gyűltek s ott legelésztek, de nevüknek örök díszt ad hordozóik esze : két öszvér, két vén gebe, kecske akadt talán három is, és ahogy a dolgok régi rendje megszabta, a Róka volt az államügyész. A nép zúgott, tudván, hogy mindig épp a vádlott látta el hallal az ügyész úr asztalát; de meg kell adni, a bíróság a szabályok szerint járt el, hiszen a Csuka sok gálád tettét most semmiképp nem lehetett fedezni. Már az ítéletet kellett csak szövegezni: hogy a Csukát kivégzik, és pedig olyképp, hogy felkötik. „Tisztelt Tanács — állt fel ekkor a Róka, súlyosbítást kérek, hogy évszázadokig rettentsük vele a Csuka gaz társait: az akasztás kevés, fullasszuk a folyóba!“ „Bravó!“ zengték iák, mekekék és nyihahák, s vízbe siklatták a Csukát. A FEKETE Egy fenyőerdő közepén buggyant föl a vize és kristálytisztán folyt a völgy felé. Csak amikor a Fekete-városba érkezett, akkor lett fekete. De nem szomorkodott miatta, mert okos folyó volt és a szive olyan meleg és érzékeny, akár az embereké. A Fekete-városban kincskeresők laknak. Mélyen a föld alatt ássák, egyre ássák a fekete aranyat. A szenet nevezik így, mert a szén olyan értékes, mint az arany. Sok ezer kislánynak és kisfának az édesapja száll le naponta a bányamélybe, ahol nagy a sötétség és kevés a levegő. Csákánnyal, fúróval fejtik a szenet, aztán csillébe rakják. A csillék viszik el messzire, az ország minden részébe, még a határokon tálra is, hogy sok-sok kisgyermek melegedhessen. De nemcsak a tél hidegétől véd a meleget adó szén, hanem fény is készül belőle, világosság és még ezernyi értékes tárgy és anyag. Még a szivárványszínű szilonruhácskák is, amelyben olyan szívesen peregnek-forognak a kislányok. Mindezt jól tudta a Fekete-folyó. Ezért maradt vidám akkor is, amikor kristálytiszta vizébe belehullott a gyárak olajkorma, és sötétre, feketére festette a hullámait. A Fekete-folyó bölcs volt, mint a vének és a hangja olyan csodálatos, mint a száz varázsfuvolán játszó erdei tündéreké. Amerre csak elfutott, a Feketevárosról és a kincskeresőkről énekelt. Tamás Gyurka hintalováról, Svablk Pepa autójáról és Alenka nagy-nagy álmáról, hogy űrhajós lesz. Az emberek, akik a folyó partjára tévedtek, elbűvölten hallgatták. Hazamentek, becsomagolták hátizsákjukat és elindultak, hogy megtekintsék azt a csodálatos várost, amelyről a Feketefolyó énekelt. Aki pedig egyszer ott letelepedett, nem vágyott el többé a Fekete-városból. A folyó pedig futott tovább réteken, falvakon, városokon keresztül. Víg volt, és gondtalan. Csak amikor a tenger felé közeledett és találkozott a többi folyóval, akkor szomorodott el, mert azok a büszke folyók elfordultak tőle. El is futottak volna, de nem tehették, mert mindegyikük útja a tengerbe vitt. ■ Szennyes vagy, piszkos vagy! Ne gyere velünk! — sziszegték, mint a kígyók. Csak a tenger futott eléje, hogy elsőként ölelje a szivére. — Már vártalak! — üdvözölte hangos morajlással. — Te hoztad a legszebb drágagyöngyöt, amit ékül akaszthatok smaragdzöld ruhámra! Az emberi verítéket, a munka gyöngyét, fáradsága eredményéről a hírt, amely a te medredbe hullott! Értékes és kedves minden csepp korom, amelyet idáig hoztál! Ezentúl a Drágagyöngyök folyója lesz a neved! A többi folyó elsápadt az irigységtől, a tenger pedig fölemelte smaragdzöld ruhájának egyik fodrát és vihart támasztott. A kényes folyók megszégyenülten siettek elvegyülni a Feketefolyó hullámaival. MOYZES ILONA Petrőczy Kata Szidónia (1664—1708) ,,Ó, könyörületlen, kemény és kegyetlen Tigrisek és sárkányok! Méltó siralmimon, szörnyű fájdalmimon Néktek is oroszlánok, Essék meg szivetek! áradjon könnyetek Mérges viperakígyók!” E gyönyörű, szenvedélyes hangú, őszinte vers-sorok több mint két és fél évszázad távlatából szólnak hozzánk. Petrőczy Kata Szidónia, az első magyar költőnő, a késői Balassa tanítvány líráját átforrósltja a szemvedély, a magára hagyott asszony egyéni bánata, keserűsége, hosszú fájdalmas betegsége, A kuruclabanc kor vérzivataros világából feltőr, férjét és nemzetét féltő, rontó háborúk ellen óvó, tiltakozó, majd szenvedéseibe végül is beletörődő, asszonyi hangja. Felvidéki főnemesi családból származott. Anyját születésekor elvesztette, apja részt vett a Wesselényi féle összeesküvésben és ezért bujdosnia kellett. A korán árvaságra jutott gyermeklányt rokonok nevelték. Hajadon korát Lengyelországban töltötte. Tökéletesen beszélt lengyelül, németül, szlovákul. Alig múlt tizenhét éves, amikor megkérik a kezét és feleségül megy Pekry Lőrinchez, Thököly párthivéhez. Pekry Erdélyben magas méltóságot tölt be a fejedelmi udvarban, de ellenségeinek ármánykodása börtönbe juttatja és ezért bosszúból Bécsbe menekül, a király kegyeit keresi és áttér a katolikus hitre. Bécsben magas katonai rangot és grófi címet kap. Feleségét, aki Habsburg-ellenes környezetben és protestáns szellemben nevelkedett, mélységesen elkeserítette ez a cselekedet. Férje testileg, lelkileg elhidegül tőle. Az asszonyt féltékenység és betegség is gyötri. Tizenegy gyereket szült, öt fiú még csecsemőkorban elpusztul, de hat lánya megmarad. Hogy némileg vigasztalódjék, verseket ír és német vallásos műveket fordít magyarra. Pekry a Rákóczi-szabadságharc kitörésekor a kurucok ellen fordul. Rákóczi fogságába kerül és újra visszatér a kurucokhoz. Az asszony jóban-rosszban hűségesen követi férjét. Pekry családját a császáriak főparancsnoka, Rabutin Szebenben fogságba veti és csak hosszas alkudozás után engedi szabadon. Petrőczy Kata a több mint egy évig tartó fogságban újra fordít és verseket ír. Kiszabadulás után a fejedelem Huszt várát rendeli Pekry családjának otthonául. Felesége betegen, szélütötten menekül lányaival Huszt várába. A szabadságharc bukását már nem éri meg, 1807 októberében, hosszas és súlyos betegség után, Rákóczi szentmiklósi kastélyában örökre elszenderül. Versei nem jelentek meg nyomtatásban, csak kéziratos füzetecskében maradtak ránk. Mintegy félszáz verset írt. Thaly Kálmán a kuruckor nagy ismerője és történetbúvára másoltatta le. 6 írta róla az első részletes ismertetést, bőséges szemelvények kíséretében. „Hiányzik ebből a korszakból a nagy költő, nagy líra azonban van. A Balassából feltörő „ének” tovább élt, fejlődött, a sugarak éltek, csak nem egyesültek egy nagy lírai egyéniség összefoglaló fényében” (Féja G.: Régi magyarság) Petrőczy Kata Szidónia versei között is találunk olyan gyöngyszemeket, amelyek ezt a nagy lírát sugározzák és az első magyar költőnő emlékét három század múltán is megőrzik. Befejezésül hadd idézzem még a költőnő négy sorát. Azt hiszem modern líránk sem fejezte ki szebben és tömörebben a magányosságot és a magára maradt ember fájdalmát: „Ki soha semmi jót, csak gyötrelmet s gondot Látok, és bús éltemmel Vagyok megterhelve, mintha világ terhe Nyomna ily szörnyűséggel ” Ozsvald Árpád 14
