Dolgozó Nő, 1964 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-11-16 / 23. szám
Gulis Vilmos már a következő darab színpadképéhez végez tanulmányokat „Tizenegyedik parancsolat“, a tizenkettedik órában amikor mér reménytelennek tűnt szép szó, s buzdítás, ami a színjátszók kedvét fokozottabb teljesítményekre serkentse, amikor már ha|lamos volt arra az ember, hogy a meddőnek látszó küzdelmet feladja, a zselíziek akkor jelentkeztek Mesterházi Lajos igényes mondanivalójú és nehéz technikai megoldást követelő színművével, a „Tizenegyedik parancsolat”tal. Aki ismeri a darabot, az tudja, milyen komoly feladat ennek a műnek színpadi megvalósítása. És aki ismeri színjátszóink óvatos megfontoltságát... mindenki várakozással tekintett a zselíziek előadása elé. Most már tudjuk, hogy megállták a helyüket. Sőt, a modern. bonyolult megoldású és elég sűrűn váltakozó színpadképek, a Jókai-napok bíráló bizottságának diplomával megerősített elismerését is kivívták, s ez főleg Gulls Vilmos d MthSdh tííja-a legalább is az egyik odavezető ösvény a sok között. Erre felé veszi irányát a hazai magyar műkedvelő színjátszás is, amit a komáromi , Jókai napok“ alkalmával felsorakoztatott színjátszcgárda sikeres szereplésével igazolt. Nem lebecsülendő eredmény ez, mert a színjátszók vállalkozó készségét és nem lankadó munkakedvét bizonyítja. Valljuk be, a kezdeti szép indulás után műkedvelőink szereplését hosszú ideig az egy helyben topogás jellemezte. /Иa már egyre több azoknak a rendezőknek, csoportoknak a száma, akik a múlt hibáiból okulva, egyre komolyabb feladatokat tűznek maguk elé, s ezáltal érdemesültek arra, hogy figyelemmel kísérjük fejlődésüket. műkedvelő szinpadtervező rátermettségét dicséri. — Nem, nem mindegy az embernek, persze hogy nem mindegy, észreveszik-e teljesítményét vagy sem. Nekem se volt mindegy, hogy megkaptam ezt az írásbeli elismervényt. . . — vallja be Gulis elvtárs, aki „magánéletében” a zselizi művelődési ház gondnoka. Senkinek sem mindegy a dicséret, csak legalább szebb ruhába öltöztették volna — és fiókjából előszedi a megérdemelt diplomát, amely sírna fehér krétapapírra gépelve, pecsétekkel és aláírásokkal ellátott hivatalos értesítésre hasonlít inkább, mint kitűntető elismerésre. — Az ember az ilyesmit be szeretné rámáztatni, felakasztani a szobája falára, hogy emlékeztesse és ösztökélje ... Ez csak a fiókba való — mondja Gulis Vilmos. Látjuk, a festegető ember szakmai szépérzékét bántja a jutalmazás formai leegyszerűsítése. Aktív színjátszói szívének jólesik az akármilyen formát öltött elismerés és miközben nézi, forgatja a papirost, láthatólag azon töri a fejét, miképpen is lehetne változtatni rajta. Már mint a diplomán ... Sajnos nem lehet. Ezen már nem! De talán legközelebb az ügyhöz méltóbb emléklapot lehet majd beütemezni a költségvetésbe. Hát igen! Legközelebb . . . legközelebb mivel indulnak! Milyenek jövőbeli elképzeléseik! A hivatásbeli elfoglaltsága miatt távol tartózkodó csoportvezető és rendező, Göbö Lajos helyett a jelenlevők válaszolnak. Erre a kérdésre Csenky Lajos ad feleletet, aki a Mesterházi darabban az „író” nehéz feladatát oldotta meg érzékelhető igyekvéssei. — Két darabbal készülünk... — Illetve szeretnénk elkészülni — mondja. De az egyik, éppen a Jókai - napokra való „Gazdag szegények” szövegkönyvét nem tudjuk megszeAnaruszka Antónia éi Molnár József az Úri muri-bán Én az „Esküvőéi“ javaslom — mondja Csanky Dezső Zselíxen. Andruszka Antóniának már maga a «zó is tetszik (Csenky, Andruszka, Zabrenszky, Gulis, Kulcsár és Molnár) rezni. A másik darab Tabi László „Esküvő”-je lenne ... Megígérjük, hogy az elsőt, a „Gazdag szegények”-et megszerezzük részükre, hadd váltsák be szép tervüket, és megkérdezzük, miképpen képzelik el a kettős megoldást! — Úgy képzeljük el, hogy aki az Esküvő-ben nagyobb szerepet kap, az a Jókai-darabban kisebb feladathoz jut. Színjátszó csoportunk elég nagy. Az Úri muri-ban például 50 embert foglalkoztattunk. így hát nem okozna nehézséget most sem a kettős szereposztás. Sőt, jó is lenne, mert mindenki dolgozhatna. Zabrenszky Imre, a zselizi magyar iskola biológia és kémia szagos tanára, aki a „Parancsolatban” szintén tanítót alakított, még hozzáteszi: — Kell a pihenés, a kikapcsolódás, és változatosság olyan komoly darab után, mint a „Parancsolat” volt. Kell a közönségnek, de a színjátszóknak is. Ebben egyetértünk, annál is inkább, mert ami a darabválasztást illeti, a zselíziek a múltban is kitettek magukért. Az ő műsorukban találkoztunk olyan nevekkel — az említett Úri murin kívül, mint a Sári bíró, Revizor, Kézfogó, Igyenélők.. . Lovicsek Béla „Húsz év múlva” című darabjának ősbemutatója is az ő nevükhöz fűződik, pedig akkoriban még — mint műsorfüzetük is jelzi — kulturális központjuk a téglagyári fészer volt s csak később létesítették a szabadtéri színpadot, a Csemadok-tagok és a téglagyári dolgozók közös lelkesedésével. (Ahol azóta minden évben az ország legjobb dalosai, énekesei, muzsikusai szerepelnek ünnepi találkozókon.) Az indulás kezdeményezése Merolaky Tibor. Polák István, Bogya János, Melcher László, Hegedűs János, és még néhány „idősebb” színjátszó nevéhez fűződik, akik epizódszerepekben még ma is említésre méltóan megállják a helyüket. Tehát, amint látjuk, és amint Dudich János igazgató elvtárs, helyettes rendező és a csoport maszkmestere mondja... — Alkotó kedv van. össze kell fogni, hogy az előadott művek mondanivalójának komolysága és a forma egyszerűsége egészbe illeszkedjék. . . — És a közönség? Miképpen fogadja ezeket a „modernségre” törekvő irányelveket? Kulcsár Béla számtan és fizika tanár — a komáromi előadás cukrászmestere ad erre feleletet. — Azt mondja . .. vannak, akik egyetértenek velünk, vannak, akik nem! De idővel azok is „betörnek . . .” — Ezt mi is reméljük. És kívánság van-e, amit továbbítsunk! Az is van. Egyöntetű: — Monoszlóy Évát jövőre is küldjék el hozzánk. Sokat köszönhetünk neki . . . Kívánságukat továbbítottuk és a kedves igyekvő zselizi csoportnak ezután is jó munkát és sok sikert kívánunk. A „könnyű műfaj — nehéz műfaj“ Ezt se mi fedeztük fel. Régen tudott igazság, hogy könnyű műfajhoz csupán az fogjon hozzá,
