Dolgozó Nő, 1964 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-01-10 / 1. szám
MÓRA FERENC: § KEVÉLY KEREKI Kevély Kereki történetét a nagyapámtól hallottam. Ó volt a legmódosabb ember a szentmórtoni határban, ahol nagyapám zsellérkedett. Házainak, pusztáinak, majorságainak maga se tudta számát. Négylovas hintán járt, tán még az udvara is aranyból volt, tán még a csizmavakaró kése is. No, ez nem fett volna hiba, csakhogy a kevélysége még a gazdagságánál is nagyobb volt Kereki uramnak. — Aki pénzes, legyen kényes — ez volt a szavajárása s ugyancsak tartotta is magát ehhez a törvényhez. Eszéért, érdeméért senkit meg nem süvegeit, hanem azt megkívánta, hogy ő előtte mindenki lekapja a fejénvalót, akinek kevesebb a garasa az övénél. Árra aztán ő is rávicsorította a fogát nagy leereszkedően, hanem a süvegét akkor se billentette meg. — Ha én mindenkinek visszaköszönnék, mindig járna a karom, mint az ára sétálója — szokta mondogatni kevélyen. i A nagyapám nagyon szomorú alkalommal látta először a kevély Kerekít. Árra virradóra, mikor a falujok porrá égett. Éppen azon tanakodtak szegény kárvallott emberek, hogy rakhatnának új fészket, mikor közéjük kocsikázott a kevély Kereki. Hej, sietett is ám mindenki lekapni a süvegét a nagy úr előtt! — Hátha megszállja a jó lélek — gondolták magukban és vet egy kis segedelmet a falunak. Kevély Kereki mindössze csak mérges szemeket vetett, mikor a sok födetlen fej között meglátott egy darutollas süveget, valami nyurga fiatalember fejében. Hosszú, sápadt legény volt, csak nagy, fekete szeme égett, mint a parázs. Valami szegény vándorló diák lehetett, látszott a szegényes ruháján, a poros csizmáján. — Hát az miféle jött-ment ott? — horkant oda mérgesen Kereki. — Tán cinegét tartogat a süvege alatt, hogy nem meri megemelni? — Nem ismerem az urat — felelte csöndesen a diákféle. Micsoda, hát nem lehet én belőlem kinézni, hogy ki vagyok, mi vagyok? — kiabálta Kereki nekivörösödve. — Kapja le a süvegét fiatal ember, mert száz sárga csikó fickándozik a zsebemben. Éppen most eresztették ki a körmöd ménesből őket. Azzal ráütött a zsebére úgy, hogy megcsendültek benne az aranyak. De már erre még hátat is fordított a legény s csak úgy a válla fölött szólt vissza: — Meg nem süvegelem senki száz aranyát. Összenéztek a falubeliek, mert tetszett nekik a beszéd, de annál jobban megzavarodott Kereki. — Nini — mosolygott kínjában — hátha megfeleznénk a száz aranyat? ötven aranyért már csak megbillentheti a sipkáját az ilyen szegény diák? A szegény diák megcsörrentette a markában az ötven aranyat, belecsúsztatta a mentéje zsebébe, aztán legyintett a kezével. — Hja, atyámfia — most már csak így tisztelte Kereki uramat — nekem is van most annyi aranyam, mint kegyelmednek, hát akkor miért köszönjek én kelmédnek előbb, mint kelmed nekem? De már erre egészen meghökkent kevély Kereki. Különösen, mikor észrevette, hogy a falu népének bánatában is mosolyog a szája sarka. Ezt a csúfságot el kell kerülni minden áron. Most is próbálta, nagy alázatosan fogva a szót. — Kedves öcsém uram — kérlelte szépen — fogadja el tőlem még ezt az ötven aranyat is és tiszteljen meg érte a köszöntésével. A diák eltette a másik ötven aranyat is és ráförmedt Kerekire: — Hát már mér köszönnék én kendnek, mikor kendnek üres a zsebe, az enyémet meg száz arany húzza. Lett erre olyan kacagás, hogy tán még most is hallja kevély Kereki, pedig lóhalálában vágtatott ki a faluból. A diákember pedig arra nyomban szétosztotta a száz aranyat a leégettek közt, aztán hátat fordított nekik és igyekezett el a hálálkodások elől. — Jaj, csak a nevét mondja meg legalább, diák úr — rimdnkodtak neki — hogy legyen kit áldani még az unokáinknak is! — Petőfi Sándornak hívnak — szólt vissza a deák és búcsúzóban meglengette a darutollas süvegét. 141 évvel ezelőtt, 1823 január 1-én született Petőfi Sándor. Tudjátok-e kik ezek? a két cicagyerek. Cica mama huncut csemetéi. Bohó szőre hófehér. Kormosé koromfekete. A kiscicák jó testvérek, szeretik egymást. Elevenek, jókedvűek és talán azért van az, hogy kalandjaik nem mindig végződnek jól, olykor ráfizetnek hancúrozásukra. Ám a legtöbb hiba akkor történik, amikor nem fogadnak szót Cica mamának • Hogy hogyan él, játszik és huncutkodik a két cica, elmondjuk nektek szépen, sorjában. Aki még nem tud közületek olvasni, a rajzokból az is megismeri majd Bohót és Kormost. Első kalandjukról a következő számunkban olvashattok - Forgács Ferencné meséihez a rajzokat Nagy József készíti. 36 Móricz Zsigmond: ÉGI MADÁR törődik. Kifordult a kocsma ajtaján s elindult gyalog a csillagok alatt, ki,a mezőre... — Nem mégy inkább haza, megvakargatni a tehenet? kérdezte gúnyosan a pénztáros, mikor Komáromi egyre-másra veszített. Komáromi kivette a bugyellárisát s új pénzt szedett elő belőle, százkoronásokat. — Nincs időm, — mondta, s újra osztott. — Majd reggel fejéskor. Röhögtek a szaván. IX. Az idő nagyon enyhült. Este hideg volt, mindenkinek a csontjáig fázott a vére, most csodálatosképpen szinte nyáréji meleg volt. Panni nem bírta ki a házat, nem bírta ki az udvart, lement a kertbe s a méhes mögött ült le. A kert fekete szántott földje párázott, arra alá a víz felé ködök emelkedtek lassan, de a csillagok még élesen világítottak s a hold most kezdett feljönni. —• Ó, fiam, minek vagy idekinn ? — motyogta az öregaszszony utána bujdosva. — Mert odabe meg kell fúlni — Apád kiküldött utánad. Mán azt hittük, valami bajod történt ... — Ugyan, mi bajom lehetne nekem. — Hát istenem!... — s nem merte kimondani, hirtelen viszszafogta a szót, hogy: „közel a víz..." Soká maradtak csöndben, a falu felől erősen idehallatszott a táncmuzsika, az izgató volt. — Mi lesz veled, fiam? к Г, 1------", О-------M — mi lenne r oemmi: — Ajaj, még nem virradtunk fel a hónapra. Később így szólt Panni. — Mennyen be, ne fázlódjék miattam. — Gyere te is. (Folytatása következik) 33 Egy pillanatig mély csend lett. Akkor a bíróné összecsapta a kezét. — A szeretője?... Tán nem is akartál a nélkül?!- Nem vagyok én maga! — vágta a szemébe Panni. ■ Hallgassatok! — ordított Komáromi. — Ne veszekedjetek itt, mert mingyán agyonverlek mindnyájatokat... Mér nem viszitek mán ezt a fickót? Megájj, bitang, meg se állasz Szegedig, ott fogsz elrothadni a tömlöc szalmáján. — Kicsi ember ahhoz maga, — szólott Miska kihívóan. — Fogjátok a gazembert, hadd pofozom széjjel, — rikácsolta Komáromi. — Megájj! — ugrott előre Panni, — eresszétek el! — Hallgass! — Eresszétek el! — Fogd be a szád! — Nem halljátok, hogy eresszétek szabadon ?! — Mi van evvel az asszonnyal, — tombolt Komáromi, — nem érthetem! — Mit kell azon érteni ? Nem megmondtam magának első nap, mikor utánam vetette magát, hogy nekem szeretőm van, avval magának számolni kell. Csak nevetett rajta. — Mi közöm hozzá ? — Az, hogy nekem van közöm hozzá. A sógorasszony álmélkodva kiáltotta: — Hallottak ilyet! Na ez sokszor megölelgethette, hogy nem felejti. Panni neki fordult szembe. — Ami tisztesség, azt nem lehet felejteni, csak a piszkosságot lehet felejteni, magának van elég felejteni valója, nekem nincs. S az urához fordult: — Hát ez a kelmed felelete?- Azt csak bízd rám. , • Nahát látom, miféle ember az uram! Első gazda vagyok a faluba. Nekem az első ember legyék. Hallottam mán eleget, milyen gazda, most má azt kell látni, mi lakik benne! Valaki ott hátul felkiáltott: 15
