Dolgozó Nő, 1964 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-01-10 / 1. szám
о ос * ш ш Z ос ш 1 /| egkönnyébbült sóhajjal nyugtázzák ezt i v ' a tényt a szülők, mert az otthon anyagi I I terheinek csökkenését jelenti, amikor a serdülő munkát vállal. Néha már az általános iskola befejeztével szakmát választ a gyermek, és ipari tanuló lesz belőle, vagy otthon marad a szövetkezetben. Néha viszont — és ez a szerencsésebb eset, érettségi után kerül csak sor a kenyérkeresetre. A munkába járó serdülő sok tekintetben érettebb, mint a vele egyidős diákfiú, diáklány, mivel felnőttek között tölti idejét, részt vesz a termelőmunkában, és ezzel bizonyos fokig együttjár a komolyabb, felnőttesebb gondolkodás. Mégsem szabad elfelednie a szülőnek, hogy az életkori adottságok dolgozó fiánál, lányánál éppúgy fennállnak, mint a hasonló korú iskolás gyermeknél. A dolgozó fiúk, lányok nevelésében gyakran ott vétenek a szülők, hogy 1 . ‘élességüknek érzik a gyermek keresetét teljes egészében rákölteni. A helyes arányt ebben is meg kell tartanunk, A lány, fiú keresetének bizonyos részét adja a család közös anyagi költségeinek fedezésére. A többiből aztán a szülőkkel történt megbeszélés alapján pótolja ruhatárát, tegyen félre, fedezze szórakozásait. Ha a családnak valami okból nagyobb anyagi megterhelést kell vállalnia, vonjuk be dolgozó gyermekünket is a tervekbe. Ne becsüljük le aránylag kisebb keresetét azzal, hogy az a kevés összeg hadd maradjon meg neki. Növeli a munkába járó serdülő önérzetét, ha áldozatvállalásával ő is részt vehet munkatársakkal, ha előre megállapodunk a hazatérés idejében. A bizalom bizalmat eredményez: a fiatal megtartja Ígéretét, hazaérkezik a kívánt időpontra. Ha pedig nem, akkor rövidebbre fogjuk a gyeplőt, de gorombaság, szidalmak nélkül. Határozottan közöljük, hogy még túlságosan komolytalan ahhoz, hogy egyedül járjon, hiszen adott szavát nem tartotta meg. Még ez esetben se tiltsuk ei teljesen a szórakozástól, mert aki dolgozik, annak felüdülésre is szüksége van. Mindössze egyedül ne engedjük egy ideig. A tapasztalat szerint a szülői bánásmód lényeges eltérést mutat a dolgozó serdülőknél aszerint, hogy fiúról vagy lányról van-e szó. Általában a fiúnak sokkaltöbbet enged meg az apa, anya, mint a lánynak. Lányoknál rendszerint a tilalom, fiúknál az engedékenység lépi át a kellő határt a családi nevelésben. Pedig ha kezdettől helyes mértékkel mér a szülő, akkor később nem kerül sor heves jelenetekre, keserű szemrehányásokra sem a gyermek, sem az apa, anya részéről. DOLGOZNI MEGY az otthon létfenntartási vagy különleges anyagi gondjaiban. Gyermekünknek nemcsak munkáját, hanem szórakozását is helyes irányba kell terelnünk. Ezért szakítsunk időt elkísérésére és az együttes élményekre éppúgy, mint diák korában. Ha tapasztalja, hogy megértjük, akkor szívesen hallgat ránk, és megajándékoz bennünket bizalmával. Az őszinte, becsületes, hozzánk ragaszkodó fiút, lányt pedig néha egyedül is elengedhetjük ismerős barátokkal, Ha kezdettől részt veszünk a fiatalok mulatságain, akkor kialakul a természetes társasági kapcsolat édesapa, édesanya és gyermeke között. Nem érzik,,megfigyelésnek”a fiatalok, ha a szülő megjelenik az üzemi klubesten, elébük megy a táncmulatság végére. Ha gyermekeink idősebb munkatársaival ismeretségi, baráti kapcsolatba kerülünk, akkor pedig magunknak is kedves, kellemes, derűs órakat jelenthet egy-egy összejövetel. 34 — Ejha! Az ura kínjában nem tudott mit tenni, végre ráeszmélt, mibe keverte magát. — Azt akarod, hogy ölre menjek vele! Mint a cigányok ? Jobb vóna, ha nem csinálnál botránkozást... — s lehajolt a gubájáért. — Viseld magad, ahogy kell! — Maga viselje magát, ahogy kell! Ahogy egy embernek kell! Ez a legény nekem na fényes nappal a saját házamban azt mondta, hogy utolsó vagyok... A gazda kétségbeesett arcot vág, de a menyecske annál szilajabban kiáltja: — Hogy eladtam magam, hogy köszönjem meg, ha egy tisztességes legény elfogad szeretőjének. Feleljen meg neki, feleljen meg itt az egész falu előtt. — Sose búsulj, — károgta az ember, — megátkozza ez még a napot is, améken született. — Nem kell nekem komiszkodás. Álljon ki vele! Késre!... Nem becsukatni a cimborákkal, hanem kiereszteni, ember-emberre!... Eladtam magam, hát eladtam! Vért adtam vérért! Vért fizessen érte, embervért! Komáromi lassan kijózanodott s azzal felvette szokott gúnyos tartózkodó arcát. — Te is ittál! — Fizet, vagy nem fizet ? — Ne vinnyogj má, te vércse!... Vigye haza a jányát! — mordult rá az öregasszonyra, aki megrémülve, reszkető lábakkal állott a lánya mellett. — Vércse? — kiáltott fel Panni. — Kokasnak tyúk a párja. Nem vércse. Minek vett el egy vércse madarat ? Az tiszta madár, égi madár! Nem olyan kell a kokasnak, hanem tyúk, akivel egymás alá szemetelnek, mégis megvannak. — Szójj mán neki, sógor, — vetette oda a rokon, aki felvette a gubát, hogy táncbeli izzadtságát enyhítse. — Ez beszél ? — kiáltott Panni, — aki még csak meg se számolja a felesége szeretőit, hogyha kérdik, hány vót, hát tudná! — Meg kell ezt kötözni! — rikoltotta a sógomé. — Majd meg is látnám, ki nyúlna hozzám... Még a tízesz35 tendős lány se nyúljon hozzám ebbe a faluba, mert egy se tiszta!... Oszt az uram, itt áll s ahelyett hogy kitapodná, aki az ő feleségét bántja, csak áll... — Mit csináljak, jólélek, nem köthetem be a szádat! — Szégyen gyalázat! — Édes fiam, tűrjél... Panni az anyjára nézett s megindult a szíve. Körülnézett mégegyszer az ellenségein, akik álmélkodó arccal meredtek mind rá, aztán kézenfogta az anyját s hirtelen sírással mondta: — Gyerünk innen, anyám... Valaki hátul felnevetett, ettől újra megbőszült szegény. — Tudjátok meg ebbe a faluba, — fordult oda megint szilajon, — hogyha százesztendeig élek is, de itt nem fog senki bennem semmi ki vetőt találni. Nem fogtok rólam pletykázni, ha megpukkadtok is! Azzal elment, ki az udvarra. Az anyja sietve ment utána a ruháival. Az öreg még ott kuttogott, mérges volt nagyon, vele egész este senki se törődött, ha szólott is valaki, csak csúfot űzött belőle. — Aggyonisten! — mondta hetykén s utána indult a családjának. — Az ördög vigye el a vén huncutját. — mordult fel Komáromi, aki már nagyon hozzá volt szokva, hogy az öreg mindent elnyelt neki a maga hasznáért. — Micsoda ? — ordított fel az öreg. — Vén huncut ? He;, de nagyra vagyunk!... Mintha valaki gubába jött vóna erre a világra... Nahát, ha ezek nagygazdák vótak, én meg kapás vótam. Az isten tegye alább: az az első mesterség! Avval elment, általános kacagásban hagyva a társaságot. — Táncolni! — rikkantott a gazda, s magára húzta a gubát; leült egy sarokba a többiekkel inni. Aztán kártyát vettek elő. Miska magában maradt, senki se törődött vele, egyszerre csak megint kis ember lett, akitől senki se fél, akivel senki se 16
