Dolgozó Nő, 1964 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1964-01-10 / 1. szám
г fA közben kapjuk el. S így is volt. Ott ült a sajtólógép mellett, balkéz felől a régi kemencében hosszú üvegrudak, s a szoba másik sarkában Mária asszony, Pavlata bácsi felesége fényesítette, csiszolta a különböző színű pitykés gombokat. Hallottam, hogy története van ennek is, így hát efelöl érdeklődtem. — Több mint százéves ennek a meséje. Az 1800-as évek közepe táján dédszüleim kocsira rakták árujukat és a Duna-Tisza köze felé vették útjukat. Akkoriban ezen a tájon nagyon divatos volt a pitykés gomb. Hallott róla? S mikor azt mondtam, hogy magam is körülbelül e tájról származom, felnevetett az öreg, mert hogy akkor majdnem kollégák vagyunk. Pavlata bácsi nagyanyja ugyanis Magyarországon született 1872-ben. A nagyanyó sokat mesélt Václav bácsinak arról a távoli vidékről, s mivel nagyon-nagyon szerette öregszüleit, látatlanul is megkedvelte azt a vidéket, ahol nagyanyó született és azt a népet, amelynek nyelvét a nagymama kiskorában először hallotta. Bár a pitykés gomb rég kiment a divatból s a Duna- Tisza táján se használják már, de az öreg üvegesmestert érzelmi szálak kapcsolják ezekhez a gombokhoz. Az áruminta-készlet nagymesterét, akit a 6-os üzem egyik kiállítási termében fedeztem fel, arra kértem, ismertetne össze a reflektorok tűzében csillogó száz tucatnyi bross és függő tervezőjével. Bar euch elvtárs egyet-kettőt fordult és egy kék szemű szőke csodával tért vissza, Vlasta Navrátilovával. őszintén megvallva, idős férfit vártam, öreg szakmabeli rókát, nem ezt a fiatal teremtést, bár sokfelé hallottam, hogy az öregek helyébe lépő fiatalok valami csodálatos készséggel és művészettel viszik tovább az apai mesterséget. Vlasta Navrátilová a fiatal emberek egyszerűségével beszélt szakarájáról. — Szívesebben vagyok a mintázóban, mivel itt az ember újat alkot; az üzemben szalagon készülnek a másolatok. — Munkahelyére, világos, nagy terembe vezetett. Az asztalok mellett aszszonyok, lányok, férfiak. Ahány asztal, annyi új bross, bizsu van születendőben. Navrátilová leül az asztal mellé és a sok csecsebecse közül egyet kiválaszt. Prototípus. Az ő alkotása. ,,Látja, érti most már, hogy milyen nagyszerű érzés ez. Amit megálmodok s így egy példányban realizálok, később ott csillog a kirakatokban, vagy ott pompázik a nők ruháján, hogy szebbé és csinosabbá tegye őket. Vlasta körül sok-sok fiatal volt. Az öreg Pavlata bácsi mellett egyetlen egy ember, élete társa: Mária asszony. Az ő összegezése: életigazság. Bölcsen csengtek szavai, ha fáradt volt is a hangja. A különbséget a tegnap és a ma közt a gyerekek már el sem tudják képzelni. Az a nehéz élet már nekünk is csak rossz álom. A harc a falat kenyérért. Körülöttünk csillogott a sok bross, ékszer, s rajtunk csak egy valami és nagyon gyakorta: a könny. Más lett a fiatalság élete. Mi öregek még megmaradunk így, a régi kemencék mellett, de a fiatalok már a gyárban élnek, ledolgozzák a napi 8 órájukat s aztán úgy csillognak, úgy nevetnek, mint ez a rubintos színű ékszer. Nézze csak! A leáldozó nap ekkor vetette utolsó sugarait az öregasszony kezében megbújó mély tüzű ékszerre. Idáig tartott az elbeszélésem, amely úgy, ahogy Klánoknak és Laciéknak, talán újat mondott önöknek is. Még szeretnék egy kis számtanosdit játszani. Tudják-e, hogy egy kiló bizsuért, — nem válogatva—, mit kapunk ? 27 kg vajat, vagy 32 és fél kg rezet, vagy 34 kg gyapjút. Vagy aki édesebb szájú, annak 'számára volna egy másik példám. Nos egy kiló csecsebecséért a külföld 48 és fél kg kakaót fizet. És ha már az adatoknál tartunk, a jablaneci bizsu 33 százalékát a szocialista tábor országaiba szállítjuk, a termelés 39 százalékát a kapitalista világ gazdaságilag fejlett országaiba és 28 százalékát a gazdaságilag kevésbé fejlett országokba. A bizsu-gyártmányok árában 30 százalék a hazai nyersanyag értéke, 66 százalék a munka értéke és mindössze 4 százalék a gyártáshoz szükséges importált anyag értéke. Ez annyit jelent, hogy minden egyes deviza-koronából 96 fillért tesz ki részesedésünk. És ez már jelent valamit! NAGY JENŐ