Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-03-06 / 5. szám
$Ш я — Majd én befűtök, a reggelit is elkészítem, pihenj csak nyugodtan — intézi a dolgok rendjét Szabó-édesapa, aki a félhetes autóbuszhoz siet. A dunaszerdahelyi kórházban dolgozik, Éva lányával együtt. — Ne kiabáljatok, anyu még alszik, — hallja nagyfia fojtott hangját az udvaron, amint vizet készit a konyhára, s ilyenkor úgy én. ,.em cserélne senkivel a világon, ö az, akit gyermekként becéz a nagy család, s mégis, az ő szavára várnak mind, hozzá jönnek apró kis titkaikkal, örömükkel és bánatukkal. Mire felkel, csendes az udvar, a gyerekek fele munkában, fele iskolában van. Tibi és Pista szakmát tanultak, Gizi, a szőke nagylány, az EFSZ tejbegyűjtője. Ha ideje engedi, ott szorgoskodik a konyhában, sok éhes száj vár az ebédre. Gita és Kati a gelléri iskolából térnek haza, Gyurka és Imre helyben tanulnak. S bár édesanya semmi nehéz munkát nem végezhet — a gyerekek nem engedik — azt viszont elvárják tőle, hogy őossza ki az ebédet, ő szelje a kenyeret. A mosogatás, favágás, Ma Imre és Gyurka a soros... Vlach felvételei ...az őzikére nagyon vigyázott Д minden kistestvére takarítás már olyan jól bevált módszer szerint megy, hogy senki sem érzi tehernek, ha rákerül a sor, — csak nem hagyhatják anyura! És a negyvenötéves Szabóné, a tizenhárom gyermekes édesanya nemcsak családja közösségében vállalta hivatását. A járási nemzeti bizottság képviselője, a holicei HNB tanácstagja. Részt vesz a Vöröskereszt munkájában, tagja néhány egészségügyi bizottságnak. Szerdánként az orvosi rendelőben ül, egy felelős komisszió tagjaként. Érthetetlenül, sajnálkozva nézi az asszonyokat, akik sírással, kerteléssel szeretnének megszabadulni az annyira nem kívánt jövevénytől, kétségbeesve rimánkodnak: Nem akarok szülni! Nem kell a második, nem kell a harmadik gyermek! S ilyenkor legszívesebben Cséfára repítené őket, abba a kis családi házba, amely kívülről semmivel sem díszesebb, mint bármelyik az utcában. De egészen különös boldogság teszi gazdaggá, az el nem tűnő gyermekkacaj szépíti meg napjait. Ezeken a szerdai napokon még sietősebbek a léptei az autóbuszmegállótól hazáig, alig várja, hogy meghallja Piriké hangját: Hol voltál ilyen sokáig, anyu ? Már úgy vártunk! Újvári Magda Fellapozom a díszes kötésű könyvet, de közben szavaira figyelek. öt éve dolgozik a gyárban, azelőtt Zvolenban volt tűzoltó. Ismerősei rossz szemmel nézték, hogy nadrágos egyenruhában jár, ezért elhatározta: gyári munkásnő lesz. Nem titkolta, hogy fiús természete van. Nagyon vonzódik a gépekhez, érdeklődik a műszaki dolgok iránt, ezért is jött ide: az első blokkba. Négy szakmának a mestere, négy munkahelyen dolgozhat felelős beosztásban. Két „szakmához” a kellő szakképzettséget is megszerezte. Szívesen tanult volna, de szülei a régi világban nem győzték pénzzel, ezért napszámos lett egy kertészetben. De a felszabadulás után már minden tervét valóra válthatta. Családi házat építettek itt, íiar nad Hronomban. Szakmunkás lett, szorgalmasan tanult és a társadalmi munkából is derekasan kivette a részét. Pedig két gyermeke van, igaz, most már nagyok: az egyik katona, a másik tizenhároméves. Férje — akivel boldogan él — szintén tagja a csoportnak. — Igazán nem panaszkodhatom — fejezi be szavait —, hiszen úgyszólván minden vágyam teljesült. A vezérlőtáblán a piros helyett hirtelen fehér égő gyullad ki, s ezt a változást valami figyelmeztető búgás kíséri. Valami nagy baj történt? Hiszen magas feszültségű, kb. hetvenezer voltos áram kering itt körülöttünk a drótokban. Anna Víglalská azonban nemet int s egy fogantyú jobbra mozdításával csakhamar kiküszöböli a „hibát”. A váltóáram zavarog — magyarázza az esetet szakszerűen — ugyanis itt váltjuk egyenáramra. Nagyon felelősségteljes a munkája, ugye? Valóban. Emberéleteket veszélyeztetnénk, ha nem vigyáznánk. Miután egy-egy gépet megjavítottak, háromszor is megkérdem: Bekapcsolhatom már az áramot? — Nagyon is érteni kell a módját — tűnődöm. — Á, ez még nem minden! Lent a kemencéknél is dolgoztam már és a mérő mellett is. Gyakran lapátoltunk...! — És nem zúgolódtak? Mármint a férfiak. — Hát egy kicsit! De aztán megegyeztünk, hogy a prémium nagyobb részét ők kapják, mert mégiscsak nekik jutott több a munka nehezéből. Udvariaskodták... — Tehát nem esett csorba a női egyenjogúságon? — Nem! Azt még ebben a gyárban igazán nem tapasztaltam, hogy a nőket háttérbe szorítanák, hogy ne engednék érvényesülni. Hiszen hallhatta: Nő létemre hány tisztséget viseltem már, s most is, annak ellenére, hogy a férfiak hússzal többen vannak mint a nők, én vagyok a csoportvezető. — Egyes munkahelyeken mégis arról panaszkodnak a nők, hogy nincs lehetőségük az érvényesülésre. — Máshol, lehet, de nálunk biztos nem. Ahol pedig így van, a nőket is hibáztatom. Rendszerint ők maguk vonakodnak a tanulástól, a magasabb munkabeosztástól. Most a család vár haza, most nem érek rá, most ez, most amaz, kifogást mindig találnak. Részben persze igazuk is van, mert a család az gond, és a legtöbbször elsősorban az asszony gondja. De szerintem, aki akar és aki tud, az ma már minaennoi ervenyesui. SÁNDOR ÉVA — A munkahelyet rendben átvettem!—kerül a naplóba műszakváltáskor. Marta Kúiová és Anna Víglasská arra törekszik, hogy mást ne kelljen beírni... JOZEF GONTKO felvételei
