Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1963-12-25 / 26. szám

г N Y I К I ТА Három évvel ezelőtt egy eldugott fa­lucska szélén álló kis kunyhóban kis­lánya született egy fiatal, teljesen egyedülálló nőnek. A pici alighogy világra jött, máris enni akart, és kis öklét a szájá­hoz emelte. Az anya felkelt az ágyról, elővette ollóját, elvágta a köldökzsinórt, egyszóval maga „fogadta" a jövevényt, majd be­­pólyálta és letette az ágyra. Bár a gyenge­ségtől alig tudott lépni, rendet teremtett maga körül. Végül lefeküdt az újszülött mellé, hosszan gyönyörködött benne, csó­kolta, babusgatta, lágy szavakat suttogott neki. gazdasági törvények hatásáról. Azelőtt is előfordult nálunk, hogy sok családot hasonló igazságtalanság ért. Levélírónk bizonyára hallott ilyen esetekről, de azt gondolta, hogy neki ahhoz semmi köze, ő szép csendben, békében élhet saját fészkében. Hiszen ő soha a légynek sem ártott, soha ,,politikába” nem avatkozott... De lám, ha öntudatosabban élt volna, mind­ez nem éri meglepetésként. Már akkor együtt harcolt volna a többi asszonnyal, amikor a lakbérkérdést a parlament elé terjesztették. Aki az utóbbi években Finnországban járt, tudja, hogy nálunk építészeti megoldásukban is nagyon szép kórházak vannak, amelyekben szinte öröm a gyógyulás. Csak az a kár, hogy még mindig kevés az ilyen, s ami ennél is nagyobb baj: a kisjövedelmű munkások nem tudják megfizetni. Miután pedig nálunk nem biztosítja törvény az ingyenes gyógykezelést, a legszegényebb emberek gyakran még súlyos betegség esetén is orvosi segítség nélkül ma­radnak. Asszonyaink változtatni akarnak ezen a helyzeten, s az utóbbi időben nagy munkát fejettek ki a megoldás érdekében. A Finn Demokratikus Nőszövetség kérdőíveket kül­dött szét az országban, hogy megtudja, miként vélekedik az emberek többsége a betegbizto­sításról. A beérkezett sok ezer válasz vilá­gosan megmutatta, hogy milyen égető ez a probléma. Az egyik kérdőív beküldője pél­dául megírta: amikor megbetegedett a csa­ládfő, hogy kifizethessék kórházi ápolásának díját, kénytelenek voltak elkótyavetyélni a te­henet, pedig ez adta a gyerekeknek a tejet. Különben is csak nagy nehézségek árán tud megélni a család. Kiváltképp súlyos az öregek helyzete. A parlament elé terjesztették a betegbiz­tosításra és az ingyenes gyógykezelésre vonat­kozó javaslatot. Az asszonyok most azt kö­vetelik, hogy e javaslatokat a parlament ha­ladéktalanul tárgyalja meg, hozzon törvényt és mielőbb valósítsák is meg. A finn orvosok ugyancsak határozottan kiálltak az ingyenes gyógykezelés bevezetése mellett. A betegbiztosítási törvény számunkra az egyik legégetőbb és legidőszerűbb szociális kérdés, amely egyesíti a legkülönfélébb néze­tű asszonyokat. SOUMA LUKANDER, az Uusi Nainenn c. folyóirat főszerkesztője Majd észrevétlenül elaludt. De az éj közepén felébredt. Az éhség kínozta. Fel­kelt nagynehezen, vágott magának egy darab kenyeret, vékonyan megkente sürí­tett tejjel, és leült egy székre a kunyhó sötét sarkában. Azután megivott egy pohár vizet, s jobban érezte magát. így telt el a következő nap ü: egyetlen lélek sem látogatta meg az anyát és csecse­mőjét. Senki sem kívánt neki szerencsét. Senki sem vitt neki virágot... Sarliza — így hívták az asszonyt — a harmadik napon összeszedte kevés erejét, és elhatározta, hogy bejelenti leánykáját az elöljáróságon. Főkötőt tett a csöppség fejére, kiöltöztette, ahogy tudta, kendőbe bugyolálta a lábát. Hosszú, nagyon hosszú volt az út a fiatal anyának. Azt hitte, sohasem ér a végére. Néha megpihent, leült egy kőre, kislányát magához szorította és csókolgatta. Majd új erőre kapva ment tovább. Az elöljáróságon azt mondta a hivatal­noknak: — Be akarom jegyeztetni a kislányomat. — Hány napja szülte? — Három nappal ezelőtt, de senki sem jött, hogy segítsen... Az anya hangja gyenge volt, maga is még oly betegnek látszott, hogy az egyik hivatalnoknőnek megesett rajta a szíve; kivette kezéből a gyermeket, és biztatta az asszonyt, hogy foglaljon helyet. A hivatalnok kinyitotta az anyakönyvet és megkérdezte: Milyen nevet ad a kislánynak ? — Nyikitának nevezem — felelte az anya. — Nyikita? Ilyen név sohasem volt a naptárban. A mi törvénykönyvünk... — Fütyülök a naptárára — kiáltotta Sarliza és felugrott. Ajka elfehéredett. Minden porcikája remegett. — És még inkább a törvénykönyvükre. Ott az sincs előírva, hogy az asszony egyedül szüljön, minden segítség, pénz és élelem nélkül. Erről nem mond semmit a törvénykönyv. Hagyjanak hát akkor békén. Én Nyikitá­nak akarom nevezni a kislányomat, hisz ez a név nekünk békét, jövőt jelent. — Nehogy elapadjon a teje — mondotta egy idős asszony a tömegben, amely Sarli­za kiáltozására verődött össze. Mindenki nyugtatni kezdte: az egyik inni adott neki, a másik kenyeret hozott, a harmadik süte­ményt, a negyedik egy pohár tejet... A hi­vatalnok pedig beírta az anyakönyvbe: „Nyita“. Sarliza felállt, karjára vette a gyerme­ket, és szó nélkül távozott. Lassan a pap­hoz indult. — Jó napot, atyám. Keresztelje meg a kislányomat. — Jól van, leányom. Hogy hívják a gyermeket ? — Nyikitának neveztem el, atyám — felelte Sarliza. A pap már be akarta írni a nevet, ami­kor hirtelen felkiáltott: — Nyikita ? Nincs ilyen nevű a szentek között, leányom! Ha azt akarod, hogy megkereszteljem a gyermeked, válassz más nevet. — Nem, atyám, azt nem teszem, már a születése napján ezt a nevet adtam neki. — Rossz keresztény vagy, leányom, ha nem akarsz a gyermekednek keresztény nevet adni. Ezt a nevet csak az ördög sugallta neked... Térj észhez és válassz másikat! — Nem, atyám, nem változtatom meg a nevet. Nem baj, ha keresztvíz nélkül marad a gyermek. Isten vele... És Sarliza úgy ment el, hogy nem ke­­reszteltette meg gyermekét... Immár három éve, hogy Közép-Ame­­rika egyik távoli országában, Guadeloupe­­ban ezt a nagyszerű nevet vette szárnyára a szél: Nyikita. LUCY JULLIA közéleti személyiség, Guadeloupe й

Next

/
Oldalképek
Tartalom