Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-12-11 / 25. szám
égbolt decembert-meghazudtoló ultramarin kékje, a Vörös Híd, és a pillérjeinek közelében gubbasztó kétemeletes sárga öreg ház, egy korai Cézanne képre emlékeztet. Itt bizony hírehamva sincs a gyermekkor bűbájos romantikájának, melyet egy színes üveggömb tükrében szerettem volna megtalálni. A csattogó fagy elnémította a szomszédos erdő pőrére vetkőztetett didergő fáit és bizony az egykori malom ósdi épülete sem adta ki egykönnyen napsugaras, szívárványos titkait. A sárga ház szűk udvara ládákkal van teli és a folyosók labirintusában csupán a jókedvű, kissé kárörvendően nevető fiatal munkásnők segítségéveltaláltam rá a Technoskloigazgatóságára. Ebben a rozoga hodályban van ugyanis elhelyezve a Technosklo bratislavai üzeme, amelynek egy részlege színes karácsonyfa-üvegdíszékét gyárt. Az irodában az igazgató helyettes személyében a legmegfelelőbb emberre akadtam — Kópián elvtársnőre, ő ugyanis a karácsonyfadíszek gyártásának leghivatottabb magyarázója. Harminckettőben került ide Morvaországból, az üzemmel együtt. A karácsonyfadíszeket gyártó vállalatot a nagy gazdasági válság éveiben Franz Kühlmayer, a gazdag pressburger vásárolta meg csődbejutott tulajdonosától. Harminckét éve vezeti immár a gyermekek örömujjongását kiváltó színes üveggömbök, csillogó, villogó díszek gyártását. Szívesen adja meg a kért felvilágosítást és műhelyről-műhelyre vezetve, készségesen ismertet meg a sárga ház,,titkaival“. Vagy tizenkét fiatal nő ül az első műhelyben. Előttük, mint valami mesebeli tűzokádó sárkányfióka, egy sistergő gázégő. Kék lángjába, amely Peer Gynt manóinak lámpását juttatja eszembe, bársony érintésű fehér kezek, keskeny nyílással ellátott üvegrudacskát dugnak, melyet bűvészmutatványnak is beillő ügyességgel forgatnak. Az egyik gázégőnél éppen Kí SZÍNES «Öli Horecká Mária, a műhely Szocialista Munkabrigádjának vezetője veszi szájába az üvegrudacska hideg végét, és leheletének pontos adagolásával addig formálja az üveget, amíg abból hibátlan gömb lesz. Egy gömb, kettő, három, tíz, húsz... száz gömb... Asszonyok és lányok játszi könnyedséggel dolgoznak s egyre másra telnek meg az üres kartondobozok. A másik műhelyben, ahol számomra kibírhatatlannak tűnik az amonniák csípős, penetráns szaga, a fekete kontyos, csinos arcú Viera Qndrejková ezüstöziaz átlátszó üveggömböket. A harmadik műhelyben émelyítő festékszag fogad. Itt nevető szemű lányok festik pirosra, kékre, zöldre vagy sárgára az üveggömböket, a csilingelő ezüstharangokat és más karácsonyi csecsebecséket. A díszítők műhelyében a klasszikus karácsonyfadíszek mellett modern formákkal találkozom, újszerű elképzelések alapján készített kollekciókat is látok. Derék kalauzom, Kópián elvtársnő, kérdésemet megelőzve jegyzi meg: — Hiába, tetszik vagy nem tetszik, ezen a téren is lépést kell tartanunk a korral. Gyártmányaink 40 százalékát külföldre exportáljuk. Anglia, Belgium, Kanada, USA, Izland, Ausztrália, Libanon, Paraguay, Kenya, Görögország, Itália, Hollandia, Marokkó, Szíria, Irak, Venezuela, Spanyol- és Franciaország, nálunk vásárolja a karácsonyfadíszeket. Természetesen, a Jablonex közvetítésével — teszi hozzá magyarázatképpen — és ha nem akarjuk elveszteni külföldi piacainkat, akkor újabb és újabb mintákkal kell meglepnünk üzletfeleinket. Mert ha mi nem elégítjük ki őket, azonnal jelentkezik a nemzetközi konkurrencia. — Érdekes, morfondírozok magamban, — ő a piacokra gondol, én meg a gyerekekre! A további meditálásra azonban nincs időm. Alaboratóriumba megyünk, ahol Václav Novák, Dobocky István és még néhány társuk az üveg minőségével kísérleteznek. A gyorsvonat tüzes j füstcsóvát húzva maga után, száguldott tova az éjszakába s kivilágított ablakai kíváncsian néztek a sötétbe. Talpas Áron szövetkezeti gépesítő egy ideig az ablakra tapasztotta az arcát, de csakhamar megunta, mert nem látott tovább néhány méternél. Azután kopott noteszt vett elő a zsebéből s lapozni kezdett benne. — Fogaskerék nincs, rugó nincs... bár ez még várhat tavaszig, de ha a szecskavágó nem kap új kereket, о takarmányosok engem aprítanak fel... — töprengett félhangosan. — Mit csinálnak magával? — hangzott bátortalanul a sarokból. Talpas Áron a beszélő felé fordult. Egy öreg anyóka kuporgott a folyósó melletti sarokban. — Ha valaki fel akarja magát aprítani, ne menjen oda — tanácsolta . Talpasnak nem volt kedve hoszszabb beszélgetésre. Látta, hogy az anyókával nehezen boldogulna. Csak ennyit mondott: — Jól van, akkor nem megyek oda. — 5 újból magába mélyedt. A noteszába feljegyzett összes alkatrészek alig értek ötven koronát, de eddig már utazásra elköltött 650,— koronát. Meglátogatott öt raktárt, tizenhárom gépállomást, s mindhiába. Az anyóka is gondolatba merülten ült a sarokban, s mivel Talpas is megúnta a számolgatást, újságot szedett elő, amit érdeklődve olvasni kezdett, majd elfüttyentette magát. Az anyóka felfigyelt. — Tán csak nem ütöttek agyon valakit? — aggódott, miközben az újság felé pislogott. Talpas mosolyra húzta száját. — Dehogyis ütöttek, de anyókám mondja csak, jó magának a gyomra? — A néniké meglepetten válaszolt. — A gyomrom még elég jó, csak a szívem fáradt — panaszkodott. — Ha }még kitart egy pár évig, akkor már új szívet vehet magának, ha lesz rá pénze. Itt van az újságban — mutatott Talpas az újságcikkre. De a néniké csak hitetlenül ingatta kendős fejét. — Nem lesz az túl drága? De lehet, hogy olcsóbbat is gyártanak. — Új gyomrot, májat is vehet — folytatta Talpas, de a nénike most már türelmetlenül leintette. — Nem vagyok én maradi, azért, mert öreg vagyok. Lehet, hogy az orvosok kitalálnak dolgokat, node mire a gyártásukra kerül a sor, addig meghalhat az asszony lánya. Ugyanis féléve hajszolok valamire való vasvillát. seprűt is szeretnék venni, de mire odajutok, mindig azt mondják, már elfogyott. Lehet, hegy így lesz a műszívvel is. Egyik embernek lesz három is, a másik meg csak élhet a régivel. Talpas Áron maga sem tudta, hogy elaludt-e a fáradságtól vagy csak képzelődött. Ismét gépalkatrészeket hajszolt. De kis noteszába 1963 helyett 1983 volt beírva. S nem gépalkatrészeket hajszolt, hanem emberi testrészek után futkosott. Az 50 éves szövetkezet elnökének új szívre, az agronómusnak gyomorra, az öreg éjjeli őrnek pedig új légcsőre volt szüksége. és járta, egyre járta Talpas a műszerész boltokat. De nem kapott sehol ötven éves ember számára szívet. Csak tizenkilenc évesek számára volt. Dehát vett, amit kapott. S így a kákabélű agronómusnak dijbirkozó gyomrot, az 12
