Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-12-11 / 25. szám
VOJTECH MIHÁLIK Mindent ért6, távoli szemük van az élő szülök árváinak. Belenéztek a néma, feldúlt arcokba, melyekben széttört a szerelem, gyengéd gondolataikat az önzés ostorozta, a hűtlenség mellettük gombolta ki , gombjait és látták a magány csupasz fájdalmát Is. Az élő szülök árvái nem azt mondják: Színházban voltunk, apu halat hozott. Azt mondják: Apuka már nem lakik nálunk, anyuka férjhez megy, amint meglesz a válás. arcocskák fölé hajol, most már gondosan ügyel, hogy mindenkinek egyformán mérje a jó éjszakára kijáró csókot, hogy mindegyik borzas hajra egyforma símogatás jusson. Pedig olyan szívesen leülne Béluska ágyához, aki mereven figyel egy pontot a mennyezeten. A négyéves kisfiú arcából egy aggastyán tekintetének gondja tükröződik: vajon jövő vasárnapig megjavítják az autóbuszt? Mert az esték a legrosszabbak, meg a betegségek. Igaz, a gyermekeknek minden anyagi jólétük megvan, de a csákányházai Gyermekotthon dolgozói legmesszebbmenő gondoskodásuk, szeretetük ellenére sem képesek harminchárom élő szülő árvája számára az édesanyát, az édesapát helyettesíteni, akik világrahozták őket ugyan, de ha valamilyen okból kényelmetlenné válnak számukra, az állam gondjaira bízzák őket. Azzal, hogy egy évben legfeljebb egyszer meglátogatják vagy levelet írnak a gyermek érdekében, fenntartják szülői jogukat. Mert ennek néhány előnye van számukra. Az adókedvezmény, a családi pótlék, meg aztán — ki tudja, mire lesz jó egy gyermek Felnőtt szemükben megfér a baba és a frlvolos mosoly. Remegnek, csak remegnek a hisztéria hullámverésében és azok megtört sebzett szive, akik nem bírják egyedül vonszolni az Igazságtalanságot, feltárja előttük a hálószoba szennyét, gyűlölni tanít. Tavaszi kertben felejtett megfagyott könnyek az élő szülők árvái. Ha kirándulásról Jövet lányaid csicsergése övez, nékik Is szakíts egy szál virágot és egy mosolyt, nékik Is, a túl korán bölcs és szomorú élő szülők árváinak. M“1 inden vasárnap várják. Misi azt is tudja, hogy az övé г szőke és cigarettázik, s tavaly, amikor itt volt, meg- J ígérte, hogy vasárnap megint eljön. A többiek nem ■r tudják ilyen határozott vonalakkal megrajzolni a várt látogatót, de hát ez nem olyan nagy baj. A fontos, hogy majd ő megismeri őket. Hisz a mamák csak emlékeznek a gyermekükre! Biztosan ajándékot is hoznak. És puszit, sok, sok puszit adnak. Legfontosabb az, hogy mindenki lássa, megérkezett a mama. Ezért öltöznek fel vasárnap még szebben, mert nem tudni, mikor jön. Lehet, hogy beteg szegény mama, injekcióra jár talán és nem jöhet látogatni őket. De ezen a vasárnapon biztosan eljön. Közeledik a karácsony, és itt az otthonban már nagyban folyik a készülődés. — De azért jó lenne hazamenni a mamával, legalább az ünnepekre... Aztán elmúlik a délelőtt és nem jön senki. Talán délután... Az ebéd sem ízlik úgy, mint más napokon. Amint nyúlnak a régi kastély rácsos ablakának árnyai, úgy hunynak ki a gyermekszemekből a várakozás reményének kis fényei. Aztán bejön az igazgató néni, csendet int és bejelenti: „Nahát gyerekek, ez a csúnya autóbusz megint elromlott az úton. Egy látogató sem tudott eljönni hozzánk...“ A gyerekeknek már nincs idejük arra gondolni, hogy miért éppen vasárnaponként romlik el az autóbusz és hogy ez miért esik olyan rosszul az igazgató néninek, mert ilyenkor mindig rendkívül érdekes játékot kezd velük. De azért Misi este nem állja meg szó nélkül: miért adtál Marikának hosszabb puszit, mint nekem? Persze, erre is gondolni kell... és a nővér, amint a gyermekaz ember öregkorára? ők maguk nem nyújtanak szeretetet gyermeküknek és megfosztják őket attól a lehetőségtől is, hogy gyermektelen szülők körében családi otthonra találjanak. — Mama, itt vagy? — nyöszörgi a lázrózsás arcú kisfiú és a fehér köpenyes nővér halkan súgja a feleletet: itt vagyok, kisfiam! — Anyuka tudja, hogy beteg vagyok, miért nem jön ? — ismétli egyre követelőbben Darinka a kérdést s ahogyan emelkedik a láza, egyre sürgetőbben hívja a mamát. — Anyukád levelet írt, hallgasd csak, folyamodik ismét a jótékony hazugsághoz az igazgatónő és hirtelen ákombákomokat vet egy papírlapra. „Drága Darinkám! — olvassa. — Nagyon aggódom érted, sajnos, én is beteg vagyok, nem tudok eljönni hozzád. Légy jó kislány, gyógyulj meg, nemsokára meglátogatlak. Sokszor csókol anyukád... A kislány megnyugszik, a levélre hajtja fejecskéjét és a jótékony álomban a mamával beszélget tovább. Délután a másik szolgálatos nővér kezébe nyomja értékes
