Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1963-12-11 / 25. szám

ьжкош; FwcixEg wim f И/f/ /ófyG/ Л « > 'S и ш В. ш I REMÉNYTELENÜL A csonttá dermedt földre friss hólisztet perget­tek az égi sziták. A levegő megtelt sejtelmes, halk zizegéssel. A fák, a toldott-foldott háztetők, a szürke utcák, Alsószeliben minden puha hótaka­róba burkolva várta a karácsonyt. A faluvégi kis házacskákban, Cigányszugldban, melynek hivata­losan Zsellér utca volt a neve, a gyerekek öröme nem fért meg a szűk konyhákban. Vidám szök­­delléssel futottak egymáshoz, hogy eldöntsék, ki­kivel megy este, hol kezdik a kántdlást, szeli nevén a ,,mendikálást”. Mert itt a szép, a fehér karácsony, elénekelnek еду-két éneket, aztán gyűlik a pénz a zsebbe, a dió, az alma, az illatos kalács a tarisznyába. Lesz palatáblára, cipő­­foltozásra való fényes krajcár, boldog csemegézés­­re való harapnivaló. bánták is apjuk, anyjuk aggodalmaskodó vagy szomorú tekintetét, amely egyre a csukaként tátogó bakancsra, meg a talpában szemet kerekí­tett csizmára vándorolt! Megszokták már ezt is mint sóhajként suttogott mondókájukat: Hej, karácsony, karácsony van-e kenyér a rácson?... Ha nincs kenyér a rácson minek az a karácsony! Mert nekik igenis kell a karácsony! Mikor lehet pénzt keresnie a szegényember gyerekének, ha nem karácsonykor?Ha nincs kenyér a rácson, hát nincs! Rácsot о szegény házak kamráiba nem is kéne rakni, úgy sincs rajta üres zsáknál egyéb. Az csak a gazdaházaknál szokás, hogy öt-hat kerek kenyeret odaraknak a rácsra, jó, ha más­napra jut a magukfajtdndl.Fő az, hogy karácsony van és anya főzi már a jó lencselevest, nyújtja a tésztát, a mák már ledarálva a tányéron púposo­­dik cukortól kendermagosan. Mariska, Szidi, Joskó, Sanyi, Juci meg Dezső izgatottan várta, hogy a sűrűn hulló hó villogását elnyelje a szürke este. Kipirult arccal léptek ki a készülő vacsora illatával hízelgő otthon ajtaján, hogy útnak induljanak. Úgy érezték, most övék az egész falu, hogy ajándékot nyújtó kéz minden magas gazdahdz, hogy ilyenkor minden mérges kutya békésen lapuló jámbor jószág, hogy a kará­csonyt a szegény gyermekek örömére teremtette az égi hatalom. A fényes ablak mögött függöny szűrte a gyer­tyák ragyogását. Lám, itt nagygazda lakik... Illemtudó hangjuk kopogott bebocsátást várva: — Meghallgatják az isten igéjét? És mintha a nagyharang szava apró csengety­­tyűk csilingelősévé töredezett volna, ezüstösen csengett a hírthozó kicsinyek áhitatos hangja: Boldog örömnap derült ránk, vigadjon szívünk, zengjen szánk Mindannyiuk tarisznyájába jutott dió, még fényes krajcár is, elgémberedett kezükbe illatos, puha kalács. De éppencsak beleharaptak, hogy ínyükre karácsonyi ízek szaladjanak. És még élénkebben csengett örvendező szavuk. Kutyaugatás, verekedés az utcán. Ide mi megyünk, a mi apánk ennél a gazdánál dolgozik. Dezső dagadt orcát simogatja. — Kapunk, itt is kapunk valamit! — lobbant lángra bennük a reménység újra, omikor a gazda hangja hanyagul kidörrent rájuk. — Hányon vagytok? — Hatan, hatan vagyunk! — válaszolták szolgálatkész sietséggel, hiszen ugye, tudnia kell a jószívű gazdának, mennyi pénzt, kalácsot hoz­zon. És megfontolt nyugalommal, kegyetlenül jött a fizetség a szeretet, az emberi jóakarat ünnepén: — Akkor hát... hat felé szaladjatok! Szidi gyerekszeme értetlen csodálkozással volt tele. Juci arcán könnycsepp szánkázott végig. Maris piros öklét rázta: Józsi meg Sanyi félrehúzta őket. — Egy kicsit várunk, aztán megcsúfoljuk a vén zsugorit. Jó hangosan fogunk énekelni, hogy meg­hallják a szomszédai is. És ott álltak megint az ablak alatt, sivítva Új arcú falu felett őrködik a múló idők tanúja: az öreg harang hasította a levegőt a hangjuk, amelyben a gyer­meki gúny mélyén ott sötétlett a gyűlölet: Mária Magdolna, üres a tarisznya! Itt szegények laknak, mert semmit sem adnak Mária Magdolna, üres a tarisznya! Porzott a hó a nyomukban, mire kivágódott az ajtó. Lánc csörrent, a hatalmas kutya vadat üldöző vakkantásokkal vetette magát a kis csapat után. Józsinak kitépte a nadrágját, belekapott Maris tarisznyájába is. Könnyű szél simogatta a kényes hópelyheket. Maris szipogva bandukolt a többiek nyomában Föltartotta a tenyerét. Rászól It egy hócsillagocska. Nézte, és csodálkozva látta, hogy egy pillanat alatt semmivé foszlott, alig érezhető nedvességgé. A szívéből eltűnt az öröm. Halkan hullott a hó. Csak Mariska széttépett tarisznyája nyomán jelezte egy-egy elhullatott pufók dió meg néhány fényes krajcár, hogy járt arra valaki. BIZAKODÓN A köd sűrű volt, mint a tej. Örültek neki, hogy az is pártfogójuknak szegődött. Legalább nem kell félniük, hogy megismeri őket valaki, aztán nyáron odamondja: nekem nem kell olyan munkás, aki mindig szervezkedik. Sietős árnyak suhantak Szugla felé. A Vajda-féle házban vágni lehetett a füstöt. A petróleumlámpa alig pislákolt. A szemek fénye­sebbek voltak mint a lámpa lángja. Ott ültek figyelmes csöndben a Komszomol fiatal tagjai Virág Dezső, Szoksz Maris, Kozák József, Pintér Zsigmond, Varga Jenő, Varga Szidi, Kajos Juci, о Vígh-fiúk, Varga Dezső, meg a többiek. Sokan voltak. Szék sem jutott mindenkinek. Még az ablak párkánya is foglalt volt. Szabó Kálmán, a Negyed­ről jött elvtárs állt előttük. Most nem az új társadalmi rend gazdasági felépítéséről beszélt, nem is a forradalom történetéről tartott szabatos mondatokba öntött előadást. Mégis ott jártak vele gondolatban, az új szovjetországban, ahová, mióta értelmük nyiladozni kezdett, minden gon­dolatuk szállt. Szabó elvtárs énekelt. A szomjas szívek itták az új dallamot, a mozgalmi dalokat. És mint tavasszal a megduzzadt folyó árja, szétáradt a szűk szobában a fiatalok hangja. Szép este volt, friss és vidám volt a lelkűk, meg­fürdeti az új világról szőtt álmokban. Alig tudtak felocsúdni, de búcsúzniuk kellett. — Csak karácsony után jöhetek — szólt Szabó Kálmán. — Mit csináltok addig? Jó lenne, ha megtanulnátok, ha megtanítanátok rá minden proletárt... — Elmegyünk mendikálni — mondta bizony­talanul Mariska. Harsogó nevetésben törtek ki a többiek. — Viszed a tarisznyát is? — Kihez mész elsőnek? — így élcelődtek vele, mert tréfának vették az ötletet. Pedig Szoksz A Csemadok fiatal tagjai Csandal Ist­ván elvtárstól tanul­ják a hanyományos karácsonyi éneket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom