Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-11-27 / 24. szám
V era Misina 36 éves, három gyermek anyja. Középtermetű, karcsú, barna asszony. Fel-felragyogó mosolyától egyszeriben kislányos lesz finom, kedves arca. Miért éppen őt tüntette ki bizalmával a jaroszlavli főpályaudvar kollektívája? Miért éppen őt választották az OSZSZSZK Legfelső Tanácsába képviselőnek ? —ezt a kérdést tettem fel először a választóknak, amikor ott jártam, hogy a folyóirat olvasóinak bemutassam Vera Misinát. — Csak nézze meg, hogyan dolgozik! — hangzott a felelet DOLGOZNI KOMOLYAN, SZÉPEN ... Először akkor hallottam Vera hangját, amikor éjjel a gépesített gurító felé igyekeztem. A hangosbeszélő szigorú, pattogó utasításokat szórt szét a sínek, a vasúti kocsik, a mozdonyfüst felett. Aztán egyszercsak valami nőies kedvesség lopózott a szigorú parancsszavakba: „Valentyin Petrovics, nagyon szépen kérem, adjon már rá egy kis gőzt.. A gurítódomb állítóközpontja egy toronyban van, és Vera eloltotta a villanyt, hogy jobban lássa a torony üvegfala előtt elsuhanó vasúti kocsikat. Csak a kapcsolótáblán villantak fel a kis jelzőlámpák, azt mutatták, hogy vörös, sárga vagy éppen zöld jelzés van-e a sínek mellett. Odakint a pályaudvar megannyilámpása olyan volt, mint valami sziporkázó csillagfüzér... Munka közben az egyik szünetben láttam: vidám volt, mosolygós. Ügy tréfálkozott, beszélgetett Zina Barisevával, a gyakornoklánnyal az állomáson történtekről, mintha csak otthon, családi körben lett volna. De aztán ismét a vezérlőasztal eié állt, s arca abban a pillanatban ismét elkomolyodott. Kígyúlt a vörös felirat: „Mikrofon“. — Gurítóbrigád! Mindenki a helyére! A tolatómozdony újonnan befutott szerelvényt tolatott a torony előtti gurítódombra. Az emberek elfoglalták helyüket az önműködő kocsikapcsolónál, lejjebb pedig, a gurítónál, mint őrszemek álltak a saruzók, akiknek az a feladatuk, hogy azonnal beavatkozzanak, ha a vagonok elszabadulnak. — Figyelem! Kezdjük! A mozdonyvezető megkapja a zöld jelzést, s a torony melletti dombról már gurul is a sok kocsi egyesével, hármasával, ötösével. Mozgásukat Vera hangja irányítja, az ő utasítása szerint terelik a vagonokat a megadott vágányra. Az egyik rakott vagon most túlságosan nekilendül, s Vera a lassító fogantyúval lefékezi a kocsit. Pillanatnyi szünet következik. Vera bejegyzi a könyvbe, hogy mit végzett eddig, majd ismét bekapcsolja a mikrofont, mert új szerelvény érkezik. Öröm nézni, ahogyan dolgozik. Magabiztosan, katonásan hangzik a szava, amikor utasítást ad. Nem habozik, nem csuklik el a hangja. Pedig nem elég az, hogy minden egyes vagont útjára bocsásson gyorsan és pontosan a megadott irányba, az is fontos, hogy a kocsit „finoman“ engedje le a gurítódombról, fel ne boruljon, rá ne szaladjon az előtte haladó vagonra. Nagy figyelemre, acélidegekre, gyors cselekvőkészségre van szükség ehhez a munkához. Vera már régóta rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal. Azt mondthatnám róla, amit ő mond félig tréfásan, félig komolyan a gyakornoklánynak: — Tudod, Zina, a mi munkánkban az a fontos, hogy jó természete legyen az embernek, ne idegeskedjék minden csipcsup dolog miatt... Később megtudtam, hogy ez az asszony nemcsak azért az egyik legjobb pályarendező, mert gyors és pontos. Sok másban is kitűnik. Szívesen és türelmesen foglalkozik a gyakornokokkal, megosztja velük a szakma titkait. Nemcsak a saját munkáját ismeri, hanem alaposan megismerkedett a részlegnél előforduló különféle munkákkal és gyakran helyettesíti feletteseit is. ö volt az első a gurítódomb állítóközpontjában, akinek eszébe (ütött, hogy takarékoskodni kellene a villanyárammal, jóllehet a villamosműszerészek kapják ezért a prémiumot. EMBER — ENNYI AZ EGÉSZ — Hát ezért választottuk képviselőnek a Legfelső Tanácsba — magyarázták nekem. — Pártonkívüli ugyan, de kommunista módra végzi a munkáját. Minden egyes kérdést az ország szemszögéből vizsgál. Tevékeny képviselőnk lesz a Legfelső Tanácsban is... Sokan mások, akikkel ugyancsak beszélgettem Veráról, más érvekkel hozakodtak elő. ti M VERA MISINA тг/ — Az kell, hogy a választott vezető viselkedése egyszerű legyen, ő maga pedig figyelmes, megértő, akihez bárki szívesen fordul kéréssel vagy tanácsért. Vera éppen ilyen ember. A mi emberünk. Neki épp olyan magától értetődő az, ha másokról gondoskodik, mintha csak a maga gondja-dolga lenne. Példákat is mondtak. — Kérdezze csak meg Sztankevicsusz saruzómunkást, ki segített neki, hogy lakást kapjon ? De megkérdezheti Karpov kocsikapcsolót is, hogyan vélekedik Veráról, hiszen ő intézte el. hogy a férfi elköltözhessen a Volgán túl álló rozzant házacskájából és lakást kapjon egy új, a pályaudvarhoz közelebb eső házban. — A mi Veránk olyan, mint a jó gazdasszony. Rendet teremt az ebédlőben, a pályaudvari étteremben, megnézi, megtartják-e az üzletekben az egészségügyi előírásokat, még a civakodó szomszédokat is összebékíti. S nem csupán azért, mert ő a műszak szakszervezeti bizalmija, meg egészségör, meg lakóbizottsági tag. Hiszen a kötelességét is sokféleképpen teljesítheti az ember. Csakhogy Vera a közügyeket éppoly fontosaknak tekinti, mint a maga ügyes-bajos dolgait. Szívesen, készségesen csinál mindent. Az ilyen emberre országos ügyeket is rá lehet bízni. De van még valami, amiért Verát legalább annyira tisztelik és becsülik, mint hivatali és társadalmi munkájáért. Aki csak felszólalt a jelölőgyűlésen, mindenki elmondta, hegy milyen gondos anya, milyen szépen tartja, neveli a gyermekeit, és azok jól is tanulnak. Az embert szinte elbűvöli Vera bájossága, amikor ezt mondja: — Nem is tudja, milyen nagyszerű családom van. Nálunk mindennap van valami újdonság, és ami a fő, nagy szeretetben, egyetértésben élünk. Vera mosolyogva jellemzi gyerekeit. A legkisebb, a hétéves Kolja — az igazság bajnoka. A tizenkét éves Surik lobbanékony és pajkos, szenvedélyes jégkorongozó és síelő. A tizennégy éves Ludmilla, édesanyja „helyettese“ félénk és rendszerető kislány, kitűnő tanuló, s mint a zeneiskola tanárai mondják, tehetséges hegedűs. — Amikor képviselőnek jelöltek a Legfelső Tanácsba, egész éjjel nem jött a szememre álom, annyira izgatott voltam — mondja Vera. — Folyton arra gondoltam, mit és hogyan kell majd tennem. Tudom, a legfontosabb az, hogy minél közelebb kerüljek az emberekhez. Ehhez pedig az kell, hogy minden ügyet ki tudjak bogozni, jó tanácsokat tudjak adni, segítsek az embereknek kivívni az igazukat, ha bárki is akadályozná őket ebben. Nagyon szeretnék rászolgálni a bizalomra. LEONYID OZORNOV 3
