Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-10-30 / 22. szám
IEM ELÉG a SZÉP SZÓ... ~^ERMEKEJS52bJ ökrön úgy érzik a szülők, még tapasztalt pedagógusok is, hogy minden Cl V tőlük telhetőt megtettek gyermekeik, tanítványaik nevelése érdekében. / Sokszor azt gondolják, hogy a nevelési módszerek közül a legalkalmasabbat választották és alkalmazzák s mégis kudarcot vallanak. Ilyenkor ezt a gyermek rendkívüli rosszaságával, ravaszságával magyarázzák. Nem teszik kritika tárgyává saját nevelési módszereiket, céljaikat s nem vizsgálják meg a környezeti hatások valódi jelentőségét a gyermek fejlődése szempontjából. Egyik szülői értekezleten egy édesanya sírva panaszkodott 12 éves fiára, aki rossz, makacs, gyakran hazudik, pedig igyekszik szép szóval megmagyarázni neki helytelen cselekedeteit, de nem használ semmit. Mit tehetünk az ilyen gyermekkel, aki nem hallgat a szép sióra? Sok szülő abban látja a nevelés feladatát, hogy a társadalmi viselkedés és erkölcs szabályait, követelményeit szavakba öntve elmondja gyermekeinek, arra gondolva, hogy az ember eszes lény, ért a szóból. Legfeljebb, ha nem ért/ meg egyszer, elismétli tízszer, hússzor, míg végül a gyermek már előre tudja, hogy mi következik. Az ilyen szülő azt hiszi, hogy minden a nevelés mennyiségén múlik. Előbb-utóbb azonban észre kell venniük, hogy minden jóakarat, meggyőzési szándék, a gyakori fejmosás, könyörgés és prédikálás nem hozza meg a várt eredményt. Sőt mintha éppen az ellenkezőjét érnék el vele. Megkérdeztem őzt a 12 éves fiút, akire az édesanyja panaszkodott. A válasz így hangzott: —Tetszik tudni, az édesanyám és a nagyanyám annyit prédikálnak és minden lényegtelen apróságból olyan problémát csinálnak, hogy az kibírhatatlan. Már előre tudom, hogy mit fognak mondani. Ilyenkor mindig másra kell gondolnom, mert félek, hogy visszafeleselek. A serdülőnek nem erkölcsi prédikációra van szüksége, hanem vonzó példára. Mindenekelőtt érzelmileg kell hatnunk a gyermekre. A gyermek által tekintélynek elfogadott szülő vagy pedagógus, egyetlen dicsérő, vagy rosszalló megjegyzése többet ér, mint a jóakaratú ugyan, de a gyermek számára unalmassá vált prédikáció. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy hagyjuk ki nevelésünkből a magyarázatokat, vagy a szép szó módszerét, de mindig csak módjával és keressünk arra megfelelő időt. A szocialista pedagógia elmélete és gyakorlata egyaránt bizonyítja, hogy minden gyermek nevelhető. A gyermek rossz és jó tulajdonságai a nevelés folyamán alakulnak ki. Az előbbi о helytelen vagy hiányos nevelés eredményeképpen, utóbbi a helyes nevelés hatására. Mi felnőttek ne feledkezzünk meg arról, hogy tudatunkon kívül is nevelünk. Mit mond erről Makarenko: ,,Ne higgyük,hogy csak akkor neveljük a gyermeket, amikor beszélgetünk vele, amikor oktatjuk, vagy parancsolunk neki. Nem! Életünk minden pillanatában neveljük, még akkor is, amikor nem vagyunk otthon. Ahogyan öltözünk, ahogyan másokkal, másokról beszélünk, ahogy örülünk vagy szomorkodunk, ahogy barátainkkal, ellenfeleinkkel érintkezünk, ahogy nevetünk, újságot olvasunk, mindez nagy hatással van gyermekeinkre." H. L. 14 felettük, s aztán elnézte a galambokat, akik kóvályogva szálldostak körülötte. — Tubi, tubi, tubi... Ha nekem szárnyam volna... Hogy el tudnék innen repülni... Ilyen életet élni az én fiatal életemmel... Érdemes vót... Érdemes... Az anyja jött fölfelé az udvaron. Kis vastag öregasszony, csendesen mosolygós; belátogatott az öreggel egy kicsit ebédidőn, ahogy szokták. Szíveskedve szólt: — Az öreg bement megdézsmálni a veje szivarját. Nagyon szereti a veje szivarját megdézsmálni. Panni elfordult. — Neked mi bajod ? — Semmi. — Semmi... Van valami ?... — Nincs semmi. — Hát akkor mi baj ?... Panni vallat rántott, becsapta a disznóól ajtaját s leült a tőkére. Itt el volt bújva a világ elől, ide nem láttak be, se az utcáról, se a szomszédból...- Az uraddal ? — kérdezte gyáván, ijedten az öregasszony. Eh! Hát akkor... De elhallgatott, látta, hogy a lánya nagyon keserves. Úgy hallgatott felette, gyáván és félve, hogy valahogy meg ne bántsa a nagy gazdánét. — Van avval úgy az ember... Néha... — mondta aztán. — Előveszi az embert... az érzékenység... Kivált esős időbe... Panni felsóhajtott. — Csak apád meg ne lássa... — suttogta,motyogta az anyja,— meg az urad... A férfiemberek nem szeretik, ha búsul az aszszony... Azok azt akarják, hogy az asszonyfélének egy csepp szíve se legvék. Mindegy a, akármi történik, vagy akármi jut eszébe, örökké olyan jókedvű legyék, mint a parancsolat... Engem is mindig aranyos kedvűnek ismertek, de csak az én jó istenem tudna megmondani, mennyi éccakai sírásba kerül a, hogy nappal mindig nevessen az ember szeme. Panni csak hallgatta, hallgatta az anyja csendes, pusmogó Ж/ JBr Ж/ шТжЖ Ijl inden szépséghiba közül talán a szőr*’* túltengést — hypertrichózist — viselik el a nők a legnehezebben, különösen ha a fölösleges szőrszálak az arcot csúfítják el, ahol a nőknél rendesen csak alig észrevehető szőrpelyhek jelentkeznek. De bosszúságot okoznak a végtagokon, vagy más testrészen — például a mellen — jelentkező szőrszálak is. E kellemetlen szépséghiba miatt gyakran törés áll be a nők önérzetében, különösen ha környezetükben tapintatlanul gúnyos megjegyzésekkel illetik őket. A hypertrichózis előidézőjét még pontosan nem ismerjük. Egyes esetekben a belső elválasztású mirigyek, különösen a petefészek, mellékvese, agyfüggelék, pajzsmirigy zavarai idézik elő, de vannak esetek, amikor a legtökéletesebb kivizsgálással sem lehet felfedezni e tünetek egyikét sem. A szőrtúltengés gyakran öröklött szépséghiba is lehet. Hogyan távolítható el ez a kellemetlen jelenség? Sok nő, nagyon helytelenül, a szőrök leborotválásához folyamodik. A borotválás egy időre ugyan eltűnteti a szőrszálakat, de utána annál gyorsabban, dúsabban nőnek és egyre vastagabbak lesznek. A szőrszálak kiszaggatása viszont a szőrtüsző gennyes gyulladását idézheti elő. Hasonló hátránnyal jár a különféle kéntartalmú porok, kenőcsök és folyadékok alkalmazása, amelyeknek pillanatnyi hatása szép eredményt ígér, de utána az erőteljesebben növekedő szőrszálakon kívül még kellemetlen bőrgyulladás is előállhat. Sokan különleges gyanta- és viaszkeveréket kennek melegen a bőrükre és a megkeményedett pakolást hirtelen lerántják a hozzátapadt szőrszálakkal 15 szavát, gyerekkori érzései újultak fel, látta az anyját gömbölyűnek és világos ruhában, érezte, hogy mindig együtt kacagtak régen, jaj, de!nagyon régen. I — Nincs is olyan asszony több, — mondta meghatottan, — mint édesanyám volt. — Dehogy nincs, fiam. Mindenki olyan, aki olyan akar lenni... Hát mi bajod, na... — Semmi... — Ennye, hol az a seprű, na. Mingyár megsuprikállak... — Aztán maga is érezve a tréfa kis fonákságát, csendesen szólt. — Hát mi történt veled, kedves gyermekem... — Tudom is én... Nem olyan a világ, amilyennek kívülről látszik — Igaza a... Kívülről szép, de mindennek megvan belül a tarkája... — Nem leszek én többet olyan boldog soha, amilyen otthol voltam... Az öregasszony elhallgatott. Unta is az állást. Leguggolt a lánya mellett s egy kis vesszőt vett, azzal húzgálni kezdett a földön. — Még eddig jónak láttam hozzád az uradat. Panni vállat vont s belehajolt még jobban a kötényébe. — Hibádzik valami, fiam? — Hibádzik. — Mi? — A boldogság... Az öregasszony futólag, lesve felnézett a lányára, annak a lesütött égő arcára. Aztán soká hallgattak. Végre csendesen megszólalt. — Nálam vót az is. Mámmá. Panni nem értette el, hosszan várt, akkor kérdezte. — Kicsoda ? — AZ. Panni lángvörös arccal emelte fel a fejét s szinte megdermedve nézett az anyjára. — Ö ?... — lihegte. ■ Aha. 16 4JJi in N m 4JJ О ш
