Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-10-30 / 22. szám
-—7^' » * мши 1 HISHIDIRIKNIH Bukdácsoltam a fény felé. Távolról egy szépen berendezett szoba hívogatott. Beléptem. Egy alacsony, kövérkés ember lépett szorosan mellém, rámkacsintott, s cinkos mosollyal súgta: — Jól figyeljen! Ebben a szobában húsz millió frank van elrejtve! Arrébb húzódott, s mégegyszer rejtelmesen odasúgta: „húsz millió!” — aztán eltűnt. Ekkor lépett be Lucie. Magas és karcsú szőke lány, puha macska-mozdulatokkal. Lélegzet-visszafojtva figyeltem. Hiszen ő még nem tudja azt, amit én... Húsz millió frank! Jóságos ég! Lucie nyújtózkodott. Ruháját igazgatta, övét kötözgette, aztán elindult a szobán végig. Az izgalomtól csak most néztem én is körül. A régimódi eleganciájú szoba teli volt zsúfolva kalitkákkal, melyekben sárga hátú kanárik röpködtek, csiviteltek. Egy hang sem hallatszott, csak ahogy a madárlábak megzörgették az eledeles tálakat, s a csőrök között ropogott az apró mag ... Lucie megéhezett, s harapnivaló után kezdett kutatni. Amióta feljött a kanári-gyűjtő, öregedő úriember, Armand lakására, még semmit sem evett! Az ablakból pedig már jól látszott, hogy a nap magasra kúszott a párizsi háztetők fölött... Végignyitogatta az ósdi ebédlőszekrény minden ajtaját, s szőke haját bosszúsan megrázta: sehol semmi! Végül kitárult az egyik fiók, s Lucie arcán Ínyenc mosoly hullámzott át. Óriási, díszes desszertes doboz kínálgatta tartalmát. — Óh, csokoládé! — mondta a lány, s finom zsákmányával a földre telepedett... És ekkor... mon Dieu! A dobozból elővillantak a pénzkötegek. A húsz millió! Lucie felugrott, az ajtóhoz lopakodott, s a kulcslyukhoz hajolt — Stop! Állj! A kis kövérkés ember előjött, magasra emelte a kezét, s erre a varázsmozdulatra csak a kanárik nem reagáltak, más minden mozgásba jött. Lucie, azaz Dany Savai művésznő „műsoron kívül” nyújtózkodott, hogy az öltöztetőnő mindenhol le tudja kefélni a ruháját. Díszletezők, világosítók zajos hada mögül Armand, a csábító rabló álmos képe tűnt fel. Paul Meurisse, az ötven év felé közeledő, érdekes arcú színész fáradt volt. Esténként a Champs Elysées Színházban játszik. Megszokta már, hogy tizenkét éve- a filmekben állandóan a szív és pénzrabló zsiványok alattomos szerepét bízzák rá. Végighevert jelmezestől, festékestől a díszlet-pamlagon, s már aludt is édesen. Talán arról álmodott, hogy a „Morzsák a kismadaraknak” című film felvételei után világkörüli útra indul... A kis kövérkés ember pedig ide-odagurult a kanáriktól teli szobában. Percenként új és új ötletekkel gazdagította a jelenetet, előjátszott a művészeknek, s néha még az is sikerült neki, hogy kizökkentse méla unottságából 6 a blazirt Dany Savait, aki most korántsem felelt meg annak a hírének, hogy ő a legpikánsabb fiatal francia filmszínésznők egyike. Marcel Carné filmrendező, — mert ő volt a kis kövérkés ember, aki a húsz millióra figyelmeztetett cinkosan, — élvezetessé tudja tenni a forgatás néha favágó munkáját. A nagy filmek alkotója, a „Ködös utak”, a „Külvárosi szálloda”, a „Szerelmek városa”, a „Thérése Raquin” rendezője mindig valami finom melankóliával formálja meg alakjait, de az életben, a forgatás szünetének perceiben jókedvű, akár egy diák a Quartier Latin-bői. Most is odalépett az egyik kai itkához, kivett a madáreledelből, fintorogva megkóstolta, majd nagy nevetés közben mondta: — Ez egészen jó! Dany, mit szólna hozzá, ha átíratnánk a forgatókönyvet: Lucie kínjában már a madáreledelt kezdi kóstolgatni! S amíg átfestették a díszlet deszkáit, felseperték a padlót, gyorsan beszélni kezdett: — Interjúra most nincs idő, elnézést kérek!... Hetek óta dolgozunk a „Morzsák a kismadaraknak” című filmen és még körülbelül négy hétig tart a forgatás. Hogy mi ez? Dráma. Frappáns, de poézissel teli. Politika és burieszk. Máskülönben: egy kedves kis semmiség. Amit most látott az az egyik kulcsjelenete. rw W ^fiatal, érdeke* francia Már indult volna tovább, a nagy alkotók idegfeszült sietségével, de még visszalépett és odasúgta: — És a húsz millió? Ugye, az egy kicsit váratlanul érte? Nyugodjon meg, az is csak díszlet, mint minden, gpiit köröskörül lát. A „bankjegyej^Ufisszakerültek a csokoládés dobozba, Armand a szomszédban tovább aludt, s Lucie újra elindult, — mint aki nem sejt semmit — ki tudja hányadszor? ennivalót keresni a rozzant ebédlőszekrényben... El sem tudtam búcsúzni Marcel Carné-tól. Dolgozott. Mire kiléptém a Studios de Billancourt kapuján, a Point du Jour rakpart már szürkületbe borult, s köd emelkedett a Szajna fölé. Néztem a sietős léptű párizsiakat.. A mozik nézőterén, rágógumit majszolva izgulnak majd: mi lesz, ha Lucie megtalálja Armandnál a húsz milliót? Én már tudom, de mert szolidáris vagyok Marcel Carné-val, s a filmesekkel, nem árulhatom el! Irta és fényképezte Somos Ágnes
