Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-10-02 / 20. szám
Kedves Karasz Irma! Kár, hogy nem lehetett ott Bolyban a beszélgetésünkön, amikor az asszonyokkal, lányokkal arról vitatkoztunk, mit jelent a női egyenjogúság, hogy elértünk-e már mindent, ami jogainkat illeti és eleget teszünk-e minden kötelességünknek, amely jogainkból származik. Nem véletlen, hogy éppen Bolyt választottuk vitaestünk színhelyéül. Itt működik a trebiSovi járás egyik legjobb szövetkezete, és villákkal vetélkedő házsorainak nemigen akad párja az országban. Azért kár, hogy nem volt itt, Irma, mert a bolyi asszonyok körülbelül olyan anyagi jólétben élnek, mint Ön. Van televíziójuk, mosógépük, hűtőszekrényük, gázvagy villanytűzhelyük és a vízért sem kell a kútra menniük. Sokuk házatáján még személygépkocsi is található. Mondom, kár, hogy nem volt ott éppen akkor este Bolyban, mert alkalma nyílott volna arra, hogy összehasonlítást tegyen a bolyi asszonyok és saját gondolkozása között. De megpróbáljuk visszaadni — legalább részben — a vitaesten elhangzott szavak és gondolatok mélységét; a közösért, a mindenki jólétéért felelősséget érző humanizmus hangját. ■ Aki nem ismer bennünket, azt gondolhatná, mivel semmiben nem szenvedünk hiányt, még dolgoznunk is felesleges. Elég, ha a férjünk keres — mondotta Molnár Gáborné, a nőbizottság elnöknője. — Pedig nem így van. Amellett, hogy a szövetkezetben kora tavasztól késő őszig mi végezzük a munka nehezét, (a kapások ápolása és betakarítása) a nőbizottságban is olyan tevékenységet fejtünk ki, hogy például az elmúlt évben kiérdemeltük a második helyezést járási viszonylatban. A második helyezéssel járó jutalomrádió ott büszkélkedik a HNB tanácstermében. — Az idén televízióért dolgozunk — mondják a nőbizottság tagjai. Persze, ez csak amolyan egymást bíztató szimbolikus célkitűzés. Hiszen valójában nem a jutalomért teszik, amit tesznek, habár nem esik rosszul az ilyen fajta elismerés sem. De társadalmi munkájukban mégsem ez a hajtóerő. Míg az ereda válásiról ÉS A N01 EGYENJOGÚSÁGÉ ményeket számláljuk, kutatjuk a buzgalom igazi forrását. — 45 ezer tojás felvásárlása terven felül, varrótanfolyam, földművesasszonyok téli iskolája, orosz nyelvtanfolyam — sorolja Szűcs Ferenc, a HNB titkára. — De ez nem elég... többet is lehetne, többet kéne tennünk — mondják az asszonyok, Balogh Zoltánná, Mihalek Józsefné, Tóth Klárika, meg a többiek. — Hát még mi kell nekik! — kérdezheti ön és bizonyára csodálkozik. Nem érti. Férjét sem értette, hogy miért vállalja a nehézségeket, a kényelmet nélkülöző új munkahelyet ,,csak azért”, hogy egy rosszul gazdálkodó szövetkezetét segítsen. Mert a bolyi asszonyok is részt kérnek — jogot kaptak rá, hát élni is akarnak veíe — a társadalmi munkából, a szocializmus építéséből. Igaz, kényelmesebb lenne nekik is, ha a szövetkezetben elvégzett munka után hazamennének és élveznék a csöndet — vagy a rádiót, a televíziót, puha fotelben ülve kézimunkáznának és nem bántaná őket, hogy ez nem minden. ön a saját női egyenjogúságára hivatkozik. Azt írja, „jogom van arra, hogy ott maradjak, ahol nekem jobb.” Ez biztos. Senki sem kívánja ezt Öntől elvitatni, bár a női egyenjogúság így csak játékszer az Ön kezében kedves Irma, hiszen nem tud élni vele. Csupán <f&e4vun<2£s annyit ismer el a jogokból, amennyire saját hasznára szüksége van. A társadalmi munkára való jogot — és kötelességet már nem sorolja ezek közé? Mihalek Józsefné fejőnő. Neki is van mindene a felsorolt javakból. Televíziója, hűtőszekrénye, mosógépe, gyönyörű, új háza. Ő mégis abban leli örömét, hogy másokon segítsen. Mert népbíró és a nőbizottságnak is tagja. Balogh Zoltánné szépen keres. A háztartás gondját ketten viselik a férjével. Tehát gond nélkül élhetne. Mégis azon töpreng, hogyan szervezzék meg, hogy a lakosság rendszeres egészségügyi előadásokra járjon és a fiatalok nevelése ne háruljon csak az iskolára. — El kell érnünk, hogy mindenki olvasson, tanuljon — sorolják. — Segítenünk kell a napközi otthon létesítésében a szövetkezetnek és a HNB-nek, hiszen mennyivel könnyebb lenne az anyáknak, ha nyugodtan dolgozhatnának, lenne, aki gondoskodik gyermekeikről. — Minden falusi asszonynak meg kéne tanulnia, hogyan rendezheti be lakását nemcsak drágán, de szépen és ízlésesen is. — Azt kell elérnünk, hogy ne ránk,asszonyokra maradjon a legmegerőltetőbb munka. Mert ahol gépekkel lehet dolgozni, szívesen helyt állnak a férfiak. Ahol kézre van szükség, oda minket hívnak. — A mi munkánkat is gépesíteni kell. Mondja, Irma, eligazodik a szavak, gondolatok között? Érzi, hogy az egymást segítés, a mindenkiért felelősséget vállalás felér száz olyan biztonságérzettel, amelyet a családi ház négy fala és komplett-berendezettsége nyújt? Ha megérti, nem sértődik meg azért, amit magával kapcsolatban a bolyi asszonyok mondtak: — Vak az, aki nem látja,merre kell mennie. Nincs annak szíve, józan esze, aki válaszúton ingadozik. Ha mi lennénk Irma helyén, tudnánk, merre kell menni. Arra, ahol a munka határtalan lehetőségei az építés, az alkotás nagyszerűségét kínálják. Oda kell menni, ahol a legnagyobb bizonyságát tudjuk adni saját emberségünknek, erőnknek. 14 fiáknak? Megnézem, ml ran a tekintet mélyén. Ez talán szabad? És végre is a szerelmet meg kell keresni. Vagy nem? — Majd rád talál. — Úgy, hogy ülök az ablakban és várom? Hol vagyunk ml ettől?- Ti?! Hát igen. Ti! Kik vagytok ti, hogy mindent másképp akartok? Azt hiszed, többek vagytok, mások? A lány vonogatta vállát. — Nem tudom... Majd kiderül ez is. Talán nem tisztelnek, nem szeretnek? Engem hívnak keresztelőre, házavatásra. Téged nem. Téged túlságosan tisztelnek. Néha bolondkodtam is egy kicsikét nekik. Jókat kacagnak. Sűrű egymásutánban autótülök szólt a távolban, s amint elhallgatott, messzi zaj zümmögése hallatszott, majd az elberregő autó. — Mennek segíteni a szomszéd falunak — mondta a lány. — A kukorica még lábon... A miénk már szárad. Na. Én megyek aludni. — Még le se feküdtél? — Persze, hogy nem. Vagyis szinte. De aztán eszembe jutott, hogy jobb megoldása Is van az öntözőároknak. Kiballagtam a folyókanyarhoz. Mégiscsak fontos ez. Legalább félmilliót hoz majd a közösnek. Na, ég veled! Ne töprengj sokat rajtam. És ha szereted Mlklájt, szerezd meg magadnak. Az asszony zúdította a szavakat. — Léha vagy és kötekedő! Csak a magad szórakozása. Semmi egyéb... A lány legyintett. — Csigavér! — mondta: felvette a könyvet a földről, leporolta, Indult. Két-három lépést ha tett, hirtelen visszafordult. — HÓI Tudod, miért jöttem? Földeljétek el a rózsát az iskolaudvaron, megcsípi a hideg. Az asszony erősen bántót akart mondani. Kereste a szavakat. hozl Semmi' közöd az Iskolá— Jó! De a virágokhoz igen.. Szevasz! Búcsút intett, s lógatva magát, elindult. JAGAMAS ILONA
