Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-10-02 / 20. szám
г- ----------V‘ у Еду szőlőillatú, napsugarat szeptemberi napon fürge fecskepostás cikázott fészekrőlfészekre, vitte a hírt: „Kezdődik a táviródrótokon az őszi nagygyűlés... Mindenki ott legyen!" Csirlp anyóék sietve készülődtek. Anyó gondosan megvizsgálta apó ünneplőt kabátját, s a saját acélszlnü tollruházatát Is alaposan szemügyre vette. Mert ősi törvény: akinek akár csak egyetlen fontos tolla Is hiányzik a szárnyából, farkából, az nem indulhat el a többivel a tengerentúli nagy utazásra. Mert hosszú ez az út; jó, ha az egészségesek szárnya megbirkózik az esővel, zivatarral. Ki győzné még a hibás szárnyú madarakat is segíteni? Cslrip veréb egy közeli fáról figyelte a nagy nyüzsgést. S azt gondolta magában, hogy 6 bizony nem fagyoskodja itthon végig a hosszú, hideg telet. Elmegy 6 is a fecskékkel, el bizony! Óvatosan besurrant az értekezletre, leült a leghátsó sorba és hallgatta, miről beszél a vezérfecske? A gyűlés végén szép rendben felsorakoztak a fecskemadarak. Cslrip is beállt a sorba. Lelkesen bizonygatta, hogy ő milyen kitűnően repül. Tegnap például egyvégtében háromszor is körülrepülte az istálló tetejét! De hiába volt minden. Csirlp régülis sírva osk adt le a kémény peremére. A fecskék pedig mégegyszer körberöpültek a falu felett, aztán úgy eltűntek a kéklő, aranyporos levegőben, mintha soha ott sem lettek volna. Cslrip elszoruló szívvel nézett utánuk. Milyen jó nekik... Egyszerre kitűnő gondolata támadt. Ennek úgy megörült, hogy mindjárt abba Is hagyta a sirdogálást. Azt találta ki, hogy ő bizony beköltözik Csipiék elhagyott fészkébe és teljesen úgy tesz, mintha fecske volna. Sok-sok idő telt el. És egy napon, ősi fecsketörvény szerint, hazaérkeztek a vándormadarak. Mikor Csirlp meglátta a fecskéket, sietve előbujt a fészekből és vissza sem ment többé. Kikefélte a kabátját és fontoskodó ábrázattal sorra látogatta az egész verébatyafiságot, de még a legtávolabbi szomszédhoz is benyitott egy kis beszélgetésre. Mindenkinek elpanaszolta, hogy ő menynyire elfáradt a hosszú utazásban, mert hiszen éppen most érkezett meg a fecskékkel a tengerentúlról. Nagyszerű dolgokat mesélt arról a csudaszép, távoli országról, ahol mindig virágos a rét, ahol soha sincsen hideg és ahól egy kukoricaszem akkora, mint egy verébfej. A verebek szájtátva hallgatták Cslrip csodálatos kalandjait és tisztelettel néztek a világot járt, hős verébre. Csak akkor hallgatott el Csirlp, ha fecske járt arra. Előttük nem beszélek! — csiripelte gőgösen. Egyszer aztán, mjkor éppen azt beszélgette, hogyan lett ő, méghozzá a tenger legközepe felett az egész fecskesereg fővezére, valaki nagyot kacagott a háta megett. Csípi apó, a sokat vándorolt öreg fecske állt mögötte és úgy nevetett, de úgy, hogy még az oldala Is belésajdult. Megvénültem, kacagta, sokat láttam, tapasztaltam, de akkora hazugságot bizony, még soha életemben nem hallottam! Pillanatra dermedt csend lett, aztán... aztán rettenetes dolog történt. A verébatyafiság harsogva nevetett, s velük kacagott mindenki, aki csak a közelükben volt: a csirkék az udvaron, Bodri kutya a konyhaajtó küszöbén, de még a Cili cica Is a bokor tövében. Amikor pedig még az is kiderült, hogy Csirip egész télen Idegen fészket bitorolt, a hazug, lusta veréb szégyenében elbújdosott olyan messzire, hogy többé a hírét sem hallották a Csípi porta táján, ahol egyetértésben éltek a szorgalmas fecskék és a fürge verebek. SZEKERES ILONA aki öreg létére olyan szórakozott volt, hogy semmi hasznát se lehetett venni. Rokon, nem akar dolgozni. Urizálni szeretne. III. Délfelé Panni már messziről látta, hogy a sógorasszonya jön errefelé. Izgatottság futott át rajta. Félt ettől a nyelves, kevély, csúnya asszonytól, aki keresztülnézett rajta s legjobban meg tudta vele éreztetni, hogy betolakodottnak nézi az egész nagygazda atyafiság a Komáromi vagyonba. Bement a magtárba előle. Abban a pillanatban, ahogy belépett, az öreg napszámos meg a kocsis avval dolgoztak, hogy zsákokba lapátolták a búzát. Ügy látszik, szokás szerint, megint nem jókat beszéltek, mert megrezzentek a menyecske beléptére: az öreg odább vitte a zsákot s nyögött. — Szakadjon meg, de nehéz. A kocsis kiugrott a szuszékből és súgta. — Álljon meg, álljon meg, ne káromkodjék, hiszen fog a kend átka... Vén siket, nem hallja, hogy kiszakadt a zsák ? — Dugjál bele valami csutakot no, — pusmogta a vén ember. A kocsis leguggolt és mesterkedett vele. — Én nem tudom, — mondta, — mi van ezzel a zsákkal, minél jobban bedugom, annál jobban kiszakad. Odalesett a menyecskére, aki felől ők csinálhattak amit akartak, nem vette őket észre. A vén napszámos egy ideig meghökkenve nézte, hogy folyik 'szét a búza a magtár földjén, aztán felsóhajtott csöndesen. — No, legalább pihen egy kicsit az ember. Panni odanézett homályos szemmel, köd volt a lelkén, attól nem látott. Számította, mikor ér ide a veszedelem, a sógorné. — Hallgasson kend, — mondta a kocsis. A napszámos hallgatott s ránehezedett a zsákra, amely a súlya alatt lassan repedni kezdett. — F,z is zsák — mondta dörmögve — ilyen zsák. El van e mán rohadva... (Folytatóea következik) Panni! Na. Mengyek a faluba. Mengyek a bíróhoz. Jól van. — Hát kifizessem az öreg adóját? Az asszony vállat rántott. Licitálni akarták a szülei viskóját. — Nem ér az annyit, — mondta csendesen, — mint amennyit kéne fizetni érte. A gazda nevetett, mint szokott, felduzzasztott tokával, aztán falánk szemmel nézte a menyecskéjét, aki elpirosodva húzódott be előle a házba. II. A konyha mellett a hűvös kamara tele van hagymaszaggal s a.tavaszi erjedést érezni kezdő magvaknak nyers, zöld, csípős illatával. — Kati néni! Az öregasszony a konyhából benéz. — No? — Szaladjon csak, hozzon egy csuprot. — Igen. — Azt a fekete csíkost. — Igen,igen. Panni komolyan, nyugodtan dolgozott tovább, még az ősszel, tudja isten, hogy rakták le ezeket a magvakat, nincs itt semmi rendben. Egyenként kell külön szemelni mindent, össze van itt zagyválva mindenféle fajta. Még az ősszel... Ebben a pillanatban eszébe villant valami. Még az ősszel hol volt ő... Még az ősszel napszámba járt a Komáromi portára... — Kati néni! Kati néni azóta megint kinn pletykált a napszámosokkal: s most ijedten kapja le a legelső sárga csuprot és szalad be vele. — Ez a fekete csíkos ? Kati néni újra kiszaladt s közben jót lódít az ostoros gyereken, aki a galambokat ijesztgeti. 15
