Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-10-02 / 20. szám
Jonny Hickíns mór huszonhárom éves volt.de még az első fokára sem hágott annak a lépcsőnek, mely a karrier csúcsa felé vezet. Érettségi bizonyítvánnyal a zsebében, egy békebeli önkéntesi év vidám emlékével fiatal szivében, vágott neki a nyolcmilliós világváros nyüzsgő rengetegének, hogy meghódítsa azt és vele az életet. Vágyódással szemlélte a befutott emberek körforgását, a jól-rosszul menő üzletek tulajdonosait vagy azokat, akik London megszámlálhatatlan irodájában kaptak Íróasztalt, nem beszélve azokról a szerencsésekről, akik néhány évet tölthettek a kolóniák egyikén és ha nem is szereztek maguknak kastélyt Skóciában, de munka után az emeletes autóbuszok röpítették őket kertes bungalowjukba. Jonny Hickins azonban a legrosszabb időben született bele a szigetvilágba. iBár a sűrű köd sem ködösítette el életretermett agyát, mégsem tudta megérteni, hogy két dicsőségesen megnyert világháború ellenére, mért bukdácsol a birodalom annyira lefelé, hogy a gyarmatok egymás után válnak le testéről és bár Londonban hej, van számos utca, ő ezeknek már minden zeg-zugát bejárta, mégsem talált munkát magának. Pedig igényei mind alább szálltak. Először a bankokban kilincselt, aztán biztosítótársaságoknál próbálkozott, később a gyárakat is megkörnyékezte, majd az üzletnegyedekben keringett, és már ideálisnak találta volna a pult mögé állni, ott egy szép kislánnyal megismerkedni. Jonny Hickins nemcsak csinos, hanem férfias jelenség is volt. Széles vállai, magas homloka, tengerkék szeme és vakító fogakkal teli szája a filmszínészi pályára predesztinálták, ha nem SIMKO MARGIT kellett volna ehhez súlyos protekció, meg aztán hamarosan tapasztalta, hogy ilyen csinos külsővel legfeljebb pincér! minőségben lehet elhelyezkedni, mert a filmeken manapság inkább kopasz, rekedt, minden hájjal megkent típusok futnak. Pincérnek viszont kauciót kell letenni és Hickins jó félóráig kacagott, mikor a szutykos matrózkocsmában a szeszcsempész boss öt font kaucióról álmodozott. Maradt még a csomaghordás a pályudvarokon, azonban a hivatásos hordárok angolnyugalommal, de annál erélyesebben szólították fel, hogy még a pálya környékét is sietve hagyja el, mert átadják a gumibotosoknak. Jonny Hickins belátta, hogy ebben a nyolcmilliós metropolisban nincs egy élő lélek, akinek az ő szép fiatal életére szüksége lenne. Fel is köti magát, ha születése pillanatától fogva nem lett volna megrögzött optimista. Mint ahogy a pénztelenségben szenvedőknél az már lenni szokott, Jonny egészséges szervezete követelte jogait és gyomra hangos korgásba kezdett. Meglepődve nézett körül, de mivel a közelben senki sem tartózkodott, sajnálattal állapította meg, hogy csakis az ő gyomra adhatta le ezt az ősi vészjelet. Minden viszonylagos — gondolta — nekem ez baj, az öreg Rockefeller viszont sokért nem adná, ha platina gyomra elkorogná magát. Ahogy a Nelson utcán befordult, hirtelen felcsillant a szeme. A park pázsitos köröndjén igen hosszú sort pillantott meg, a birodalom legkülönbözőbb fajú és korú embereiből összeverődve, akiknek az Üdvhadsereg hölgyei néhány ájtatos strófa eléneklése ellenében egy bögre ingyen levest osztottak. Hickins egy nyurga néger háta mögé került és mivel a soronlevő zsoltár szövege előtte teljesen ismeretlen volt, egy pikáns amerikai songot küldött fel az ég felé. Az ilyeténvaló ájtatoskodás közepette konstatálta, hogy a hátramosolygó néger fiúnak a gyomra éppen olyan hangosan korog, mint az övé. Érdekes — morfondírozott — az angolok általában csendes és halk emberek, mindezek ellenére hasam éppen olyan hangosan korog, mint ezé az afrikaié. Logikus tehát, hogy az előkelő angol jómodor csupán nevelés dolga és a paradicsomból magunkkal hozott őstulajdonságok mindannyiunknál egyformák. Csalás az egész nemzeti öntudat — tapintott rá ennél a véletlen embertorlódásnál a lényegre, amiben nincs semmi különös, hiszen a világraszóló gondolatok mindig véletlenül születnek. A leves híg volt és unalmas, éppen csak arra volt jó, hogy Jonny egészséges bélbolyhait még jobban felizgassa és hogy azok még erőszakosabban követeljék a folytatást. Szerencsétlenségére egy csemegeüzlet akadt az útjába, melynek nyitott kirakata előtt hófehér kötényben egy falstaffi terjedelmű tulajdonos hömpölygött és megelégedetten rakta ki a szendvicsköltemények garmadát, gúlába kényszerítette az illatos sonkászsemlyéket, bele-beleszagolt a forró virslis edénybe, közben kedélyesen kinálgatta áruit: — Kóstolja meg mister, jobb mint otthon! Valódi yorkshiri illatos delikát, dicsérni fog érte. Vegyenek hölgyek, urak! Hickinsnek összefutott a nyál a szájában. A magántulajdon törvényének belénevelt tisztelete hirtelen tudatküszöbe alá süllyedt és mikor a hájas ember egy pillanatra hátra-12 A LÁNY SZERETI A VIRÁGOT Az őszi napfény fenntartás nélkül melegített. Az asszony kigombolta szvetterét, karján könyökig felgyürte a gyapjúujjast. Ült az ablakdeszkán, kicsit kényelmetlenül, nyomta a keskeny deszka. Az utcán, az ablak előtti fához dűlve a lány állt. Könnyű blúz volt rajta, szűk, feszülő nadrág, haja előrehullott, alig látszott sápadt, keskeny arca. Szeme nagy volt és fényes. A fa leveleit vlzsgálgatta. Megkaparta az egyik ágat. ■ Na, Jövőre ezen Is segíteni kell. Az asszony kapott a szón; • És még min? Mindenen. Magadon Is? Ugyani Mit kellene rajtam segíteni? Az asszony mielőtt válaszolt volna, gondolkozott egy pillanatig. — Tudod te Jól. A lány kezében könyv volt, letette, hogy szabaduljon a terhétől. Körmeit nézegette. S úgy, mintha csak mellékesen kérdezné: — Mire érted? Mert én sok mindent tudok. — Épp emiatt. Mert valóban sok mindent tudsz. Mióta Itt vagy, sok minden megváltozott. Ilyen szép krumpli Itt sohase termett. És Ilyen nagycsövű tengeri. A lány kivett a zsebéből egy aranysárga tengerlszemet. Feldobta, elkapta, aztán fogai közé vette, és úgy kérdezte:- Na és? Az asszony leszállt az ablakdeszkáról. Rákönyökölt, úgy folytatta: — Tanult lány vagy, és úgy teszel, mint egy akármilyen buta fiatal. Illegeted magad, mintha csak szórakoznál... Már rég meg akarom neked mondani: viselkedhetnél másképp Is. Nem fognak tisztelni, s akkor majd hiába jössz a tudományoddal. A lány kicsit késett a válaszszál: — Nem elég neked az Iskola? Engem Is nevelni akarsz? — Rád férne... — Nem kell örökké oktatni az embereket. Ezt nem bírják. Kellemetlen lehet tanítónak lenni: te sohase vagy civil? Az asszony sértődött volt. — Szemtelen vágy. A lány a szomszédos házra pillantott. Feltűnő módon nézegette a tornácot. — Miért? Mert bízom a magam erejében? Mert egyenrangúnak érzem magam — a férfiakkal Is?... Hallgass Idei Tudom én, mit csinálok. Hagyd rám. Unom az Ilyen beszélgetést, így a viselkedés, meg úgy. Én együtt dolgozom velük. Ebből látják, mit érek.
