Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1963-10-02 / 20. szám

gurult üzlete mélyébe, Jonny alkalmasnak látta az időt arra, hogy a sonkásgúla legtetejéről levegyen egy formás rakottzsemlyét és szemét lehunyva beleharapjon. Aztán udvariasan megemelte a kalapját és továbblépett.

Mint a sorsharag gurult vissza Falstaff késői utóda és felismerve a vagyona elleni szörnyű támadást, karjait ég felé lóbálva kiáltozott rendőr után. A rend őrének, egy hórihorgas, szelldképű legénynek nem került nagy fáradságába elcsípni Hickins gallérját és bár a corpus delicti láthatatlanul már Jonny gyomrában feküdt, bevetette őt a legközelebbi őrszobába.

Ott elsősorban is megmotozták. A Banc of England által kibocsátott pénznemek közül még csak egy undok kispennyt sem találtak. Annál diadalmasabban helyezett a motozó Bobby a kihallgatást vezető harcsabajszú fiók Sherlock Holmes elé egy szokatlanul nagyméretű álkulcsot, melyet Hickins zakózsebében fedezett fel. Ez jól megforgatta a szakértelemmel elkészített kulcsot és kincstári ólomszámot fűzve rá, letette maga elé az íróasztal lapjára. Hickins kihallgatása ezzel megkezdődött. Személyazonossági iratai rendben találtattak:

Tehát John Hickins, huszonhárom éves, angol állampolgár. Maga mister Bergson nevű Lexington utcai kereskedő üzletéből ellopott egy sonkászsemlyét. Milyen céljai voltak a lopással összefüggésben?

— Éhes voltam, nagyon éhes — szólt Hickins olyan hangon, hogy maga is megsajnálta magát.

— Szép. Szóval éhes volt. És ha éhes volt mért nem vett magának egy sonkászsemlyét! Arra való az üzlet.

— Mert nincs pénzem, nem kapok munkát. Már hónapok óta járom a várost és nem kel lek senkinek.

— Szép. Szóval nálunk nagy a munkanélküliség, azt állítja. Maga szocialista vagy

és tompán hozzátette — kommunista?

— Nem vagyok, még csak azt sem mondtam, hogy munkanélküliség van, csak — szólt Jonny felismerve helyzetének komikumát — nekem személy szerint nincs szerencsém. Még egyszer sem nyertem sorsjátékon, igaz, hogy arra sose volt pénzem, hogy vehessek olyan szép fotográfiát a királynő őfelsége jól sikerült képmásával.

— Ez nagyon érdekes. De ha nincs foglalkozása, akkor miből él? — kérdezte a harcsabajuszú, a nyomozás érdekében rá sem vetve szemét Hickinsre, nehogy a delikvens a tekintetéből rájöjjön, mikor ugrik bele a kifeszített rendőrháló kellős közepébe.

— Éheztem,eladogattam lassan,amim volt. Most is éhes vagyok — sóhajtott és lehajtotta fejét, mintha éhsége valami szégyenletes testi hiba lenne.

— Szép. Szóval a zsemlye, amit mister Bergson üzletéből ellopott, csak előétel lett volna a folytatáshoz?

— Dehogy, tudtam, hogy az alatt a néhány pillanat alatt nem tudok mást elemelni. De higgyék el, amint valamihez hozzájutok, visszatérítem a zsemlye árát mister Bergsonnak.

— Aha, ahogy valamihez hozzájut. Csodálatos kifejezés! Egyszóval valahová betör, mi? - csapott rá a rend őre.

Hickins összerezzent.

— Dehogy kérem, én soha életemben nem voltam betörő

— Akkor minek magának ez az álkulcs, kedves barátom?

Jonny fiús hahotába tört ki.

— Elvesztettem annak a kis padlásszobának a kulcsát, ahol lakom és mivel már hónapok óta nem fizetek miss Kresbynek még egy lyukas pennyt sem, nem akartam evvel még szomorítani. Miss Kresby nagyon jó lélek, már hatvan éves és nagyon pedáns. Ha ő nem lenne olyan jó hozzám, nem is tudom mit csinálnék, mióta anyám sem él. Miss Kresby mindig azt hajtogatja szegény, hogy csak bízzak az istenben, papnak a lánya, tudja őrmester úr.

— Csodálatos! Nézze kedves barátom, evvel a megható mesével menjen a Hyde parkba, ott álljon fel egy hordóra és kiáltozza a hallgatóknak, talál köztük olyanokat, akik ezt bekapják. Nagyobb marhaságokat is elhisznek minálunk, ha egy ilyen jósvádájú gangszter mondja! Nekem viszont sok a dolgom, azért fizetnek, hogy megtisztítsam a társadalmat a bűnözőktől. Vallja be, hogy maga csak terepszemlét tartott az üzlet előtt, ahová az éj leple alatt be akart törni.

Hickins megdöbbenve látta, hogy ennek a fele sem tréfa. Felemelte a hangját.

— De kérem, hiszen a redőnyön valódi Wertheim-zár van, hát hogyan tudnék én ilyen ócska álkulccsal oda bejutni?

A harcsabajuszú felugrott és Hickins előtt megállva belekiabált az arcába:

— Az utca felől nem, az igaz, ott maga nem is mert volna, a Scotland Yard mindent lát, de hátul az udvar felől, ahol ezek a fukar kereskedők nem szerelnek fel biztosítózárat, hanem hagyják, hogy a rendőrség éjjelt nappallá téve őrködjön az üzleteikre. Mintha nem tudná — lovalta bele magát az izgalomba —

a múlt héten ugyanez történt a Bergson melletti rőfösüzletben. Mit röhög? Az is a maga bandája volt. Nappal bemennek, vesznek valami csekélységet, jál megnézik a hátsó bejáratot, aztán este besurrannak az udvar valamelyik közös WC-jébe. Éjjel aztán teleszedik zsákjaikat a legfinomabb portékával és vissza a klozettbe. Mit bámul rám? Azt hiszi, nem tudjuk? Nagy a mi praxisunk, kedves barátom — kiáltott öntudattal — nem nyitják ki maguk a kaput éjjel, mi, ezek a vacak kapuk nyikorognak. De reggel, mikor megindul a forgalom, járnak a teherkocsik, a munkások jönnek-mennek, akkor zsákjukat a vállukra kapva nyugodtan kisétálnak és ha elérik a West Sídet, az angolok istene se találja meg magukat.Ide nézzen és ne is tagadjon tovább — ezzel felrántotta a vasszekrény ajtaját — egész múzeumra való álkulcs fekszik itt, mert ezek a magukfajták olyan pimaszok, hogy ott hagyják a WC-ben, hogy ezzel is borsot törjenek az orrunk alá!

Nagyot fújt és felrántotta egyenruhája felső gombját.

i—Hagyja abba a komédiát és valljon, úgyis be lesz csukva.

Azonban Hickins Jonny huszonnégy óra után, bizonyítékok és töredelmes vallomás hiányában újra az utcán találta magát. Egy kirakat tükre előtt végigsimította a huszonnégy óra alatt kiserkent angolszász őseit igazoló vörhenyes borostáit és kicsit szomorúan dünnyögte tükörképe felé:

— Az érettségi az nulla Jonny, most megkaptad a felsőbb oktatást!

Aztán megindult a szeméttelep felé. Itt kikeresett egy jó erős vasdarabot és néhány percen belül kész volt az új álkulcs. Padlásszobájába érve ledobta magát egyszerű vaságyára és alkonyaiig fel sem ébredt.

Mikor a Temze felett kigyulladtak a csillagok, Jonny egy víg katonadalt fütyürészve aWalster utca régi házai közül kikereste azt, ahol tudvalevőleg három cégtábla is hirdeti gazdája áruját, egyik csemegét és gyarmatárut, a másik valódi gyapjúruhákat, a harmadik úri cipőkülönlegességeit. Itt csendesen belépett a kapualjba.

Mikor reggel jóllakotton, vadonatúj ruhá ban, cipőben, egy jólszabott kabáttal a karján elhagyta a házat, a sarkonálló forgalmista rendőr eligazított egy zöldséges kordét toló munkást, aki akadályozta Hickins szabad átjárását az utca másik oldalára. Jonny a született gentleman utánozhatatlan mosolyával honorálta a bobby előzékenységét és könnyű léptekkel megindult a City felé.

AJtócsapódás hallatszott, mindketten a zaj Irányába néztek. Nem látszott semerre senki. Kihaltnak tűntek a közeli házak, s hogy a zaj elült, és újabb nem hallatszott, az aszszony a szomszédos ház tornáca felé Intett.

— Azért unod, ugye7 Hogy meg ne hallja... Miklós.

Farkasszemet néztek.

Valahonnan távolról autóduda szólt. Mindketten arra figyeltek. Aztán hogy Ismét csend lett, megint szembenéztek egymással. A lány hangosan, kötekedve nevetett.

— Ml közöd hozzá? Ha szerelmes vagy Mlklájba, fnondd meg. Szemtelen vagyok? Pedig csak — ami a szívemen, az a számon... Én, ha a te helyedben lennék, Inkább LaJI bácsit

választanám. Siokva van a pedagógus-faltához.

— ízléstelen vagy.

— Nézd, Mlklájt meghódíthattad volna. Két éve éltek egymás szomszédságában, s én Itt se voltam. Hogy lehetsz Ilyen élhetetlen.

— Légy szives...

Megint nevetett, s úgy, nevetve folytatta:

— Aha, most te szeretnéd, ha abbahagynám. Sajnálom, megjött a kedvem a beszélgetéshez. MlkláJ különben sem hallja meg, nincs Itthon, bement a városba. Bekísérte az egyik paciját a kórházba.

— Jól vagy értesülve.

— Együtt töltöttük az éjszakát. Na, ne Ijedi meg, házavatási ünnepség volt Kati nénléknél. De azért — eléggé együtt voltunk. Téged miért nem hívtak meg?

Az asszony mérgesen sorolni kezdte:

— Mert a Jóskát elvonta az Iskolától,'és mert emiatt megbüntették. Mert le kellett pengetnie a büntetést.

— Ahál Mondott Is valami ilyesmit, meg hogy te sokat papoltál. Irtójó muri volt.

— Miért nem hagysz békét

férfiaknak?

— Szórakozni csak szabad. Másképpen... nem érdekelnek. Ááá... Van nekem vőlegényem.

Az asszony kicsivel előbbre hajolt,

— Nahát... Mik ki nem derülnek I Még talán... szereted Is.

Arra én Is kíváncsi vagyok. Tulajdonképpen Jó lenne

tudni, ml a szerelem. — Arca komolyra vált. — Te tudod? — Na, ml?

— Na, ml?

— Szeretsz valakit. És az szerelem.

— Szépen l — nevetett. — Ha ez Ilyen egyszerű lenne!

Az asszony bosszúsan érvelt:

— De ha érzed, hogy... 6 az, aki kell neked...

— Ugyani Ezt Is érzi az ember. Kicsit táncol valakivel és... Úgy érzi, ő az, aki kell... Csakhogy aztán... Másnap utánagondol az ember, és rájön, hogy nem ez az, nem 6 az...

— Cinikus vagy. így nem beszél egy lány.

— Én? Cinikus? Épp ellenkezőleg... És ne moralizálj. Nem csinálok én semmi különöset. Mert a szemébe nézek a fjr-13