Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-08-07 / 16. szám
Ratal vagyok, én i$ mostanában kerültem ki az iskola padjai közül. Családi ügyekhez nem nagyon értek, de azért szeretnék én is hozzászólni a fiatal házasok problémájához, vagyis inkább Karasz Irmának felvilágosítást adni, aki nagyon is maradion ítéli meg a helyzetet. Mindjárt levele második mondatát megcáfolom, mikotr ezt Írja: Férjhez mentem, mégsem élek a férjemmel, mert rájöttem, hogy nagyon könnyelmű." Nem tudom, hogy hogyan értelmezi ezt a fiatal feleség, de én azt az embert, aki munkája mellett szakított magának annyi időt és volt annyi akaratereje, hogy elvégezze a mezőgazdasági technikumot, nem tartom könnyelműnek, mert ez megmutatkozott volna a tanulásában is és nem jutott volna el odáig; hogy teljes szakemberként kerüljön ki az életbe. Mivel a falujukban a szövetkezet kellő számú szakemberrel rendelkezett, ami nagyon örvendetes, így ő hivatásához hűen más szövetkezetben állást vállalt, ahol szükség volt rá. Mondja csak, kedves Karasz Irma, hol tudná a férje mindazt a sok szakmai tudást kamatoztatni, amit az iskolában sajátított el, a fogatos szekér mellett? — nem — csakis úgy, ha azt a szakmát választja, amit tanult. Ha ön is figyelemmel olvassa a napi sajtót, akkor megérti, hogy a mi modern szocialista országunkban még nagyon sok mezőgazdasági és más szakemberre iesz szükség, mert hisz tudjuk, hogy nem vagyunk mezőgazdasági ország és hogy többet és jobban tudjunk termelni, ezt csak úgy tudjuk és fogjuk a jövőben is elérni, ha kellő számú szakemberünk lesz. Elhiszem, hogy otthon mindenük megvan és a megél Válaszúton hetés is könnyebb, de ha igazán szereti, (remélem ez így van, mert különben nem ment volna hozzá követni fogja férjét abba a faluba, ahol munkabeosztást kapott. Amint írja, már lakást is kiutaltak a férjének, igaz, hogy nem olyan mint az otthoni, de itt is olyan boldogan és megértőn élhetnek, mint a családi házban, ahol mindenük megvan. Ha férje elvállalt a a 80 km-re levő faluban az állását, ez még nem jelenti azt, hogy örökre ott kell maradniok. Lehet, hogy rövidesen szükség lesz falujukban is egy szakemberre, vagy esetleg a közelben, akkor ismét haza kerülhetnek. Amit pedig otthon hagytak a családi házban, higgye el kedves Karasz Irma, azt akkor is megtalálják és ismét a maguké lesz. Fel a fejjel és kövesse a fiatal férjet, ne nézze mindig azt, hogy mi a kényelmesebb és a könynyebb a maga részére. Higgye el, ennyivel tartozik férjének, — aki nemcsak magát, de munkáját is szereti, — valamint szocialista országunknak, mely már oly sok szépben és jóban részesítette. ORBÁN ILDIKÓ, Viceka Kedves Irma! Olvastam mindkettőjük levelét az Ifjú szemmel rovatban. Szeretnék én is hozzászólni problémájukhoz. Először is kedves Irma, a férje nem könnyelmű, azért, mert elvállalt munkát a falujuktól távolabb annak ellenére, hogy odahaza megvan mindene. Férje megértette, hogy szakképzettségével segíteni kell ott, ahol szükség van rá. Férjének pártunk lehetőséget adott, hogy tanuljon, ő viszont most tudásával előre segíti a mezőgazdasági termélést másutt is. Én neki ebben igazat adok. Maga is szövetkezetben dolgozik. Azt hiszem, minden szövetkezetben elkel az ügyes asszonyi kéz és a számítását ott is megtalálná, összeszokna az új kollektívával és átadná a tapasztalatait, segítené őket, hogy ők is olyan jó eredményeket érjenek el mint az a szövetkezet, ahol maguk laknak. Ezt nevezzük mi női egyenjogúságnak. Egysorban kell állnunk a férfiakkal és segítenünk kell építeni szocialista hazánkat, hogy szebbé varázsoljuk azt, hogy gyermekeink boldog jövőjét közösen alapozzuk meg. Ne akadályozzunk senkit sem munkája elvégzésében, ez nem egyenjogúság, ez maradi felfogás, — minek gürcöljünk idegenben, ba már egyszer otthon minden megvan. Vegyen példát a szovjet asszonyokról, kik elmennek az ország bármely részébe, ha ott szükség van rájuk. Fogadjon csak szépen szót és menjen el férjével, meglátja, még nagyon boldogok lesznek. WIEDERMANNÉ, Mihályfa öyűmölcsdoWor Van egy barátom, akinek igen különös a mestersége: ő gyógyítja a virágokat ha gyöngélkednek, s a gyümölcsfákat, mikor megbetegednek szegéпуск,. Ez bizony eléggé hihetetlen dolog, mert о virágok nem tudnak panaszkodni ha bajuk van: ők ugyanis oly halkan beszélnek, hogy csak a híresebb költők hallják, mit beszélnek egymás között. A virágok, vetemények és fák — ezt magatok is tudjátok — nem képesek járni szegények, s ezért a doktornak kell közéjük menni, ha fölüti fejét a betegség, a fahűlés meg a rózsatorokfájás. Elindultunk tehát együtt a város határa felé, s megnéztük a gyümölcsöst, nincsen-e valamilyen szegény fa, amelyik beteg lenne. Amidőn beléptünk a körtefák közé, azonnal láttam, hogy de bizony baj van, mert valamiféle hűlés üthette föl a fejét. A körtefák dereka ugyanis be volt kötözve, borogatás volt rajtuk egytől egyig. Látom — mondtam a doktornak —, megvan a baj, fáj a fáknak a törzse, azért vannak a napon is kendövei bebugyolálva. A doktor azonban tovább vitt s megmutatta a szegény fákat közelebbről. Hát nem kendő volt rajtuk, hanem papír, az pedig be volt kenve ragasztóval a gyalázatos körtedézsmáló bogarak ellen. S meg is volt az eredmény, mert egy fia bogár és hangya sem tudott a papiroson kerssztüivergődni, reáragadt a papirosra, s onnét pislogott a viruló körték felé. Ez szemmel láthatóan a növénydoktor műve volt, ő mentette meg a viruló körtéket a gyalázatos bogaraktól, melyek mostmár a ragacs közepéből pislogtak. Hálásan néztem a doktorra, aki továbbsietett s az almafák irányába vette az útját. Ott aztán nagyítóüveget vett a kezébe s gondosan nézegetni kezdte a fák kérgét s az ágakat: fürkészte, vizsgálgáttá, nem ütötte-e föl a fejét a betegség. Mígnem egy alacsony, cingár fánál összeráncolta a homlokát s megcsóválta a fejét. Erre én is közelébb mentem s én is vizsgálgatni kezdtem a széllelbélelt fát. Alig néztem oda egy bolhaugrásnyi ideig, máris láttam, nincs rendjén valami. Apró piros pettyek éktelenitették a szegény fát, s a pettyekből meg a doktor hümmögéséből megértettem, hogy fölütötte a fejét a betegség. Ahogy én néztem, a fa kanyarós volt: igen erősen gyöngélkedett. Nemcsak a pettyek miatt gondoltam a kanyaróra, de a faágak alakjából is, melyek összevissza állottak és kanyarodtak. Ez ugye kanyaró? — kérdeztem a növénydoktortól, lássa, én is értek a tudományhoz valamit. — Bizony, még annál is nehezebb betegség; úgy hívják: kaliforniai pajzstetű. Megjelölte magának a fa helyét, hogy másnap permetezőket küldjön oda a vérszivó bogárnépség ellen. S akkor aztán lesz nemulass a tetűregiment sorában, mikor gépből öntik reájuk a fekete levest. Az első korty után le fognak ugrálni a gyümölcsfáról. Ezután a kert túlsó felébe mentünk, ahol rózsák viritoztak, pirosán és délcegen, s fújták a világba a sok jó illatot. A doktor mindenikhez lehajolt, mintha gyönyörködni akarna bennük, olyannyira, hogy még a nagyítóját is a szeme elé tette. Azonban nem gyönyörködött hanem inkább szemlét tartott, nem bántja-e a rózsákat valami. Mert ha a rózsát valami bántja, rágja belülről, abból a világnak van kára, hiszen a rózsák azért vannak, hogy szépek legyenek. Egyszer csak a doktor megállóit s egy sárga rózsabimbót kezdett nézegetni. A rózsabimbó ugyanis gyöngélkedett. Nem tudom, elképzelitek-e, minő szomorú az, ha egy rózsabimbó gyöngélkedik, csöngeti a fejecskéjét, lógatja az orrát. Bizony a szegény bimbóval ez volt, talán titkos láz emésztette, vagy fájt valamije, mint nekünk, ha éretlen gyümölcsöt eszünk. A doktor megvizsgálta a bimbót s azt mondta, szenved a lisztharmattól, s valami port írt a gyöngélkedő bimbónak, amit a rózsa tövére kell elszórni. A növénydoktornak ugyanis minden fára, bokorra és virágra gondja van: azért tanult, s a mi országunk azért adott neki tudományt, hogy még szebbé legyen ez a föld, édesebb legyen tőle a körte s tüzesebb a rózsabimbó. Itt nálunk tanulta ki a doktorságot a mezőgazdasági egyetemen: s az majd titeket is kitárt kapuval vár, hogy a gyümölcsök, embernek való növények és virágok doktorai lehessetek egyszer. BAJOR ANDOR 15 ■ ( Л Er i« Г . 4 I rr J ¥ ' \
