Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-08-07 / 16. szám
bagóra kapott shillingecskékre is gondolt. Ha Esmeralda nem tér vissza, nem lesz többé részük ebben a rendszeres jövedelemben. Zajos, rendetlen csapat verte fel Flannigan őrmestert szunyókálásdból. A rendőr nagy barátja volt a sörnek, s a másnapos hangulat gyakran elrontotta szokásos jókedvét. — Bennetek meg mi lelt?— lépett ki a házból, pislogva a fényes napsütésben. Most húzogatta fel nadrágját; kopott nadrágtartóját átvetette flaneltingén. — Mi az ördög bútt belétek, nem hagynátok békin az embert ilyenkor reggel! Maria, Jindaba, meg még vagy féltucat bennszülött zavaros magyarázkodásba fogott; túlkiabálták egymást; biztatták az őrmestert: kapjon menten lóra, és eredjen a szökevények nyomába. — Még mit nem! — ordított Flannigen, amikor végre megértette, mit akarnak. — Más dógom sincs, mi, mint hogy szökött bennszülötteket hajkurásszak?! Rekedten felnevetett, mintha jó tréfát hallott volna. A nevetés végül köhögésbe fulladt. — Eredjetek innét, semmi dógom veletek! — kiáltott rájuk, mihelyt visszanyerte hangját. — Fussatok utánuk magatok! Ha Pearl akarja, eljöhet, és bepörölheti Rudit gyerektartásért — ez már az ő dolga! Ezzel Flannigan őrmester bement a házba, s a bennszülöttek mi mást tehettek: kedvükszegetten elodalogtak. Útban a tábor felé benéztek Pearlhöz, hogy hírül adják a szerencsétlen séget. Pearl hálátlanul csak annyit mondott: ha Rudi elvisz egy lányt a bozótba, avval senkinek semmi dolga. Majd hazajön, ha kedvét töltötte. — Ejnye! — kiáltottak Pearl barátai és rokonai. Készek voltak Pearl pártját fogni Esmeralda ellenében, s ez az asszony meg elküldi őket a dolgukra! Hanem azért Maria és Jindaba elhatározták: megfogadják Flannigan tanácsát, s maguk mennek a szökevények után. Majd megtanítják őket a törzsi rendre! A büntető expedíció minden további megbeszélés és előkészület nélkül felkerekedett a táborból kanyargó ösvényen, a bozóton át, a távoli dombok felé. A csecsemőket hordozó vagy apró gyereket vezető asszonyok hamar leszakadoztak a menettől, de öt férfi és négy asszony — köztük Jindaba öreg felesége, Jessica — kitartóan követte Mariát és Jindabát. Nem is volt kétséges, hogy Mariának és Jindabának kell vezetnie az üldözést is, meg az igazságszolgáltatást is. Mariának öregasszony létére erőt adott a düh, és lépést tartott a férfiakkal, a bennszülöttek ütemes, lendületes járásával. Jessica kötelességének érezte elkísérni az urát, akin ilyen óriási sérelem esett, Jindaba aszott lába meg büszkén csattogott a törzsi bosszú dicsőségében. Könnyű volt követni Rudi vadlovának nyomát. A bozótba kanyarodó ösvény nedves földjén tisztán látszott a csapás. Még a fák homályában is nyomravezette őket egy-egy letört ág, eltiport vadvirág. Délben a pataknál oltották szomjukat, s az öregebbek leguggoltak pihenésül. Elszoktak már a hosszú gyaloglástól; izmaikelernyedtek, gyomruk vágyott az ilyentájt esedékes forró tea után, kevés bagójukat szétosztották, és az hamar elfogyott. Maria türelmetlenül nógatta őket: ne vesztegessék az időt, felkerekedtek hát megint. Alkonyaira megéhezett, elfáradt mindenki. Tudták jól, hogy aznap el nem foghatják már a szökevényeket, meg aztán az éjszakai utazást tiltja a bennszülöttek törvénye. Letáboroztak hát a patak mentén, s az asszonyok tüzet raktak. Hanem ennivalójuk nem volt más, mint egy goanna, amelyet puszta kézzel ejtett egyik férfi, és az a néhány gilgai, amit az asszonyok fogtak a patakban. Délután kengurukat láttak a fák között. Két ember utánuk eredt, botokat, köveket hajigáltak, de az állatok elmenekültek. Szégyenkezve kullogott vissza a két ember. Hiába — oda már a bennszülöttek régi vadászdicsősége! Mire leszállt az est, több apró tüzet gyújtottak, s valamennyien köré kuporodtak. Éjjel esett; az öreg csontok sajogtok a rájuk tapadó vékony ruhákban, a nedves földön. Maria, Jindaba és Jessica borzongott, nyögött; vágyódtak a meleg pokróc meg a fülledt kunyhó után. Haragjuk egyre nőtt a szökevények iránt. Alig virradt, felkerekedtek, és folytatták a hajszát. Egy óra hosszat vagy még tovább csörtettek előre a hajnali hidegben, s csak a bosszúvágy tüzelte vérüket. Egyszerre valaki béklyócsörrenést hallott. Friss lótrágya jelezte az úton, hogy nem messze a zsákmány. Az előőrs óvatosan lopakodott a fák között, és csakhamar meg is látták Rudi lovát. Érzékeny orrcimpák rözsetüz füstjét szimatolták. Aztán meglátták az ágakból, fakéregből összeeszkábált kalyibát, a patak meneteles partján. S a reggeli napsütésben ott állt Rudi, szétvetett lábbal, a tábortüze mellett, mintha övé volna a világ; kezében vastag karéj kenyér jókora szelet szalonnával, Esmeralda meg a tűz mellett guggolt, kezében teáskanna, és szerelmesen nevetett fel a fiúra. A csapat vad üvöltéssel tört rájuk. Rudi a bozótba akarta vetni magát, de két férfi megragadta. A fiú nem hagyta magát, kétségbeesetten rúgott, hánykolódott. Egyik támodója elterült, Jindabát meg égy jól irányzott rúgással a bozótba repítette. Akkor hárman estek neki. Ütötték, verték, rúgták ahol érték, a csontját is összetörték. Esmeralda visítva ugrott nekik, és harapta-marta az embere támadóit. Az asszonyok elkapták a megvadult leányt, hiába sikoltozott, viaskodott. Leteperték a földre, felhúzták a szoknyáját, s míg Jessica meg a többi nő erősen fogta, Maria megvizsgálta a helyzetet. — Késő — emelkedett fel komoran az öregasszony. Rudi eszméletlenül hevert a földön ; homlokából csörgött a vér. Esmeralda holtnak vélte, és sikoltozva vetette rá magát:- Rudi! Jaj, jaj, Rudi! Megölték! Az asszonyok visszarántották, s addig pofozták, míg el nem eredt az orravére. Akkor a csapat dolgavégeztével bekebelezte a szerelmesek reggelijét, utolsó szemig kiszedték a teát Rudi tarisznyájából, s felfalták az egész útravaló kenyeret meg húst. Éhük csillapodtával a diadalittas bosszúállók hazafelé vették útjukat. Rudit feltették a lovára, s jól megkötézték a hevederrel, karját meg hátú, összekötötték a béklyóval. Olykor hangosan felnyögött fájdalmában. Esmeralda egész úton zokogott, az asszonyok meg szidták, gynyoltók, a hátába csaptak, ahogy előttük támolygott. Toronyi ránt haladtak a város felé, s alkonyaira elértek a rendőrőrszobához. Flannigan őrmester éppen sertéskarajt evett sültkrumplival, amikor a fáradt, tépett sereg bevezette Rudi vadlovát az udvarra. — Mi történik itt?! — üvöltött a rendőr. — Mán egy perc nyugvása sincs az embernek tőletek, átkozott fekete népség! — Megfogtuk... maga mondta! — szólt néhány hang büszkén.- Hogy a magasságos Úristen tenne akárhová! ordított Flannigan őrmester. — Azt mondtam, hogy agyonverjétek? Oldozzátok ki ebben a minutában! Fekete ujjak fürgén kioldották Rudi köteleit. Reszkető kezek segítették le a nyeregből. Rudi imbolyogva állt, az orra eltört, két fogát kiverték, bedagadt szemét, véres arcát bizonytalanul forgatta erre-arra. — Ennek oszt jól megadtátok! — vakkantott mérgesen a rendőr. — Tisztuljatok innét, ahányon vagytok! Но két perc múlva csak egyet is itt látok, letartóztatom súlyos testi sértésért. És ha Rudi elpatkol, ülni fogtok! A felesége följelentheti, ha úgy tartja kedve. A bosszúállók megszégyenülten sompolyogtak ki az udvarról, és dühösen morogva szidták Flannigant, aki nem méltányolja a fehérember törvényének meg a magukénak megtartásán való fáradozásukat. Maria és Jindaba nemigen tudták, mitevők legyenek Rudit jobb, ha békén hagyják. A rendőr azt mondta, megbünteti őket, ha Rudi meghal. — Vigyük Pearlhöz — ajánlotta Maria. — Ö megmondja, mit akar vele. Átvonultak a városon Pearl viskójához. Rudit két férfi vonszolta, Esmeraldát az asszonyok. A magas, szikár, őszülő asszony meg a szoknyájába kapaszkodó két kisgyerek szótlanul bámult az utcán közeledő társaságra. Pearl érzéketlenül hallgatta zajos beszámolójukat. Nem is igen volt szükség magyarázkodásra, mihelyt Pearl megpillantotta Rudit és Esmeraldát vagy inkább csak tépett árnyát a friss, magabiztos teremtésnek, akit gyakran látott munkába menni reggelente. — Mit csináljunk a Rudiddal? — kérdezte éles hangon Maria. — A rendőr azt mondja, a te dolgod. — Semmit — felelt Pearl nyugodtan. — Mit tehet róla, ha szeretik a lányok? Pearl rokonai üvöltözni kezdtek. Az asszony Rudira nézett. — Gyere be. Bekötözöm a fejed. Rudi szeme Esmeraldát kereste. A lány elkerülte a pillantását, mogorván sunyta le fejét. Az asszonyok még egyre fogták. Nem a fényestekintetű lány ez már, akit tegnap ölelt. ,,Mindenért engem okol”— gondolta Rudi. Nem izzott már kettejük között a szerelem. A férfiak elengedték Rudit. Felvetette fejét; amennyire tehette, felegyenesedett, és о kavicsos udvaron át lassan odament Pearlhöz. Beléptek a házba, az ajtó becsukódott mögöttük. Az asszonyok sem fogták már Esmeraldát. Visszatért velük a táborba. Most már kedveskedett neki mindenki, jóvá akarták tenni a bántalmakat. Engesztelték, simogatták. Esmeralda kissé megvigasztalódott, de az ütéseknek még sajgóit a helye. Bemászott nagyanyja kunyhójába, és elsiratta szabadságát, szerelmét, örömét. Maria és Jindaba most már megnyugodtak: többé nem menekül a lány. Harcban védték meg a törzsi hagyományt, és Esmeralda továbbra is ellátja majd őket bagóval, shillingecskékkel. És ha magához hívja Jindaba, egy szó ellenvetés nélkül beköltözik a kunyhójába. BORBÁS MÁRIA fordítása Ne haragudj? Akit meglátogat a szerelem az durva nem lehet, nem hiszem. De beteg a lelke, szíve fáj, ha nem szeretik őt igazán. Úgy ám, a szerelem furcsa lény, mindig mást érez s mást beszél! Napom vagy Napom vagy és ha elhagysz engemet. megszűnsz ragyogni és az emberek mit sem gondolnak már többé veled; mert én tartlak téged a föld felett: általam robban az atomvilág, sugárzó díszül naptested körül. GYURCSÓ ISTVÁN versei. 13
