Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1963-08-07 / 16. szám

feleségét. Egy missziós településen nevelkedett, ott is adták össze őket a templomban.

Pearl a város szélén lakott két gyermekével, Rudi meg húsz mérföldnyire dolgozott egy tanyán, s csak akkor látogatta meg a családját, ha jószágot hajtott fel a vasútállomásra, meg szombat esténként, amikor ellovagolt a városi moziba, de az asszony ügyet sem vetett rá, ha hírét vette, hogy az ura nők után jár.

Esmeraldát bűntudat töltötte el, valahányszor Rudira nézett. Hiszen őket eltiltja egymástól a törvény: a fehéreké, amely Rudit Pearllel adta össze, meg a benszülöttek törvénye, amely minden lánynak megválasztja о férjét. Esmeroldát egy öregembernek ígérték; annak ugyan volt már felesége, de azért egyre unszolta a lányt, költözzék már hozzá.

Esmeralda büszkén viselte tizenhat esztendejének erejét, egészségét. Fehér gyerekekkel járt iskolába Solongban, megtanult írni-olvasni, szerette a tiszta ruhát meg az önállóságot. De mert benszülött volt, kénytelen ott élni nagyanyjával népének táborában, a rozsdás bádoggal fedett nyomorúságos kunyhók között, mérföldnyire a várostól.

Szülei meghaltak régen; amióta az eszét tudta. Mariával élt. De hogy ő is, akár a táborbeli asszonyok, piszkos legyen, lompos, löttyedt hasú, s két-hdrom kölyköt vonszoljon maga után?! — Soha! Irtózott még a gondolattól is. Nagynehezen megőrizte szüzességét jindabától; egyre-rnásra dugdosta az öregnek a shillingeket dohányra, borra; nagyanyját is lekenyerezte ételre, bagóra, lőrére valóval, hogy oda ne adja Jindabának.

Azt azért nem bánta Esmeralda, hogy nem élhet fehér leány módjára városi házban. Megértette népét, féltucat törzsi csoportnak ezt a gyét maradékát — mind barnabőrű, akár ő maga —, hogy okosan próbál a fehérekhez idomulni, fújja a zsoltárokat, s ha rendőrt lát, kitér előle.

Rudi leugrott a lóról, karjára vetette a gyeplőszárat, és odaállt Esmeralda'elé.

— Hogy mi közöm hozzá? Csak az, hogy nem mégy hozzá, mert én veszlek el!

— Nocsak! Hát a feleséged meg a gyerekeid?

— Nem tartozik rájuk. — Magához húzta a lányt. — Nézd csak, Esmay. Benszülöttek vagyunk. Menjünk el együtt északra, ott találok majd munkát. No...

Esmeralda megrettent. De rémületében is érezte, hogy ereiben forrón dobog a vér.

— Nemcsak a fehérek miatt... — suttogta. — A mieink se hagynák...

— Nem sokat kérdezzük! — szólt keményen Rudi. — Felülsz mögém a lóra, most rögtön, van a tarisznyámban ennivaló, vizet meg találunk a hegyek között. Tudok arra egy patakot, odajárnak a kenguruk inni, és halat is foghatunk.

Esmeralda elhúzódott, de a fiú magához rántotta, és oly hevesen csókolta meg, ahogy eddig csak filmekben látta a lány. Úgy érezte, menten elolvad a forró ölelésben.

— No ugorj csak fel! — biztatta Rudi. — Mire észreveszik, hogy elementünk, már sok-sok mérföldet hagytunk magunk mögött! — S azzal már fel is lendült a nyeregbe.

Esmeralda elfuthatott volna, de valami ellenállhatatlanul vonzotta Rudihoz: forgószélként kapta el a heves boldogság, és most már nem törődött semmivel, Rudi lenyúlt érte; Esmeralda fellépett о kengyelbe, és könnyedén fellendült a fiú mögé. Rudi gyors ügetésre ösztökélte lovát az ösvényen. Futott mellettük fa és bokor, hegynek fel, le a völgybe, és ők nevettek, kiáltoztak bolond, szerelmes, ifjú boldogságukban.

Arra bizony nem gondoltak, hogy a vén Jindoba oposszum-csapdákat állított a bozótba, és ilyenkor reggel szedi össze a zsákmányt. Az oposszumvadászatot törvény tiltja, és jindaba ügyelt, nehogy az erdőkerülő neszét vegye a dolognak.

KATHARINE SUSANNAH PRICHARD

Esmeralda ráérősen lépegetett az ösvényen. Reggel van. Ezer madár dalol, csivitel, cikázik a fényes ég alatt.

Esmeralda is mintha madár volna: szíve szerint ő is énekelne, táncra perdülne a fák között; meztelen lába lassan, vonakodva tapossa a megszokott utat.

Nem! Nem akar bemenni a városba, nem akarja Rogers bankigazgatóné szennyesét mosni! Nem akar padlót súrolni, négy fal között gürcölni egész álló nap — csak a szokás tette, hogy ma is, mint máskor, kiveckelődött о pokrócok közül a táborban, ahol öreganyjával élt. Mariával; megmosdott, felvette tiszta, rózsaszín kartonruháját, és munkába indult.

Jó oka van ma elidőzni az erdőben. Nyugtalan tekintete végigpásztázta a zöld-arany levelű fák közt kanyargó ösvényt.

Előbb hallotta meg a lódobogást, mintsem a lovast meglátta volna. Fürgén megindult az úton, repesett a szíve, és minden gondolata így énekelt: ,,Ő az! ő az!”

Csikósmódra szőrén ülte meg göndör kis vadlovát a jókötésű legény. Széles kalap volt rajta, fakóvörös ing, kék cejgnadrágját csizmájába gyűrte.

Jónehány hétfő reggel találkoztak már itt az erdőben. A kezdeti félénk pillantásokat évődés váltotta fel, a pillantásuk aztán neki bátorodott, megvidámodott a szavuk is — pedig jól tudta Esmeralda, hogy tilosban jár a legénnyel, akit Vörösinges Rudi néven ismert a tábor.

Rudi nagy szoknyavadász hírében állt. Házasember volt, Pearínek hívták nálánál jóval idősebb

Olykor valaki hozott a táborba pár üveg olcsó bort, s később aztán elhívták Flannigan őrmestert, hogy fékezze meg a verekedőket. A rendőr ilyenkor két-három hangoskodót beterelt a városi fogdába, s úgy általában az egész népséget borzalmas dolgokkal fenyegette, ha még egyszer rajta kapja őket, hogy megszegik a fehér ember törvényét, részegeskednek és csépelik egymást.

Esmeralda tudta, hogy népének meghunyászkodáso mögött él még a megvetés a kapszi és képmutató fehér ember iránt, aki oly nyájasnak és nagylelkűnek érzi magát, ha ételmaradékot meg ócska rongyot vet a benszülötteknek — és ugyanez a fehér ember rabolta meg vadászterületüktől, büszkeségüktől, méltóságuktól, emberi életüktől о benszülött törzseket.

Esmeralda tisztelte a fehérek néhány szokását. De a benszülött ösztönök, babonák mélyen éltek benne. Vérében gyökerezett a népe iránti hűség, átérezte félelmüket, s örömüket is, ha jóllakatta őket a föld.

Ellentétes érzések kavarogtak lelkében, ahogy minden lépés közelebb vitte Rudihoz. Szíve megdobbant, s lázadó öröm töltött el, mikor a fiú melléje ért, és visszafogta a lovát.

— Helló, kedvesem! — kiáltott о lányra.

— Még mit nem! — felelt Esmeralda hetykén, s csípőre tette a kezét. — Nem vagyok a kedvesed, se másé!

— Hanem hozzámégy Jindabához, mi? vigyorgott Rudi.

— S ha úgy volna is, mi közöd hozzá?! — vetette oda a lány, haragosan égő tekintettel.

12

Amikor látta, hogy Esmeralda Rudival beszélget, lekuporodott egy bokor mögé, hogy észrevétlen megleshesse őket. Mérgesen morgott, mikor ölelkeztek-csókolóztak, de a szavukat már nem hallotta. Gondolta, majd este a táborban móresre tanítja Esmeroldát.

Csak akkor döbbent rá: mi is történik itt valójában, amikor Esmeralda felugrott Rudi mögé, s ellovagoltak.

Jindaba felegyenesedett, és tátott szájjal bámult utánuk. Aztán méltatlankodva visszarohant a táborba.

Közölte Mariával a hírt, s oly harsány volt felháborodásuk, hogy a szomszéd kunyhókból mindenki odatódult. Ha valahol lárma támadt, senki ki nem maradhatott belőle.

— Vörösinges Rudi megszöktette Esmeraldát! — kiáltoztak izgatottan. Nagyszerű csemege volt ez a hír, de törzsi méltóságukat is sértette.

Maria, a leány nagyanyja határozta el végül is, mit tegyenek. El kell menni nyomban Pearlhöz és Flannigan őrmesterhez.

— Megszökik a feleségétől — mondta Maria. — Fehérember törvénye azt parancsolja; rendőr hozza vissza! Fizessen Pearínek meg a gyerekeinek.- Flannigannak jó lova van — szó/t reménykedve Jindaba —, ő elkapja!

Maria és Jindaba elindult a városka felé, nyomukban valamennyi férfi, asszony, gyerek meg kutya. Mindenki gondja volt, hogy elfogják a szökevényeket, mielőtt Rudi elrabolhatná Esmeralda szüzességét — azt ugyanis a tábor tulajdonának tekintették. Maria és Jindaba titkon a borra.