Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)
1963-07-24 / 15. szám
VÁLASZÚTON A Dolgozó Nő lapjának rendszeres olvasója vagyok, és figyelemmel kísérem a tudósításokat, fürkészve böngészem a lap minden egyes cikkét. Ennek alapján határoztam el magamat Kárász Irma Válaszúton című tanácskérő leveléhez hozzászólni. Kedves Irma! Valóban nem egyszerű probléma megoldása előtt áll, valószínűleg az késztette rá levele megírására, hogy ilyen formán kérjen tanácsot a szerkesztőségen keresztül az olvasó közönségtől. Bizonyosan türelmetlenül várja a hozzászólásokat, a megértésre talált választ. Ennek érdekében kérem, hallgassa meg rövid hozzászólásomat az alábbi sorokban. Kedves Irma! Próbáljon több megértéssel közeledni férjéhez, mert 6 szereti magát, és igyekezzen méltó társává válni, ne hagyja őt egyedül nehézségei leküzdésében. Higgye el, az élet nem boldogság s nem is fájdalom, hanem feladat, melyet becsülettel kell elvégezni. Adódnak az emberek életében kisebb-nagyobb problémák — az ön esetében is — és ilyenkor sokszor tanácstalanok. Hogy visszanyerhesse lelki nyugodtságát, helyreállítsa a családi békét, követnie kell férjét oda, ahová őt a kötelesség hívja. Ne gátolja öt célkitűzéseinek megvalósításában, hanem segítse elő. Örüljön, hogy férje tanul, ami azt bizonyítja, hogy férje becsületes, rendes ember, hasznos tagja szocialista társadalmunknak. Ezzel nem azt akarom hangoztatni, hogy ön, kedves Irma, nem az. Lehet, hogy nagyon szellemes, jó fiatal asszony, munkahelyén becsülettel végzi a magára háruló feladatokat, és nem szívesen válik meg megszokott munkakörétől, de férjét hívja a kötelesség, tehát kövesse. Férje bizonyosan hivatásának érzi az új munkahelyen végzett munkát és nem a jobb kereseti lehetőségek késztették rá, hogy oda kerüljön. És maga, ha dolgozni szeretne és akar, új emberek közt is föltalálja magát, és fog tudni boldogulni az életben. Ami a lakáskérdést illeti, elhihető, hogy nem szívesen válik meg a családi háztól, amit közös szerzeménnyel, nehéz körülmények közt szereztek meg és kényelmüket szolgálja, de higgye el, szerető férje oldalán a kisebb lakás is meghitté, kedvessé válik mindkettőjük részére és fölér minden egyéb kinccsel. Hiszek benne, hogy levelem olvasása után rászánja magát, elköltözik férjével és hamarosan boldogan hajtják álomra fejüket mind a ketten. Gyurcsik Mária Gortva Kedves Irmuska! Én nem egyezem a maga nézetével, mert ha mindnyájan így gondolkodnánk a szocializmusban, akkor a kommunizmust sohasem építenénk fel. A maga férje szereti a munkáját és jó szakember, miért ne érvényesíthetné a tanulmányait, melyekért a társadalmunk oly sokat áldoz, hogy minél több és jobb szakemberek kerüljenek ki az életbe, a kevésbé jó szövetkezetek kiépítésére. Kedves Irmuska! Ha a maga falujában jól megy a szövetkezet, azon legyünk, hogy a más falvakban is legyen olyan jó és ott is meg tudjál< a dolgozók vásárolni azt, ami már maguknak megvan. De minek is az a sok minden, ha családi boldogság nincs. Én férjes asszony vagyok, a kettőnk munkája által mindenünk megvolt, de a boldogság mégsem volt teljes, csakakkor, mikor az első gyermekünk megszületett. Most célja van az életünknek. Én csak azt javaslom, kövesse a férjét, meglátja, minden jóra fordul. Bochorec Pálné Hurbanovo Kedves házaspár! Én még fiatal lány vagyok, és mégis Irmuskdnak adok igazat. Neki, aki sajnálja elhagyni a szépen berendezett családi otthont. Igaz, hogy szükség van szakemberekre, de a kedves férjnek arra is kell gondolnia, hogyha abban a faluban is kitanul egy szakember, ahol most ő dolgozik, az megint odébb mehet egy pár kilométert. Nem szégyen az Imrének, ha továobra is helyén marad dolgozni, hiszen a segítségét biztosan szívesen veszik a szövetkezetben. És a két nagymamának is joga van a családi tűzhely melegére, később pedig a támaszra. Nem vagyok a maradiság híve, hiszen a mai társadalom mindenkinek lehetőséget nyújt, hogy tudását bővíthesse, de azért a boldog családi élet szerintem sokkal fontosabb. Azt hiszem, érdemes ezen mindkettőjüknek elgondolkozni. Kúr Katalin Tany I < Q О < £ £ Z ■w Bí M egyszeri erdő háta mö/§ &gött> ott’ aho! egy л "*■ ** végehosszanincs szántón minden nyáron búzakalászokat lenget a szellő, alkonyba hajlott a nyári délután. A közeli nádasban lakó békák köszörülgetni kezdték a torkukat az alkonyi kuruttyoláshoz, a szomszédos réten a tücskök előszedegették hegedűiket az esti tücsökzenéhez és nyugovóra készülődött Napanyóka is. Agyba parancsolta hétszázhetvenhét sugárkislányát és pirosarany fejét ráhajtotta egy fodros-bodros felhőpárnára. Napanyó hétszázhetvenhetedik sugárkislánya, a fény esbóbit ás Aranykéve nem akart még elaludni semmiképp. Kibújt rózsaszínű felhődunnája alól és le-le nézegetett a szántón hajladozó búzakalászokra: — Mit csináltok, kalászkák? Nem vagytok álmosok ti sem ? — kérdezgette őket szelíden. — Nem vagyunk álmosak, nem vagyunk. Éppen rólad beszélgettünk, Aranykéve! Azt emlegettük, hogy amióta csak kidugtuk fejünket a föld alól, egy napon se felejtettél el megtámogatni minket. Még akkor is szerét tetted, hogy tél-túl ránkmosolyoghass egy ici-picit, amikor ősz utóján havas eső paskolt minket, tél idején viheder cibálta gyenge derekunkat — zizegték feleletül a kalászok és komolykodva meghimbálták lehajtott fejüket. így tereferélt volna a sötétkék égbolton ragyogó egyetlen fénykéve meg a szántón bólogató sok — sok búzakalász még talán máig is, ha a szántóföld innenső csücskébe len nem telepszik három fecsegő szarka. — Csen — csert — csert! Süssetek csak ide! Napanyó talán már egy százfoárú bárányfelhőpárnát ki is aludt s az égről mégis aranyfény permetezik lefelé. Ragyogóbb a leggyönyörűségesebb gyémántgyűrűnél is cserregte meglepetten az első. — Csörr — csörr — csőrt! Nem lenne Szarka Szilveszter a nevem, ha a fejembe nem huppant volna az a kis gondolatocska, hogy ezt a csudaszép ragyogást el kellene csenegetni. Ha elcsenegetnénk, darabkákra szedegetnénk, jutna belőle fényességnek, cifraságnak a híresnevezetes Szarka- nemzetség minden fészkébe. Ügy ám! — okoskodott a második. — Csirr — csirr — csirr! Igaz, komácskám! Ez a nap-arany most az egyszer egyesegyediil csoronkál le az égről. Napanyó meg a többi sugártestvér alszik, akár a háromnapos tej, nincs senkije, aki segítségére siethetne. Ha idehívjuk húgainkat, bátyjainkat, süveinket, ángyainkat, — ripsz-ropsz — szétcsipegethetjük, elcsenegethetjük — bólogatott a harmadik, és a másik kettő megfogadta a tanácsát. Alig telt el egy miatyánknyi idő, surrogás-burrogás, szárnysusogás töltötte be a levegőt és a végehosszanincs szántóra odarebbent a szarka-nemzetség apraja-nagyja. Kitátották a csőrüket és neki akartak látni a napsugárcsenegetésnek. Aranykéve megrettenve nézett körül, s mert arra már nem volt ideje, hogy felfusson az ég aljára és megbújjék felhőágya bodrai közt, kereste, hová mehetne, hol kaphatna menedéket közelebb. — Ne félj, Kévécske! Ne félj! Jószivvel voltál irántunk mindig, megháláljuk a jóságodat szívesen. Elbújtatunk a szarkák elől úgy, hogy bottal üthetik a nyomodat — zizzentek meg ekkor a kalászokban érő búzaszemek és megnyitották zöldes ködmönkéiket iziben. Aranykéve tömérdeknél is tömérdekebb fénypontocskája villámgyorsan bebújt a ködmönkék alá és volt — nincs! A szokatlan, esti napsugárnak nyoma veszett. A szántóra egyszeriben rásűrűsödött a sötétségésa szarkák először ámuldozva néztek körül, majdmeg csalódott cserregéssel szétrebbentek. Ki-ki a maga portájára. Nemsokára ezután megnyíltak újra a búzaszemek ködmönkéi is, kibújt alóluk Aranykéve se szeri, se száma fénypontocskája és Napanyó hétszázhetvenhetedik sugárkislánya olyan gyorsan futott fel az ég aljára, ahogy csak az erejéből tellett. Fülére húzott egy vastag felhődunnát és csendeskén elszenderedetl. A búzamagokkal pedig csodálatos dolog történt ezen az alkonyon. Ködmönkéik, amelyek eddig zöldessárgán simultak lisztes magvaikra, olyan fényes, aranyszínűvé váltak, mint amilyen maga Aranykéve. A hétszázhetvenhetedik sugárkislány hagyott a naparanyból nekik is —- jócskán. Ha nem hiszitek, kérjétek meg édesanyátokat, szeljen nektek egy karajai a frissensült, új búzakenyérből. S ha majd beleharaptok a puhabelü, ropogóshéjú karajkába, megérzitek... Megérzitek benne a nyári napfény becézgető cirógatását, sugárujjainak búzaérlelő, életetadó melegéi! 15
