Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1963-01-23 / 2. szám

A műkedvelő színészek nagy figyelemmel hallgatják a rendező, Sidó Szilveszter utasításait a „Bolondóra“ című színmű betanulásánál, melynek bamutatóját e hó végére tervezik

Élénk tere-fere. így [> jellemezhetnénk azt a jelenetet, amelyet felvételünk örökített meg. (Cséplő Mariska, Szászáé M. Magda és Broskovics Valéria)

ш ■ a

Z.H u-» W

v ~Z

Valamikor régen, közvetlenül a háború után, elég gyakran jártam ebbe a faluba. Emlékszem még arra az időre, amikor az ütött-kopott, sokhelyütt még nád- és zsupfedeles házikók pirinyó ablakaiból a petróleumlámpa viaszos fénye pislákolt az éj sötétjébe. Akkortájt ilyen álromantikus látképet nyújtott a falu sorvasztó szegénységében. S a vályogból rakott vityillók falain belül? Földes padló, rozoga bútor, elnyűtt öltözék, félhomály... félhomály az emberek körül, s emberen belül, no meg a robot pitymallattól az öreg estig...

A tizenhét év előtti nyomasztó látomás hirtelen szertefoszlott, s megkönnyebbülten szemléltem az elém táruló új látképet: cserepes tető-, villanyfény, motorzúgás... „Jó, jó, de hatolj mélyebbré — parancsolta énem — e külszín az anyagi jólétről tanúskodik, de mi van az emberekkel? Életformájukon, gondolkodásukon keresztül is szembesítsd a múltat a jelennel!“

Juhászéknál kezdem a körutat. A nagymama a kifakult kalendárium helyett képeslapot böngészett, lánya az örökös kötés-horgolás bűvköréből a könyvig jutott, s az unoka az „ezermestereknek“ szánt folyóiratban tanul|nányozta, hogyan kell papírból ízléses gyöngysort

készíteni édesanyjának nyári ruhájához — amint ezt a hetedik osztályos Gabi tudtomra adta.

— Ez nem tipikus — mondják majd a hitetlen Tamások, s én továbbálltam egy házzal. Fazekasék épp a televízió műsorán vitatkoztak.

— Ma csapnivaló a program, a tegnapi színvonalasabb, jobb volt. S különben is, nem elég tiszta az énekesnő hangja... — jelenti ki határozottan az asszony és dohogva hagyja el a szobát. Ebben a pillanatban eszembe jutott Árvái Ili, aki tüdeje szakadtáig fújta a papírral fedett fésűt, hogy a „batyubálra“ összejött fiataloknak — amint mondani szokta — muzsikáljon.“ S ha az ember végig akarná vezetni, hogyan jutott az értelem az akkori „muzsikától“ a mai megállapításig, tengernyi tényezőt, mozzanatot kellene felsorakoztatnia a Ma összetevőiből, a nagy átalakulás gyújtópontjaitól.

S amikor Mácsodi Gyurka, a nyitrai Mezőgazdasági Iskola elsőéves hallgatója azt vágta a szövetkezetben dolgozó ápjá fejéhez:

— Nézze apus, maga azért beszél így, mert még régimódin gondolkodik s így igazán nehezen jutunk előre...

Már el sem csodálkoztam, de annál inkább figyeltem a pelyhes állú legényke komoly fejtegetését: miért is nem tud a szövetkezet osztalékot fizetni. Lehet, hogy elhamarkodott túlzás volt tőlem, de megláttam benne

ennek a 3400 hektáros óriástáblának egyik felelős gazdáját. íme, jelentkezett a harmadik ikertestvér: a jövő.

Múlt, jelen, jövő — egy kalap alatt. A gondolkodásban még itt kísért a múlt. S bizonyára, ha így folytatnám körutamat, házról-házra járva, meghökkentő megnyilvánulásaiba ütköznék. Mert hiszen végeredményben a szövetkezet kullogása is részben ennek köszönhető. De ennek ellenére minden túlhajtott derűlátás nélkül kimondhatjuk: teret hódított a kultúrforradalom. Ezt mutatja a családoknál tett látogatás, ezt tükrözi az érem másik oldala, a falu kulturális és népművelődési megihozdulásai, rendezvényei.

Vegyük csak kézbe a népművelődési otthon tavalyi tervét. A tervezett 67 rendezvényből — feladatból 54-et' megvalósítottak. A százalékarány fáradhatatlan qiunka tanúbizonysága. Lami elvtárssal, a népművel'ídési otthon elnökével sorba vettük a pontokat. Minden leépítés nélkül tárta fel a valóságot.

— A mennyiséggel nincs baj, inkább talán a minőséggel — állapítja meg józanul, —, a jövőben a magasabb színvonalra kell törekednünk.

I A mennyiség kérdéséhez hozzáfűzhetjük, hogy a sokrétűséggel sincs baj, mert tevékenységüket nem merítették ki a műsoros estek s színibemutatók, hanem gondoltak a tudományos világnézet terjesztésére is;

a párt- és kormányhatározatok teljesítésének fontosságára, magyarázatára; a dolgozók általános és szakmai képzettségének növelésére; az alkoholizmus elleni harcra; valamint az államünnepek, emléknapok méltó megrendezésére.

A pozitívumok mellett jut a serpenyő másik oldalára negatívum is.

Amíg a népművelődési otthon tavalyi terve és ennek teljesítése jelesre osztályozható, addig az ezidei még meg sem született. Egyszeriben a kultúráiét irányítása mostohagyermekké Jobban mondva ping-pong labdává vált az eddigi tanács és a szövetkezet ütői között. A jövőben már nem lesz népművelődési otthon, de még nem is szövetkezeti klub. Egyikük „már nem“ törődik vele, mivelhogy a terv kidolgozásával sem akarnak fölösleges munkát végezni, amazok viszont „még nem“ vették védőszárnyaik alá, mert hogy még nem tartozik rájuk. Kissé elkeserítő ez a mérkőzés, s vajon meddig tart? Ezen a nem éppen kecsegtető jelenségen kívül itt van egy másik is. Miért pókhálósodnak be a 30 000 korona értékű könyvtár polcai, miért nem kopnak el a könyvek inkább a kölcsönzők kezében? Jogosan érezheti magát megrövidítve a 4000 lakosú község. Hiszen a végtelenségig nem lehet azzal indokolni:

— Nincs megfeleiő helyiségünk. Tapasztaltam, hogy ennek igazán szűkében vannak, mert a táncosok az iskola huzatos alagsorában tartják próbáikat, a színtársulat tagjai viszont úgymond: ember-ember hátán kuporodnak egy miniatűr helyiségben. Hogy ez sem rettenti vissza a fiatalokat és a csoportokat vezető tanítókat, ez csak dicséretükre válik, azonban egyben vádat emel a falu egész közössége és vezetősége ellen is. Visszaemlékszem, hogy tíz évvel ezelőtt, vagy talán több is, lelkes társadalmi munkával alakítottak át egy épületet, s a járásban az elsők között létesítettek kultúrházat. Mekkora örömöt jelentett fiatalnak, öregnek egyaránt a közös munka gyümölcse. Hiszen a roskadozó, porfelhős odúk helyett ott vigadhattak, ünnepelhettek valahányan a tágas, tiszta teremben. Nem hiszem, hogy nincs annyi helyi anyagforrás, lelkesedés és szakember — kőműves, ács, szerelő stb, — hogy ne lehessen a mostani kultúrház falához húzni egy-két helyiséget. Jó szervezéssel, egy kis akarattal, s kevés befektetéssel meg lehetne oldani ezt az égető kérdést.

Eredmény és fogyatékosság vetélkedik egymással, a jelen a múlttal vívja párbaját. Afelől pedig nincs- kétség, hogy ki szenvedi a napóleoni vereséget. Mert ahogy a zsupfedeles vityillót rcmbadöntötte a téglaház, úgy emészti fel a kor új szelleme a csökevényekét, maradiságot. Itt csak arról lehet szó, hogy „mikor“? Ez viszont egyformán függ a Juhászoktól, Fazekasoktól, Mácsadiéktól, s a faluban élő többszáz család valamennyi tagjától.

B. SOLC GITA

A

Nagy lelkesedéssel ropják a próbán is a népi táncokat a szövetkezet kertészetében dolgozó lányok

Hogy Svecné a való-i Ságban is űzi ezt a ne- j mes sportot, azt nem tudjuk, de a színdarab jelenetében mindenesetre nagy megfontolással lép a királynővel. Sidó Tibivel és Radvanszky Béla a partner

AZ A HITVÁNY TELEFON

Nem is régen történt. Az állomás kultúrhelyiségében üldögéltem. A szomszéd asztalnál három férfi foglalt helyet. Beszélgetésükből megtudtam, hogy vidékiek. Eleinte közömbös dolgokról társalogtok, később falujukra terelődött a szó. Emlegették a szövetkezetét, a kultúrát, a szövetkezeti klubhelyiséget, a sportegyesületet, végül a hangszerekről kezdtek beszélgetni, amelyeknek beszerzése volt útjuk tulajdonképpeni célja.

— Ez éppen újságírónak való téma — gondoltam és figyelmesebben hallgatództam.

Végül úgy döntöttem: megnézem én azt a falut közelebbről is, hiszen az útiköltségre való előleg a zsebemben lapul.

Gyönyörű téli nap volt. A jól fűtött vonat ragyogott a tisztaságtól. Kedves, csinosan öltözött kalauznő kezelte a jegyeket... szinte sajnáltam, amikor a végállomásra érkeztünk és ki kellett szállnom a vonatból.

De ahogy leszálltam, egyik ámulatból a másikba estem. A frissen meszelt, ragyogó fehér állomáson szép, új egyenruhába öltözött vasutas indította a vonótokat. Alig tettem néhány lépést, mesebeli falut pillantottam meg. A rendezett betonútok mellett, egyforma.

modern házak sorakoztak. A gyönyörű vidék a téli sportok szerelmeseinek paradicsoma. Jókedvűen indultam el a faluba vezető úton.

A szövetkezet irodája mellett két táblára lettem figyelmes. Az egyiken ez állt: ,,Becsület-tábla" — a másikon: „Legjobbjaink”. A táblákon a különféle közleményeket, értesítéseket, a szövetkezetesek, állatgondozók, traktorosok fényképei tarkították. Annál a fényképnél időztem a leghosszabban, amelyik három csinos leányt ábrázolt baromfietetés közben. Alatta a felirat: „A tojás tyúk gondozók fiatal kollektívája. Kötelezettséget vállaltak, hogy év végéig a 3000 tyúktól 450 000 tojáshozamot érnek el. Vállalásukat már december 2-án teljesítették. Nekik köszönhetjük, hogy EFSZ-ünk az ez évre tervezett tojásbeaddst 150 000 tojással túlteljesítette.”

Egy mosolygós fiatal lány képe alatt meg ezt olvasom: ,, Vlasta Tudná fejőnő, a legmagasabb tejhozam eléréséért folytatott versenyben novemberben az első helyet érte el. A gondozására bízott 20 fejőstehéntől átlag napi 180 liter tejet — vagyis minden tehéntől napi kilenc liter tejet fejt ki! Gratulálunk!!”

Nem győztem csodálkozni. Egyik örömhír a másik.

után. Éppen a traktorosok eredményeiről' szóló közlemény olvasásába kezdtem, amikor egy rokonszenves fatalasszony lépett ki a szövetkezet irodájának ajtaján. Felém fordult és megkérdezte:

— Keres valakit? A szövetkezet elnöke vagyok.

— Éppen önt keresem — válaszoltam és a formális bemutatkozás után elmondtam jövetelem Célját.

— Nagyon örülök — mondta az elnöknőmenjünk a szövetkezet klubhelyiségébe, majd ott elbeszélgetünk. A szövetkezet irodájától talán száz méterre áll a fehérre meszelt egy emeletes épület.

— Ez a mi kultúrházunk — feleli kiváncsi érdeklődésemre,

Minél közelebb jutunk, annál erősebben halljuk a kiszűrődő ritmusos dallamot. A muzsika hangjai az egyik földszinti terembe vezetnek. „Zenei szakkör” — olvasom az ajtóra függesztett fehér táblán.

— Szövetkezeti zenekarunk a farsangi mulatságokra készülődik. — Gyakorol. Igyekszünk a lehető legjobban kihasználni a téli napokat — magyarázza az elnöknő. A következő kérdés már .a nyelvem hegyén van.

— Gyakran rendeznek koncerteket, táncmulatságokat? — kíváncsiskodom tovább.

— Hetente kétszer. Többször nem lehet, mert három este filmet vetítünk és minden héten egyszer a színjátszó csoport tart előadást.

— A színjátszó csoportok a városból jönnek?

— Nagyon ritkán. Legtöbbnyire saját együttesünk

J ISZIK.

A könyvtárat is megtekintettük. Fiatal könyvtársnő kezeli a többezer kötetet. Elárulta nekünk, hogy ebben az esztendőben minden 10 éven felüli lakos 21 könyvet olvasott el. Legnagyobb a szakirodalom iránti érdeklődés.

Ismét az elnöknő veszi át a szót. — Az idősebb szövetkezeti tagok már nem dolgoznak, a szövetkezet gondnélküli pihenést biztosított számukra. A munkából már kivették részüket. A fiatalok elvégzik a munkát a nagymamák és nagyapák helyett is — mondja barátságosan mosolyogva az elnöknő.

Azt hiszem észrevette, hogy nem értem egészen amit mondott, mert tovább folytatta:

— Tudja, néhány évvel ezelőtt nálunk is nagy volt a munkaerőhiány. Fiataljainkat jobban érdekelte

a város, a gyár, mint a falu, a szövetkezei. De mi ebbe nem nyugodtunk bele. FJhatároztuk: megszerettetjük az ifjúsággal a szövetkezetei. Az eredmény: néhány év alatt minden fiatal visszajött hozzánk. Olyan feltételeket biztosítottunk számukra, mint a város. Ezért dolgoznak olyan jól. Azt hiszem vagy öt évig nem lesz szükségünk új munkaerőre. A fiatalokat átengedjük a szomszédoknak, meg az iparnak.

Kiléptünk az utcára.

További beszélgetésünk során megtudtam, hogy a szövetkezet néhány komplex-gépesített csoporttal rendelkezik, vagyis az állattenyésztési és a növénytermesztési munkálatokat teljesen gépek végzik. Két munkacsoportjuk — egy az állattenyésztésben egy a növénytermesztésben a „Szocialista munkabrigód” kitüntetés viselője.

— Csak kettő? — kérdem csodálkozva.

— Nálunk csak olyan csoportok léphetnek versenybe, melyeknek tagjai nemcsak jó munkások, de példásan viselkednek magánéletükben is.

Sötétkék melegítőben 20—25 fiatal lány és fiú futott el mellettünk. Az utolsó lány megpillantotta az elnöknőt. Lelassított.

A nőbizottság elnöknője, Virágné és Bálint Mária, Csemadok titkár együtt tervezik a farsangvégi leánybál műsoros estjét

— Jó hogy találkoztunk. Gyere el este a próbánkra Új dalt tanulunk...

— Ott leszek — kiáltja az elnöknő a távolodó leány után.

— Az énekkar vezetője — mondja magyarázkodva és folytatni akarja megzavart beszélgetésünket, de megint félbe szakítom szavait.

— Miért vannak melegítőben?

Könnyű otlétázóink. Edzenek. Téli előkészületek..

Csengetnek. Gépiesen a telefonkagyló után nyúlok. „Halló, Jóska, Még mindig alszol?” — hangzik munkatársam türelmetlen hangja a szerkesztőségből.

Csodálkozva nézek körül, majd az órámra pillantok. Sokáig tartott, míg magamhoz tériem és meggyőződtem róla, hogy valóban az ágyban vagyok.

— Iparkodj, értekezletünk van... — hallom újra kollégám hangját. Nem hallgatom tovább, kiugrók az ágyból..

— Hitvány telefon — sóhajtok fel. — így elrontani ilyen nagyszerű riportot.

SLUKA JOZÉF