Dolgozó Nő, 1963 (12. évfolyam, 1-26. szám)

1963-07-24 / 15. szám

а«"‘ “ orotot*"

faxt®“ °

t ebe®' ,é',*ben

Nagyon régen volt, amikor a hórihoxgas, harcsabaj szú tanítónk a nap, néhány óráján át azzal foglalkozott, hogy — mint mondta — teletömje a fejünket rengetej; bölcsességgel.

— Igaz, hogy félig-meddig hiábavaló munka, mert az okosság jórésze egykettőre kipárolog a kobatotokból — legyintett lemondóan. De nem volt teljesen igaza, mert nagyon jól emlékszem mit mondott például az aratásról. Bölcs magyarázata körülbelül így hangzott:

— Az aratást a parasztok nyáron kezdik és ősszel fejezik be a csépléssel, egyesek ezt az időszakot a tél beálltáig kihúzzák, mert csépha, daróval csépelnek. Az aratásban izzad legtöbbet az ember, mert akkor van a legmelegebb.

A végén kicsit eltűnődött, aszott arca átszellemült, amikor azt mondotta:

— Az aratás olyan, mint egy gyönyörű szitt. fónia. Dal mellett hullanak az arany kalászok,, s telnek a zsákok pufók magvakkal. De mégiscsak sokáig tart ez a szimfónia... Ha kevesebb ideig tartana, nem hullana annyi mag zsákok helyett a földre.

Kálna

Szakítsuk meg az emlékezést, mert kevés időnk marad a kálnai és a bagotai aratókra, ami nagy baj lenne, mert itt ugyancsak szépen zeng az aratási szimfónia. Igaz, hogy az aratók daláb beledünnyögnek a gépek, de éppen ez a szép: és jó az egészben. Az egykori - marokszedő asszonyok már békén hagyják a sarlót, nem kötik a kévét és a fiatalabbak már csak tán hallásból tudják, milyen nehéz munka volt a marokszedés

Nem csoda, hogy nem sajnálja senki a múltat, hiszen most az aratás terhét a gépek vették át. Szlovákiában például az összes aratnivalók 95 százalékát gépekkel takarítjuk be. Az egykori marokszedő asszonyok utódai a traktorok meg a kombájnok kormánykerekeihez ültek, s lám, milyen szelíden engedelmeskedik a nehéz gép az asszonyok kezének!

A kálnai gépesített brigád legjobb dolgozói közé tartozik Pristiak Helena kombájnos. Az SZK-3-as kezesbárányként engedelmeskedik a fiatal nőnek. Igaz, már három éve szelídíti a nagy masinát, de mégis csak elismeréssel nézi a munkáját. Olyan tiszta marad utána a tarló, mintha felseperték volna.

— Jó nézni, hogyan bánik a géppel és milyen jó munkát végez — szól elismerően Cehnak István, Pristiakné kombájnos társa, s ha ő dicsér, annak értéke van. Cehnak elvtárs ugyanis évek óta a lévai járás legjobb kombajnosai közé tartozik s megszerezte már a járás legjobb dolgozója címet is.

— Nyugodtan átadhatom neki a kombájn vezetését, mintha magam lennék a kormány mögött. Ilyen munkatárs segítségével napi 300— 400 mázsa cséplési eredményt is el lehet érni.

— Álljon meg néhány pillanatra Priátiak elvtársnő, intek, majd megkérem, hogy’ szenteljen nekünk vagy „kétmázsányi“ időt. Nevetve egyezik bele.

— Az a pár perc nemárt meg — mondja.

— Sok az elhullott mag — élcelődöm vele, de ő komolyan veszi a dolgot és haragosan villan

a szeme:-— Hol az a sok elhullott magi- kérdi

— Ahol nem dolgoznak olyan lelkiismeretesen, mint maga — derülünk.

‘— Letelt a két mázsa (most már ő is mázsával méri az időt) — feleli és egy-kettőre a kombájnon terem.

Aznap több mint három vagon gabona került az SZK-3-astól a gyűjtőhelyre. Ebben a teljesítményben benne volt a Priátiak Helena munkájának dicsérete is. Persze mindazoké is, akik más szakaszokon ugyanúgy, mint a kombájnosok, jó munkát végeznek.

Bagota

Bagotán ismét eszembe jutott a tanítónk. Azzal a szimfóniával volt valami igaza. Igaz, hogy ő mintegy negyven évvel ezelőtt más tónusokat vélt hallani a da'lamokban, több volt a bú, mint az öröm. Érdekes, hogy ő már akkoriban is siratta a haszontalanul elhullajtott magot, sokallta a hosszúra nyúlt aratási szimfóniát.

Hej, öreg tanítónk, mit mondanál vajon most nékünk, ha látnád, hogy az aratási gépezet úgy működik, mint egy jól összeszokott zenekar. A melódiában most több a vidám tónus.

Bagotán például a gépesített brigád tagjai és a többi szövetkezetesek azt tartják, hogy nem jó olyan zenét hallgatni, melyben előfordulnak hamis hangok is és bizony nem jó az aratásban sem, ha csikorog a szervezés.

A négy kombájn egyikén a munkaérdemrenddel kitüntetett Tűiméin Vince dolgozik feleségéveL A két fiatal ember belenevet a világba,, ha jól megy a munka, borul, ha valami fékezi azt- Tény azonban, hogy Tuzinöinék bizony nem adnak okot arra, hogy a munka menete csöppnyit is lassuljon..

Vince már „öreg róka“ a kombájnon. Tuzincin Ilona azonban csak az idén került a kombájnra. De látszik rajta, hogy jól érzi ott magát.

— Jó mester mellett hamar tanul az ember, ha akar — mutat a férjére, aki felhasználva a pillanatnyi szünetet, körüljárja a gépet.

— Ki az úr most a.házban? (Aház alatt a kombájnra gondolok) kérdem a mosolygó szemű Vincétől, de a kérdés mindkettőjüket mosolyra deríti. Tuiincin azonban feltalálja magát:

— A gabona az úr! Érte teszünk mindent. Amikor a kormánykerék mellé ülünk, azon igyekszünk, hogy semmi se vesszen kárba annak a jó munkának az eredményeiből, amit előttünk egy egész sereg ember jól végzettel.

Amint nézzük a rendrerakott sorokat faló kombájnt, észre sem vesszük, hogy szalad az idő. Tuáincinék már harmadszor ürítették ki a tartályt, de a hozzájuk beosztott traktoros mindig pontosan kéznél volt a vontató kocsival, mikor szükség volt rá, úgyhogy a nagyteljesítményű gépnek sosem kellett feleslegesen az időt vesztegetnie.

A kicsépelt szalma még meg sem ülepedhetett a tarlón, máris ott volt a prés és nemsokára eltűntek a hosszúkás szalma bálák és a nagy tábla végén beleduruzsolt az aratási szimfóniába a hemyótalpas traktor is, maga után húzva a tarlóbuktató tárcsákat. Lám, ilyen az igazi aratási szimfónia. Nincs a melódiában egyetlen hamis hang sem. Nem is tart soká. Tizenkét-tizennégy nap az egész. De tőle egész évre víg lehet az ember.

Miklya János

TALLÓS

A gyerekek abbahagyták a koszorúkötést. Még a leszedett virágot is elszórták.

— Kombájn, kombájn! — ugráltak boldogan. Az országúton lassú méltósággal közeledett egy SZK 4-es kombájn.

— Ide jön! — állapította meg a szakértő Józsika és már várakozó szemmel csüngtek Joli nénin, vajon megengedi-e, hogy közelebbről is megnézzék.

— Gyertek, megnézzük. De az úton azért ne futkározzatok! És ő is érdeklődéssel nézegeti a szép, új gépet.

— Akkor az idén ezzel aratunk?! — mondja férjének, mert Egri László azért vette az utat az óvoda parkja felé, hogy a feleségének bemutathassa az új kombájnt.

— Siethetnél haza, mert délután kezdjük — szólt vissza búcsúzóul és indult a kombájnnal ki a falu szélére.

— Ott leszek — kiáltott utána Egriné. Délben átadta a többi óvónőnek a gyerekeket. Délután már aratott.

— Pedig már igazán nem kéne neki nenni — méltatlankodtak néhányon a tallósiak közül, amikor meglátták Egri Lászlónét újra a kombájnon. — Hiszen már megvan mindenük. Ház, bútor, hűtőszekrény, autó.

— Évek óta így tölti a szabadságát, — mondják a nemzeti bizottságon. Pedig ráférne a pihenés. Hiszen amellett, hogy a tallósi óvoda igazgatónője, tagja a nőbizottsdgnak is és ő az iskolaügyi komisszió vezetője.

■— Miért választja hát ismét a kellemes tátrai, vagy balatoni üdülés helyett a kombájn nyergét?

— Igazán nem azért, mintha olyan nagy szükségünk lenne egy kis mellékkeresetre — mosolyog kérdésünkön. Elgondolkozik, hogyan is magyarázza meg magatartását.

— Férjem a gép- és traktorállomás dolgozója. Télen át traktor- és kombájnvezetésre oktatja a tanfolyamra jelentkezőket. Reggel még alszom, amikor elmegy, este már alszom, amikor hazatér. Sokáig törtem a fejem, hogyan lehetne megoldani, hogy többet lehessünk együtt. Az

aratás alatt instruktorként kéne dolgoznia. De amikor érni kezd a gabona, nem bírja ki, hogy csak irányítson, neki aratnia kell. Gondoltam, ha felcsapok mellé segédkombájnosnak, egész nap vele dolgozhatom, az aratás ideje alatt. De nemcsak ezért. Ezt a munkát nagyon meg lehet szeretni. A gép engedelmesen vágja a rendet. Én meg úgy érzem, hogy én is adok a munkámmal az ország kenyeréhez legalább egy karéjt... És süt a nap, Szinte a föld lélegzi a meleget. Talán ezért... £s nekem ez pihenés.

Ha lehet, Csehországba is megyünk aratni.

— A gyerekek mit szólnak hozzá, hogy óvó nénijük aratni is tud?

— Mesélnem kell nekik a kombájnról. Le is rajzoljuk. Hogy mit szólnak? A múltkor odajött hozzám az egyik — ősszel már iskolába megy. Tudta, hogy csak szeptemberben jövök vissza, hát így biztatott: Már nem találkozunk óvó néni kérem, de ne tessék félni, majd ha kombájnos leszek, elintézem, hogy Joli néni legyen a segédkombdjnosom.

DOBÓRUSZKA

A sötétpiros SZK73-as gépóriás megállt a rozstábla szélén. A fiatal kombájnos még igazított valamit a kombájnon, aztán erősödő motorzúgás közben elindult a ,,modern kasza”. Először csak lassan, óvatosan haladt előre. A kövér kalászok engedelmesen hajtották fejüket a gép vágószerkezetére és néhány másodperc múlva a tartályban megzörrent a mag, az új kenyér magja.

A kombájnos újabb sebességet kapcsolt be, a gép nekirugaszkodott, szinte falta a gabonát. Néhányon még követték az új alkotmányt, a jelenlévők nagy része azonban a szalmát tapogatta.

— Üres itt valamennyi kalász — jegyezte meg Késő elvtárs, a dobóruszkai szövetkezet agronómusa. ők a vendéglátó szövetkezet, a több mint kétszáz ember előtt szinte felelősnek érzi magát az új gép munkájáért. •• _

Egy idősebb bácsi azonban mégsem állta meg szó nélkül.

— Én mégis amondó vagyok, hogy kár még aratni ezt a gabonát,

hiszen a szalmája nihol olyan zöld, mint a hagymaszár. Az örök jókedvű Juhász János mérnek, aki a gépállomás igazgatósága részéről egyik fő szervezője és irányítója volt a Dobóruszkón szervezett új technológia bemutatójának, tréfásan szólt oda a bácsinak.

— Hallja édesapám, ha vállalja, hogy a rendrakó gép előtt körülkaszálja ezt a jókora táblát akkor én szívesen leállítom azt a masinát.

— No, Józsi bdc i, hát csak rajta. Ha minden jól megy, két nap alatt megkerüli ezt a de rabkát — biztatta Bodnár Antal.

— Nem tudom, honnan szerezne olyan hosszú kaszanyelet, hogy akkora rendet kanyarítson mint ez a kombájn — szólt Béres elvtárs, a bolyi szövetkezet elnöke

Juhász mérnök ksmolyra fordította a szót.

— Igaza van J ' bácsinak, hogy ez a rozs még viaszos érésű, kár lenne kombájnnal aratni. Nem is azt akarjuk, hanem amint látják, a rendrakó már itt áll munkára készen. Rendről két-három nap múlva csépelheti a kombájn, lábon legalább öt napot kellene rá várni. Szóval a kétmenetés betakarítással előbbre hoztuk az aratást. Ami pedig ezt a kombájnt illeti, most csak körülvágja a táblát. Mert mégiscsak könnyebb azt a pár mázsa gabonát megszárítani, mint a táblákat kézi kaszával körülkaszáln'r.

— Az már más — vált engedékenyebbé Józsi bácsi hangja is.

A másik dűlőben vagy hat gép dolgozott. Két kombájn rendről csépelte az árpát, a szaln aprések az összekötözött szalmabálákat egyenesen a pótkocsikra szállították.

— Szóval itt kézzel már hozzá se kell nyúlni a gabonához. Magtárba kerül anélkül is — jegyezte meg Zseb!к Sándor.

— Én ugyan m, sok újdonságot láttam ezen a bemutatón — szólt Matyi János, a pólyányi szövetkezet elnöke — s mintegy összefoglalásul hozzátette — mégis érdemes volt eljönni. Mert nem árt az, ha az ember másoktól is tanul és újra meg újra meggyőződik a gépek erejéről.

HARASZTI E.

J. Herec, Sitensky, J. Sugár felvételei,