Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-10-17 / 21. szám
A Favela lakói így tisztítják a kávét. [-» ■ m T ¥ 6 I KÁVÉ HAZÁJA1 Valaha Brazíliáról sem tudtunk többet, mint amennyit az iskolában a földrajzórákon tanultunk: Azt, hogy dél-amerikai állam s nagy őserdői vannak. No meg azt is, hogy kávétermésének egy részét időnként a tengerbejzórják. hogy az ültetvényesek nagyobb árat érhessenek el érte. Most azonban már tudjuk, hogy Brazília békeszerető népe egyre nyíltabban síkraszáll emberi jogaiért s a békéért. A brazil nép nagy fia. Jorge Amadó, aki hazánkban második otthonra talált, regényeiben megismertette velünk hazája életét és népének harcát, melyben ö is részt vesz. A brazil nők elöljárnak a békeharcban. Egyre bátrabban hallatják szavukat gyermekeik érdekében és a faji megkülönböztetés ellen. A brazil nép mélyen együttérez a kubai néppel és kormánya diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatot tart fenn a szocializmust építő Kubával. Hogy Brazília népe a nyomorban milyen éleslátó és bizakodó, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az alábbi történet. Andiiio Dantes riporter valami nagy szenzáció után kutatott a brazíliai Sao Paolo város nyomornegyedében, Favelában, Visszaérkezése után letett a szerkesztőség asztalára egy papírcsomagot. „Nem szenzációt hoztam, hanem forradalmat”, mondotta. Iskolai füzetek tisztán maradt oldalaira, papírzacskókra jegyezte fel élményeit és gondolatait Carolina Maria de Jesus néger nő. Csak két évig járt iskolába, s aztán saját erejéből tanult meg írni és olvasni! Naplójában költői módon ecseteli a nyomortanya életét. Carolina Maria a gyermekei jólétéért harcol, jegyzeteiben megsemmisítő kritikát gyakorol egy könyörtelen társadalmi rendszer fölött, amelynek szerves részei a Pavelákhoz hasonló nyomortanyák. 1955. július 18. ... Az én gyermekeim nem a templom kenyeréből táplálkoznak. Megragadok minden munkaalkalmat, csakhogy etetni tudjam őket. A többieknek koldulniok kell, s ráadásul még úgy elverik őket, mint a kétfenekü dobot. S mialatt a férjek összetörik a bódék desz-6 Kalapot áruló brazil szépség . káit, az én gyermekeim nyugodtan alszanak. Nem irigylem a Favela férjes asszonyait, akik az indián rabszolganők életét élik. Itt van Maria Jose, aki Zefa név alatt ismertebb, s aki a В utca 9-es fadóbéban lakik. Alkoholista. Ha másállapotos, sokat iszik: A gyermekek megszületnek, aztán 12 hónap leforgása alatt meghalnak. Gyűlöl engem, mert az én gyermekeim kiegyensúlyozottak, s mert rádióm van... A fiam, Jósé Carlos ezt mondta: „Mama! Ne legyen szomorú. Ha nagy leszek, téglaházat veszek magának.” 19£8. május 11. Anyák napja. Az ég kék és fehér' Úgy látszik, hogy a természet az olyan anyákat akarja megtisztelni, akik pillanatnyilag szerencsétlenek, mert nem tudnak gyermekeik kívánságainak eleget tenni. Május 13. Néha esténként trombitálni kezdenek és senkit sem hagynak aludni. A szomszédok, akik kőházakban laknak, már megpróbálták, hogy aláírásgyűjtéssel elüldözzék a Favela lakóit, de nem sikerült nekik. Azt mondják: ,,A politikusok védik őket”. Minket a nép véd. A politikusok csak a választási időszakokban jelennek itt meg. Május 17. Idegesen ébredtem. Meg akartam halni. Ha egyszer a szegényeknek olyan rossz a helyzetük, miért is kell élni? Vajon más országok szegényei is éppen úgy szenvednek, mint a brazíliai szegények? Olyan elégedetlen voltam, hogy még a fiammal. Jósé Carlosszal is minden ok nélkül veszekedni kezdtem. Egy teherkocsi érkezett Favelába. A vezető és kisegítője dobozokat rakott le. A dobozokban virsli volt! Gondolom, így csinálják ezt a telhetetlen üzletemberek. Pénzéhségből arra várnak, hogy az árak emelkedjenek azért, hogy többet keressenek. S aztán, ha az élelmiszer elromlik, kidobják a hollóknak és a Favela szerencsétlen lakóinak. Donna Alice egy dobozzal adott kóstolni. De a doboz teteje már felfúvódott, romlott volt. Május 20. Véleményem szerint a világ visszatér az ősközösséghez, ahelyett, hogy továbbfejlődne. Aki az éhséget nem ismeri, azt fogja mondani: ,,Aki ezt írja, az meg van őrülve.” De aki éhezik, azt mondja: „Nagyon helyes Carolina, az élelmiszert mindenki számára elérhetővé kell tenni.” . . . Ahogy visszatértem a városból, gyermekeim azt mondták, hogy a szemétben száraztésztát találtak. S nekünk nagyon kevés ennivalónk volt, — így hát főztem egy kis tésztát babbal. Erre azt mondja nekem a fiam: „Na látja, kijelentette, hogy soha többé nem fog a szemétből enni.” Először szegtem meg a szavamat. így feleltem: Bíztam ugyanis a képviselőnkben. Akkor bízott benne, és ma már nem? • Nem fiam. A kormány fokozatosan elveszíti híveit. A mi országunkban minden gyengébb lesz. A pénz gyenge. A demokrácia gyenge és különösen a politikusok gyengék. És minden ami gyenge, egy nap meghal. ... A politikusok tudják, hogy írónő vagyok. És ha kell, az írónő szembenéz a halállal is. ha látja, hogy népét szolgaságba hajtják. 1959. július 20.... Későig írtam, mert nem tudok elaludni. S ahogy lefeküdtem, azt álmodtam, hogy egy másik házban vagyok. És volt mindenem. Babbal teli zsákok. Néztem a zsákokat, nevettem és azt mondtam Joaonak: — Most hátatfordíthatunk a nyomornak Ezt kiáltottam álmomban: — Tűnj el nyomorúság! A naplórészlete kel fordította: Se
