Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-09-19 / 19. szám
<f&e*ruv&€s Kedves V, Károly! Meglepetésszerűen érintett levele. Szinte hihetetlen, hogy ma is van olyan nő, akinek a munkája csupán kötelesség, pénzszerzés lenne. Minden embernek az a célja, hogy megállja helyét társadalmi és egyéni életében. Vajon Juci megállja helyét mindkettőben? Lehet, hogy pillanatnyilag még igen, de a technika rohamos fejlődése mellett sokat kell tanulnunk, hogy lépést tudjunk vele tartani. Hogyan akar megismerkedni az új gépekkel, munkamódszerekkel, ha egy tanfolyamra se akar elmenni? Nem gondol arra, hogy a szocializmus építésében egyre jobb szakemberekre van szükség? ön helyesen cselekedett, amikor beiratkozott az esti iskolába. Beszéljen még komolyan Jucival és főleg várjon, mert hirtelen lépéssel sokat kockáztat Képzelje magát ebbe a helyzetbe: Este hazatér az iskolából, otthon szemrehányó, durcós tekintet várja: - Hol voltál megint ilyen sokáig? Nem valam1' nőügy? — Amikor lelkesedéssel magyarázni kezdetné a tanult érdekes anyagot, felesége így szólna: - Ugyan, hagyd már abba. Itthon is ezt hallgassam . . . Munka után egy jó könyvet szeretne elolvasni, felesége inkább a korzóra menne sétálni... Közös tehát az érdeklődési körük? Már pedig tartós és boldog házasságról esek akkor beszélhetünk, ha megvan a lelki összhang, a közös érdeklődési kör, közös cél. I </) SLU > О у и ш ш N и 0 1 S. JUDIT, Cierna nad Tisou Kedves fiatal barátom! Olvastam levelét a Dolgozó Nőben, s engedje meg, hogy egy kis tanáccsal szolgáljak. A kislányt lásson, szeretettel győzze meg, hogy a táncon kívül más szórakozás is van. Menjen ei vele színházba, kultúrrenciezvényekre. Oda is szépen fel lehet, sőt kell öltözni, s biztosan jól érzik majd magukat együtt. Most a szünidőben próbáljanak együtt elolvasni egy regényt, arról beszélni. Но szeretik egymást, érdemes mindent megpróbálni. Ha egyedül nem boldogul, forduljon Jucika munkatársnőihez, talán az alakuló szocialista munkabrigád őt is bevonja a kollektív életbe. Meglátja, lassan a templom sem lesz olyan vonzó számára, ha más szemmel nézi majd az életet. Ha Jucika szereti, megérti, hogy jót akar és biztosan megváltozik. így aztán meglesz a biztosíték, hogy boldog lesz a házasságuk. A. JÓZSEF, Sokolovo Tisztelt V. Károlyi Leveléből tudjuk, hogy szereti J. Jucikét, s feltételezzük - akárcsak Maga hogy Jucika is viszontszereti. De, ne felejtse el, hogy „feltételezni" valamit vagy „tudni", az kettő! (Közbevetem, hogy nem vagyok nőgyűlölő I Sőt...). Véleményem szerint, — ha Jucika őszintén ragaszkodna Magához, akkor alkalmazkodna is! Sajnos, ő ezt nem teszi, mint ahogy ezt leveléből tudjuk. Távol áll tőlem még a gondolat is, hogy esetleg éket verjek maguk közé. De, annyit mondhatok: Ha most nem alkalsem! mazkodik Magához, amikor még Mago az egyedüli, aki érdekli őt, okkor később még ennyire sem fog! Sőt! E! lehet készülve még arra is, — ha majd feleségül veszi —, hogy egy szép napon a szemébe vágja: „Nem azért mentem férjhez, hogy dolgozzak!" — Engem csak te érdekelsz, Karcsikám! — biztatja most Magát hévvel... Némely szó olyan, mint a napfény, vakít! Am a Nap egyik percről a másikra fellegek mögé bújik s egyszerre azt vesszük észre, hogy vihar van kilátásban! A szerelmes ember az ilyesmit többnyire okkor veszi észre, amikor már ázik! Jucika természetével baj van egy kicsit ... Én a Maga helyében először is elvégezném az iskolát s csak azután gondolnék nősüléire. Ez alatt az idő alatt Jucikát is jobban kiismerné! Nem lehetetlen, hogy neki is megjönne a kedve a tanuláshoz. - Ha pedig továbbra is kitartana jelenlegi kedvtelései mellett, akkor - fájó szívvel bár -, de. .. megértőbb élettársat keresnék magamnak, akivel mindenről lehetne beszélgetni. Maga azt is írja levelében, hogy Jucika „nem buta lány". Az okos lányok, — tudtommal — ösztönözni szokták azt, akit szeretnek, nem pedig flegmatikusán venni a szeretett lény törekvéseit.. . S végül, hogy egy tanácsot is adjak, azt ajánlom: Mielőtt döntő lépésre határozná magát, gondoljon arra a közmondásra is, amely így hangzik: „Mit ér a szép tál, ha üres???" NEVELÖS VINCE, Kosice Az asszonyoknak árva szót Egy szót se! Amolyan összeesküvés-féle készült. Férfi-összeesküvés. Daczó Pál eszelte ki. Együtt mentek Bállá Pistával a nagy raktárba cementért. Az íj istállóhoz kellett. Az úton mindenféléről beszélgettek, rázós az út, lassan megy a teherkocsi, van idő. S Daczó Pál mestere az érdekes beszédnek. Mesélni úgy tud, az ember valósággal ott van vele a színhelyen; most is szinte a bor ízét is érezni lehetett, amit a városban megivott. Szeme volt a hangjának. Bállá Pista ámuldozva hallgatta amit mondott, s aztán, amikor így szólt: ,,Azt látni kell..." rávágta: — Hát elmehetünk! Vasárnap elmehetünk. Daczó Pál hirtelen ránézett. — Mért ne? Fizetjük a benzint s kész. Lajos, te jössz? — fordult a sofőrhöz. A sofőr az úttal volt elfoglalva, csak bólintotta az igent, de aztán meggondolta magát: — Nem hiszem, hogy az elnök belemenjen. — Nem? Hát mért? Csak dolgozzunk? Szórakozás semmi? A vita további fonala ezzel el is volt vdgva, csend lett, csak a motor zúgott. Daczó már a részleteket tervezte. 14 így született meg,a program, de valahol menet közben kicsavarták a nyakát, mert az elnökhöz már úgy került, hogy: vasárnap elindulnak a városba — a férfiak. Az elnök felemelte a fejét, s esküdözött, hogy csak úgy mehet a kocsi, ha az asszonyokat is viszik. — Másképp nem lehet — igyekezett erős kezű maradni. — Mit mondanak bent a központnál ha megtudják? S az asszonyok?! Nem lehet s kész! Hiába nem hagyták békén, hajthatatlan volt. Csakhogy rávették a vezetőséget, s az megszavazta. Utána még bosszantották is az elnököt. — Megérdemelnéd, hogy ne vigyünk magunkkal... összehívták az érdekelteket, s mindegyiknek vállalnia kellett a titoktartást. Csak az elnök mérgelődött: Mi bajotok az asszonyokkal? Kurtán válaszolták: — Mulatni akarunk egyet nélkülük, nyugodtan, blna! xxx Vasárnap délelőtt megnézték a várost, elámultak a sok nagyszerű blokkon, délután a meccsen izgultak, s utána beültek a nagyvendéglőbe azzal, hogy: ereszd el a hajamat! összetoltak öt asztalt. A túlsó oldalon ugyancsak öt asztal volt összetolva, de lélek sem tartózkodott mellette, csak középen ágált egy jókora papírlapon: ,,Foglalt”. Sörrel kezdték és konyakkal folytatták. A vacsora előtt, már az asztalon sisteregnek a flekkének, Daczó Pál tele pohár konyakkal felállt, hogy pohárköszöntőt mondjon. Halljukoztak. — Tisztelt barátaim! — mondta, de elakadt azonmód; kimeredt a szeme, elsdpadt. A többiek ijedten nézték, hogy mi baja. — Halljuk! — mondta valaki. Mondjad! De Daczónak több hang nem jött ki a torkán, csak bámult a bejárat felé. Mind arra fordultak. — Az asszonyoki Ott álltak az aszonyok kiöltözve, megcsinosodva. Ugyanaz a hatás, mint Daczó Pálnál. Az asszonyok vígan voltak, meglátták őket, amint a foglalt asztalok felé indultak. Bambán nézték asszonyaik felvonulását. — Szóval nekik foglalt?! — s gyanakodva tekingettek az elnökre. Az éppen szivarozott, s olyan füstben, hogy nem lehetett tudni, mit rejt az arca. Daczó Pál hiába próbált a felesége szeme közé nézni, az oda se hederített. Az asszonyok leültek, s már körül is dongták őket a pincérek. A férfiak meg csak ültek, fogalmuk se volt, most mi a teendő. Hallgattak bűntudattal, s arra gondoltak, valahogy meg kellene kezdeni a béketdrgyalást. Az elnököt biztatták. — Menj oda... Én? Én nem aztán! — Te vagy az elnök! — Ti rontottátok el! Pedig valaki fel kellett hogy áldozza magát. — Te Pali, te fiatal vagy. — Én az. — Menj te! ■ S mit mondjak?- Most kellene űzzed az eszed, Bállá Pista ,,majd megmutatom én” módra feliáit, összerántotta a kabátját s elindult. Lesték, mire viszi? Pista magyarázott is, de az asszonyok levegőnek nézték, mintha nem is hajlongana. Úgy nevetgéltek, majd felverte őket a jókedv. Pista vérvörösen ment vissza. — Próbáljátok meg ti — mondta dühösen. A flekkenre már rá fagyott a zsír, de ki gondolt erre? A virágárus mentette meg a reménytelennek látszó helyzetet. Kosara tele piros szegfűvel. Az elnök magához intette: — Menjen ahhoz az asztalhoz, s mindegyik asszonynak tegyen egy szegfűt, utána kifizetem. Látszott, az asszonyok meglepődnek, s aztán megenyhült pillantások szálltak a tékozló férfiak felé. Kiss János
