Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1962-09-19 / 19. szám

fii

szerkesztőségi nap elkezdődött. A szobában a dohányfüst kesernyés illata ■ terjengett. A széles tölgyfa asztai mögött az osztályvezető helyettese ült és a kiadós reggeli postát, a kéziratokat és az olvasók leveleit rakosgatta, rendezgette. A másik asztalnál a fiatal újságíró, Jurij Scsetocskin — aki csak két hete tagja a szerkesztőségnek — javítgatta a kéziratokat.

Még harminc perc hiányzott a munkaidő megkezdéséig, de Scsetocskinnak már nem volt türelme otthon maradni. A szerkesztőség sajátságos levegője után vágyódott, hallgatni akarta az öreg újságírók érdekes beszámolóit, melyeket nagy élvezettel mesélgettek a párolgó tea mellett.

Scsetocskin irigykedve hallgatta élményeiket. Beosztása egyelőre csak abból állott, hogy a beküldött kéziratokat javítgatta, de még ezt is átnézte utána az osztályvezető helyettese, Mihail Makszimovics, majd sokatmondóan kijelentette: ,,Na, most már mehet a nyomdába!” Scsetocskin figyelmesen nézegette főnöke bejegyzéseit, de eddig még soha nem értette meg, mi értelme van a beírásnak. Mihail Makszimovicstól nem volt bátorsága megkérdezni, mert nagyon szúrós tekintetű ember volt.

Nyílt az ajtó. Kátya, a fiatal titkárnő lépett a szobába.,,Mihail Makszimovics, a főszerkesztő kéreti” — mondta és megigazította a haját. Tekintete Scsetocskinra siklott. Scsetocskin elmélyü/ten olvasgatta a kéziratokat. Tetszett neki Kátya, csak nem merte bevallani.

Mihail Makszimovics gyorsan visszatért a szobába és kevés jót ígérő hangon szólt Scsetocskinhoz: ,,Menjen a főszerkesztőhöz.”

Scsetocskin közömbös arcot vágott és belépett a főszerkesztő szobájába. Petr Nyikolajevics

íróasztala mögött ült, melyen újságok, kéziratok és betördelt hasábok, kefelenyomatok sokasága hevert.

— Foglaljon helyet, Scsetocskin elvtársi — mondta a főszerkesztő és figyelmesen szemlélgette a fiatal újságírót. — Riportra van szükségem.

Melyik fiatal újságíró szívét ne dobogtatná meg az ilyen pillanat, amikor maga a főszerkesztő bízza meg egy valóban komoly feladattal. Scsetocskin szíve is feldobogott.

— Megbeszéltem az ügyet Mihail Makszimoviccsal és megegyeztünk, hogy Önt bízzuk meg a riport megírásával. — Petr Nyikolajevics elhallgatta, hogy Mihail Makszimovicsnak nem tetszett a főszerkesztő javaslata, ő Volkovot ajánlotta.

— Nem régen Finochinová szövőnőről olvastam. Jól dolgozik, tapasztalatait átadja a fiataloknak. A népi demokratikus országokban is járt és a körzeti szovjet küldötte. Hívja fel telefonon és beszéljék meg, mikor találkozhatnának. írjon meg egy ügyes, háromhasábos riportot.

Scsetocskin ragyogó arccal távozott a főszerkesztő szobájából.

Azonnal felhívta a gyárat, aztán hozzálátott a kéziratok javításához, de eredménytelenül- Még ebédelni sem ment, csak lefutott a falatozóba, hogy harapjon valamit, pedig a találkozóig

még két óra ideje volt. Végül elhatározta, hogy elindul. Zsebre vágta jegyzetfüzetét és néhány ceruzát arra az eshetőségre is számítva, hogy töltőtolla felmondhatja a szolgálatot.

A trolibusz egy nagy téren állt meg. Innen széles út vezetett a gyárak felé. Egymás után hagyta el a hatalmas épületeket és megkereste a feljegyzett utcát. Fejből tudta a címet, de amikor megállt a házelőtt, jegyzetfüzetében mégegyszer megnézte a házszámot.

Harmincöt év körüli, kockás inges férfi nyitott ajtót.

— Finochinová elvtársnőt keresem — szólalt meg Scsetocskin és gyorsan hozzátette: — A szerkesztőségből vagyok.

— Jöjjön beljebb! — mondta a férfi és a félig nyitott ajtó felé fordult: ,,Kláva, vendéged van!” Elköszönt Scsetocskintól és a másik szobába indult. Fiatal nő jelent meg az ajtóban. Kissé hajlott orra kellemes külsőt kölcsönzött neki.

— Klóvá Finochinová — mutatkozott be és a kezét nyújtotta Scsetocskinnak.

— A szerkesztőségből vagyok — válaszolta Scsetocskin és csak később döbbent rá. hogy elfelejtette megmondani a nevét. Azt hitte idősebb asszony a szövőnő, hiszen a fiatalokat is tanítja. Már az úton azon törte a fejét, hogyan rajzolja meg az idős szövőnő portréját.

Kláva az asztal mellé ült és hellyel kínolta Scsetocskint.

— Tizenhatéves kislány voltam, amikor bekerültem a gyárba — kezdte anélkül, hogy

asztalához ült és olvasgatni kezdte feljegyzéseit. Üres papírlapokat tett maga elé, egy pillanatig még gondolkodott, aztán felírta a címet: ..Szövőnő”. Kétszer aláhúzta és boldogan elmosolyodott. Tegnap még kéziratokat javítgatott és ma a főszerkesztő külön megbízásából riportot ír.

— A levelekkel kezdem — határozta ei magát Scsetocskin és másolni kezdte azt a levelet, amely a legjobban tetszett neki. Vagy kettőt lemásolt még, amikor rájött, hogy a riport megírásához még nem áll elegendő anyag rendelkezésére. Hiszen az üzemben sem volt még, nem látta hogyan dolgozik Finochinová, nem beszélgetett barátnőivel — akiket ő tanított be, a műhelyvezetővel és a szervezetek képviselőivel.

Másnap Scsetocskin a gyárba ment. Finochinovát a gépei mellett találta. Szürke köpenyben, kendővel a fején sokkal egyszerűbbnek tűnt, mint otthon. Előzékenyen megmutogatott mindent az újságírónak és megmagyarázta, hogyan tudnak barátnőjével ketten 12 géoet kezelni. Scsetocskin aztán az üzemi szervezeteket látogatta meg. Valamennnyien szépen nyilatkoztak Finochinovánok a közösségben és a társadalmi szervekben kifejtett munkájáról. Csak amikor a gyár épületét elhagyta, jutott eszébe Scsetocskinnak, hogy az üzemi pártbizottság titkárnője nagyon tartózkodóan beszélt Finochinováról.

A szerkesztőségben átolvasta feljegyzéseit. Nem, a pártbizottság titkárnője semmi rosszat nem mondott. De úgy érezte, valamit eltitkolt.

PAVEL SEBUNYIN : ~

Scsetocskin kérdezte volna. Észre lehetett venni, hogy nem most beszél először magáról. — Előtte elvégeztem a hétosztályos iskolát. Apám, anyám a gyárban dolgozott, amint látja örököltem ezt a foglalkozást. — Folyamatosan beszélt. Beszámolt kezdeti nehézségeiről, kudarcairól, tanítóiról — az öreg szövőnőkről — barátnőiről, akik szintén kitűnő szövőnők lettek. Scsetocskin alig győzte írni. Ugyanolyan lelkesedéssel beszélt közösségi munkájáról és a népi demokratikus országokban tett baráti látogatásairól is.

Az íróasztal fiókjából egy köteg levelet vett elő és Scsetocskin elé rakta: — Külföldi barátaim levelei. Nézegesse meg őket, lehet, hogy valamelyiknek hasznát veszi.

Mikor Scsetocskin már félig teleírta jegyzetfüzetét, Kláva arany karórájára nézett es bocsánatkérően mondta: — Ma színházba megyek. Megelégszik ennyivel?

— Igen, köszönöm — ugrott fel Scsetocskin. Azt hitte nagy értéket fedezett fel, kitűnő anyagot rejteget jegyzetfüzetében. — Köszönöm, nagyon jól beszélt — mondta mégegyszer és búcsúzni készült. Kláva válasz helyett elmosolyodott, a kezét nyújtotta és az ajtóig kísérte vendégét.

Egész úton azt fontolgatta, miként lásson hozzá a riport megírásához. A hősnő külsejének leírásával kezdje? Vagy utazásaival a népi demokratikus országokban? A gyárba jövetelével? Vagy azzal, hogy mennyi levelet kapott külföldi barátaitól?

Berohant a szerkesztőségbe, ledobta felöltőjét,

12

Eszébe jutott a titkárnő kérdése: ,,Miért éppen Kláváról írnak riportot?”

Scsetocskin egész este jegyzetei fölött ült. Egymás után hajigálta az asztal mellett álló kosárba az összegyűrt papírlapokat: a riportot nem tudta elkezdeni.

— Mi az fiú, nem akar sikerülni? — könyökölt Volkov az asztal szélére. Scsetocskin nem sértődött meg, Volkov szavaiban együttérzés volt.

— Nem megy — válaszolta és nagyot sóhajtott.

— Mutasd a jegyzeteidet, megnézzük mi hiányzik belőlük? Scsetocskin Volkovnak nyújtotta a jegyzetfüzetét és segített kiböngészni az olvashatatlan írást.

— Anyagod van bőven — mondta elgondolkodva Volkov — de ezek csak puszta adatok. Szívesen írsz Finochinováról, vagy csak azért, mert a főszerkesztő elrendelte?

Scsetocskin meglepődött. Igen, régi titkos vágya volt riportot írni, de hogy éppen Finochinováról szeretne-e írni, azon eddig nem gondolkodott. — Hiszen alig ismerem — mondta bizonytalanul. — Láttam dolgozni, beszélgettem vele. A gyárban csak jót hallottam róla...

Volkov szótlanul hallgatta, majd kissé felvidulva megjegyezte: — Egyelőre nem sikerül megírné a riportot. Menj el újra a gyárba, beszélgess el еду-két emberrel és figyeld meg, mennyiben különbözik tőlük Finochinová. Hogy képzeled? Nem is ismered a riportalanyt és írni akarsz róla?

Scsetocskin váratlanul akart megjelenni Finochinovánál, hogy a beszélgetésre ne készülhessen fel.