Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-08-22 / 17. szám
na néni meg 331 munkanapegységgel zárta az esztendőt. Családi alapon ez kilencszáznál több munkanap. Olyan gazdag kollektíváiban, mint amilyen az udvarhelyi, értékes teljesítmény. — Gyere hozzánk, a mi csoportunkba — mondta Székely Margitnak Ilona néni, mikor a vékony leányka dolgozni kezdett. — Amit nem tudsz, megtanulod, majd segítünk mi. De bizony nemsokára Margit volt az, aki a lemaradókat támogatta. Minden esztendőben összejött a 170—180 munkaegység, és a kis Margitot hamarosan az élmunkások között tartották nyilván. Ilona néni pedig kétszeresen örült; ugyanis nemcsak csoportjai részére szerzett jó munkaerőt, hanem fiának bájos menyasszonyt. Mert ott, a mezei csoportban barátkoztak össze a fiatalok, ott kezdett szövődni a fiatalok szerelme. ШШШ DIVATOS HÁZ Udvarfalván nemcsak a cipő, nemcsak a ruha járja divat szerint, hanem a lakóház is. „Megszólják" azt az embert, aki nem épít magának városias kinézésű, három, vagy négyszobás téglaházat. Székely Márton, aki még csak húszegynéhány esztendős legény, de már családfenntartó volt — nem akart elmaradni a „divattól". Felépítette hát édesanyjával együtt a háromszobás házat, ahová most beköltöztette fiatal feleségét is. Az egyik szobában lakik özvegy édesanyja, a másik kettőben ők. Alig épült fel a ház, már kibővítését tervezik; készülnek az új sarokszoba, - ahogyan itt mondják: a vinkliszoba - felhúzására. Hogy minek? — Hát csak legyen. És különben is, hová helyeznénk el a másik szobabútort, meg a nagy rekamiét? De hiszen kettőjüknek tökéletesen elegendő egy háló és egy nappali-szoba ... De talán jó lesz az majd gyermekszobónak! És a további tervek? — Veszünk egy Jawa motorkerékpárt, nem nagyot, egy 125-öst. Körbejárjuk az országot, mert manapság így szokás; mi is akarjuk látni hazánk szépségeit. Ez a divat mostanában Udvarfalvón. Az emberek messzire tekintenek. Nemcsak a milliomos gazdaság fejlődik, hanem azzal együtt, olykor azt megelőzve, a kollektivisták vágyai, tervei. De nézzünk körül a fiatal pár lakásán. Négy hete keltek egybe: lássuk, miből, hogy rendezték be új családi fészküket. Margit beszámolója olyan pontos. mint az év végi zárszámadás: — Az esküvői ajándékokat nem számítom. Csak annyit mondok, hogy vederből összegyűlt pontosan tíz darab, s kávéskészlettel is el vagyunk látva néhány évtizedre. Vegyük a nagyobb dolgokat: vettünk egy furnéros hálószobát, 3100 lejért. Az asztalosnál saját terveink szerint csináltattunk egy konyhabútort, extra minőség, 3316 lej. Vet-A menyasszony. tünk egy Szeptember 1 gyártmányú emailfőzőkályhát. Megvásároltuk a lakkfestéket a tavaszi ajtó- és ablakfestéshez, a deszkát, hogy elkerítsük az udvaron a virágoskertet. Nekem már korábbról volt karórám, nem illett, hogy Márton anélkül járjon. Vettünk neki is. Aztán - már mondottam — jöhet a vinkliszoba és a Jawa. Székely Mártonék terveinek valóságáért a milliomos gazdaság, a kollektíva kezeskedik. A két szorgalmas kéz ma a legszebb hozomány, ami csak elképzelhető. És ez az, amire a legnagyobb biztonsággal építhetik boldog jövőjüket a fiatalok. Az emberek ekkor tűznek ki maguk elé merész célokat, amikor a célok megvalósításának anyagi feltételei már kibontakozóban vannak. A kollektív gazdaság,rövid egy esztendő alatt, hatszáz literrel akarja emelni a tehenek átlagos tejhozamát, egyik évről a másikra korszerű gabonaraktárat, istállót és hizlaldát épít, egynegyedével növeli a kertészetet - ilyen helyen a fiatalok legmerészebb tervei is megvalósulhatnak. Átvettük a Romániai Dolgozó Nőből csak szemével ostromolt. Szeme korát meghaladóan öreg volt, ravaszság csillogott benne. Nyugodtan állt, kinyújtott kezében a gyümölccsel, másik kezében még ott volt a Chesterfield. Fekete arcából a legmegvesztegetőbb mosoly ragyogott felém. Pillanatnyi gondolkodás után zsebembe nyúltam s felé nyújtottam, ami elsőnek akadt a kezembe. A gyerek gyorsan zsebébe dugta a cigarettát s természetes mozdulattal vette át az egydolláros bankjegyet. Hálás tekintetet vetett rám s nyomban a bankjegynek szentelte figyelmét, nézte, nézegette, többször is megforgatta. Rögtön láttam, hogy nem a valódiságában kételkedik, hanem örömében vizsgálgatja. Meglepetése, melyet a pénz okozott, csak fokozódott, amikor nem fogadtam el a banánt, amelyet mindenáron rám akart tukmálni. Elképedve bámult rám. Sehogy se fért a fejébe, hogy ajándékot kapjon. Csökönyösen ismételgette. — Vegye el, mister... köszönöm. Van még, látod? — s a zsebemre mutattam, ahonnan kikandikált a harmadik banán. — Fogadja el, mister... nagyon jó! A gyerek folytatta: — Akar ananászt? — Nem, köszönöm. — Akar kókuszdiót? Elindultam. De a gyerek csak ott lábatlankodott előttem. — Akarja a mamámat, mister? Megálltam. A dollárt úgy lobogtatta előttem, mint egy érvet. — Akarja? Itt van a lejtős út végén, látja? Jöjjön, mister — s a kabátom ujját kezdte ráncigálni. Ajánlata úgy megdöbbentett, hogy szó nélkül sarkon fordultam, de a gyerek nem hagyta lerázni magát. Erősen fogta a kabátomat, közben pedig ékes szavakkal dicsérte az anyja szépségét és sértő jelzőkkel becsmérelte a sziget többi asszonyait. Meggyőzhetetlen volt. Minden erőfeszítésem, hogy eltávolítsam, megtört hajthatatlan szándékán: eladni. 5 igyekezett becsületesen teljesíteni feladatát. Igazi eladó volt, akit nem lehetett ajándékokkal lekenyerezni, különösen, mikor egy egész dollárról volt szó. Ismételten felajánlotta nekem (valószínűleg, mert véletlenül eltaláltam az árat) legdrágább árucikkét. Ha szép szóval nem tudom lerázni — gondoltam — megpróbálom csellel. Aprópénzt adtam a gyereknek azzal, hogy vegyen nekem egy szivart a közeli trafikban.- Igenis, mister — válaszolt, s már röpült is a trafik felé. Azonnal elindultam ellenkező irányba, a part felé. Akaratlanul is meggyorsítottam lépteimet s a hosszú utcán már futásnak eredtem. Mielőtt befordultam volna, megálltam és hátranéztem. Ott állt jó messzire: sötét foltocska, amelyből kivilágított a nadrág. Nézegetett jobbra-balra, vizsgálgatva a turistákat. Kezében szorongatott valamit, persze a szivart, amelyet sose fogok elszívni. Kellemetlen görcs szorongatta a gyomromat, hirtelen vad vágyat éreztem, hogy ordítsak és visszarohanjak a gyerekhez. De az első lépésnél megtorpantam, mélyen meggyőződve tudatlanságomról, vagy miről is. (Sohase találom meg a megfelelő kifejezést.) Erőt vettem magamon s felkapaszkodtam a fedélzetre. Már mindannyian ott voltak s persze kalandorosdit játszottak, miközben harsányan kacagtak és frissítő italokat hörpöltek. Fordított V. A.