Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1962-07-25 / 15. szám

fel—fel villanó fehér kilométerkövek ГАШ sorai úgy maradtak el a lágyan su- ИМВ honó lazacszínű, elegáns személyautó mellől, mint az élet futó, szerelmes kis kalandjainak feledésbe hulló emlékei. A kormánykereket avatott kézzel tartó Szabó János autószerelő szemét azonban még mindig a kurta, bodzavirág-szakoyá­­jú fiatalasszony ingerlő, széltől lobogtatott fodrai fátyolozták. Pedig csak rövid időre vettek egymástól csókos búcsút a kisvárosi kopott szálloda előtt, azért, hogy Szabó János kellemetlen, de kényszerű kötelességet rójon le a közeli világhírű fürdőhelyen. Röpke látogatásra megy az oda beutalt beteges feleségéhez. Vincze Gáborné, most újból Kiss Magda, egy tiszavirágéletű házasság után nemrég elvált, húsz esztendős asszonyka már nem az első kalandja a jóképű, munka után mindig elegáns, szoknyabolond Szabó Já­nosnak, akinek az autószerelés mellett csak egy szenvedélye volt, a nők. Húsz esztendő óta, ó, hány asszonnyal, lánnyal hozta őt össze a sors néhány röp­ke csókra, egy kis léha kalandra, amióta gyermekfővel, még a katonaidejének letu­­dása előtt az első szerelem tüzes, tava­­szos lázában feleségül vette a kis Ibos Annát. Egyetlen kislányuk születése után még alig felserdült feleségét valami alattomos betegség támadta meg. A gyerekasszony néma, tehetetlen alázattal tűrte a beteg­séget, s az idő múlásával egyre kikapó­­sablbá váló férje örökös kiruccanásait. Egyedül kislányának, s a jól kereső férfi által bőkezűen ellátott háztartásának élt. Csak most, amikor gyermekük férjhez ment, szánta rá magát, — az orvos unszolására, — hogy a világhírű gyógyfürdőbe utazzék kezdtetni magát. Zsíros István A megalázottságtól, magárahagyottság­­tól keserűre biggyedt az ajaka. Egész nap lompos papucsban, slattyogott, konyha szagú köténnyel takart rosszul szabott, hosz­­szú, mindig sötét ruháiban. Később már, a sok titkolt sírás miatt szemüveget is hor­dott, bár jóval innen volt a negyvenedik esztendőn, mégis, egykor hullámos, most sírna, barna haja1 mákosszürkére őszült. Nem, egy pillanatig sem gondolt erre az elhanyagolt,, ápolatlan, korón hervadásnak indult, beteges feleségére a mindig vidám, ruganyos, kalandra kész Szabó János, aki csupán az átala lis bálványozott, immár menyecskelánya unszolására határozta el magát arra1, hogy autóján meglátogassa. így legalább alkalom nyílt arra, hogy a hétvégét feltűnés nélkül együtt töltse Mag­dával az imént elhagyott szállodában, aho­vá a, néhány percre tervezett kellemetlen látogatás után vágyaktól űzve, repesve ké­szült mielőbb visszatérni. Magda, válópörének lezajlása után, meg­perzselt lélekkel került az autójavító válla­lathoz segédmunkásnak, az ügyes kezű sze­relő, Szabó János mellé, hogy segítsen életre kelteni a megrokkant hatalmas autó­kat. A csípős szagú, munkazajos műhelyben Szabó János asszonyi bájaktól kifinomult látása rögtön észrevette az olajfoltos, kék zulbbonyos—nadrágos, lányos termetű Kis Magda szépségét, s amikor műszak végez­tével kimosakodva, utcai ruhájukba öltözve együtt mentek el az üzem területéről, nyomban elhatározta, hogy ha törik, ha szakad ezt a szép, asszonyságot alig kós­tolt Magdát besorozza számos könnyű ka­landja közé. A munka közbeni széptevéseknek, csá­bos szavaknak, a1 kétértelműből egyértel­művé szemtelenkedő megjegyzéseknek meg is lett a kellő eredménye .. . Alig egy hét múlva Kis Magda úgy ado­gatta fel a nagy teherkocsin serényen dol­gozó férfinak a szükséges szerszámokat, al­katrészeket, csavarokat, mintha szerelmet vallana . . . A kapualji forró csókok után Szabó Já­nosnak nem került nagy megerőltetésébe a rábeszélés, hogy a tőlük távoli kisváros szállodájában ifjú szerelmesekként megbúj­janak. Igen, csupán fellobbanó sűrű vére űzte minduntalan újabb kalandokba, komolyabb gondolatai nem támadtak egyetlen egy nő­vel kapcsolatban sem, soha, Szabó János csak felelőtlenül szeretett csókolni, de tud­ta, hogy senki sem tudná úgy biztosítani megszokott, mindennapi kényelmét, mint elhanyagolt, otthonülő felesége. Az eljövendő csókok ízét ízlelve futott vele az autója. Amikor a gyógyfürdő ha­talmas parkja mellett haladt, lelassított, hogy — szokásához híven. -, kandi kedvte­léssel nézegethesse oz ott le-fel sétálgató lányokat, asszonyokat, gyönyörködve ben­nük ........ Hirtelen heves szívdobogást kapott, ami­kor a fák között egy magas férfival bizal­masan beszélgető, testhez simuló ruhájú, szőke hajú, jó alakú nőt pillantott meg, akinek tűsarkú körömcipőjéből felkarcsúso­­dó remek lába megigézte Szabót. Annyira, hogy egy pillanatra meg is állította a múlt héten Magda kívánságára sötétkékről la­zacszínűre átlakkozott kocsiját, hogy kedvé­re kigyönyörködhesse magát a nem min­dennapi formájú asszony vagy lány szép­ségében. Megkeseredett szívvel hajtott tovább, mert mihaszna, — gondolta tehetetlenül, ha az alatt a fél óra alatt, amit az unt, hervadtnak tartott felesége látogatására szánt, igazán nemcsak hogy nem próbál­kozhat meg egy újabb hódítással, hanem még csak nem is bámulhatja meg az aranyszőke látomást. Még akkor sem, ha nem várná vissza szerelemre éhesen a tüzes ajkú Magda, de így.............Nem, nem -sóhajtotta — ez a kaland soha sem juthat el a beteljesüléshez. — Hm . . . bosszankodott. - Legalább ne hoztam volna el éppen most Magdát. . . Akkor esetleg módját ejthettem volna va­lahogy, hogy lerázzam magamról az „öreg­asszony"—t—, ahogy magában hozzá nem illő feleségét nevezni szokta — de így FÖLDES GYÖRGY Egy forró nyári napon kerültem Petris Menyhért épület- és gép­lakatoshoz inasnak, amikor a kis műhely nagyobbra bővült és az ,.Első Lakatos és Autójavító Üzem” nevet vette fel. Én a hurcolkodás napján álltam be, és mindjárt tevékeny részem volt abban, hogy az elnyűtt bútorok az udvari szoba-konyhából két utcával odébb, az újonnan bérelt, utcai három szobába kerüljenek. Kis kézikocsival cipekedtem Sandró Janival, az öreg inassal együtt, akiben belépésem első pillanatától közvetlen főnökömet tisztelhettem. Vagy négyszer fordultunk és este holtfáradtan tértem haza. Lerogy­tam az ágyra, alig éreztem kezem­­lábam, de reggel félhatkor már söpörtem a műhelyt, begyújtottam két tábori kovács tűzhelyet úgy, 12 EGY MAROKNYI KESERŰSÉG ahogy Sandró Jan magyarázta mellettem. — Holnaptól már magad csiná­lod, mert én is hétre jövök, mint a segédek, — szólt Jani, tizenhét esztendejéhez is túlzott önteltség­gel. — Elég volt nekem két és fél évig. in most már öreg inas vagyok, te meg a hajtsd ki, hajtsd be vagy... Érted? Nem értettem, de annyit már egy nap alatt is tudtam, hogy az ,,öreg inas” nekem nagyobb úr, mint a főnök. Lassan kialakult a munkaköröm. Reggelenként rendbe tettem a mű­helyt, átmentem a nagyságos asz­­szonyhoz a lakásba, hogy segítsek takarítani. Súroltam, vizet hord­tam, még törülgettem is. Ez eltar­tott tíz óráig, aminek örültem, mert a mesterné kedves, jószívű asszony volt, kávét meg lekváros kenyeret is adott nekem és heten­kint kétszer kivitt magával a piacra bevásárolni. Cipeltem a teli szaty­rot, meg a két nagy kosarat haza­felé. A fűszerestől hoztam ecetet, lisztet, cukrot, meg minden mást, éppen, ami kellett, ha úgy kívánta a szükség, naponta többször is. Az asszony nem hajszolt, mint Sandró Jani, mégis tele volt a szí­vem szomorúsággal, hogy szakma­tanulás helyett házimunkát kell végeznem. Torkomban dobogott a szívem, de nem szóltam semmit, panasz­kodni sem mertem senkinek, csak otthon anyámnak mondtam el könnyezve nagy bánatomat: nem bírom én ezt így két esztendeig. Anyám velem sírt és csitított. — Meglátod, jóra fordul minden — mondta és megsímogatta a feje­met. — Majd beszélek Petris úrral. Anyám csak vigasztalni akart, hiszen tudta, hogy kár a szóért, mert Petris komisz ember, nyúzza a munkásait kegyetlenül. Fél év alatt jól megismertem a mindig mogorva, könnyen pofozó, keskeny szájú Petris urat: féltem és nem sok jót vártam ettől a találkozás­tól. Hogy anyám pedig már másnap felkereste, azt magától Petristől tudtam meg, még abban az órában. — Pimasz kölyök! — kiabált rám, alighogy anyám elmehetett tőle. — Kitekerem a nyakadat, ha telelármázod a várost... Ennyit mondott csak és egy akkora pofont mellékelt hozzá, hogy perce­kig káprázott a szemem utána. Délben a műhelyben mérhetetlen bánatomban elsírtam magam, ebé­delés közben, amikor kis, piros lábasomból kanalaztam a levest. Fáradt gyerekkönnyeim végig­csorogtak az arcomon, és ott gyöngyöztek a leves apró zsír­karikái között. Körben ültünk az egyik satupadnál: a segédek együtt,

Next

/
Oldalképek
Tartalom