Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1962-07-25 / 15. szám

RWANDA A CSEHSZLOVÁK NÖBIZOTTSÄG NYILATKOZATA Tiltakozunk az önkényuralom, a gyermekek, nők és aggok legyilkolása ellen Dél-Vietnamban A Ngo-dinh—diem katonái kezére került szerencsétlen dél—vietnami lány kegyetlen kínzásoknak van kitéve. A Dél-Vietnamból érkező hírek a városi és falusi lakosság megpróbáltatásairól felháborítanak minden jóérzésű embert. A dél-vietnami diktátor, Ngo-dinh-diem, úgy igyekszik fenntar­tani hatalmát, hogy azok ellen a hazafiak ellen, akik az inter­venciós hadsereg eltávozását és az 1954-ben kötött genfi egyezmény alapelveinek megvalósítását követelik, rémuralmat vezetett be. A dél-vietnami nép igazságos harcát a boldog és szabad életért az egyesített országban nem állíthatják meg sem a vegy­szerekkel terméketlenné tett szántóföldek, gyümölcsösök, sem a leperzselt erdők, de a kínzások, letartóztatások, koncentrá­ciós táborokba való hurcolások sem. Acsehszlovák nők, akik egész népükkel és a világ összes népeivel együtt készültek a moszkvai világbékekongresszusra s öröm­mel üdvözölték a laoszi válság békés megoldását, amely példát mutathat más országoknak is, meg vannak győződve, hogy a vietnami nép is, a világ közvéleményétől támogatva, kikény­szeríti a genfi egyezmény tiszteletben tartását. Kivonulásra fogja kényszeríteni az intervenciós hadsereget és eléri célját: a szabad és boldog életet. Hogy ezt a nemes szándékot támogassák, a csehszlovák nők tiltakoznak az intervenciós hadsereg és a hazai reakciósok gyermek- és asszonygyilkosságai és kínzásai ellen. Követelik minden erőszak beszüntetését ennek a szerencsétlen országnak hazafiai ellen és az idegen katonaság kivonulását. A csehszlovák nők meg vannak győződve arról, hogy az igaz­ságos ügy győzni fog Kelet-Vietnamban is. Ezért sok sikert kívánnak a hazafias erők szabadságért folytatott harcához, amely hozzájárul a világbéke megerősítéséhez. Az ENSZ-nek küldött tiltakozó táviratokat kérjük a prágai Csehszlovák Nőbizottság címére küldeni! A GYÁMSÁG IS MEGSZŰNIK »BURUNDI USVMBum Július elsejével nemcsak Algéria vált önálló állammá Afrikában, hanem Ruanda Urundi is, amely két részre osztva, Rwanda és Burundi néven kezdi meg szabad életét. A volt német gyarmat az első világháború után a Népszövetség, majd az ENSZ védnöksége alatt belga gyámsági területté vált. A ,,gyámnak” kötelessége lett volna, hogy ezt a legsűrűbben lakott kis országot (54 ezer négyzetkilométer, 5 millió lakos) politikailag, gazdaságilag és kulturális téren támogassa. De a valóságban egész más történt. A hatalmas ter­mészeti kincseket, amelyek sok ezer embernek adhattak volna bőséges megélhetést, trópusi fű lepte be. A legjobb termőföldek, legelők kávé­­ültetvényekké váltak — az nagyobb jövedelmet hozott ugyanis a belga telepeseknek. Az éhínségnek 1943-44-ben 60 ezer ember esett áldozatul. Rövid idővel ezelőtt hozta csak nyilvánosságra a belga Szocialista párt hetilapja, a ,,La Gauche” egy Ruanda Urundiban tartott vizsgálat eredményét 794 bahutu család életviszonyáról, összesen 28 ágyat, 29 asztalt, 604 fazekat, 409 kést, 120 villát, 175 poharat, 190 pár cipőt és 91 nadrágot mondhatott magáénak. Usumburában, Ruanda Urundi fővárosának nyo­mortanyáin kikötőmunkások, szolgák s más proletárok kimondhatatlan nyomorban élnek. Napi keresetük, a 15—20 belga frank alig elég egy kis hal, egy marék manióka liszt vásárlására. Mikor 111. Mutara király 1959-ben az Egyesült Nemzetektől egy vizsgálóbizottság kiküldését kérte, a makkegészséges politikus titok­zatos körülmények között elhunyt. Utódját, V. Ki­­gelitet, a belga kormány száműzte. Az ENSZ vizs­gálóbizottságának megérkezése előtti hetekben 5000 kunyhó égett le, állítólag a bennszülött törzsek torzsalkodása következtében. Ez jó ok volt a belgáknak, hogy ejtőernyősöket dobjanak le az országban. Most végre kivonulnak a ,,gyámok”. Au­gusztus elsején kell az utolsó belga katonának elhagy­nia a most már két önálló országot, Rwanda köztár­saságot és Burundi királyságot, az Egyesült Nemze­tek Szövetsége utolsó gyámsági területét Afrikában. (se) Gyakori kép ez ma a sivatagokat átsze­lő poros clgériai or­szágutakon. Kevéske vagyonukkal - ne­hány zsák, egy-ket kopott lada, öreg bőrönd - családok ezrei vándorolnák az ország belseje fele. Tegnap mene­kültek voltak, ma hazatérők. Az OAS fasiszta tamcdo-nak véres ' terrorja, a plasztikbombas me­rényletek, a gepko csis gengszterek rab­­lótamodasai elöl me­nekültek Algériából Marokkóba vagy Tu­niszba. Most. hogy Algéria elérkezett a béke és a független nemzeti lét küszöbé­hez, visszatérnék ha­zájuk földjére. Azt remélik, hogy nyu­galmukat, éjszakaik csendjét soha töb­bé nem zavarja meg a bombák rob­banása.-A XV. sporttornász-vitágbajnokságot békás is baráti szellem hatotta át, t éppen óiért mi is, okik résit vettünk a prágai világbajnokságon, tudatában vagyunk annak, hogy kedveit sportunkat csupán békés feltételek között fejleszthetjük. Felszólítjuk о világ minden sportolóját, egyesítse törekvését a nemzetek közötti béke és barátság támogatósára - intéztek felhívást a tornász-világbajnokság résztvevői a világ valamennyi sportolójához. - (Képesriport a prágai tor­nász-világbajnokságról a 20. old.) Képünkön Vére Cáslavská. a legsikeresebb csehszlovák tornász»«.

Next

/
Oldalképek
Tartalom