Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-07-11 / 14. szám
Régi német ballada festi alá a „Királyi gyermekek“ című német filmet. Frank Beyer, a prágai Filmfőiskolán végzett NDK-beli fiatal német rendező szerepe nem volt irigylésre méltó, amikor a bemutató utáni sajtóértekezleten válaszolnia kellett a nyugati újságírók szinte már unalomig ismételt kérdésére — miért választotta ezt a háborús mesét filmjéhez. — Érdekes, hogy egyes emberek csak a filmben szeretik a békés megoldást. Az viszont meglehetősen kellemetlen nekik, ha a mozi vásznán felidézve látják azt az emberi kegyetlenséget, melyet ők — békés filmek vetítése mellett — újból elkövetni készülnek. — Jürgen, főhősöm barátja — mondja a német rendező — eleinte hajlott a nácik ámításaira. Belépett az SA-ba is s később éppen annak a századnak lett a parancsnoka, ahol barátja szolgált. Michael meggyőzi őt igazáról és átviszi magával a másik oldalra. A két Németországban ma is vannak Michaelek és ma is vannak Jürgenek... De van-e közöttünk valaki is, aki azt kívánja, hogy ez a két német még egyszer, még valahol szembe kerüljön egymással?! Nem, Annekathrin Bürger, a „királykisasszony“, ezt igazán nem kívánja. Ahogy ott ül a Moszkva szálloda teraszán égszínkék jersey ruhájában, egy csepp festék nélkül, akárcsak egy diáklány, senki sem hinné el, hogy a fiatal színésznő már jónéhány film főszerepét játszotta, közöttük az „öt nap, öt éjszaka“ című szovjet-német filmét is. — Nyolc éves volt, amikor befejeződött a háború... — Nagyon szeretem ezt a szerepemet, — mondja beszélgetésünk során. — Igazi nagy szerep, hiszen a lányból, akinek semmi politikai előképzettsége sincs, a szerelem csinál harcos asszonyt. A szerelem az, amely a férfi helyére állitja, hogy annak munkáját folytassa. Higgyék el nekem, sok-sok német nőnek volt ez a sorsa a háború alatt...! Ne felejtsük el Annekathrin Bürger nevét — bizonyosan sokszor fogunk még vele találkozni. Accattone. Koldus. Legszívesebben ezen a néven szólíttatta magát ■ ■ m m m и Pier Paolo Pasolini, a híres olasz író és rendező fesztiválon díjat nyert hasonnevű filmjének főszereplője, Franco Citti. Koldulok, selyemfiúk, prostituáltak a szereplői ennek a filmnek, amely olyan kézzelfoghatóan, mint előtte kevés darab, mutatja meg a mai Olaszország szociális helyzetét. S bár háborúról nem esik egy árva szó sem — sem Pasolini filmjében, sem pedig a „Napról napra reménytelenebb“ című másik olasz filmben, mégis harcos művek ezek, amelyekkel az olasz nyomor, az elmaradottság és a reménytelenség ellen indítottak hadjáratot. Pasolininek még külön is harcolnia kellett a filmjéért. Az összegyűlt újságírók csalódottan hagyták el a sajtóértekezletet, mert minden várakozásuk ellenére az író nem jelent meg. Az olasz hatóságok megtagadták tőle a kiutazási engedélyt Csehszlovákiába. Michail Iljics Romm az „Egy év kilenc napja“ című filmje méltán vitte el a Karlovy Vary-i fesztivál pálmáját — a Nagydíjat. Mély élményt jelentett a kiváló szovjet rendező műve. A film elsősorban a néző józan eszére hat. Alexej Batalovot mint kedves ismerősünket üdvözölhettük benne, hiszen a „Szállnak a darvak“ című filmben is ő játszotta a főszerepet! A legnépszerűbb emberek közé tartozott Karlovy Varyban. Ahol csak megjelent Larisa Luzsinovával, a „Hét szélnél“ című film népszerű főszereplőnőjével, az autogramvadászok úgy körülvették, hogy gyakran csak barátai segítségével tudott az emberek gyűrűjéből kijutni, hogy idejében részt vehessen egy-egy film bemutatóján. — Boldog vagyok, hogy kortársaimat játszhatom, — mondotta. És ez teljes mértékben sikerült is neki. Már mögöttünk vannak a nyári filmfesztiválok. A jó filmekkel az év további folyamán még találkozni fogunk, a rosszakat hamarosan elfelejtjük. A Karlovy Varyban összegyűlt 48 ország filmművészetének képviselői azonban az ottani nemzetközi találkozást nemcsak vetélkedésnek, hanem barátkozásnak, ismerkedésnek és magas fokú iskolának is tartották. S reméljük, hogy ebből a mozilátogatók millióinak még sok örömük lesz a jövőben. SOÓS ERZSÉBET Bara Margit és Ladislav Chudik ai „Éjféli misé"-ben. Armin Miller-Stahl,
