Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-04-04 / 7. szám
1961. június 12. Ma már van időm jobban körülnézni. Felmentem Irénhez a toronyba is, de onnan se lehet az építkezést végiglátni. Mindenhol daruk, betonvázak, földhányások, autók és emberek. Szinte beleszédül az ember ebbe a forgatagba, nagy keveredésbe. A miénken kívül még három ilyen nagy betonkeverő-torony dolgozik. Alig látni, oly messze vannak. Ki tudja, ott ki engedi a betont az autókba? Egyszer majd megnézem és vasárnap bejárok mindent. Nézem az autókat. Látom, hogy hozzánk kanyarodnak, aztán szétfutnak minden irányba. Van olyan, amelyik csak egy óra múlva tér vissza, a másik meg ott tülköl rögtön, követelőzve, alig tűnt el a betonnal. Olyanok mint a menázsira váró katonák. Én etetem őket. Néha zajosak, türelmetlenek, mert nagyon „éhesek“, máskor csendesek és fáradtan álldogálnak. Egyformák és mégis különböznek egymástól. Akárcsak az emberek. Élvezet így nézni, szemlélni őket. Olyan mint valami nagy mozi. Egy pillanatra sem pihenő, pergő nagy film. Mind ide jönnek, mert mi adjuk a vért az építkezésnek. Nélkülünk nem lenne semmi. Jönnek. Az egyik morcos, haragot szikráz a szeme, de a redők menten letörlődnek a homlokáról, ha rámosolygok, ha meleg szóval hozzáérek. Itt van például Jozsó, a gépész. Egész nap az oszlopot támasztja olajosán, szótlanul. De csak rárebbentem a szemem, mosoly szalad a szája szögletébe és máris fütyürészni kezd. És nekem is kedvem lenne énekelni... Vagy vegyük Petrást, az örökké hivatalos képpel, szőrös arccal, vizsgálódó szemmel járó vezetőt. Délben megkínáltam egy pohár friss vízzel a tisztára mosott pohárból és máris zavartan tipegett: — Jó lesz az, nem kell annyira mosni.. — Jobban ízlik a tisztából — feleltem. ő hümmögött és egyik lábáról a másikra állt. ■ Aztán a tegnapit ne vegye semmibe. Én voltam a hibás. ... — mondta és zavartan mosolygott. Érzem, hogy lassan a szivükhöz melegszem. De azért bánt a tegnapi dolog. Már azt hittem nem jelentkezik a sofőr és nem kell a szemébe néznem, de délben feltűnt a kocsija. Megjött a kedvenced! — kiáltott le Irén a toronyból és hangosan nevetett. — Kicsoda ? — néztem rá értelmetlenül. — Hát, akit tegnap megfürdettél. Arcomba szökött a vér és elakadt a lélegzetem. Hiába lestem a várakozó autók felé, nem ismertem meg. Hiszen a nagy felfordulásban tegnap meg sem néztem. Egyszercsak rám szóltak az egyik autóból: — Eljöttem a tartozásért. — Megadom — nevettem és egyetlen lendülettel teleengedtem a kocsiját betonnal. Magam se tudom, mi ütött belém, de semmi feszélyezettséget sem éreztem. — Hohó, ezzel ki nem fizetsz! Mást nem kapsz. Pedig nekem más is kell... — Azt majd megkapod, ha fagy! — vágtam rá. Zöld szeme mosolygott. Csak most láttam, hogy dús nagy haja, nyugodt arca van. Nevetett és fehér fogai megvillantak a fényben. Aztán a délután folyamán még sokszor jött. Mindig mondott valamit. Ugratni próbált, de én valahogy sosem jöttem zavarba. Mindig meg tudtam felelni ugratására. Nem lehet rossz epaber. A tegnapi miatt egyáltalában nem haragszik. Sőt, mintha örülne neki, hogy a fejére engedtem a betont. SZŐKE JÓZSEF mím\ RELATÍV Érdekes felfedézést tettem: a női szépség relatív... Úgy látszik az emberek már régebben felfedezték, hogy valami nincs rendben a dolog körül, de kételyeiket nem tudták pontosan megfogalmazni, ezért csak a vállukat vonógatták és azt mondták: ,,Kinek a pap, kinek a papné...!” A következőképpen döbbentem rá, hogy igen, a női szépség bizony határozatlan dolog és relatív: a kávéházban ültem, tizenkettes pilzenit ittam és figyeltem az embereket. A kávéház ajtaján egy nő lépett be. Megjelenésének érdekes és jellemző következményei voltak; a nőknek elszorult a torkuk az Irigységtől, a férfiakban pedig megállt a lélegzet. Nagyon szép nő, arányos termetű, szabályos arcú, kecses... Pillanatnyi csend után a féfiak erőszakkal, hörögve fellélegeztek, a nők nyelőizmai meglazultak, újra morajjal telt meg a kávéház. A szép nő velem szemben ült le. Nem nézett rám... senkire sem nézett.. apró tükröt vett elő a kézitáskájából, abba nézett... magára nézett. Fésülködni kezdett. Esküszöm, nem kellett volna fésülködnie! Valóban... olyan tökéletes frizurát, amilyen az övé volt, ritkán lát az ember, nincs azon semmi igazítani való. Látszott, ezt ő is tudja, nem akar ő beléásni a közepébe, csak úgy játszik vele. Puha kézzel ütögette jobbról, balról, élőiről, hátulról... itt belékapott a fésűvel, ott lesimltott egy tincset, óvatosan belétúrt, megemelte... Élvezte a játékot és közben grimaszokat vágott. De érdekes — ez fogott meg rajta — látszott, hogy nincs megelégedve magával. — Kérem szépen — szólítottam meg habozva —, kérem, ne fésülködjön már! Maga a legtökéletesebb harmónia... Egyenes volt és őszinte. — Egy frászt — mondotta —, ma szörnyen festek. Rossz rámnézni... ronda vagyok. Sírni szeretnék elkeseredésemben... — Salamoni Már mondtam, hogy nyolcvan kilométeres sebességgel vezethetsz . . . (lei Paris) Nagy József rajza Nahát, gondoltam, íme a tökéletes szépség, aki nem hiszi el magáról, hogy szép. Hálátlanság, akartam felkiáltani, hálátlanság a bőkezű természet iránt... de nem kiáltottam. Megdöbbentett a felismerés. íme, mondottam magamnak, kevésbé szép nők sokkal kevesebbet fésülködnek, még kevésbé szépek még kevesebbet, csúnya nők éppen csak hogy meggereblyézik a hajukat és nem szívesen néznek tükörbe. Minél szebbek tehát, annál több gondot fordítanak magukra, vagyis annál kevésbé vannak megelégedve magukkal ... önmaguk előtt tehát annál kevésbé szépek. Hol hát a szépség határa? Szépek-e valóban a szép nők, ha önmaguknak nem tetszenek? Elméletemet egy másik felismerés tetőzte be. Utainkon, városaink utcáin piros, halványzöld, tengerkék és diszkrét krémszínű személykocsik futnak s mindannyiban ott találod a nőt. A vezető mellett, vagy a volánnál. Ott ülnek szép gyapjú szvetterekben, bolyhos moherben, szilonkendővel átkötött, büszkén felszegett fejecskével, egyenes hatytyúnyakkal, ülnek és mosolyognak. .. Mindannyian szépek, kecsesek, jönnek és elsuhannak, a lelked mélyén hagyják álmodó tekintetüket, szép szemük kacér tüzét... Észrevettétek polgártársak? Autóban minden nő szép! Látott már valaki csúnya nőt autóban, van olyan ember a világon? Alig hiszem. De hát hogyan van ez? Azok a nők valóban mind szépek lennének? Furcsa... minél szebb az autó, annál szebb nő ül benne. Talán az autótulajdonosok és sofőrök jó ízléséről tanúskodna ez a tény?! Vagy... vagypedig... még egy megoldás lehetséges; az autó szépít. Bájt és izgató varázst ad a nőknek... kívánatossá teszi őket. Autóban minden nő szebb, mint gyalogosan... Vagyis... a női szépség relatív Felfedezésemért nem várok nyilvános elismerést. Tanácstalanság Nincs valami jó kis olvasnivalód?
