Dolgozó Nő, 1962 (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-04-04 / 7. szám
Nagy tudós, példás kommunista volt. Halálával elvesztettük hazánk egyik legjelentősebb kulturális személyiségét. Zdenék Nejedly elvtárs akadémikus, a CSKP KB tagja, miniszter, a Csehszlovák Tudományos Akadémia elnöke volt. Egész életét hazánk felvirágoztatásának szolgálatába állította. Sokoldalú munkásságot fejtett ki, tudományos, politikai, pedagógiai tapasztalatai, életműve, hazánk felbecsülhetetlenül értékes kulturális hagyatékává vált, kiapadhatatlan forrássá, amelyből továbbra is meríthetünk. Emléke mélyen a szívünkbe vésődött, hiszen felismerte és hangoztatta, milyen nagy erőt fejtenek ki a nők a békeharcban, milyen fontos helyet foglalnak el hazánk építésében. Építömunkánk sikereiben tovább él közöttünk. 92 évvei ezelőtt, 1870. április 22-én született Vlagyimir lljics Lenin, a proletariátus halhatatlan vezére. Broncs-Brujevics orosz harcos moszkvai lakása a huszas években állandó tanyája volt a kommunista íróknak. Éjjel-nappal íróvendégei voltak az öreg harcosnak, de akadt ott másfajta vendég is. A régi bolsevik gárda tagjai, ha Moszkvába jöttek, sohasem mulasztották el, hogy meglátogassák ifjúkoruk legendáshírű harcostársát. A lakás valóságos múzeum volt. A falakon bekeretezve a munkásmozgalom egy-egy több évtizedes emléke. Két, kulccsal bezárt, üvegfalú könyvszekrényben Lenin, Gorkij, Plehanov, Rosa Luxemburg, Rebel, Jaurés, Gyemjan Bednij, Martin Andersen Nexö és még sok halhatatlan emlékű harcos könyvei Broncs-Brujevicsnek dedikálva. A házigazda: élő lexikon. Kedves, közvetlen és kedélyes, mikor a hétköznapi élet, vagy az időszerű irodalom kérdéseiről folyt a szó, szigorú, hozzáférhetetlen, szinte könyörtelen bíró a munkásmozgalom történelmi kérdéseinek felmerülésekor. Nagyon sok kérdésben személyes tapasztalatból ismerte Lenin állásfoglalását, Lenin véleményét és ezt a véleményt tudta alkalmazni az élet időszerű kérdéseire. És alkalmazta is. Nemcsak nagy gyönyörűség volt vele beszélgetni, de igen hasznos iskola is volt az ő társasága: a legmagasabb szintű egyetem. A felesége nagyszerű kávéval és szendvicsekkel troktálta vendégeit, háztartási alkalmazottuk, Maruszja (aki öt esztendővel volt idősebb nálam) — a világ legjobb teáját főzte. Legalábbis én sohasem ittam jobbat. Egy alkalommal, mikor Zalka Mátéval (már nem emlékszem, milyen ügyben) felmentünk Broncs-Brujevicshez. az egész lakás telis-tele volt vörös virággal. Egyik-másik csokron az is olvasható volt, hogy ki küldte így: ,.Drága Maruszjámnak N. К. Кrupszkaja", ,,Maruszja elvtársaönek kommunista üdvözlettel Kalinin...” ..Maruszjának Litvinov”. — Mi történt? — Semmi — felelte Broncs-Brujevics túlzott és egy kicsit megjátszott egykedvűséggel. — Maruszjának születésnapja van. — Jó. jó — mondta Máté — nekem is szokott születésnapom lenni, szavamra, minden évben van születésnapom, de erre sem Krupszkája, sem Kalinin, sem Litvinov nem gondol. — Lehet, hogy így van — felelte Broncs-Brujevics — de hát, tudja mi öregek olyanok vagyunk, hogy már csak azért se feledkezünk meg egymásról, mert érezzük, hogy a fiatalok gyorsan megfeledkeznek rólunk. — Soha! — kiáltottam én őszintén, meggyőződéssel. Broncs-Brujevics legyintett. A legyintés értelme magyarra fordítva így hangzana: szamár vagy, öcsém. Nem Broncs-Brujevics, hanem a felesége mesélte el nekem Maruszja történetét. — 1905-ben Leningrádban (melynek akkor még Szentpétervár volt a neve) Lenin mellett dolgoztunk — az ő irányítása alatt. 1906 tavaszán egy éjjel a cári rendőrség mindkettőnket letartóztatott. A lakásban csak nyolchónapos kislányunk maradt, egy tizenhat éves parasztlánnyal, aki mintegy tíz hónapja élt nálunk, akkor került fel faluról a városba, ez volt az első munkahelye. A rendőrségen hiába kértük és követeltük, hogy a gyereket adják be hozzám. Választ sem kaptunk. A gyerekről semmit sem tudtam. — 1907 nyarán mindkettőnket Szibériába száműztek, ahonnét még abban az évben megszöktünk és Vlagyivosztokon át visszakerültünk Európába. Természetesen ismét Lenin közelében dolgoztunk. Krupszkája és én mindent megmozgattunk, hogy a gyermekemről hírt kapjunk. Ügyvédek, vöröskereszt, sajtó — de minden fáradozásunk hiábavaló volt, a kislánynak nyoma veszett. Nem mondom el, hogy ez mit jelentett számunkra! — Amint tudják, 1917-ben Leninnel együtt tértünk vissza Petrogrodba. Már néhány nap múlva a Szmolnijban laktunk. Csodaszépek voltak azok a napok: munka, harc, a győzelem bizonyossága ... — Talán két hete voltunk Petrogradon, amikor egy reggel megjelent nálam egy fiatal paraszt-, asszony, kézen vezetve egy tíz- tizenegy éves parasztlánykát. ■ Elhoztam a Lolácskát — mondotta. — Már tudtam, mi történt! Csoda, minden csodánál nagyobb csoda. De még nem mertem hinni sem a szememnek, sem a fülemnek. — Ki maga? És milyen Lolát hozott el? — A következő pillanatban feleletre sem várva, letérdeltem a kislányom elé és magamhoz öleltem. Engedje el a részleteket... — Mikor úgy, ahogy megnyugodtunk, Maruszja elmondta, hogy miután a rendőrök elvittek minket, ő bezárta a lakást és a gyerekkel az ölében elindult a faluja felé. A falu nem volt messze, már másnap hazaérkezett. Ott azt mondta, hogy a gyerek az övé és beköltözött a szülői házba. Odahaza nem lehetett valami könnyű sora — sőt! —, de összeszorította fogát és őrizte a gyereket. És most visszahozta. — Még aznap elmeséltem a csodálatos történetet Krupszkájának. ő pedig Leninnek mondotta el. Lenin látni akarta Maruszját. Első találkozásukkor — pedig Lenin ugyancsak elfoglalt ember volt — jó másfél órát beszélgetett vele. Később gyakran, egyre gyakrabban hívta magához. Ha hiszi, ha nem, Lenin minden, a falut közvetlenül érintő kérdésben kikérte Maruszja véleményét. így történt: Maruszja bizonyos fokig egyik tanácsadója lett Leninnek a parasztkérdésben. Később, a hatalom átvétele után, gyakran megtörtént, hogy Lenin autója állt meg a házunk előtt és a sofőr feljött Maruszjáért. Maruszja ilyenkor letette a főzőkanalat, amivel dolgozott, vagy a könyvet, amelyből tanult, megmosta kezét, felvette a bundáját vagy esőköpenyét és lement — autózni Leninnel. Az autóban komoly kérdésekről folyt a szó. Az is megesett, hogy Lenin megkérte Maruszját, utazzon haza néhány napra a falujába és amikor visszajön, mondja el neki őszintén, minden szépítgetés nélkül, hogyan élnek, mit csinálnak, hogyan éreznek és gondolkoznak faluja lakói■■. — Maruszja hőstettén csak azok csodálkozhatnak, akik nem tudják, hogy milyen, mire képes az egyszerű orosz asszony. Azon pedig, hogy Lenin munkatársává fogadta Maruszját, csak az csodálkozik, aki nem ismeri eléggé Lenin politikai bölcsességét és emberi nagyságát. — Tudják, Lenin... Még valamit akart mondani Broncs-Brujevics apró növésű, acél akaratú, fehér hajú élettársa, de... elsírta magát és kiszaladt a szobából. A A A 1957 nyarán Moszkvában a hősök temetőjében egy régi harcostársam sírját kerestem. Keresés közben véletlenül Maruszja sírjára bukkantam. Gyönyörű, vérvörös virágszőnyeg takarta.
